A Sakálnak címezve

Egy Pub ahol nem csak ihatsz, de ehetsz is mellé valamit, igazi ódon hangulatot áreszt, hiszen egy régi bérház pinceszintjén található, a tégla nincsen levakolva, a fényt különféle csontokon álló izzók adják. Az asztalok vastag és nehéz tölgyfából készültek, a hátsó szekció kialakítása pedig boxokra osztott és félhomályos.

Ethannak

Egész nap a várost jártam és munka után kutattam, de valahogy nem füllött egyikhez sem a fogam. Nem akarok áruházban dolgozni pénztárban, vagy rekeszeket pakolni, vagy felmosni, vagy pincérkedni egy étteremben. Az autófényezéshez papír kellene, nem elég, hogy bármilyen mintát fel tudnék pingálni egy motorháztetőre, vagy bármelyik pontjára a kocsinak. Sok helyen önéletrajzot és ajánlást kérnek, és ki vannak akadva, hogy nem végeztem el az egyetemet. Kezd elegem lenni ebből a városból és a felfuvalkodott hólyagokból.
A biztosíték ott vágódott ki nálam, mikor egy férfi oda jött hozzám, hogy igazán szép az arcom és jó a felépítésem, és k*rvaként nagyon is sokat kereshetne rajtam és nekem se csöppenne kevés a léből. Aztán felbukkanta a kopasz izomemberei is. Mondanom sem kell a cérna bőszen elszakadt nálam, és mikor nem értették, hogy nem, és különben is dugják maguknak fel, és nekem akartak jönni, akkor kiengedtem a gőzt. Vérfarkasnak születtem, nem vagyok egy gyenge szépfiú, mint aminek néztek. ár törött csont elég volt nekik, hogy megértsék végre, nem az ő súlycsoportjuk vagyok és jobb, ha leszállnak rólam.
Percekig füstölögtem szó szerint és képletesen is, két szál cigit szívtam el mérgemben. Aztán ételszag csapta meg az orromat, és rájöttem mióta eljöttem Mera házából az óta egy falatot sem ettem, és az nem kost volt, akkor még a Nap fenn volt az égen, most meg már erősen alkonyodik. Volt még nálam annyi készpénz, hogy valahol ehessek, és az a valahol pont az a hely ahol megéreztem a sült hús illatát. A Sakálhoz címzett Pub bejáratában álltam. Az ajtó egy pincehelységbe vezette, és elég érdekes hangulatot árasztott magából. Amilyen hangulatom van, a keresztbetett lábszárcsontok nagyon is illőek.
A hátsó helységben keresek magamnak egy félhomályos boxot, és leteszem magam. Félig nyers marhasültet kérek, egy üveg jó erős barna sörrel. Whisky jobban esne, de ahhoz túl karcsú most a tárcám.

~ Túl egy újabb csodálatos napon. - gondoltam magamban, ahogy lassan az utcán bandukoltam. A reggel és a délelőtt legnagyobb része azzal telt, hogy a Cooter által rám kiszabott melót elvégezzem. Mivel a dílerkedés idestova már 10 éve állandó bevételi forrásom nem okozott semmi nehézséget a cucc eladása. A lényeg, hogy meg kell találni a megfelelő embereket. Ezt már Forth Smith-ben megtanultam és azóta midig beigazolódott a hipotézis. Mindenesetre ebben a melóban az a jó, hogy névtelen és nem kíván semmiféle képesítést. És abszolút meg lehet élni belőle. Persze nem ártott, soha ha volt egy kis pluszpénz benzinlopásból vagy valami hasonlóból.
A délutánom nagyrészt azzal telt, hogy Taylor-nek próbáltam beprotezsálni az egyik emberkéhez, hogy alkalmazza dílerként. Együtt tanultuk anno a "szakmát" ahogy szinte minden mást is. Így aztán Taylor ért a legtöbb dologhoz, amihez én is értek. Emellett persze próbáltam valami legális melóhelyet is szerezni, ami nem megy túl könnyen, ha az illetőnek még érettségije sincs és pluszba nincs is jelen. Az már biztos volt, hogy idejön. Megunta Daytona Beach-et, de nem lennék meglepve, ha más is lenne a háttérben. Mindenesetre azért örültem, hogy jön. Szinte olyan mintha a testvérem lenne. Csak azt kéne valahogy megoldanom, hogy Mera és ö semmiképp se találkozzanak. El nem tudom képzelni, hogy miért utálják egymást ennyire. Ami Mera-t illeti valamennyire még most is fasírtba vagyunk. Bár sikerült megbarátkoznom a lakásunkba beköltözött idegenek gondolatával ez nem azt jelenti, hogy örülök, hogy ott vannak vagy, hogy bízok bennük. Legjobban az zavar, hogy Mera meg se kérdezett, amit én megtettem. Na mindegy.
Ezek között a gondolatok között léptem be a Sakálnak címzett hely bejáratán. Egyszer-kétszer jártam itt, de csak akkor jövök ide a mi kocsmánk helyett, ha olyasmit akarok intézni, ami nem, tartozik se Cooter-re se senki másra a falkából. Ez is egy ilyen alkalom. A pulthoz megyek, ahol rendelek egy Whiskey-t majd előveszem a mobilom és Taylor számát tárcsázom, hogy elmondjam neki a mai nap híreit és megkérdezzem, mikor jön. Ekkor éreztem meg az egyik hívatlan vendégünk szagát. ~ Ilyen nincs! Még itt sem lehetek egyedül! - gondoltam magamban.
- Boccs Taylor! Most le kell tennem! Még hívlak ma. - ezzel kinyomtam a telefont. Még csak az kell, hogy a srác meghalljon valamit és továbbadja Mera-nak. Neki elég a Taylor név kiejtése és már szinte tombol. Mindegy. Ki kell derítenem, hogy hallott-e valamit és ha igen meggyőznöm, hogy felejtse el. Bármi áron. Ezzel a helység hátsó részébe indultam.
- Szevasz. Hát te? - kérdeztem közömbös hangon kicsit felvont szemöldökkel.

A félig nyers hús illatára összefut a nyál a számban, és ha most farkas formámban lennék itt, akkor bizony ki is csurrant volna a fogaim között, de emberi formámban ülök a boxban, így csak a gyomrom kordul hatalmasat. A mai napom csúcspontja ez a nagy tál hús, és mellé a krumpli. Sürgősen melót kell találnom, különben beállhatok Mera házában mosogatni és mosni mindenkire, ha azt akarom, hogy kisegítsenek egy kis pénzzel és nekem is legyen kajám. Márpedig én nem szeretek másokon élősködni. Pláne nem úgy, hogy Ethan nem bírja se az én képem, sem Rose-t, zabos, hogy Mera nem szólt neki arról, hogy jövünk, ráadásul ketten is. Mondjuk megértem, én se lennék jó kedvű, de most ez van. ha találok valami munkát és össze tudom spórolni a kaució árát, akkor lelécelek tőlük, de addig sajnos a nyakukon kell, dekkoljak.
Létek közelednek felém, de nem rezzenek föl a tányéromból, ugyan minek kellene, hiszen van itt megannyi asztal, és ha szívózna velem az illető, hát akkor a képébe kapja egy dühős és éhes vérfarkasnak az öklét. Ám a hang ismerős, így felnézek.
- Hello! Épp vacsorázom. – Bökök a tányéromra, majd intek neki, hogy üljön le nyugodtan velem szemben, ha úgy gondolja.
- Na és te? – Sandítok rá, miközben szeletelem a húst és elrágok még egy darabot. Közben Ethanon tartom a szememet, érzem, hogy nem túlságosan kedvel, és az érzés kölcsönös eddig. Nem adott rá okot, hogy megkedveljem, bár én sem neki. Amilyen volta a fogadtatása olyan voltam vele én is, így kölcsönösen pokróc természettel voltunk egymás iránt, így nem értem mit is keres itt velem szemben.

Bármi semmi kedvem ehhez a társalgáshoz Mera-val sincs kedvem újabb vérre menő vitát folytatni. Bár igazából semmiféle társalgáshoz sincs kedvem. Néha komolyan elgondolkodom, hogy milyen irányba tereltem el az életemet. Akár rendes törvénytisztelő állampolgár is lehetnék. Aztán rájövök, hogy ez baromság. Jó ez nekem így is. Megélek ebből és nem kellett semmiféle egyetemen illegetnem magamat vagy ilyesmi és tök felesleges dolgokkal töltenem az időmet. Nem nekem való az. Csak felveszem a zacskót vagy a viperát és mehet a meló. Nem tök mindegy, hogy a kezem füves vagy véres? Mera-t nem zavarja a vízbe meg lejön mindkettő. Én pedig megkapom a pénzem és éldegélek boldogan. Az már más kérdés, hogy könnyedén otthagyhatom egyszer a fogamat. Egyedül csak Mera hiányozna. Meg Taylor. Na jó valamennyire a falka is. De miért is agyalok ezen megint?
- Értem. Jó Étvágyat. - mondom kurtán majd leülök bár sok kedvem nincs. Szeretném rövidre zárni a beszélgetést.
- Semmi különös. Végeztem mára melóval. Gondoltam iszok egy Whiskeyt. - válaszolok a kérdésre. Nem sűrűn beszéltem se vele se a lánnyal. Nem is nagyon szándékoztam ezután sem. Eléggé lerítt rólam, hogy nem örülök, hogy itt vannak és ez valószínűleg nekik is feltűnt így aztán ők sem erőltették a társalgást. Nos ez inkább Mera-nak szól mint nekik, de valami nekem nem kóser velük. - És találtál már valami melót?

Ethan igen csak nagy ellenszenvet tanúsít velünk szemben. Talán velem szemben még egy fokkal többet is, gondolom, ez abból adódhat, hogy én is és ő is hímek vagyunk, és a nősténye közelében vagyunk, ha vérfarkas szemmel nézem a dolgokat. Mera mint nő nem nagyon érdekel, vagyis ez nem teljesen igaz, mert nagyon is csinos és formás, és nem a szokványos módon kötetett meg a mi kettőnk barátsága, de erről nem beszélünk az óta sem. Mondjuk, nem is nagyon találkoztunk az az alkalom óta, csak e-mailen beszélgettünk vagy telefonon, vagy egyéb elektronikus módon. Egyszer volt dolgunk egymással, de annyi és nem több. Nem voltunk és vagyunk egymáshoz valóak és ő amúgy is mást szeret, én meg ezt tiszteletben tartom, így nem jutna eszembe kikezdeni vele és nem is fogok. Amúgy is házinyúlra nem lövünk, pláne nem úgy, hogy Ethan is a közelben van és szükségem van a szívességre, hogy ott lakhassak náluk.
- Kösz, megvan. – Mondom neki, és már csak két falat maradt a kajámból, így miután azt is megettem leöblítem a sörrel. Ethan whiskyje sokkal érdekesebb, de csóró farkas azt issza mire pénze van.
- És beugrottál ide… Jól gondolom, hogy az a Taylor akiről Mera hallani sem akar? – Térek át egy másik témára. Hallottam valamit, de nem foglalkoztam vele, csak miután ide jött és rájöttem Ethan hangját hallottam a pultnál korábban.
- Mitől ennyire zabos arra a csajra? Ismerem már szivacsot egy ideje, de eddig senki nem akasztotta még ennyire ki. – Teszem fel a kérdést. Aztán válaszolok neki.
- Nem, még semmit. De mára feladtam a dolgot, éhesen nehezen viselem el az emberi hülyeséget, pláne, ha k*rvának akarnak nézni. – Jegyzem meg és az asztalra teszem az üres üveget.

Sose voltam egy bőbeszédű ember. Így az, hogy nem nagyon beszélek az új lakókkal nem csak a nemtetszésemnek tudható be. Én egyszerűen ilyen vagyok. Még Taylor mellett sem lettem más a hosszú évek alatt pedig ő aztán tényleg szinte fossa a szót néha és azért Mera sem egy szófukar típus. Nos sok esetben igazából nem egy rossz tulajdonság ha az ember megtartja magának a véleményét. Vannak, akik még díjazzák is pl. Cooter. Mindenesetre én amondó vagyok, hogy a tettek beszéljenek az ember helyett. Ez a legbiztosabb módja annak, hogy valakinek az értésére adjunk valamit. Egy törött csont pl. mindent elárul arról, hogy a hitelezők mennyire türelmetlenek abban a tekintetben, hogy szeretnék viszontlátni a pénzüket. Mondjuk, az uzsorásokat gyűlölöm a legjobban. Bár nekem se volt sok mindenem soha azért örülök, hogy sose fordultam pénzért ezekhez a férgekhez.
Csak bólintottam a "Kössz megvan" mondatra. - Kell egy Whiskey? - kérdezem felhúzott szemöldökkel. Nem kívánok jópofizni, de az tuskóság, hogy én itt vedelem ő meg egy sörrel ül velem szemen.
A következő mondatra összeszalad a szemöldököm és egyértelműen nem a jókedv jeleként. ~ Már csak ez kellett! - gondlom magamban. - Igen. És bár nem vagyunk olyan viszonyban, szeretném ha erről más nem tudna. Semmi kedvem egy újabb vérmes vitához Mera-val a semmi miatt. - mondom ugyanolyan semleges hangon, mint eddig.
- Taylor a legjobb barátom. Még annál is több. Mindketten államiak vagyunk. Együtt nőttünk fel. Együtt tanultuk ki a szakmát is. Nekem ő volt a családom amíg Mera-val nem találkoztam. - mondom monoton hangon néha elmélázva. - Már első látásra se nagyon kedvelték egymást. Mera sose vallaná be, de ez azért van, mert túlságosan is hasonlítanak egymásra mármint személyiség terén. Nos Taylor erre még rápakolt egy lapáttal azáltal, hogy óva intett attól, hogy Mera-val kezdjek. Mera ezen kicsit nagyon berágott. - na igen. még most is ott zengenek néha a fülemben Taylor szavai. ~ Maradj távol ettől a csajtól. Csak bajt hoz rád. Az ilyenek mindig csak bajt hoznak! - mondta. Nos pech volt, hogy Mera akkor jött be. Ami ezután történt azt nem nagyon lehet szavakba önteni. Mindenél jobban szeretem Mera-t, de az tény, hogy ha ő nem lenne akkor minden bizonnyal Taylor mellet kötöttem volna ki. Talán ez is benne volt abban, hogy olyan hevesen próbált lebeszélni Mera-ról. Nem tudom és most már nem is számít! A pillanatnyi szünet után, amíg elkalandoztam az emlékek között ismét Jesse-re nézek és folytatom. - Nos azóta még ha csak telefonálni akarok is vele akkor is jobb ha eljövök otthonról. Mellesleg akkor még van egy pár ember, akit nem láttál. - fejezem be a sztorit. – És mellesleg díjaznám, ha nem hívnád Szivacsnak a barátnőmet. Legalábbis előttem. Előre is kössz.
- Hát az kellemetlen. Ismered a mondást. Nagy az isten állatkertje, de alacsony a kerítés. Errefelé amúgy se egyszerű melót találni. ~ Na ja. Taylor melóhelyéért is meg kell szenvednem pedig nekem, van pár ismerősöm.

Én sem mondhatom magamat bőbeszédűnek, minek fecséreljem feleslegesen a szót? Nem beszélek, ha nincsen mondandóm, nem vagyok az üres fecsegések híve sem. Van, amit életem során nagyon is keményen megtanultam. Ilyen az is, hogy akkor ne szólaljak meg, ha nem olyan mondandóm van, amit meg kellene, osszak másokkal és annak van is valami értelme. Ethan amúgy sem tűnt valami, nagyon beszélgetős típusnak, és nekem sem volt mit mondanom neki, így korábban nem is kezdeményeztem vele beszélgetést. A köszönő viszony megvan és nekem ez is bőven elég volt. Végül is náluk lakni ne sokkal másabb, mint koleszban.
Ám egy dologban egyetértek vendéglátómmal, a tettek beszéljenek és ne a szavak, hiszen a szavak elröppennek a széllel és oda szállnak, ahova akarnak, ugyanakkor mondani bármit lehet még a tettek ékesebben beszélnek a szavaknál.
- Ezt vegyem meghívásnak? – Emelem fel a szemöldökömet, és végül is rábiccentek, hogy igen, ha komolyan gondolja, akkor elfogadom a meghívását.
- Nézd, nem az én dolgom, és nem is terveztem ezzel nyitni Meranal, az nem az én stílusom, és mellesleg az a ti dolgotok mi miatt marakodtok össze. – Nem óhajtok ebbe beleavatkozni, maximum akkor, ha összeverekednek emberi formában és Mera lenne a bántalmazott fél, akkor szállnák csak be, hogy megint megvédjem őt.
- Manapság ritkák az igazi barátok, akik nem forgatják meg a hátadban a kést. – Nocsak, szóval nem családban nőttek fel, ez nekem új információ Ethan-ről. Aztán eszembe jut valami meraval kapcsolatban és elmosolyodom.
- Mera sosem csípte az olyan nőket, mint amilyen ő maga. Bár én nem ismerem olyan jól mint te, régen nem találkoztam vele mostanáig. – De ennyi nekem is lejött róla, hogy vannak, akiket nagyon nem csipáz.
- Ezt nem fogom tudni megígérni neked, de azért majd megpróbálom észben tartani. – Elvégre az ő háza az ő szabályai, szóval illene betartani, már ha még néhány éjjel ott akarom magamat meghúzni.
- Igen, ismerem ezt a mondást, és most elég erősen meg is tapasztaltam. Mindenesetre nem adom fel, nem akarok a szükségesnél tovább dekkolni nálatok.

Az ember élete során sok mindent tanul. Van, amit minden ember megtanul jobb esetben, de mindenki más sorrendben. És van, amit valakinek sose kell megtanulnia. Én megtanultam, óvatosnak lenni. A bizalmatlanság nagy erény az ellenkezője könnyen az ember végét okozhatja. Én is a saját bőrömön tanultam, meg amikor megkéseltek dílerkedés közben és majdnem otthagytam a fogamat. Soha azután nem mentem fegyvertelenül cuccot árulni és soha többet nem vettem le a tekintetemet az ismeretlen arcokról, akik nem tartoztak a törzsvendégeim közé. Fogalmam sincs, hogy ez most miért jutott eszembe.
- Igen. - válaszolom ugyanúgy változatlan hangszínnel. Majd hátrafordulok és kérek két Whiskey-t mivel én már megittam az enyémet. ~ Hiába a Whiskey az emberiség egyik legcsodálatosabb találmánya!
- Örülök, hogy ebben egyetértünk. - mondom kurtán. ~ Remélem tényleg így gondolja és nem csak vetít nekem. Az mindenki számára kellemetlen következményekkel járna. Beleértve őt is.
- Az biztos. Sokszor az döfi a legnagyobbat, akiről az ember nem gondolná. Szerencsére Taylor nem ilyen. Legalábbis velem. - Na igen. Taylor mindig elérte, amit akart. Akármilyen eszközzel. Szerencsére nekem maximum csak segítenem kellett neki, de ellenem még sose fordult, ahogy én se ellene. De egy-két akciója után néha komolyan elgondolkodtam, hogy milyen jó, hogy a legjobb barátom és reménykedtem, hogy rám sose pöccen be.
- Az biztos. Taylor-re halálosan féltékeny, hogy miért azt nem tudom. Érthető, hogy nem dicsérte, meg amiért Taylor nem buzgott, hogy Ő meg én együtt legyünk, de sose adtam rá okot, hogy féltékenykedjen. Sose volt kettőnk között semmi. - mondom majd beleiszok a Whiskeymbe. - Nehéz helyzet. Mera-t jobban szeretem mindennél. Meg is halnék érte. Taylor viszont olyan mintha a testvérem lenne. Őt se hagyhatom és nem is hagyom cserben. De hát ez van. - teszem hozzá. Nem akarok részvétet vagy megértést. Igazából azt se tudom, hogy minek mondtam el neki. Most már mindegy.
- Kössz. ~Azért a békesség érdekében remélem képes lesz rá.
- Őszinte embernek tartom magamat, úgyhogy nem fogok hazudni. Örülök, hogy ezt hallom. Nem szeretem az idegeneket a személyes teremben, akikről sose hallottam korábban. És ez nem személyes nem neked vagy Rose-nak szól. Ez is én vagyok. ~ Hát igen. Sose voltam egy túlzottan szociális természetű ember. Boldog leszek, ha megint csak Mera-val ketten leszünk.

Más életet élünk, én és Ethan és én és Mera is, én nem folyok bele azokba az üzletekbe, amikbe ők benne vannak, távol tartom magam az ilyenektől. Nem hiányzik nekem ez a fajta balhé egy cseppet sem. Ráadásul a Vét sem igénylem, és nem is terveztem sosem, hogy függő legyek, így nem érdekel a dolog. Valamilyen szinten zavar is, de nem nagyon izgat, addig még el nem vernek valakik olyan miatt, amihez halovány közöm sincsen. De ettől függetlenül kedvelem Merat. Amúgy meg mindenki abból él, meg amiből tud, szóval nem ítélem el vagy hasonló, csak én ki akarok belőle maradni, ennyi, nem több.
- Kösz az italt. – Biccentek neki. Amit mondtam azt komolyan gondoltam, nem óhajtok a dolgaikba belefolyni egy cseppet sem, különösen, hogy ők tesznek nekem szívességet, hogy a fedelük alatt húzhatom meg magamat.
- Örülj ennek. – Jegyzem meg szárazon, engem már érti ilyen atrocitás, egyszer a testvéreim részéről, és egyszer pedig valaki más részéről, akit szerettem. Nem csoda, hogy bizalmatlan vagyok én is, és nem vagyok a kedvesség mintaképe sem. A Whisky hamar megérkezik, és jóízűen kortyolok bele az étel után. Jó fajta, és jó az évjárata is. Hátradőlök a boxban és egy pillanatra csak élvezem csukott szemmel, ahogy végig csorog a torkomon, és végig is égeti. Aztán újra ránézek Ethanra.
- Ez már a kettejük, és a te dolgod, és őszintén mondom, semmi közöm sincsen hozzá, nem is akarok belefolyni, és minél kevesebbet tudok erről annál jobb nekem. – Újabb kortyot iszok. – Ez úgy hangzik, mintha a lány is bálatok akarna vendégeskedni… szűkösen leszünk… - Jegyzem meg és még egy szobatársat már nem szeretnék, különösen, ha az a lány ennyire közel áll Ethan-hez, házi nyúlra nem lövünk, elven nem szívesen lennék vele egy szobában.
- A szükségesnél tovább nem akarok maradni, gyűlölök másoktól függeni, szóval, amin lehet, le fogok lépni a házatokból. Rose nevében ne tudok nyilatkozni. – Komolyan is gondolom.

Senki sem születik alapvetően jónak vagy gonosznak, törvénytisztelő állampolgárnak vagy bűnözőnek. Mindenkit a körülmények tesznek azzá, aki lesz. A dolgok, amik az élete során történnek és az emberek, akikkel élete során találkozik. Én a sorsban sem hiszek. Hülyeség. Bár az se teljesen igaz, hogy mindig maga alakítja a sorsát az ember. Valami vagy valaki nagyon könnyen beleszólhat, és már minden összeomlik, megváltozik és sose lesz már ugyanolyan. Pont ilyen volt, amikor a többi vérfarkas elzavart Fort Smith-ből. Magamtól sose léptem volna át a város határát idő előtt és akaratom ellenére. De akkor muszáj volt. Épp úgy ha nem találkozom Mera-val soha eszembe nem jutott volna, hogy egy eldugott Mississipi-beli kisvárosban tengessem életemet. De a saját döntésein még jobban alakítják az életünket. Döntünk és viseljük a következményeit. Én sose drogoztam, holott fél életemben azt árultam. Később aztán mégis rászokta a V-re. Döntöttem és ezzel vállaltam mindent, ami ezzel járt: az erőt és a gyorsaságot valamint a borzalmas függőséget is.
- Nincs mit. - válaszolok neki. Ennyit megért az, hogy tudom, egyenlőre nem kell aggódnom, hogy Mera ismét nekiáll balhézni. Legalábbis egy rövid ideig.
- Inkább reménykedem, hogy így marad. - válaszolok ugyanolyan szárazon. Hiába. Változnak a dolgok. És csak reménykedik az ember, hogy valami sose változik és hálás érte ha úgy marad ahogy volt. Nem igazán szentelek sok figyelmet Jesse reakciójára a Whiskey-vel való érintkezés során. SMS jött a telefonra azt nézem meg. Taylor az. Türelmetlen, hogy miért nem hívom. ~ Mi van vele? Ez a türelmetlenség nem vall rá. Na jó jellemző rá, de ennyire nem szokott siettetni. Majd kiszedem, mi van vele.
- Való igaz. - vetem újra a pillantásomat Jesse-re. - Ne aggódj. Mera-val ellentétben én megkérdeztem őt és Ő nemet mondott. Úgyhogy más helyet kellett keresnem Taylor-nek. Szerencsére megoldható volt. - vetem oda szárazon. Valóban szűkösen lennék ugyanis nem számítottam vendégekre. Jobb is, hogy Taylor nem nálunk lesz. Úgyis állandóan egymást ölnék Mera-val.
- Helyes. - válaszolok. - Gondolom Rose már nagylány és ő is megoldja majd valahogy.

Sosem szerettem beleártani magamat mások dolgába. Egyszerűen, mert semmi közöm sincsen hozzá, az az egyik, a másik meg az, hogy nem is érdekel, kik miért marakodnak, ha meg még is bele akarnának keverni, akkor meg jelzem, hogy szándékomban áll kimaradni belőle, ha meg nem és belekerülök akkor is kimászom belőle. Ennek fejében nem foglalkozom Ethan-Mera-Taylor hármassal, ez az ő dolguk és nem fogok senki mellé sem állni, még akkor sem ha Mera a barátom, ez az ő hármuk balhéja és nem az enyém, szóval intézzék csak el ők.
- Ez a ti kettőtök dolga. Az már nem az én dolgom, hogy Mera téged nem kérdezett meg, bocs nem bunkó akarok lenni, de ez tényleg csak a ti kettőtök dolga. – Válaszolok Ethannak.
- Ebben is biztos vagyok, de szerintem én hamarabb lépek le, mint Rose, mivel a két lány kissé össze van nőve. Ha otthon vannak és balszerencsémre én is, akkor egész végig hallgathatom a fecsegésüket cipőkről és egyebekről. Viszont Rose jól főz. Ezt azért érdemes kihasználni. – Jegyzem meg Ethannak, és közben hátradőlök a boxban és innen fixírozom magamnak a másik farkast, láthatóan egyelőre egyikünk sem szimpatizál a másikkal, még csak méregetjük egymást és ez így is van rendjén, majd ha felmértük az erőviszonyokat, akkor elválik, hogy haverok leszünk vagy csak megtűrjük egymást.

Nem foglalkozom a mások dolgával. Cserébe normál esetben mások se foglalkoznak az enyémmel és ez így is van rendjén. Mindig csak gond van abból, ha az ember mások dolgába üti az orrát. Ki keresi magának a bajt? Én ugyan nem. Persze az olyan munkaadók mellett, mint Cooter így is mindig megtalál. Persze ki lehet evickélni belőle csak meg kell találni a módját.
- Tudom. És én se akarok bunkó lenni, de az már a te dolgod is, hogy ott kell őrizni téged. Csak nem gondoltad, hogy Cooter szereti a vadidegeneket a területén? Ahogy tudom, Rose-t ismeri. De rólad senki se hallott itt kivéve Mera-t. Ki tudja kiféle, miféle vagy. Vagy, hogy honnan szalasztottak. És ezeket a kérdéseket nem én fogom feltenni, mert Én magasról teszek rá csak ne lássalak az otthonomban. - válaszolok. Nos ez csak egy jó tanács volt amit gyanúm erős Mera elfelejtett megemlíteni. Ha akarja megérti ha akarja nem. Én a saját bőrömön tapasztaltam meg mennyire nem kultiválja egy falka, ha idegen farkas van a területén. Pedig én még ott is születtem.
- Igen ez feltűnt. Szerencsére nem sokat vagyok otthon mostanság, úgyhogy nekem ezt a kellemes párbeszédet még nem kellett végighallgatnom. -válaszolom. -Értem. Majd igyekszem észben tartani. - reagálom az előbb hallottakra. A meló sok időt elvesz. És ehhez még hozzájön, hogy Taylor-nek is próbálom itt a helyet csinálni. Eddig azt hittem, hogy ez rossz. De ez után az információ után már egyáltalán nem bánom. Mera cipő - és ruhamániáját még tudom kezelni, de még egy ilyen hajlamú ember már sok lenne nekem.

- Őrizni kellene engem? Ugyan minek? – Felvonom az egyik szemöldököm és kérdőn nézek Ethanra. nem rétem engem miért is kellene szemmel tartania vagy őriznie valakinek, és pláne nem neki? Köszönöm, de nagyfiú vagyok már és boldogulok magamtól is, nem kell pesztrálnia senkinek sem.
- Majd tiszteletemet teszem ennél a Cooternél, de nem kívánok a falkájának a tagja lenni… Magam féle vagyok, egyszeri és megismételhetetlen. Tudtommal nem vagyok se kannibál sem skizofrén, ha ettől tartanál. Rose is hallott rólam, és Mera meg ismer, de ha attól tartanál, hogy megpróbálnék bejutni Mera szoknyája alá, akkor el kell, keserítselek, nem én leszek az akin kiélheted a féltékenykedhetnékedet. Mera nem érdekel, ő nekem csak egy barát és házi nyúlra nem lövünk! – Mondom el neki szépen nyugodtan, és közben kiiszom az italom maradékát is a poharamból. Aztán azt az asztalra teszem le, és vissza hátradőlök és Ethan reakcióit figyelem.
- Hmm.. ezek szerint épp most dobtál ki a Meraval közös házatokból? – Megint csak kérdőn pillantok rá. Ha komolyan gondolja, hogy nem vagyok szívesen látott vendég, akkor szedem a cuccom, és megoldom másképp, igaz még nem tudom, hogy, mert melóm még, nincsen, aminek a fizetéséből bérelhetnék magamnak egy lakást.
Mera és Rose diskurzusa a cipőkről és a ruhákról nem férfi fülnek való, legalább is nem az enyémnek, mert kedvem lett volna lekaparni a falat attól, amit ők elcsevegtek arról, melyik milyen „cuki csizmit” látott. Így inkább menekültem is munkát keresni magamnak, hogy minél messzebb kerülhessek tőlük.

- Jackson veszélyes hely. És nem csak Cooter-ről és a falkáról van szó. - válaszolom száraz hangon. Na igen ott a jó öreg vámpír Russel akitől a V-t szerezzük. Ő biztosan nem tűr meg más farkasokat, mint Cooter falkáját és annak tagjait. De erről majd már Mera vagy Rose felvilágosítja tekintve, hogy nincs időm és ez amúgy se hiszem, hogy az én dolgom lenne.
A következő válszra felhúzom az egyik szemöldökömet. Látom kicsit félreértettük egymást. ~ Hát jó akkor ideje kicsit felvilágosítani a tényállásról. - gondolom magamban. - Tégy úgy. A Te érdeked nem az enyém. - kezdem nyugodt és ugyanolyan változatlan hangon, ahogy eddig beszéltem. - Mind azok vagyunk. Tudod. Biztos hallottál a DNS-ről - folytatom. - Nem tartok én tőled se attól, hogy bármiféle kórságban szenvedsz. Nincs rá okom. De ha már itt tartunk. Én nem vagyok egy féltékeny típus, ha elhiszed jó, ha nem nekem úgy is jó. Mera tanúsíthatja. Annak ellenére, hogy nagyon is ismerem az előéletét bízom benne és még sose adott rá okot, hogy ne tegyem. Ha mégis próbálkoznál, amire te magad mondtad, hogy úgyse fogsz, egyszerűen letépném a fejedet és részemről nincs harag. Mondjuk, azért nem hiszem, hogy idáig fajulna kettőnk között a viszony. Boccs ha nyers voltam. - közlöm tárgyilagosan. Tényleg ez a tényállás. Az egész ellenséges magatartásom a Mera-val való konfliktusomból ered. Lehet, hogy nem fair, de most már a büszkeségem nem engedi, hogy változtassak a dolgon hacsak jó okom nincs erre.
- Látom félreértettük egymást. Ha ki akarnálak dobni a házból amit nem fogok megtenni, mert ennyi jóérzés még belém is szorult és tudom, hogy szar fedél nélkül lenni. Ha mégis akkor közölném, hogy lehet pakolni és irány a nagyvilág. Kielégítő volt a válasz? ~ Nos sok mindent lehet rám mondani, de azért ekkora gyökér nem vagyok. Még akkor se ha ez az egész dolog bas...a a csőrömet. Nem tagadom, az egész leginkább Taylor miatt idegesít, de nem fogom Mera-t se lealázni azzal, hogy ő megígérte, hogy itt maradhatnak én meg kivágom őket. Taylor-nek meg tudtam más helyet szerezni. Még ha albérlet is és én fizetem egyenlőre

- Valóban? Na, és mi mindentől kellene még félnem? – Vonom fel a szemöldökömet, kérdőn. Nem mintha félős kis farkas lennék, de na, érdekel mi az ami olyan félelmetes lehet egy vérfarkas számára ebben a városban?
- Talán vámpírok, tartanom kellene pár agyarastól? – Kérdezek rá Ethan-nál. Úgy hallottam van itt valami góré, aki nagykutya a vámpír körökben, de nekem az agyarasokhoz az égvilágon semmi közöm sincsen és nem is tervezem, hogy lesz bármikor is. New Yorkban is voltak góré vámpírok, és semmi gondom nem volt velük. Azok, akik üzletelni akartak velük azok megtették, akik meg nem azoknak meg nyugtuk volt, akkor itt miért is kellene tartanom tőlük? Hello ez itt nem az Anita Blake ahol a vámpírok mágiáznak, és rákényszeríthetik magukat egy vérállatra, ugyan az csak mese abból az időből, mikor még az agyarasok is csak legendának számítottak.
Következő szavaira elmosolyodom, ha olyan nagyon ismerné Mera előéletét kétlem, hogy megtűrne a házában, akárhogy is Ethan is farka,s és a farkasok szeretnek birtokolni, különösen a párjukat és kétlem, hogy megtűrne a házban, ha tudná, hogy mi közöm volt korábban a nőjéhez. Bár nem áll szándékomban megismételni.
- Nem voltál. Jobb szeretem az egyenes beszédet, mint a barokk körmondatokat, és a kicsavart szavakat. – biccentek egyet felé, hogy szerintem most már tökéletesen értjük egymást.
- Teljesen kielégítő volt. – az asztal alatt kinyújtóztatom a lábaimat, ügyelve, hogy ne rúgjam meg a másikat, és közben hátradőlök a boxban.
- Mióta vagytok együtt? – kérdezem meg Ethant. Kíváncsi vagyok Mera mióta adta a fejét monogámiára.

- Leginkább egy agyarastól kellene tartanod. Russell Edgington. - válaszolom kurtán. Russel az egyik leghatalmasabb élő vámpír. Gyűlölöm a vámpírokat, de Russel sajnos az amelyikből mind élünk. Ő adja Cooternek a megbízásokat, amiket ő továbbít nekünk. Ő adja nekünk a V-t ami szinte mindent jelent számunkra.
- Nem tudom honnan szalasztottak, de itt a dolgok máshogy vannak. Russel keze bárhová elér és az ő szeme tényleg mindent lát. A túlzott önbizalom itt a halál egy nagyon fájdalmas módjának a megválasztása lehet! - mondom egyhangúan. - Szóval inkább húzd meg magadat, és ha Russel üzletet ajánl, akkor fogadd el vagy pedig szedd a sátorfádat amíg tudod! - teszem hozzá. ~ Hát igen. Russel finom mondva egy csöppet visszautasíthatatlan. Itt mindent és mindenkit ő ural. Én csak párszor találkoztam vele amikor Cooter-rel voltam és párszor egymagam, amikor önálló feladatot bízott rám. Egyszerűen szólva, ha itt valaki elfingja magát, akkor Russel előbb tud róla, minthogy az illető megérezné a szagot. Előbb-utóbb az erről a kettőről is tudomást szerez. Majd aztán eldönti, hogy mit csinál velük. Én szóltam! Már így is többet tettem, mint kellett volna. Ezt is Mera-nak kellett volna mondania nem nekem.
Nem igazán reagálok a következő mosolyra. Gondolom neki is megvolt Mera. Nem ő az első és valószínűleg nem is az utolsó, akivel összeakadtam közülük. Én egyértelművé tettem, hogy milyen sorsa lesz, ha ismét bepróbálkozik nála. Ha kedves neki az élete, akkor észben tartja. Én sose csinálok segget a számból!
- Helyes. ~ Én mindig egyenes ember voltam. Nos Taylor sokszor nem annyira, de ő leginkább ahogy ő mondta "stratégiai megfontolásból" hazudott másoknak viszont velem mindig őszinte volt és emellett nem félt kinyitni a száját és véleményt nyilvánítani ha elszállt az agya. Mera esetében is ez volt a gond. Képtelen volt visszafogni magát.
- 3 éve. - hát nem ma volt, de elég gyorsan elment. Itt Jacksonba is jó, de néha hiányzik Daytona.