Cipőosztály

Chrispin


Végre van villany az otthonomban! Nagy nap ez a mai, ugyanis lakhatóvá vált kicsinyke házam, így felkerekedtem, hogy bevásároljak. Korábban már felfedeztem Bon Tempsban egy áruházat, így felöltöztem egy fehér, vállpántos ruhába, ami a térdem fölé ér és nagy, piros virágok vannak rajta. A ruha felső része a derekamig követi az alakom vonalát, deréktól lefelé viszont bővül. Felvettem hozzá egy piros, kerek orrú, lapos talpú cipőt, aminek az orrán fehér masni van. A hajam felét hátul összetűztem, mint mindig ügyelve arra, hogy a füleim takarva maradjanak. Kevés smink és már indulhatunk is. Autóba pattantam és irány az áruház. Rendezek egy amolyan "Üdvözlöm magam Bon Temps"-ban vacsorát. Ennyi jár azután, amennyi feszültséggel járt a ház felújítása, berendezése. Vezetés közben azon gondolkodom mit főzzek. Talán valamilyen rozmaringos sültet, párolt zöldbabbal és borsóval. Azt hiszem keresek hozzá vörösbort is. Fagyit is fogok venni.
Az áruházhoz érve leparkolom az autómat és irány befelé. Kerítek egy bevásárló kocsit, és az élelmiszer osztály felé indulva naná, hogy belebotlok a cipőosztályba. Széles mosoly jelenik meg az arcomon. Ez a Paradicsom. Egy egész osztály kizárólag a cipőknek szentelve! Csodálatos! Persze, hogy meg kell itt állnom. Eszembe jut valaki, valaki, aki gondoskodott róla, hogy használhatatlanná váljon az egyik kedvenc sarum és ez a valaki tartozik nekem egy pár új lábbelivel. Ezért önkéntelenül is elindulok a nyári viseletek felé, meg kell, hogy nézzem milyen a választék. Ma nem sietek, így van időm kényelmesen nézelődni, ráér később is az a vacsihoz való bevásárlás.

...Lorna...

Az ételeknek és a használati tárgyaknak van egy olyan rossz szokásuk, hogy hajlamosak elfogyni bizonyos időközönként, így nem úszom meg a vásárlást. Úgy mint papírtörlő, borotva gél, sajt, tonhalkonzerv, papír zsebkendő, mert még nekem is néha orrot kell fújjak, és még pár apróságot kellett vegyek magamnak. Na meg, ha már erre jártam, gondolat megnézem magamnak a tornacipő kínálatot, nem hiszem, hogy itt árulnának Converst, de sosem lehet tudni, a kedvencem amúgy is lassan tönkre megy. Elsőnek a kaja és a használati tárgyakat szereztem be, vagy is ami eszembe jutott így elsőnek, de lényeg annyi, hogy csak annyit vegyek ami a hátizsákomba belefér, nem szeretek nagy szatyrokkal motorozni.
Csak ez után mentem megnézni, hogy itt van-e a kedvenc tornacipőből. Közben az elmúlt napom történésein gondolkoztam, különösen a tündérlányon, akivel összefutottam. Kíváncsi vagyok rá, hiszen az ő fajtájáról vajmi keveset lehet tudni, na meg ő maga is egészen szimpatikus volt. Nem sokszor találkozom olyan típusú nővel mint ő, ahol én dolgozom ott a legtöbb esetben azok a csajok jelennek meg akik majd elszállnak maguktól, és minden pasiban csak egy újabb pénztárcát vagy numerát látnak, ami olyan szinten jó, ha én is csak egy körre vágyok, de igen ritka, hogy valakivel értelmes szót tudjak váltani a kollégáimat leszámítva.
Kis bóklászás után, ismerős hajzuhatagot pillantok meg.
- Kezdem azt hinni, hogy valóban be akarod rajtam hajtani azt a sarut. – Mondom neki, mikor megállok mögötte.

Chrispin


Éppen belemélyedek egy pántos szandál közelebbi tanulmányozásába, amikor is valaki megszólal mögöttem. A frász tör ki rajtam abban a pillanatban, és azt hiszem fel is sikoltottam. Mire felfognám, hogy mi is történik, ijedtemben megpördülök magam körül, minek következtében elvesztem az egyensúlyom és egy "elegáns" mozdulattal a fenekemre zuttyanok. Szerencsémre nem a padlót érem, hanem a kényelmesebb próbálás érdekében a polcok közé helyezett padok egyikére sikerül "leülnöm". Mire valamelyest visszanyerem magam felett az önkontrollt, szembekerülök egy ember csípőjével. Egy csípővel? Na igen, ültemben ez van szemmagasságban. Elkezdem feljebb emelni a tekintetemet, egészen fel az arcáig. Ahogyan a felismerés villámcsapásként üt belém, érzem, hogy a fülem hegyéig pirulok el.

- Ó jaj, ne!

Hirtelen csak ennyire futja tőlem. Rendben Lorna, sikerült tökéletesen bemutatkoznod... másodszorra is. Hogy miért kerülök, ennek a srácnak a közelében mindig olyan helyzetbe, mintha teljesen komplett idióta lennék? Az esetek többségében sikerül normális és elfogadott módon viselkednem. Kivéve most. Meg az előző alkalommal.

- Ö... szia.

Köszönök neki, és nagyon szeretnék most elsüllyedni, vagy legalábbis láthatatlanná válni. Mivel egyik sem lehetséges, összeszedem magam és próbálom felidézni mit is mondott, aminek következtében a padon kötöttem ki.

- Á! Nem, én nem... vagyis nem gondoltam komolyan... bár volt benne részed, hogy az előző tönkrement, de igazán nem kell... szóval nem muszáj... nem baj, ha nem... csak, ha szeretnéd, de ha nem, akkor nem.

Na ennek a mondatnak semmi értelme nem volt. Ennél cikisebben aligha érezhetném magamat. Azt hiszem feladom, ezzel az emberrel valószínűleg sosem fogok tudni értelmesen viselkedni. Maximum azt gondolja, hogy diliházban volna a helyem. A helyében én biztosan ezt gondolnám.

Lornára alaposan a frászt hoztam, holott nem állt szándékomban, de úgy fets ez már csak így alakul közöttünk. Mikor fenékre ült, akkor a szandál is elrepült, amik utána kaptam és szépen meglett mind a kettő, ám így a lányt már nem tudtam elkapni, tekintve, hogy a másik kezemben benne volt a motyóm, és mivel abban van egy üveg Jack Daniel’s nem akartam csak úgy lesuttyantani a földre.
Szépen lassan emeli rám a tekintetét, így szépen megnézheti a motoros csizmám, a kopott farmerom, a fekete pulcsim, aminek az elején egy erszényszerű zseb van és a bőrdzsekim ami szintén motorozáshoz való, na meg a fekete hátizsákom, amiben a cuccaim vannak, amiket vettem.
-Azért csak nem lehetek ennyire rémisztő. – Mondom neki, tetetett megdöbbenéssel. Majd leteszem a lábam mellé a hátizsákom és felé nyújtom a szandálokat, amiket nézegetett.
Sok nő sokféleképpen reagál rám, van, aki dadog, van aki csak bámul, és vannak azok akik már vetik is magukat az ölembe.
- Úgy érzem a bundás énemmel, sokkal jobban kijössz. – Jegyzem meg neki nagyon halkan. Hiszen ez szinte tényként lebeg közöttünk. Mikor tigrisként találkozott velem, érdeklődött és sokkal bátrabb volt, ám ahogy megmutattam magam neki emberi formában is megint csak zavarba jött bár az betudható a meztelenségemnek is.
- Ha már ilyen szépen kéred…. – vigyorgok, aztán mikor már túl sokan néznek minket akkor inkább leguggolok elé.
- Tönkre vágtam, nincs mit ragozni rajta… szóval tartozom egy saruval vagy mi is ez. Nem szeretek senki adósa lenni, és talán ezzel megmutathatom, hogy nem foglak itt helyben elfogyasztani, mint látens vacsorát. Így megfelel? – Kérdezem tőle teljesen komolyan.
Közben perce a vigyorgásomat igen csak nehéz vissza fojtani mert ezzel a dadogással nem volt semmi, és azért még is csak undok dolog lenne, egy ilyen szép és bájos lányt képen nevetni.
Nem tartom Lornát dilisnek csak szórakozottnak, vannak lányok és nők akikből ilyen reakciót váltok ki, nyilván kicsi az önbizalma vagy valami ilyen lehet a baj.

- Egyáltalán nem tartalak rémisztőnek.

Mondom neki teljes meggyőződéssel, mert ez így igaz. Egyszerűen csak meglepett. Nem kerülök ilyen helyzetekbe, mint az előbbi, nekem ez nem szokásom. Bár kétségtelen, hogy az utóbbi időben eléggé bugyután viselkedtem.
Átveszem tőle a felém nyújtott szandálokat és az ölembe teszem őket.

- Amikor nem így nézel ki... - óvatosan fogalmazok, mert rajtunk kívül mások is vannak még az áruházban - ...nem tudok rád így gondolni.

És közben a kezemmel rá mutatok, hogy az emberi alakjára értem, amit mondok.

- Olyan furcsa, hogy akkor is te vagy te. Tudom neked ez természetes, de nekem nem. Szeretem az állatokat és valóban könnyedebben, természetesebben tudok a közelükben viselkedni.
És... és az utóbbi időben csupán két személlyel tartottam kapcsolatot. Az egyik a nővérem, aki finoman megkért, hogy költözzek el tőle. A másik a munkámban volt segítségemre, ő... ő pedig eltűnt. De ezzel nem untatlak. Szóval rég volt, hogy számomra ismeretlenekkel elfogadható módon viselkedjek.

Megpróbáltam valamiféle magyarázatot adni arra, hogy miért megy ilyen nehezen a kommunikáció. Míg beszéltem hozzá nem néztem rá. Az utolsó mondat végén, mikorra már leguggolt elém, csak akkor emeltem rá a szemeimet. Figyelem, hogy mit mondd nekem. Mégiscsak lesz egy pár új lábbelim. Az ölemben lévő szandált a kezeimbe veszem. Nem tudom, hogy jó-e rám, mert nem próbáltam fel, de legalább a méretem. Azt hiszem ez lesz az a pár ami hazajön velem.

- Nem félek attól, hogy... nem félek tőled.

Mondom neki egészen halkan arra, hogy bizonyságot adna arról, hogy nem fog megenni. Ekkor azonban eszembe jut valami.

- Nem felel meg. - Mondom neki mosolyogva. - Mást ajánlok. Nem kérem ezeket - emelem fel a szandálokat és közben felállok, visszateszem a helyükre. - Nem akarom, hogy azt gondold csak a másik "éneddel" tudok jól kijönni. Mától hivatalosan is itt élek és épp a vacsihoz akartam bevásárolni. Ha gondolod gyere át hozzám ma. Az északi elágazásnál lévő bekötő út visz fel a házamhoz.

Elindulok az élelmiszerek felé. Szeretném, ha elfogadná a meghívást. Bár nem túl illendő a második találkozásnál meginvitálni valakit, de úgy gondoltam teszek még egy próbát annak érdekében, hogy normálisan tudjak viselkedni vele.
Közben még visszafordulok hozzá.

- Ha eljössz, válaszolok a kérdéseidre.

Előző alkalommal úgy láttam érdeklik őt a tündérek, és nem tud rólunk valami sokat. Nem hiszem, hogy félreérti az utolsó mondatomat. Ha meg igen, hát ez van.
Integetek neki, rámosolygok, majd sarkon fordulok és elmasírozok az élelmiszerek felé.

Elgondolkodva nézem Lornát. Azt mondja, nem vagyok rémisztő, még is két alkalommal rémült mát meg tőlem. Szóval, valahogy úgy érzem, ez az állítás valamilyen szinte csak hibádzik, de nem teszem szóvá neki. Nézem, ahogyan az ölébe ejti a szandálokat, és közben válaszol nekem.
Amit mond azon kicsit meglepődök, sok mindenre számítottam, de erre az indoklásra azért nem, aztán végig hallgatom amit mond nekem és azon elgondolkozom.
- Azt hiszem értem mit is akarsz kifejezni. De szerintem ebben a formámban kevesebb kárt tudok benned tenni, mint úgy… - mondom neki tűnődve és nagyon halkan. – Bár tény, sokan vannak akik az állatokban megbíznak, de gondolj csak bele, én ez is és amaz is vagyok, tehát, nincs mi miatt kényelmetlenül érezned magadat. – Egy részben elfogadható volt a magyarázata, de egy részben még mindig nem értem emiatt miért kell így viselkednie, bár nem vagyunk egyformák és nagyon is különböző a személyiségünk. Én szeretek megfordulni az emberek között és bezsebelni az elismeréseket és dicséreteket. Bár nem nyílok meg, csak felszínes vagyok velük, de az egom így is bőven ápolják, szóval nekem így tökéletes.
- Valóban? Akkor miért vagy még most is ilyen bizonytalan velem szemben? – Nekem még mindig úgy tűnik, hogy tényleg fél tőlem, holott szerintem nem adtam neki okot arra, hogy féljen. Nem bántottam és nem is terveztem, nem hívott ki maga ellen, és ebben olyan vagyok mint a másik arcom. Ameddig nem fenyegetsz, vagy nem lépsz, a területemre engedély nélkül addig megférek melletted.
Felállok, mikor felpattan velem szemben, mert elég hülyén nézne ki, ha úgy maradnék, aztán hallgatom, amit mond.
- Hmm.. Vacsora, ahol nem te leszel tálalva… nem is hangzik rosszul… Ő is én vagyok, inkább másik arcnak nevezném.. – súgom oda neki ezt az utolsó mondatot halkan.
- Vacsora és válaszok, tudod, ez nem is hangzik rosszul. – Felzárkózóm mellé. Aztán megnézem miket is szándékozik venni, azért remélem, tudja, hogy emberi formámban is ragadozó vagyok, tekintve, hogy én nem tudom ők maguk mit is esznek.