Sweetys' Sweets

A Sweetys' egy hangulatos kis cukrászda, finomabbnál finomabb süteményekkel, cukorkákkal, és fagylaltokkal örvendezteti meg Bon Temps édesszájú lakóit.

Jade & Emy

Interjút fogok készíteni, csináltam már párszor ezt, de még mindig kicsit ideges leszek, mert nem tudom, hogy mire is számítsak. Készültem, talán többet, is mint amennyire szükség lett volna, de nem akartam elrontani. Izgalmas téma, egy tetováló művész kiállítást készít. Megszereztem a telefonszámát, majd fölhívtam, és kértem tőle egy interjút, szerencsére belement, igen csak könnyen. Sokak nem szeretnek nyilatkozni, amit én tökéletesen megértek, de ha nem mond semmit, akkor mi alapján írjak én bármit is? Vannak olyan újságírók, akik ilyen esetben írnak valamit, amit ők találnak ki, de én nem szeretnék ilyen lenni, én szeretnék hiteles maradni, és nem ilyen botrányba belekeveredni.
Egy Bon Tempsben lévő kis cukrászdára esett a választás, ott majd tudunk kötetlenül beszélgetni. Kedves, és kicsi hely, egy interjú elkészítésére tökéletes. Nem akartam a munkahelyén zavarni, de lehet oda is el kellene majd látogatnom, de ki tudja. Majd meglátom, hogy így milyen lesz a cikk, és ha nem tetszik majd neki vagy nekem, akkor ihlet gyűjtés miatt ellátogathatok oda is.
Délután 4 óra, kint már sötét van, és hideg, ezért alaposan föl kell öltözni, bár én nem viszem túlzásba, mert a cukrászdától nem messze van a lakásom, 10 perc séta, az alatt meg csak nem fázok meg, legalább is remélem.
Elegáns cipő, csőszárú farmernadrág, blúz, egy pulcsi, és kabát. Nem öltöztem ki, azt vettem föl, ami a szekrényben először a kezembe akadt. Szoktam ilyet, mikor megfeledkezek egy kicsit az időről.
A cukrászdában csak egy két párocska üldögélt, leültem az egyik ablak mellett lévő asztalhoz, kitettem az asztalra a diktafonomat, egy kisebb jegyzetfüzetet, és egy tollat. Mikor jött a pincérnő kértem egy forró csokit, mivel addig nem hagyott békén, ameddig nem kérek valamit, szóval muszáj volt rendelni.

Voltam a kiállításon, és nekem az ott látott képek… túlságosan is sokak voltak, már, mint a téma nem tetszett. Olyan dolgokra emlékeztetett, amikre nem szívesen emlékszem, pedig már nem valami friss sebek, mégis az emlékük elszomorít, és padlóra vág. A regenerálódás most gyors volt, egyre gyorsabb és gyorsabb lesz, talán egyszer eljutok oda, hogy a sebek már fel sem tépődnek, de idáig még nem értem el. a nevelőszüleim még mindig nagyon hiányoznak, ők voltak azok, akik elől nem kellett titkolóznom.
Megrázom egy kicsit a fejem, és próbálom elterelni a gondolataimat, szóval inkább az imént elém került bögre tartalmával kezdek el foglalkozni. Forró csoki. Szeretem. Ha kell, fölébreszt, ha kell, elálmosít, és hatástól függetlenül az íze mindig isteni. Legalább is annak, amit veszek, és nem én csinálok. Nem tudom, hogy hogy csinálom, de ezt mindig elrontom, szóval a készítésével már nem is próbálkozok, inkább megveszem valahol. Szeretek ilyen helyekre beülni, addig is kicsit kikapcsolódhatok, és láthatom, hogy milyen is a normális emberek élete, akiknek nem kell azzal foglalkozni, hogy mi is lesz a következő telihold alkalmával. Szerencsére nincs olyan, hogy elveszteném a fejem, inkább csak arra kell ügyelnem, hogy senki se lásson meg. Eddig ez jól ment, remélem ezen túl is így lesz.
Gondolatban kicsit elkalandoztam, nem vettem észre, hogy valaki bejött a cukrászdába, és felém indult, csak akkor néztem föl, mikor megszólított.
-Semmi gond, örülök, hogy eljött! -mikor a kezét nyújtja, kezet fogok vele, meglepődök, mikor megérzem, hogy ő is alakváltó. Nem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen kis városban fogok egybe belefutni, de mégis. Micsoda véletlen, és milyen érdekes.
-Emiliana Simons. - intek neki, hogy nyugodtan üljön ne. Mosolyára én is elmosolyodok.
- Nem zavarja, ha a beszélgetést fölveszem majd? Így könnyebb lesz majd megírnom a cikket.- kérdezem meg, mert sokan nem szeretik, ha felveszik őket, remélem Ő meg fogja nekem engedni. Próbálok mindent jól csinálni, igaz, még nincs olyan nagy rutinom interjú, készítésben, csak párszor kellett csinálnom, de eddig mindig ment, most miért ne menne? Mondjuk azért, mert a férfinak szép sötét színű szemei vannak…

Sokan nem értik, hogy miért újság írónak mentem, a szüleim is meglepődtek, mikor bejelentettem nekik, hogy mi is leszek. Ők végig azt hitték, hogy a sporttal fogok foglalkozni, de hát nem így lett. Féltettek, hogy ez egyáltalán nem nekem való, de tudták, ha olyan helyzetbe kerülök, akkor meg tudom magam védeni, annak ellenére is, hogy az alkatomból sokan nem néznék ki belőlem. De ez csak jó nekem, bár van, amikor kicsit hátrányban vagyok, mert nem vagyok annyira ragadozó, mint a többi újság író, de nem is baj… Én azzal fogok előre jutni, hogy jól írok, nem pedig azzal, hogy a legfrissebb pletykákat írom meg.
Kíváncsi lettem, hogy Jade milyen állattá szokott átalakulni, ha kényszerítenének, se tudnám kitalálni, lehet, hogy mivé is alakulhat át teliholdkor.
Magamban találgatni kezdtem, hátha rá tudok jönni, de a második állat után föl is adtam.
-Köszönöm. Így nem kell majd végig körmölnöm, hogy pontosan tudjam majd idézni. -válaszoltam neki. Figyeltem a pincérnőt, majd Jade kérdésére bólintottam.
- Azt még nem volt alkalmam megkóstolni, ideje letesztelni, hogy valóban olyan jó e, mint ahogy a mondják. - Értékelem a felajánlását, még gondolatban gyorsan át akartam futni a kérdéseket, hogy biztosan ne hagyjak ki semmit sem, bár így is lesz ami ki fog maradni.

Sokan visszautasítottak volna egy ilyen meghívást, de én nem, semmi képpen sem. Imádom a csokit, és egyáltalán nem tartozok azok közé a nők közé, akik azért nem esznek, mert éppenséggel vigyáznak a vonalaikra. Barátságos meghívás volt, és még a süti is finom volt.
Kérdése jól jött, nem kellett úgymond hivatalosan bele kezdeni egy interjúba, hanem csak szépen beszélgettünk. Mikor a véleményem kérdezte elmondtam, hogy pár rossz emléket idéztek fel bennem a képei, majd utána bekapcsoltam a diktafont, és hallgattam, vagy éppen kérdeztem őt. Sok mindent elmondott arról, hogy hogyan és miért is születtek a képek, igazából jó sok mindent tudtam meg a személyiségéről, hisz a múltja jó nagy részébe engedett nekem belátást. Ezt nagyon értékeltem, bár minden bizonnyal ez nem annak az érdeme, hogy én vagyok itt, hanem csak az interjúnak. Biztos másnak is elmondta volna ezeket, de mégis örültem, hogy nem olvasnom kell, hanem személyesen hallhatom.
A hangja kifejezetten tetszett. Próbáltam nem csak a hangjára összpontosítani, hanem arra is amit mond, többé kevésbé sikerült is, még szerencse, hogy fölveszem az egész beszélgetést.
Mikor a mondókája végére ért, kikapcsoltam a diktafonomat. Nem akartam elrohanni, más esetben biztos rohantam volna, de eddig is kellemesen beszélgettünk, jó lenne folytatni.
-Minden képpen fel fogom keresni, mert mielőtt leadom, a cikket szeretném, ha átolvasná, és beleegyezne, hogy az úgy mehet e majd a lapba. - válaszolom neki egy apró mosoly kíséretében.
- Meg kíváncsi vagyok, hogy egy műterem hogyan is néz ki, hogy hol készülnek a képek. Még nem jártam olyan helyen.

Kíváncsi voltam, vajon mi is járhat a fejében, miközben a sütit ettük. Nézett, nézett, és még mindig nézett majd, mint aki észrevette magát gyorsan elkezdett mással foglalkozni. Úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, de nagyon is kíváncsivá tett, az, hogy a gondolatai merre kalandozhattak el. Kíváncsi vagyok, ezért is lettem újság író, és nem hallgattam a nevelő szüleimre.

Aranyos, mikor mosolyog, de ezt inkább csak magamban jegyzem meg, furcsa lenne, ha ezt a megállapításomat a tudomására hoznám. Bár megnézném, milyen lenne az arckifejezése, de ezt most inkább nem szeretném megtudni.
-Azt tanítják nekünk, illetve tanították, hogy át kell olvastatni az elkészült cikket a riport alannyal. Ezt sokan szeretik elfelejteni, de én ezt így tartom tisztességesnek. - mondom el neki, miért is akarom azt, hogy átolvassa majd, mielőtt leadom.
-Tudja, sokan egy ilyen alapanyagból szeretik a drámát kiemelni, és nem arra fektetni a hangsúlyt, ami tényleg megérdemelné… - Az ilyeneket hívom piócáknak, hisz csak kiszívják az ember vérét, míg nem marad belőlük semmi sem.

-Csalódást kétlem, hogy okozhatna, hisz olyan helyen még nem jártam, vagyis nincs semmiféle viszonyítási alapom, ezáltal csak tetszhet, amit látni fogok. - Nem tudom miért is mondtam, mintha meg akarnám nyugtatni valamiért, ami ugyebár tökéletesen nagy butaságnak, tűnik.
-Jövőhéten le kell adnom, szóval két nap múlva felkeresném, ha az úgy jó. - Úgy vagyok vele, inkább most egyeztessünk, mint később telefonon. Nem szeretem a telefont, az olyan személytelen. Igaz, a nélkül ki nem mozdulnék a lakásomból, de ez már más lapra tartozik.

Kérdése egy kicsit meglep, de ezt nem mutatom ki. Nem sietek sehova sem, szóval..
- Mit szólna ha Tegeződnénk? - kérdezem kicsit óvatosan, mielőtt válaszolnék neki. Úgy sokkal kényelmesebb lenne beszélgetni, legalább is én így gondolom.
- Nagyon szeretek sportolni, kísérletező típus vagyok ilyen téren, szeretek minél több mindent kipróbálni, hogy aztán el tudjam dönteni, mi az ami tetszik, és mi az ami kevésbé volt szimpatikus a számomra, bár ilyen nem nagyon akadt eddig. Igaz sakkozni nem szeretek, pedig azt is sportnak állítják be. Kirándulni nagyin szeretek. ha jó az idő, ha rossz. A legnagyobb esőben is képes vagyok neki indulni, ha úgy tartja kedvem. Szoktam olvasni is, és nagyon szeretek kirakózni. - válaszolom neki, és kicsit elszégyellem magam, hogy ennyit beszéltem magamról.
-És te? Mivel szoktad elfoglalni magad, amikor nem a műtermedben vagy? - Kérdezem vissza, hisz így tartom fairnek, ha mát én ennyit fecsegtem magamról.

Szavaira elmosolyodok, miszerint biztos remek cikket fogok írni. Igazából már minden megvan ahhoz, hogy ezt meg tudjam csinálni, de ha épp nem leszek formában, mikor neki kezdek, akkor igen nagy kudarcot is vallhatok a feladattal. Van a mai délutánom, és a holnapi napom, azaz 36 órám, körülbelül. Persze aludni is kellene majd, de az ráér később is. Első a munka, utána jöhetnek az egyéb szükségletek is. Nem vagyok munka mániás, de van, amikor teljesíteni akarok, és akkor semmi sem állhat az utamba. Amit elhatározok az úgy is lesz, kivéve, ha a főnököm, vagy egy másik újságíró úgy nem dönt, hogy keresztbe tesz nekem, vagy csak éppen próbára tesz, hogy mekkora a tűrőképességem. Eddig még nem sikerült kiborítaniuk, és én azon vagyok, hogy ez továbbra is így legyen. Tekintsenek rám kollegaként, ne pedig holmi taknyos újoncként. Sokakban bizonyára az van, hogy mikor Ők voltak kezdők, akkor bizony őket sem kímélték az öregek, akkor ezt most szépen kiélvezik… van egy új husi a melóhelyen, miért is ne keseríthetnék meg most az Ő életét?
Az emberek nagyon gonoszak tudnak lenni egymással, amit én nem igazán tudok értékelni. Nem szeretem a hatalmi játszmákat, mégis nyakig benne vagyok, de csak azért, mert én akarok lenni a legjobb. Bizonyos keretek között még elmegy a versengés, csak akkor, ha minden az írott és az íratlan szabályok szerint megy. A sportnak köszönhetően megtanultam, csalni nem szép dolog, ott azokat, akik mégis illegális módszerekkel szereznek előnyt, megbüntetik. Én egyszer sem használtam ki egy-egy ember figyelmetlenségét, vagy épp kitüntetett figyelmét. Azt hoztam ki magamból, amit tudtam, sem többet, sem kevesebbet, és így is sikereket értem el, legalább is a saját szintemen.
Minden esetre nagyon jól estek a szavai. Még nem is ismer, de bízik bennem, vagy csak reménykedik, hogy egy ilyen anyagból nem fogom a legrosszabbat kihozni? Az biztos, nem fogok a családi hátterére nagy hangsúlyt fektetni, csak meg lesz említve itt-ott egy morzsa elszórva, nem akarom arra felhívni a figyelmet. Mindenkinek meg van a maga múltja, amivel finoman kell bánni. Én sem örülnék, ha csak úgy kiteregetnék a múltamat egy újság harmadik oldalán. Igazán kiábrándító lenne.

-Mindenképpen menni fogok, ha csak ki nem töröm a nyakam, véletlenül holnap este. - Na, igen… a nem is olyan rég említett 36 órából lejön egy, illetve inkább másfél óra. Muszáj lesz mozognom, végre, az elmúlt 3 nap nem csináltam semmit sem, és valamilyen testmozgással muszáj lesz lefoglalnom magamat. Valami olyannal, ami kikapcsol, igénybe vesz és lefáraszt. Megyek falat mászni. Terepen még nem voltam, csak teremben, de azt nagyon szeretem. Tudom, hogy nem fogok megsérülni, de ott bármi előfordulhat. Ha én vagyok túl figyelmetlen, és mellé nyúlok, akkor tényleg eshetek egy nagyot, ha biztosító kötél nélkül megyek. Már pedig úgy fogok. Egy kis adrenalin sosem árt. Már ismernek ott eléggé, hogy engedjenek így is menni.
-Tudod, ha nagyon ki kapcsolódásra van szükségem, akkor falat mászni megyek. Persze nem mindig, de ez az egyik legjobb stressz levezető. - mondom neki, majd rájövök, talán nem kellett volna, hisz így talán komplett idiótának néz, hogy én ilyeneket szeretek. Mindenki másképp vezeti le a feszültséget, van, aki más ágyába mászik bele, van aki bulizni jár, és vagyok én, aki ilyen dolgokkal kapcsol ki.
-Rendben, majd amikor elindulok otthonról majd telefonálok. - Bólintok.

Hallgatom a válaszát, és most már biztos vagyok abban, hogy sokat beszéltem, igaz, nem láttam rajta, azt, hogy zavarná, szóval akkor minden rendben van. Elmosolyodok, mikor azt mondja, hogy szereti a természettel kapcsolatos dolgokat. Igazából szerintem ez abból adódik, amik vagyunk. A természet szerves részünk, hisz havonta minimum egyszer átadjuk magunkat neki. Nincs is annál talán jobb kikapcsolódás. Nincs munkahelyi stressz, se semmi más, hanem csak önmagam lehetek. Bár az kellemetlen, mikor egy munkahelyi esti megbeszélést kell lemondanom, e miatt, de ilyen eddig csak egyszer fordult elő, és amint kiderült az el is maradt, szóval szerencsére nem maradtam le semmi fontosról sem, és nem tudnak ezzel is szekálni a többiek.
-golf… hmm ez eddig kimaradt a listámról. Nem, még nem próbáltam, de most hogy mondod, kíváncsi vagyok milyen is lehet. Mindenben a kihívást keresem, és biztos nem olyan könnyű játszani, mint amilyennek látszik. - Eddig eszembe se jutott az, hogy kipróbáljam, mert a golfról mindig az öltönyös, saját millióikban úszó dúsgazdagok jutottak az eszembe, de talán túlságosan is hamar elítéltem a sportnak eme fajtáját.
-Igen, nekem is van facebook fiókom, tudod, szerintem ma onnan lehet a legtöbbet megtudni az emberekről. Hogy mi is érdekli őket, már csak munka szempontjából is. Onnan ki lehet silabizálni, hogy az emberek mit is olvasnának szívesen egy lapban.- válaszolom neki. Az internetet jó és rossz dolognak is tartom egyben. Jó, mert sok mindent meg lehet onnan tudni, viszont az emberek idejét nagyon elveszi az, hogy különböző oldalakat nézegetnek, és már már elfelejthetik azt, hogy mi is van a falakon túl, ha kinéznek az ablakon, nem látnak mást, mint unalmat. Az internet meggyorsít dolgokat, de egyben el is ront mindent. Semmi kommunikáció, legalább is rendesen szóban nem, hanem minden csak a billentyűzeten és a monitoron keresztül megy. Igazán kiábrándítónak tartom azt, hogy egyesek a magánéletük leg apróbb részleteit is kiteregetik az ilyen közösségi oldalakon, de az az ő dolguk nem az enyém. Én nem leszek ilyen, az biztos. Igaz, mostanában annyira beletemetkeztem a munkába, hogy nem is írhatnék ki semmi érdemlegeset, legalábbis az ottani közösség szerint… Nekik az nem lenne érdekes. Ki szakított kivel, ki kivel jött össze, az összes egyetemi ismerősöm, és mindenki ezen csámcsog. Már gondoltam, hogy töröltetem magam onnan, de sose lehet tudni, hogy mikor történik valami tényleg érdekes. Van, hogy sokszor előtt tudok meg dolgokat a közösségi oldalakról, mintha a tv-ben hallanám, sőt ott néha részletesebben is, de a neten nincsen semmi féle szűrő, nem lehet tudni, hogy minek mennyi a valóság értéke, és mennyiben egy unatkozó tini agyszüleménye az egész.
A net, új lehetőséget nyitott az munkám területén, de sok mindent meg is ölt. Sokan már nem vesznek újságokat, hanem előbb nézik meg azt a dolgot a neten, és egy újságban olyan dolgok is vannak, amik az embert annyira nem érdeklik… Akkor miért is vennének meg egy újságot? Miért is ezt a szakmát választottam? Ez egyszerű kérdés. azért mert ebben van kihívás! Megteremteni azt az illúziót az embereknek, hogy igen, arra az információra, amit olvashatnak egy lapban, nekik arra nagyon is szükségük van! Kihívás… erről szól az életem, és én ezt nagyon élvezem.

Vagyok olyan szerencsés, hogy eddig sportolás köben még nem igazán sérültem meg, vagyis igen, csak nem komolyabban. Egyszer egy lóról estem le, de hát ott én voltam a béna, az én hibámból történt a dolog. Akkor még kezdő voltam a lovakkal, nem igazán tudtam, hogy mit és hogy kell csinálni, de ez már réges régen volt, akkor nem történt semmi komoly sem, és utána sem.
-Eddig még egyszer sem sérültem meg komolyabban, maximum kék-zöld foltok, de azokhoz már hozzá szoktam. - Mondom neki, arra válaszként, hogy reméli, vigyázok magamra. Kék zöld foltokat mindig találok magamon, de azok már nem zavarnak, mert nem tudom, hogy hogyan és mikor szerzem őket. Valószínűleg megnyom valami annyira, hogy egy két hajszálér elpattan, de ki tudja, Már sokszor megfogadtam, hogy akkor most nagyon vigyázok, de akkor nem voltam felszabadult, hanem csak görcsöltem, szóval már rájöttem, ez az életmódommal jár. Egyszer talán lemondok az extrém sportokról, de most még nem.

-Ez igazán kedves tőled, hogy felajánlod, viszont én még sohasem golfoztam, nem tudom, hogy hogyan kell szabályosan játszani, hogy mik a szabályok, mit szabad és mit nem… de ha vállalod, hogy megtanítasz, akkor ezer örömmel megyek majd veled, vagy ha nincs türelmed tanítani, akkor keresek mást, aki megtanít, és majd ha már mindent elsajátítottam értesítelek! - Válaszolom meghívására, elvégre nem várhatom el tőle, hogy megtanítson, nem ismer olyan rég óta, hogy ilyen szívességet tegyen nekem. vagy ha mégis felajánlja, én nagyon hálás leszek neki, az biztos, hisz akkor nem kell másra pazarolnom az időmet.

Nem tartom rossz dolognak, egyáltalán nem ítélem el amiért egy közösségi oldalt hozott fel, témának, az ilyen oldalak az Ő munkáját is előre vihetik, nem egyszer láttam, már, hogy különböző még kevésbé felfedezett művészek alkotásai keringtek az ilyen oldalakon, és ott váltak híressé.
- Megkérhetlek, hogy a műtermed úgy nézzen ki, mintha épp festeni készülnél, mikor majd megyek? - Kérem kissé óvatosan. - Tudod, ilyenkor nagyon sokan neki kezdenek takarítani, átrendezni a dolgokat, és egyáltalán nem az jön át a helyről, mint ami valójában, hanem valami hamis illúzió. - teszem még ezt hozzá. Nem tudom, hogy Ő neki állt volna e ilyennek vagy sem, de jobb megelőzni az ilyet. Remélem nem veszi sértésnek, vagy valami hasonló.

Általában vigyázni szoktam magamra, már mint akkor, amikor épp nem a határaimat feszegetem, mondjuk a súlyemelésnél, vagy a futógépen, vagy épp lóháton. Egy egy kisebb lila, vagy zöld folt még belefér, azokat nem veszem komolyan.
Halkan felnevetek, mikor mondja, hogy Ő akkor is színes lesz, mikor fest… végül is kinek van ideje arra figyelni, hogy hogyan maszatolja össze magát, mikor megszállta az ihlet?
-Amíg le lehet most a festéket addig nem is jelenthet az nagy gondot, hogy össze festékezed magad.-Mondjuk én nem értek az ilyenekhez, nem tudom, hogy milyen típúsú dolgokat használ alkotás közben.

Gondolataim elkalandoznak egy kicsit, mikor a golfoktatás jön szóba. Ha lehet hinni a filmeknek, akkor egész közel, kerülne akkor Ő ott hozzám. Belegondolva, nem lenne ellene kifogásom. Nem értem magam, máris olyan képek jelennek meg a szemeim előtt, amik egy romantikus filmbe illenének bele, csak ott épp én lennék az egyik főszereplő. Próbálom kikergetni őket a fejemből, és rájönni, nem igazán valósághűek a képek. Amit valahol mélyen talán sajnálok. Érdekes milyen gondolatok fordulnak meg a fejemben, pedig nem rég ismerem, még is…
Azt hiszem kicsit elkalandoztam, ami jó, csak nem itt, és nem most. Zavarban érzem magam egy kicsit.
-Megígérem, hogy nem foglak legyőzni… olyan sűrűn. De lehet, hogy egyáltalán nem is fogok győzni. Lehet megtalálom azt a sportot amiben nem leszek jó. Ehhez türelem kell, és nekem az ilyen téren nem mindig van. Sajnos. -válaszolom neki, miután felocsúdtam a gondolataimból.

-Azért nagyon hálás leszek, ha nem pakolsz el, de ha gondolod, utána segíthetek rendet tenni, ha te nem szereted ezt a tevékenységet… Én szeretek pakolni. Nem akarom ezt rád erőszakolni, megértem, ha visszautasítod az ajánlatot… -Hisz Ő tudja csak, hogy mit hova szeretne rakni, én nem tudhatom, nem ismerem… mégis olyan, mintha már több hete ismerném.

Kérdése meglep. Én, mint modell? -Megtisztelő, hogy megkérsz, szívesen vállalom. [b]-mosolyodom el. [b]-Azt megkérdezhetem, hogy miért? Vagy mindenkit le szoktál festeni? -Lehet buta kérdés, de engem foglalkoztat. Vajon miért? -Majd ha neked alkalmas hívj fel, és szakítok időt erre.

Tetszik ahogyan beszél, kellemes hangja van, bár nem igazán használja sokszor, aminek nem kifejezetten örülök, de majd csak ráveszem további beszédre. Igaz, az interjú alatt sokat hallhattam, de annyi nem elég… méég muszáj hallanom!
-Miért nem teszel magad elé valamit, hogy ne kend össze magadat? A szakácsoknak klassz kötényük van, az orvosoknak pedig köpenyük… Talán ha azt használnád, akkor nem lenne a ruhákkal sem ilyen téren probléma. A nem festékes ruháknál pedig, be lehet tenni az összeset egyszerre a mosógépbe. Lehet kapni ilyen kendőt vagy mit. - Magyarázom neki nagy beleéléssel. Egyedül élek, megtanultam már, hogy mit kell ahhoz csinálni, hogy a hétköznapi dolgokat minél előbb letudhassam, hogy több időm legyen másra. Ilyen a mosás is. Kinek van ideje arra a mai rohanó világban, hogy megvárja míg a mosógép kimossa először a színes majd a fehér ruhákat? Senkinek, nekem legalább is nincs… vagyis van, csak türelmetlen vagyok.

- Ez kedves tőled, de nem tudhatod. Majd a golfpályán meglátjuk. De bele kell majd azt is számítani, hogy a kezdőknek van általában némi szerencséje, szóval, az első ütések után nem lehet levonni majd hosszú távú következményeket. - Ismerem magam, addig nem fogom abba hagyni, amíg nem leszek eben a sportágban is jó. Legjobb nem lehetek, de jó igen. Szeretek mindenből jó lenni. Lehet, ki kellene választanom egy dolgot, és abból aa legbbnak lenni, mert az még kifizetődő is lenne, de akkor mi lenne a többi szenvedélyemmel? Nem, én inkább maradok az újságírásnál, és abból leszek nagyon jó.

- Biztos vagyok abban, hogy nem fogom megbánni. Nagyon szeretek pakolászni, még akkor is ha nem a saját cuccaimról van szó. - Csak aztán ne kezdjen el a lakása úgy kinézni ahogy az enyém. Hajlamos vagyok a konyhai dolgokat úgy átrendezni, ahogy az az én lakásomban is megtalálható. Én abban látok logikát, amit otthon kialakítottam magamnak. Máshol hajlamos vagyok eltévedni… De majd csak rám fog szólni, ha valami nem tetszik majd neki.

Kérése meglepett, először, majd hízelgőnek találtam, pláne miután megmagyarázta, hogy miért is kért fel engem. Nem tartom magam különlegesnek, soha sem tartottam, még is ez most nagyon jól esik… Mint mikor egy ovis kislánynak mondja az általa kiszemelt fiú, hogy szép, utána meg a lány ugrál örömében… Ilyen érzés kerített maga alá, aminek most nem igazán látom értelmét. Nem tudom, miért örülök ennek most annyira. Keresek, de nem találok magyarázatot. Legalább is olyat nem, amit ép ésszel fel tudnék fogni. Tetszik nekem. De ennek semmi értelme, hisz csak most találkoztam vele. Ez nem így szokott működni. Megijeszt ez a tény, nem tudom, mi a fen, is játszódik le bennem pontosan. Mennem kell. Minél előbb kiszabadulok innen, annál előbb tudok majd talán tisztán gondolkozni.

- Ne haragudj, de mennem kell. Tudod, minél előbb megírom azt a cikket, annál hamarabb futhatunk össze, hogy átolvashasd, meg arra a pakolásra is sort keríthetünk majd. - Mondom, és érzem belül, hogy már alig várom, hogy viszont láthassam őt. Azt hiszem kezdek megzakkanni. Remek, igazán remek.
- Nos, majd telefonálok, ha végeztem a cikkel. Szia! - Nem bírom megállni, hogy ne érjek hozzá a kezéhez. Egy gyors érintés volt csupán, majd gyorsan fölálltam, és el is indultam haza. Nem tudom mi lett volna, ha tovább maradok. Mennyire bírtam volna magammal… Ez így teljesen nem normális viselkedés, amit produkáltam! A manóba!