Mera és Ethan lakása

- Nem emlékszem már pontosan, de nagyon be volt rám rágva. Igazából mióta az eszemet tudom, gyűlöl. – Jól csúszik a pia és lassan az üveg fele már hiányzik, és amúgy is kényelmes itt, beszélgetünk. Olyan téma is előkerül, amiről nem szívesen beszélek, és most elmesélem neki azt, ami az előbb rémlett fel bennem. Erről nem szoktam beszélni senkivel sem, és arról sem ami ezek előtt és után volt.
- Hát, akkor nem volt akkora poén, pláne, hogy akkor még rendszeresen bejártam előadásokra is, és aznap nem tudtam bemenni, ennek köszönhetően. – Magyarázom neki. Hát igen, akkor maradtam le az első ZH-mról, eléggé be is rágtam miatta, szóval nem véletlen zártuk ki olyan szemét módon a szobából a srácot, és nem voltunk hajlandóak ajtót nyitni neki, sőt a zenét is üvöltettük, csak, hogy biztosan elnyomjuk a kiáltozásait. A másik szobatársammal közben nagyon is jól elvoltunk odabent, többek között azzal, hogy kukás zsákba halmoztuk a harmadik cuccait.
Aztán ő kezd el mesélni, hát neki sem volt valami szívderítő gyerekkora, sőt. Így hírtelen nem is tudom nekem vagy neki volt durvább. Ránézek és grimaszolok, majd megemelem felé a poharamat, aztán kérdez.
- Rendszeres volt, ha esett az eső, és ki tudtam szökni a karmai elől, akkor kizárt. Hat vagy hét lehettem mikor először menekültem ki előle az esőbe, mert tudtam, hogy legalább annyira utálja, mint engem. 4 éves voltam, mikor lelökött a lépcsőről, betört a fejem, pár hetet kórházban voltam miatta. Úgy gondolta, hogy ha kimúlok, akkor nem kell a családban a legkisebbre vigyáznia. Ja, féltékenység, mert én voltam a legkisebb akire mindenki figyelt és akivel mindenki foglalkozott.... – Becsukom a szemem és most én mesélek neki tovább. Nem vagyok már józan, így nem igazán tudom nagy összefüggésekben elmesélni neki a történteket.
- Neked sem lehetett könnyű. De ahogy elnézem átvészelted, és a legjobbat hozod ki magadból ezek után. – Mondom neki. Komolyan mondom, most büszke vagyok rá, hogy nem lett egy mimóza, hanem éli az életét, és nem roppant össze. Később mikor bent elveszem tőle az üveget akkor kap egy homlokpuszit is tőlem, mert sajnálom szegényt. Azt hiszem az ami vele volt rosszabb mint ami velem volt. De a többit nem akarom neki elmondani. Azt megtartom magamnak. Nem kell tudnia róla. Nem vagyunk még azért olyan jóban, bár a pia ellazított.

Az éjjel többi része kellemesebben telik el, táncolunk, nevetünk az esőben, és iszunk a változatosság kedvéért, mikor kiürül, az üveg a fűben landol, és a nagy viháncolás sikongatása közepette valahogy mi is eldőlünk. Csikizni próbál, de én nem vagyok csikis, de ő az, így én támadom őt folyamatosan, viszont én mezítláb vagyok, és a talpam nekem is csikis, és ő ezt fel is fedezte, így már én is fetrengek a földön, hogy szabadulhassak tőle. Jól esik ez a felszabadultság és viháncolás a keserű emlékek után. Azt hiszem megkedveltem ezt a lányt és nem lesz probléma az együtt dekkolásban.

- Lehet, de azért be kell látnod, így elmesélve igenis vicces. Amúgy sem hiszem, hogy sokat vesztettél azzal az előadással. Én első után be sem jártam órákra. Kiharcoltam az egyéni tanrendet, aminek a vége az lett, hogy vizsgázni kellett csak bejárnom. A többiek túl lassúak voltak, lassan haladtak a mindennel és én ezt nagyon utáltam. Untam magam minden ilyen órán, inkább megtanultam egyedül. A gyakorlatokat, meg szintén tömbösítve nyomtam le. - fűzöm tovább a szót, most a suliról, Hát mikor mi jut eszembe... Viva alkohol! Annak köszönhetően kevés olyan téma van, amiről az ember ne tudna nyíltan társalogni. Mesélek a családomról kicsit, mármint nem az egészről, ahhoz kellene még egy üveg whisky. Csak a legkellemetlenebb dologról, de arról is nagy általánosságban, amiket átéltem akkor. Grimaszol rá. Hát ez van. Majd meglep a saját történetével. Megnyílik ő is egy kicsit, én pedig szívesen hallgatom végig.
- Azért ez elég durva. Hát téged sem kíméltek jobban. - fűzöm hozzá, de mielőtt folytatnám, még ő is megszólal. - Még szép, hogy át! Keményebb vagyok annál, mint aminek látszom. Plusz semmivel sem lennék előrébb, ha idegbeteg lennék. Az sehová sem vezetne... - hát igen. Nem mondom, hogy könnyű volt, mert nem volt az. Az sem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy minden gond nélkül tartok ott, ahol tartok, mert az sem igaz. De nagyban segített a dolgokat rendbe tennem, hogy elhúzhattam onnan. Az egész életem megváltozott azzal, hogy egy másik földrészre költöztem, hogy egy viszonylag normális családban nőhettem fel, plusz ott volt nekem Mera. Hamar rájöttem, hogy mások sajnálata sehová nem fog vinni, még csak nem is segít, ezért inkább a saját kezembe vettem a saját életem, és annak az irányítását.
- Azért úgy látom, te is egészen jól átléptél a dolog felett, és ha számít valamit, örülök, hogy túl élted a nővéred "akcióit". Talán ez a legjobb, amit tehetünk. Ha örökké a múlt felett keseregnénk, igencsak hamar találnánk magunkat egy gumiszobában... vagy valami ahhoz hasonlóban. Bár azt hiszem itt talán a féltékenységnél többről lehetett szó... - teszem még hozzá a magam gondolatatit. Tényleg nagyon örülök, hogy ő is túllépett a dolgain és megpróbál viszonylag normálisan élni. Vagyis erre következtetek abból, hogy elköltözött és tovább tanult. Sok bátorság és erő kell ahhoz, hogy ne fulladjon bele a múltjába. Ezt pontosan tudom.
Nem igazán vagyok jó a vigasztalásban, sosem voltam, szóval nem is igazán tudom, hogy mit lehetne ilyenkor mondani. Egész életemben alig találkoztam olyannal, aki vigasztalni akart, vagy tudott volna, és őket is elég hamar lepattintottam, mert nem tudok a vigasszal mit kezdeni. Nem nekem való a nagy egymás nyakába való borulás és lelkizés. Jobb szeretek gyorsan és fájdalommentesen tovább lépni mindenen és mindenkin. Talán ezért nem tudok igazán senkit sem megszeretni. Egyik pasim után sem evett a fene, mikor szétmentünk. Sosem ábrándoztam róluk vagy utánuk. Elfogadtam, hogy most már más utakon járunk. Egy szakítás sem fájt soha. Talán nem is tudok szeretni...

A fűben fekve, és elázva az esőtől, mindketten hangosan elvagyunk. Rájöttem, miután kivisítoztam magam, hogy hagyja abba, mert meghalok, tovább csikiz, hogy neki a talpa igenis csiklandós. Szóval most én támadom be őt, ennek köszönhetően pedig most ő "szenved" ugyanúgy, mint én az előbb. Viháncolunk még egy sort, majd kidőlök én is. Az eső meg kérlelhetetlenül esik tovább. Mindketten eláztunk, minden értelemben. Tetszik nekem Jesse. Naná, különben nem gabalyodtam volna vele össze korábban, és rá kellett jönnöm, mégsem azaz undok s*ggfej, akinek először gondoltam. Kifejezetten tud jó fej is lenni, csak idő kell neki és ennyi. Kedvem lenne, rámászni és megint élvezni őt, de az eső esik és hideg is van, és sokat is ittam, ami eddig is tény volt, csak most megint eszembe jutott. Felkelek mellőle.
- Gyere menjünk be a házba! Főzök forralt bort. - bököm ki egy hirtelen ötlettől vezérelve. Elindulok a ház felé. Csavarni lehetne mindenemből a vizet, és úgy ahogy vagyok, be is trappolok Mera konyhájába. Nagy lelkesedéssel kezdem el előkeresni a megfelelő edényt, aminek az a vége, hogy kipakolom az egész szekrényt, hangos csattanások közepette.
- Á! Megvagy! - kiáltok fel, az edénynek címezve a szöveget. Bekapcsolom a tűzhelyet, egy konyharuhával áttörlöm az edény, amit lazán leejtek után.
- Ó, a francba! Hát ez leesett. - közlöm, majd lehajolok az edényért, a konyharuhát meg lazán a tűzhelyre hajítom. Mire felállok a lehajolásból, meglepetten látom, hogy a konyharuha ég.
- Baszki ez lángol! - állapítom meg a tényt. Annyi azért van bennem, hogy kikapcsolom a tűzhelyet és egy nagy fedőt tegyek a lángoló anyagra. Vízzel nem szabad leönteni, mert akkor kinyírnám Mera tűzhelyét, ami nem lenne valami kedves tőlem, tekintve, hogy itt lakhatok.
- Na akkor fussunk neki még egyszer! - magyarázom, de nem teszek semmit. Asszem túl sokat ittam, kell némi idő, mire összekapom magam egy kicsit.

- Jó, igaz. Elmesélve és utólag tényleg az. De akkor nem tartottam annak, hogy egy rózsaszín virágmintás törölközőben lézengek egy lányszobában, mert a ruháim vizesek, és ki vagyok zárva a saját szobámból. Ráadásul a lányok is mentek órára, mert Zh-ztak. Szóval egyedül szenvedtem a szobában, és kínomban átlapoztam a női magazinjaikat, végül feladtam, és közöltem ez nem férfi agynak való és bedőltem aludni. – Mesélem neki, hogy mit is kezdtem magammal a törölközős eset alkalmával, persze a Zh után visszaszállingóztak a lányok, és utána elvoltunk, akkor már nem unatkoztam és nem is aludtam, a ruháim is megszáradtak estig. Az idő meg eltelt kellemesen. Az alkohol nem csak őt, de engem is ellazított és mivel kezdem őt megkedvelni, és ő is mesélt magáról, így én is mesélek olyan dolgokat, amiket nem szívesen osztok meg másokkal. A nővérem akciói is ilyenek, egy vérfarkas lánynak meséltem el korábban az egészet, ő volt az aki szintén arra az egyetemre járt, de idősebb volt nálam, viszont a New Yorki falkának volt a tagja, és kicsit gardírozott, hogy kiigazodjam a városban és megtanuljam, mi merre a falkával, pláne úgy, hogy csak a területükön voltam, és csak a teliholdak idején mentem el a falkához. Jó barátságot alakítottunk ki, és egy kicsit hiányzott is mikor ő a z utolsó félévet levelezőn fejezte be, utána többet nem is láttam, nem volt ott a falkagyűléseken egy idő után. Nem tudom mi lehetett vele.
- Nem, és nem ez volt az első és utolsó húzása, az utolsó után jöttem el, akkor már nagyon elegem volt, és elég nagy voltam, hogy lelécelhessek, ráadásul felvettek New Yorkba. – Aztán valahogy kicsúszik, az utolsó alkalomról is pár szó. – Durván egymásnak estünk, és eléggé véresre sikeredett az a konfliktus, nagyobb vagyok nála, farkasként és így is úgy is erősebb. Ezzel nem számolt és szokás szerint azzal sem, hogy én sokkal higgadtabb vagyok, mint ő, képes vagyok hideg fejjel harcolni, ő nem, és ezzel ráb*szott. – Mesélek. Igen, utána szedtem össze a cuccom, majdnem mindenem véres lett, de nem érdekelt, egy utazótáskában összeszedtem annyi mindent, ami csak kellhetett. Sok dolgom nem volt, a nővérem szerette tönkretenni a dolgaimat, csak, hogy szemétkedhessen velem. A másik kettő meg elvolt magában. Megan nem sokat volt otthon, hogy belépett a pubertásba, Susan meg anyánk mellett dogozott, ő is menekült Charlotte elől. Közben mindenki úgy tett mintha minden rendben volna.
- Nem, azzal egyikünk sem lenne, előrébb ha a diliházban lenne vagy a föld alatt, azzal csak Charlotte-nak okoznék örömet. Nem tudom, de nem is érdekel, viszont az tiszta, hogy a puszta létezésem szúrja a szemét. Persze vannak tippjeim, és anyám tett utalásokat, ahogyan a nagybátyám is, de nem érdekel a dolog, nem fogok haza menni hozzájuk.
Felesleges lenne a múlt felett keseregni, már régóta nem érdekel. - Csak beszélni nem szeretek róla, nem kell a sajnálat. Nyilván többről volt szó féltékenységnél, ez szinte biztos, és az utalásokból én is össze tudom tenni, hogy a pozícióját féltette.
A vigasztalás nálam is fura dolog, nem tudok vele mit kezdeni, nem sokat kaptam belőle gyereknek, vagyis egy idő után. De ez is kissé bonyolult és hosszú történet. A lényeg, hogy nem igénylem és én sem nagyon tudom, hogyan kellene ezt adni másoknak.

Egy ideje már nem ittam ennyit ilyen rövid idő alatt, így most, hogy fekszem a fűben és áztat az eső érzem, hogy mennyire fejbevágott a pia. A vejem kóvályog, de amúgy komolyabb bajom nincsen, csak azt hiszem, most ott tartok, hogy vezetni nem kellene, de hopp kocsi sincsen, akkor hol is a gond? Na, ez az sehol!
Beballagok a házba, bár nem olyan délcegen, mint szokásom, hanem kissé lassabban és megnézem hova lépek, mielőtt eltaknyolnék. Rose a konyhába megy, én a fürdőbe, hogy levegyem a vizes ruháim, megtörölközzek és utána megyek a szobába, hogy átöltözzem, most már csak boxert és pólót vettem.
Pont arra lépek ki, hogy Rose felgyújtotta a konyharuhát. Derékon kapom, és elbotladozom vele az asztalig, aztán eszembe jut vettünk teát, szóval beteszek a makróba két bögrét és vizet meg a filtert. Aztán lezuttyanok mellé a másik székre, és ránézek.
- Ráér az holnap is. – Közlöm vele, vigyorogva, igen bennem is van jó adag alkohol már, hogy csak úgy vigyorogja, és kiröhögjem a szalmakazal frizurája miatt.
- Lukas markú vagy szivi! – Utalok arra, hogy korábban elejtette az egyik edényt. Aztán lecseng a mikró és odahozom magunknak a teákat. Nem akarom megkeresni a belevalót így nekem natúrban is jó lesz.

Érdeklődve hallgatom végig, amit még a nővéréről, meg a többi szereplőről mesél, de közben tovább ittam, és már képtelen vagyok tovább erről kérdezni, mert ha megszólalnék, csupán értelmetlenség szaladna ki a számon. Helyette inkább bemegyek és táncikálok, persze az üveggel a kezemben, amit végül Jesse lenyúl tőlem, ami megjegyzem, nem volt túl szép dolog tőle... A homlok puszit meg végképp nem tudom hová tenni, talán a korábbi beszélgetés miatt van. Nagyon meglepődöm rajta, nem számítottam rá és igazából nem is igényeltem. De nem mondom, azért jól esett. Végül is.

Jól elvagyunk kint, de végül mindketten feladjuk az esőben való ázást. Szerintem nagyon is jó ötlet a forralt bor, mert hideg van. Míg nekiállok, hogy elkészüljön a nagy mű, addig Jesse eltűnik és amikor előkerül, akkor valahogy szárazabb, mint én. Na ezt meg mégis, hogy csinálta? Bemegy a szobába, én tovább szenvedek a pia elkészítésével, többek közt elejtem az edényt. Mire visszaér egy póló, meg egy boxer van rajta és tényleg határozottan szárazabbnak tűnik nálam. Felgyullad a konyharuha, cselekszem és elhárítom a veszélyt, de Jesse elkap és elrángat onnan.
- Mit csinálsz na? Ezt most miért? De így nem lesz kész a forralt bor... - sopánkodok egy sort. Lazán arrébb pakol, sokkal kisebb és könnyebb vagyok nála, ráadásul tök részeg, és így nem nehéz arrébb mozdítani engem. Az asztalhoz megyünk ő meg vissza a konyhába és nem tudom mit csinál, de hallom a mikró hangját.
- A forralt bort nem lehet megmikrózni. És különben is, miért nevetsz ki? És miért vagy sokkal szárazabb nálam? Ez így nem fair. - magyarázok neki, mikor visszaér. Aztán közli, hogy ráér a forralt bor, meg, hogy lukas a markom. Gyorsan ellenőrzöm a kezeimet, hogy lukasak-e, de nem is. Felmutatom neki mind a kettőt.
- Nem is lukas egyik se! Nézd meg! - és a biztonság kedvéért megnézem még egyszer és rájövök, biztosan nem lukas egyik sem. A mikró lejár, Jesse meg odamegy és két bögrével tér vissza, amiben teafilter van.
- Ez nem is forralt bor! - állapítom meg, miután megnézem és bele is szagolok a bögrébe. Aztén Jessere nézek.
- Te még mindig sokkal szárazabb vagy. De ezen könnyen segíthetünk. - és azzal szemből beleülök az ölébe. Belőlem még mindig folyik a víz, így könnyen vizes lesz a pólója, meg a boxere is.
- Na így már sokkal jobb. Most már te is vizes vagy, nem csak én. - jelentem be és nevetni kezdek. Most mit mondjak? Totál részeg vagyok, ennél értelmesebbet jelen pillanatban senki ne várjon tőlem....

Elvagyunk az esőben, de akárhogy is, lassan kezd túl hideg lenni, így inkább szépen bemegyünk mind a ketten. Már én sem vagyok józan, és eléggé be vagyok állva, de még eljutok odáig, hogy megtörölközzek, és elvacakoljak a hajszárítóval is, meg átöltözzem. Rose úgy nézem, rosszabbul bírja nálam, mert ő mostanra totál készen van, de nagyon is helyes.
A konyharuhás akciója után eltessékelem onnan, és inkább teát rakok be, ezzel még boldogulok, és mivel még nincs meleg víz, ez megteszi meleg italnak is, a tus helyett. Kb. már csak ennyire vagyok képes, szóval most ne dőljön ránk a ház, mert azon már én is csak röhögni fogok.
- Nem is az, de meleg és kész. – Dünnyögöm neki, mikor visszahozom a bögréket, és mikor leülök, akkor huppanok is a széken, nem nagyon sikerült már betájolni a dolgot.
- Nem úgy! – összeborzolom a haját, és odahajolok hozzá, aztán… nem teszek semmit, és visszadőlök, csak kinevetem megint, a haja és a tenyerei miatt, már én is nagyon be vagyok készülve. Aztán mikor az ölembe ül és összevizez, akkor is csak nevetek, és megfogom a derekát, de valamit elég rosszul csinálunk, mert felborulunk a székkel és a padlón kötünk ki.
- Aú…. – de végül is tovább röhögök, magamon Rose-al. Két kézzel fogom a fenekét, és nem engedem el, holott ennél lejjebb már nem is kerülhetnénk, de azért kapaszkodok, hátha igen. Az ért kicsit ingadozik a világ.
- De én meg fogok száradni, te pedig nem! – közlöm vele már -már gyerekes stílusban. Mindeközben még mindig úgy vigyorgom, mint a repedt tök, és nagyon büszke vagyok ám a fejemre, de nem tudom miért is.

- De a forralt bor jobb lenne, finomabb, csak meg kell csinálni. Na mindjárt meg is csinálom! - jelentem ki határozottan, de persze abból semmi sem lesz. Jesse huppan a széken, amin nevetnem kell, majd a kezeimet mutogatom neki. Erre meg összeborzolja a hajamat. Aztán közel hajol hozzám. Belenézek a szemeibe, és megint nevetnem kell, azon meg főleg, hogy utána el is hajol. Ő is nevetni kezd.
- Nem vagyok valami utca kölyök, hogy így összeborzolj! - öltök rá nyelvet. - Sőt, nem is vagyok fiú, ne borzold a hajam, ahogy egy kis srácnak szokták! Nézz meg jobban, lány vagyok! - és annak kedvéért, hogy megmutassam, még fel is állok, majdnem eldőlök, de végül nem, és körbeforgok. Aztán nem a székre ülök vissza, hanem az ölébe, megint nevet, de történik valami és végül székestől eldőlünk mind a ketten. Tovább röhögcsélünk, mint a hibbantak, Jesse pedig a fenekembe kapaszkodik.
- Ez fájt... - teszem hozzá én is a nevetés közepette, mármint az esés, nem az, hogy a fenekembe markolt, mert az nem zavar egy kicsit sem. Úgy maradunk ahogy vagyunk.
- Te szerinted mióta forog a világ? És mi miért nem forgunk vele? - kérdezem meg tőle és ebben nincs semmi értelmes, csupán csak arról van szó, hogy tök részegen bizony az egész világ valahogy más ütemben kezd neki forogni, mint ahogyan mi létezünk benne.
- De nekem is meg kell akkor száradnom, nem csak neked. Mert az úgy nem poén, ha én nem, de minden nagyon vizes rajtam. - állapítom meg. Felülök Jesse csípőjén és kibújok a felsőmből, majd visszahajolok hozzá.
- Na igy majd megszáradok én is, de a lábam az nem. Nem tudom levenni a gatyám, mert útban vagy. - nevetem el magam. Aztán megcsókolom Jesset, mert miért ne, de tovább nem jutok, mert túl részeg vagyok hozzá. Ezért csak arrébb gurulok, hogy végre én is fekhessek a padlón, mert túlságosan forog minden. De mondjuk még így is.

Nevetek rajta. Olyan kis aranyos így részegen, meg az ahogyan a kezeit nézegeti és nekem mutogatja, hogy azok bizony nem is lukasak, és különben is. Elmagyaráznám neki, hogy nem is így értettem, de egyszerűen már nem megy, hogy kerek egész mondatokat fogalmazzak, és elmésen szólaljak meg. Még tudok egyenesen járni, és nem a falnak megyek vagy a padlónak és ennek most tökéletesen örülök, és teljesen elégedett is vagyok vele, szóval így marad a dolog és kész.
- Tudom, hogy lány vagy, láttam! – Mondom neki vigyorogva. Nagyon jól tudom, hogy lány, mivel közelről is megtapasztalhattam, de ez megint egy túl bonyolult mondat lenne a jelenlegi állapotunkban így nem is kísérletezek vele, örülök, hogy a tea kész, mármint a bögre a víz és a filter és meleg, belekortyolok és elvagyok így mint a befőtt, sóvárgok egy szál cigi után is, aztán rájövök, szívtam ma már eleget így nem is kell az nekem és különben is messze van az innen.
Aztán az ölembe ül és el is borulunk a székkel, csattantunk egy nagyot, nem volt kellemes, de az alkohol sokat csillapított rajta. Így csak nevetek, az egész helyzeten, aztán legurulok vele a székről, és kiterülök a földön alatta.
- Nem tudom. – Közlöm vele egy kis gondolkozás után. Lenne itt magyarázat, de most nem akarom abba beletörni a nyelvemet, teljesen felesleges lenne. Szóval csak maradok fekve, és nem is kezdek bele.
Szép nagy szemekkel nézek rá, mikor elkezd vetkőzni, és megfordul a fejemben, hogy miért is nem vagyok józanabb úgy két- három fokkal? De most már teljesen mindegy a dolog, csak nézek és vigyorgok.
- Én útban? Te ülsz…. – aztán megcsókol, persze elhallgatok és viszonzom a dolgot, ennyi még bőven megy, aztán mikor elszakad, tőlem akkor befejezem a mondatomat. – Rajtam! Így nem is vagyok neked útban! – Aztán még fekszünk a padlón egy darabig, végül feltápászkodom, és becélzom az ágyat, ott még is csak kényelmesebb lesz, mint itt a konyha padlóján.
- ágy! – adom ki a parancsot, aztán rájövök, hogy az irány lemaradt így végül csak felkelek, és Rose-al együtt elkacsázunk odáig. Majd beájulok, és nekem délig se kép, se hang nincsen. Csak alszom.

Olyan kényelmes itt a konyha padlóján... Bár igaz, ami igaz, kicsit hideg, de nem nagyon zavar a dolog. Csak fekszem, hanyatt a padlón és közben egészen jól elvagyok mindaddig, míg Jesse valami ágyat nem emleget. Ágy? Az meg minek? Kinek kell? De nincs időm ezen filozofálni, mert Jesse felsegít és elindulunk. De hová megyünk? Ja valami ágyba... Ettől pedig vigyorognom kell, mint a tejbe tök. Közben neki megyünk egy-két dolognak, amiket nem tudom ki pakolt az utunkba a lakásba. Mindenesetre érdekes... Aztán valahogy a szobába kerülünk. És itt van egy ágy.
- Nézd! Itt van egy ágy! - mutatok rá az ágyra, amire Jesse rá is dől. Én még arrébb megyek egy kicsit és befekszem én is. De valami nem jó... Mi nem jó? Rájövök, hogy a vizes gatyóm a nem jó. Na basszus! Nagy nehézségek árán felkelek és nagy nehezen lecibálom magamról a vizes ruháim maradékát, tehát mindent. Királyság! Aztán visszafekszem az ágyba és még a takarót is sikerül magamra tekernem valahogy. Forog az egész világ. Nem túl kényelmes ez így, de hát ha egyszer meghibbant a világ és össze-vissza forog, azzal nem nagyon lehet mit csinálni...

Fogalmam sincs hány óra lehet mikor felébredek. A fejem iszonyatosan hasogat és ráfeküdtem félig Jessere. Na ezt meg, hogy? Az egyik karom és lábam fontam rá. Óvatosan kelek fel mellőle és a következő, amit felfedezek, hogy nincs rajtam ruha. Mégis mi a fene? Na nem mintha bánnám a dolgot, de sz*r érzés ha nem emlékszem rá, ezért a biztonság kedvéért leellenőrzöm Jesse-t is, de rajta ott a boxer, meg a póló. De akkor rajtam meg mi a fenéért nincs semmi? Aztán beugrik, hogy esőben fetrengtünk, szóval levehettem a vizes cuccaimat. Lassan dereng csak fel, hogy mi is volt az előző éjjel. Kimegyek a szobából, egyenesen a fürdőbe. Muszáj egy zuhanyt vennem. Hajat is mosok, meg is fésülködöm és megejtek egy fogmosást is. Végül a szatén rövid kis köntösömet veszem fel. Az ujja könyök alá ér, de nem a csuklómig, az alja meg épp, hogy a fenekemet takarja. Az egész fehér és japán cseresznyefa virágok vannak rajta. Megkötöm a derekamon, aztán a konyhát veszem célba. Keresek fájdalom csillapítót, amit rögtön fél liter vízzel veszek be. A másik fél litert megiszom addig, amíg felteszem a kávét. Általában nem szeretek reggelizni, de tapasztalatból tudom, hogy másnaposság ellen a legjobb, ha eszik az ember, lehetőleg meleget és sajtosat. Az a tuti recept. Készítek pár sajtos melegszendvicset, és egy adag rántottát is, amit közben megkívántam. Leülök a kanapéra a nagy bögre kávémmal, a vizemmel, a rántottámmal és a sajtos melegszendvicsemmel. Csináltam mindenből annyit, hogy Jessenek is jusson, ha felkel. Bekapcsolom a tv-t és megnézem a híreket. Megint az AVL szóvivőjével beszélgettek az éjjel, annak az ismétlését adják le újra. Nem tulajdonítok különösebb figyelmet a vámpíroknak és a műsornak. A reggelim sokkal jobban leköt, és meg kell mondjam állatira jól esik minden.

Szinte semmit nem fogtam fel abból, hogy Rose rám feküdt. Így egy cseppet sem zavartattam magam emiatt. Csak aludtam, mint akit fejbe csaptak, hason, és a párnát átfogtam a kezeimmel és így volt az egész a fejem alatt. Nem tudom a takaró, hogyan került rám, mivel én arra dőltem el, de gondolom Rose műve lehetett, de akár az enyém is. Viszont teljesen lényegtelen a dolog. csak az számít, hogy nyugodtan és teljesen jól aludtam, arra sem rezdültem fel, mikor megnézte, hogy velem mi is a helyzet, mert ő bizony pucéran aludt el. Sőt a pólóm is rajtam volt, amiben nem szeretek aludni, de amilyen kész voltam nem is számított a dolog.
Rose után ébredek, a kávészaga csalogat csak ki az ágyból, pontosabban elsőnek arra ébredek fel, és kicsavarom magam a takaróból, amibe becsavartam magam miután lány kimászott mellőlem. Egy pillanatig inkább voltam túl méretes hernyó, mint vérfarkas. De megküzdöttem a takaróval és mind a ketten megúsztuk sértetlenül.
Kis ideig ültem az ágyon, és átgondoltam az elmúlt éjszakát, mennyi rémlik belőle és mennyi minden lehet, ami nem? Végül úgy voltam vele, egyszerűen csak kimászom az ágyból, elsétálok a fürdőig és utána rástartolok a kávéra, és keresek valami ehetőt is. Legalább is ezekkel a tervekkel indultam neki, de a fürdőszoba felé sétálva, megéreztem a pirítós és a tojás illatát is, így gyorsabban végeztem a fürdőszobában, mint ahogyan korábban terveztem. Nem vacakoltam annyit, hanem siettem, hogy a kaja ne hűljön ki teljesen, vagyis inkább reménykedtem abban, hogy Rose nekem is hagyott.
A pólóm, most nem testhez álló, hanem bő. Aludni kényelmesebb.
Az, ami a tv-ben megy, kicsit sem izgatja a fantáziámat, sokkal inkább a kaja az ami felkeltette az érdeklődésemet, és nem is vacakolok vele, hanem ami maradt azt mind feldobom egy tányérra, kávét töltök magamnak és a pultnak támaszkodva az oldalammal enni kezdek.
- Reggelt! – Köszönök, neki oda mielőtt enni kezdenék. – Kösz a kaját! – Még ennyi illem is szorult belém, hogy megköszönjem, bár lehet nem nekem hagyta, de akkor is most így járt, éhes vagyok, szóval én ezt most meg fogom enni. A rántottával kezdem, így ahhoz kotrok egy villát is elő magamnak, aztán két falat között a Tv-re is ránézek. Megint a vérszopók, ki a fenét érdekelnek?
- Most ugyan mi a franc van velük? – Kezdem unni, ezt a hülye vámpír politikát. Nincs bajom az agyarasokkal, de tényleg, csak egyszerűen ez a hülye politizálásuk untat, de az embereké is.

Végül Jesse is felébred. Elvagyok a kajámmal, meg a kávémmal, amíg szöszmötöl. Aztán előkerül a fürdőből.
- Neked is! - köszönök vissza. - Egészségedre, remélem szereted. - fűzöm hozzá és tovább folytatom az evést. A kérdésére mielőtt válaszolnék lenyelem a falatot, ami a számban a van.
- Még mindig ugyanaz, hogy már nem élnek embervéren, csak a szintetikuson, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint az élők, hogy engedélyezzék végre a házasságot emberek és vámpírok között. Kb. mindig ugyanaz. - darálom le neki, majd befejezem a melegszendvicsemet, meg a rántottát is, aztán megiszom a maradék kávét is. A narancsléért a hűtőhöz megyek, kiveszem és iszok egy nagy pohárral, mindent megteszek, hogy a másnaposságot minél hamarabb kiheverhessem. Aztán vissza a kanapéra. Hátradőlök és a tv helyett Jesset figyelem.
- Mi rémlik neked a tegnapból? - kérdezek rá, mert úgy hiszem nekem kimaradnak részletek, de ebben sem vagyok teljesen biztos. Valahogy egybemosódik az egész...

Később elmosom a tányéromat, meg a villámat, a bögrét és a poharat, amit használtam. Miután rendet raktam magam után, nincs kedvem sok mindenhez, a tegnapi nap fáradalmait és alkohol mérgezést még mindig nyögöm, ezért nincs kedvem sok mindenhez. Elfekszem a kanapén és csak úgy elvagyok, mint egy üveg befőtt a polcon. Lehet keresnem kéne egy másik helyet, ahol elleszek, amíg kitalálom mit is kezdjek magammal. Vagy mégsem? Vagy talán ezt nem most kellene átgondolnom, amikor az agyamat leginkább egy nagy szivacsnak érzem....

- Nem nagyon válogatok. Koleszos voltam eszem azt, ami van, már ha ehetős én nem zöld és szőrös. – Igen, egy jó kollégista nem nagyon válogat, pláne ha srác, és a szobatársa is srác volt és nem tudott főzni, persze nekem már tűrhetően megy a dolog, de akkor is. A lényeg annyi, hogy ez van készen, én nem akarok most neki kezdeni, így megeszem azt, ami van. Nem rossz Rose rántottája, de nekem hiányzik belőle pár dolog, amit én szeretek benne, mint a bacon, a hagyma meg a sajt. De az van, a pirítóson szóval megteszi, meg most nagyjából nem is lényeges, mi van benne és mi nincsen, másnapos vagyok és éhes.
- És mindenki tudja, hogy ez mekkora hazugság is! Volt koleszos társa, aki vérszopó imádó volt, és állandóan össze volt marva a nyaka, folyamatosan vastablettán élt. – Az, hogy önkéntes vagy sem, nem nagyon izgat. A lényeg, hogy belőle ittak akkor ez már nem is számít embervérnek? Na, mind egy, nem olyan lényeges ez a dolog, és igazából nem is izgat. A kajám sokkal inkább felkelti az érdeklődésemet, így annak jóízűen is fogok neki, és igen állva, mint a lovak.
A rántottát már megettem, mikor nekem szegezi a kérdését, hogy nekem mi is rémlik a tegnapból, még átgondolom, addig megeszem a kenyeret is, és miután lenyeltem az utolsó falatot is csak akkor válaszolok.
- Ittunk, váltottunk, aztán megint ittunk… rémlik valami hempergőzés az esőben jellegű dolog is, meg, hogy eldőltünk a székkel, és valamit magyaráztál arról, hogy lány vagy és nem fiú. – Foglalom össze mi is az, amire biztosan emlékszem, közben a kávéba kortyolok bele, és Rose-t figyelem. Mindeközben a pultnak támaszkodom még mindig, és a bögrét két kézzel fogom a kezembe, a hajam kócos, és mindenfelé áll, ma még nem fésülködtem.
Közben figyelem, ahogyan elmosogat és elfekszik a kanapén. Én nem henyélni akarok, még akkor, sem ha másnapos vagyok, valamit kezdeni akarok magammal, lehet gyakorolni fogok, vagy nem tudom. Lehet csak sétálok a környéken egy nagyot, hogy megtudjam még is merre az az arra, és mik vannak a közelben a város irányába is.
- Terveztél mára valamit, vagy csak feküdni és agonizálni akarsz? – Nézek rá miután elmostam magam után a csetrest.

- Hát annál talán jobb lett, mint, hogy csak egy fokkal előzze meg azt, ami zöld és szőrös. - jegyzem meg. Biztos nehéz lenne azt mondania, hogy kösz finom, vagy valami ilyesmit. Nekem ízlik, én meg vagyok elégedve vele, és egyáltalán nem csak a zöld és szőrős kaját előzi meg... Na, de mindegy, úgy tűnik Jesse józanul tényleg nem más, mint egy harapós kutya, vagy farkas, vagy mit tudom én, de tény, hogy lételeme a morgás. Bár az talán nem... Ha sokat iszik, akkor magát adja, és olyankor nem ilyen, szóval nem tudom minek ez a folytonos undokoskodás, de ő tudja.
- Mondhatnak bármit, mi tudjuk, hogy nem művéren élnek, de az emberek többsége hisz nekik. Vagy nem. Passz, tulajdonképpen nem nagyon izgatnak a vámpírok. - fűzöm hozzá. Amíg nem az én nyakamat pécézik ki, addig nem érdekel a dolog. A tv is csak háttérzajnak megy, nem egyébnek. A reggelim, meg a fejfájásom most valahogy jobban leköt. Illetve az, hogy mi is rémlik neki a tegnapból. Az amit elmond tökéletesen megtesz. Nekem sokkal több minden rémlett már fel ébredés óta, de egyik sem olyan, amit szívesen felhoznék újra. Jobb ez így, maradjon meg minden, ami elhangzott egy alkohol mámoros bulinak és kész.
- Oké, kb nekem is ennyi rémlik. És valóban, tényleg nem vagyok fiú. - nevetem el magam azután, hogy füllentettem azt illetően, hogy mire is emlékszem a tegnapból. Aztán elpakolok magam után és a kanapén henyélek.
- Agonizálni nem hiszem, hogy fogok, de amíg el nem múlik ez hasogató fejfájás, addig azt hiszem várok és elleszek itt a kanapén. Aztán meg lehet, hogy átugrom Cooterhez, mert ha örökké csak Mera-ra várok, sosem fogok eljutni hozzá, balhét meg nem akarok vele. Kamasz korom óta ismerem, szóval csak át kell ballagjak, hogy megmondjam neki itt vagyok egy darabig Mera-nal és megkérdezzem lóghatok-e a falkával, meg a területén. Úgyis igent fog mondani, de ha nem dugom át a képem hozzá, abból előbb utóbb balhé lesz, hiába ismerem. Hülye "farkas törvények". Ha akarod átjöhetsz velem... - magyarázok neki, miközben lehunyom a szemeimet és az egyik kezemet a hasamra, a másikat meg a homlokomra teszem.
- És te mit terveztél mára? - kérdezek vissza, és várom, hogy elmúljon a fejfájásom. Remélem hamar túl leszek rajta. Utálok másnapos lenni....

- Előfordul...- válaszoltam Mera kijelentésére egy kicsit unott hangon. Fáradt voltam ráadásul korábban összevesztünk még pluszba. - Örülhetnél, hogy kivételesen időben kaptuk meg a fizetségünket Cootertől. - folytattam miközben leszálltam én is a motoromról. Hát igen bár Cooter remek falkavezér és igazán jó arc, de pocsék munkaadó és pár sok dolgot szeret, az időben való fizetés sajnos nem tartozik bele ebbe a kategóriába. De hát Ő már csak ilyen. Elvettem Mera táskáját majd a vállamra vettem a sajátomat és én is a ház felé indultam.

Amint a ház közelébe értünk rögtön megéreztem az idegen farkasszagot. És azt is, hogy Merát látszólag nem feszélyezi a dolog, ami hasonló esetben amennyire ismerem, nem vallana rá. Ami arra utal, hogy Ő minden bizonnyal ismeri a számomra hívatlan látogatókat. Nem is olyan rég pont azon vesztünk össze, hogy nem engedte meg Taylor-nek, hogy pár napig itt dekkoljon, holott a legjobb haverom évek óta.

- Már rosszul kezdődik! - vágtam rá a megszólításra. Nos, a gyanúm beigazolódott. - Értem tehát ezért nem fért el Taylor pár napig. - húztam fel mogorván a szemöldökömet. - Ha el is tekintek attól, hogy gimi óta ő a legjobb barátom, amit te is nagyon jól tudsz esetleg nem kellett volna engem is megkérdezned mielőtt ezeket beengeded az amúgy közös otthonunkba? - szegeztem neki a kérdést. - Mellesleg nehogy tök véletlenül itt felejtsék magukat a nyakunkon. - tettem hozzá. Mera bűbájos mosolya most bizony kevés lesz ahhoz, hogy ezt elfelejtsem és ezt valószínűleg ő is tudja. - Az biztos! Látom már nagyon otthon érzik magukat. - mondtam Mera-nak amint beléptem utána az ajtón és megcsapott az amúgy meglehetősen ismerős szagok keveréke. - De ha megitták a Whiskeym akkor nyakakat török az biztos! - mondtam Meraéhoz hasonló hangerővel. Jelenleg ugyanis az volt az egyetlen dolog amiről úgy éreztem, hogy képes jótékony hatást gyakorolni az idegrendszeremre.

- Ja, hogy nagyobb dicséretet vársz ennél? – kezdem el szekálni Rose-t, aztán megkapja a kis dicséretét is, mert a kaja, amit csinált tényleg jó volt.
- Kösz a kaját, jól sikerült. – Mondom neki mosogatás közben és azon agyalok mit is kezdjek magammal, másnapos vagyok, de most legalább el van hallgatatva a háborgó gyomrom. Elsőnek a hűtőbe nézek be és keresek magamnak valamit, amit ihatok és nem alkohol. Undok vagyok vele? Nem hiszem. Bár ő nem így gondolja. Megvan ennek is az oka, de nem kezdem kifejteni neki, mit miért csinálok.
- Ameddig nem engem néznek ennivalónak, addig engem is hidegen hagynak, de utána már … - Nem mintha eddig komolyabban kapcsolatba kerültem volna egy vámpírral is, de lézengtek páran körülöttem is, a New Yorki egyetem és éjszakai életben bizony sok agyaras megfordult és nem egy csajnak a koleszból vámpír pasija volt, akit gyakran felhozott. Pontosabban inkább behozták őket, semmi nem tiltotta ezt.
- Nem az biztosan nem vagy…. – Elmosolyodom. Rémlenék még dolgok, hogy beszélgettünk, és olyat is elmondtam, amit nem akarnék kiteregetni, de azt is rémlik, hogy ő is mondott olyat, amiről józanul nyilván nem beszélne.
- Nekem is tiszteletemet kellene tennem, de csak, hogy jelezzem, a területén szándékozom lézengeni, de nem akarok belefolyni az életükbe. Maradok kóbor. – Elég volt nekem a saját falkám és az ami ott ment, így nem igénylek újabb falkát magam mellé, és igazából társakat sem, Mera házában is csak átmenetileg maradok. Nem terveztem itt maradni hosszútávon. Kell valami munka, ahol nem gáz, ha rövidesen felmondok, mert kitaláltam hova fogok menni.
Motorzúgás üti meg a fülemet miközben az ásványvizemet iszom, a kínzó fejfájás ellen. Aztán nem sokkal később Mera hangját hallom, ahogy belép a házba, és egy pasi hangját is, a beszélgetésből ítélve ő lesz Ethan, Mera szív szerelme. Ha Rose engem morgósnak tart, akkor Ethan mi lesz neki.
- A piádhoz nem nyúltunk, ordas. Hoztunk magunknak. Amúgy meg Hello. – Köszönök neki oda, aztán Merara nézek. – Kabbe szivacs! Igazán megmondhattad hol vannak a kulcsok! – Nézek rá kissé barátságtalanul, de aztán hamar vigyorba fordul a épem, és ha hagyja magát akkor megölelem barátilag, régen nem láttam ezt a lökött tyúkot, és akárhogy is nagyon megkedveltem, mikor New Yorkban nálam dekkolt egy rövid ideig. Aztán Ethannak nyújtom a kezemet, hogy lássa nem vagyok vele ellenséges.

- Persze, hogy igen, mivel azért annál sokkal jobban sikerült, minthogy csak a szőrös és zöld kajákat előzze meg! - öltök nyelvet Jesse-re. Nekem ízlik, amit főztem, ha meg neki nem, akkor nem kell megennie, van a hűtőben éppen elég hideg kaja, ha arra jobban vágyik... Végül aztán csak sikerül egy kis elismerést kipréselnie magából, ezek szerint mégiscsak szorult belé némi jó modor is, habár azt a lehető legjobban titkolja.
- Nincs mit, szívesen. - válaszolom neki. Aztán jót vigyorgok azon, hogy jóváhagyja, valóban lány vagyok. Nos azt hiszem életemben nem gondoltam volna, hogy valamikor majd megtárgyalásra kerül a nyilvánvaló, miszerint lány vagyok.
- Örülök, hogy ebben egyetérthetünk. - jegyzem meg egy mosoly kíséretében. Még szép, hogy lány vagyok, ami csakúgy ránézésre is látszik, neki meg ráadásul még egyértelműbb kell legyen a dolog...
- Igazság szerint én sem akarok a falkához csatlakozni, mivel a legkevésbé sem vagyok biztos abban, hogy ebben a városban akarok maradni. Az meg tuti, hogy Mera-nal csak addig maradok, amíg muszáj és ki nem találok valami jobbat. Azt hiszem max csak teliholdkor szeretnék velük együtt rohangászni egyet. - fűzöm hozzá a magam gondolatait. Aztán motorzúgásra leszek én is figyelmes, és abban a pillanatban fel is ugrok a kanapéról, amint azon nyomban meg is bánok, ahogy megteszem. A másnaposság és az ugrálás valahogy nem éppen a legjobb párosítás és ezt most a saját bőrömön tapasztalhattam. No nem baj, ha már úgyis talpon vagyok, akkor irány az ablak, hogy tudjam kik érkeztek meg. Azonban nem kell odáig eljutnom, mert kedvenc barátném nyit be, fájlalva, hogy kimaradt a buliból. Nekem se kell több, abban a pillanatban visítom el magam.
- Meraaaa! - és azzal a nyakába is ugrok, és el sem engedem egy darabig, vagy legalábbis addig, amíg rá nem zúdítom mindazt, ami éppen az eszembe jut.
- De jó, hogy itt vagytok! Úgy örülök! Mutasd magad! Na még mindig k*rva jól nézel ki csajszi! Merre jártatok? Mesélj el mindent! - miután ráborítom magamat, Mera nyomában megérkezik Ethan is, akire ráfért volna, hogy valaki némi jól neveltséget plántáljon belé, de végül is ő tesz szívességet azzal, hogy befogad, ezért a csípőből jövő kész válaszom helyett, felöltöm a legangyalibb arcomat, nagy bambi szemeket meresztve rá. Elé állok, őt is megölelem, hiszen Mera pasija, szóval ennyi neki is jár, és belefogok a mondandómba.
- Szia Ethan! Rose vagyok, Mera-val osztálytársak voltunk. Örülök, hogy végre találkozunk és kösz, hogy átmenetileg meghúzhatom nálatok magamat. Igen roppant otthonosan érzem magam, ahogy mondod, vettem a bátorságot és bevásároltam nektek, így kajára napokig nem lesz gondotok. Főztem is, de ha nem tetszik, akkor csak szólj és készítek valami mást. Vettem olyasmit is, ami a fürdőben kifogyóban volt. A konyhát kitakarítottam, ezenkívül a fürdő is tiszta. A whisky-dhez nem nyúltunk, ellenben vettem a bátorságot és behűtöttem neked, sőt jégkockát is találsz a frigóban. De, amiért ilyen nagyon kedvesek és jó fejek vagytok, hogy befogadtok, tegnap még beszereztem neked egy nagy üveg Chivas-t is. - zúdítom rá és közben bájosan pillogok a mondandóm közben. Majd ezek után újra Mera-hoz fordulok.
- A kisfarkas itt dekkolt vagy egy napot, mert nem mondtad meg neki hol a pótkulcs. Még jó, hogy nekem volt annyi eszem megkérdezzelek róla. - vigyorgok Mera-ra.

- Apu? Mióta hívod Cootert apunak? - kérdezem ugyanazon az unott hangon. Kicsit meglepett. Talán én emlékszem rosszul, de eddig sose hallottam sűrűn, hogy apunak szólította volna Cootert. Persze ez lenne az érthető, mert ő nevelte fel, de nekem maga a megnevezés is kicsit furcsa. Talán, mert én sose szólítottam így senkit. Igazából tökmindegy. A lényeg, hogy Cooter végre időben fizetett. De ha mellékállásban nem űzném még mindig a bizniszt szabadidőnkben, akkor előfordulhatna, hogy alkalmaként igencsak megszorulnánk. Valószínűleg Taylor-nek is ott fogok melóhelyet találni. Az alvás helyszíne még kérdéses, de majd megoldom valahogy.
Persze nálunk sokszor a pénz a legutolsó szempont. Néha úgy látom, nem pénzre lenne szükségünk, hanem házassági tanácsadásra dacára, hogy nem vagyunk házasok. A legnagyobb gond, hogy mindkettőnknek rohadtul erős önérzete van és nehezen enged. Ezért kapunk össze állandóan.
- Aha. - adom tömör válaszomat az egész magyarázatra meglehetősen cinikus hangon. Tisztán érződik, hogy hiszem is a dolgot, meg nem is. Ha Mera akarta volna meg lehetett volna beszélni. Tudja jól, hogy dacára annak, hogy ő nemet mondott az én kérésemre én nem mondtam volna azt, hogy nem. Tudom, hogy szar dolog fedél nélkül lenni. A maradék szöveg meg csak körítés.
- Taylor sok minden, de nem élősdi! És ezt te is nagyon jól tudod! - mordulok fel még számomra is meglepő hangerővel. Hiába Mera tudja jól, hogy ez az egyetlen dolog, amire ugrok. Ami másnak a család az nekem Taylor. Ha őt szidják olyan mintha a nemlétező családommal tennék ezt. Sokszor szégyellem is magamat. 3 éve mióta elmentem Mera-val Daytonából meg se látogattam csak telefonon beszélek vele mindig.
- Tudod, hogy sose ígérek olyat, amit esetleg nem tudok betartani! - reagálok. ~ Valamiért úgy érzem, hogy ma nagyon nem fog menni. - sóhajtok egy mélyet majd én is belépek.

- Hálám örökké üldözni fog! Amúgy meg Szevasz! - köszönök vissza. Bárki is ez ha egy pillanatra rám néz láthatja, hogy sem a hangnem, sem a szóhasználat nem tetszik ahogy Mera-hoz szól. - Annyi eszed nem volt, hogy megkérdezd? - szúrom oda unott hangnemben aztán kicsit megrázom a fejemet. Hiába nem tehetek róla, de pontosan arra a fajtára emlékeztet, akiket mindig kihajigáltunk Daytonában a bárból. Ennek ellenére bár nem sok kedvem van, de udvariasságból viszonozom a kézfogást.
Ezután megölelem Mera barátnőjét is majd végighallgatom a mondókáját. Csodaszép, de valahogy most nem vagyok abban a hangulatban, hogy igazán nagy hatást tegyen rám.
- Szia Rose. Én is örülök. Értem. Kössz szépen. - válaszolok monoton hangon. Próbálok valami mosolyfélét erőltetni, de érzem, hogy nem igazán megy. Tényleg rendes volt tőle, de most majdnem felrobbanok, és nem igazán megy a bájolgás. Szeretem Mera-t, de néha irtózatos módon ki tud akasztani. És ezt a mostani akcióját egyhamar nem fogom elfelejteni neki.
Félreállok amikor sms jön a mobilomra. Taylor kérdezi, hogy melyik motelban fog aludni. Úgy tűnik Ő előbb tudta a dolog végkifejletét, mint én. Irigylem érte. Gyors válaszolok neki, hogy később felhívom aztán tekintetemet újra a házban lévő csoportra emelem