Bon Temps -környéki erdők

Én hibáztam, akkor miért is ne ismerném el, hogy részben az az én hibám is, hogy betévedt ide? Persze az övé is, mert haloványan azért még érezni, hogy megjelöltem a területet, de az is igaz, hogy már nem olyan intenzív az illat. Szóval, ma még lesz ezzel dolgom az is biztos, mert több hívatlan vendéget nem szeretnék a portámon. Azért egy komplett farkas falkával még nekem is meggyűlne a bajom, mert sokan vannak, és nem tudok egyszerre száz felé figyelni. De azért párat letudnék teríteni elsőre, viszont az meg egy csomó galibát okozna, szóval jobb az elővigyázatosság.
- Erősen úgy fest, bár még mindig jobb, hogy te egyedül tévedtél ide és nem egy komplett farkas kompánia. De ezt helyrehozandó, visszafelé elkezdem a jelölgetést. – Válaszolok neki, és már eldöntöttem, tigris formában megyek haza és akkor végig jelölöm a fákat. kezdésnek jó lesz, de még ma este újra ki kell jelöljem az egészet, mert holnap már dolgozom.
- Elhiszem neked, tekintve, hogy nekem is üde színfolt egy kéttermészetű jelenléte a sok vámpír között. – Biccentek neki, miközben a fát támasztom a hátammal. A lábam vagyis a talpam már jelzi, hogy kellemetlen ez így neki, az avar szúrja a talpam, és az előbb emlegetett lógó alkatrészeim is igen csak fáznak, lassan minden vissza megy a hasüregembe, mert ott jó meleg van, de csak képletesen értem ezt.
- Nézd már, most, hogy nem akarlak lecsapni, már otthonosan is éreznéd magad? Vigyázz, mert meggondolom magam! – Mondom neki, miközben leguggolok a földre, alakot fogok váltani.
- Mielőtt visszamennénk a jó melegbe, befejezem, amit ma akartam elkezdeni, szóval megjelölöm a területem, mielőtt még valaki betévedne ide, és bulizni kezdene. – Mondom neki, de a vége morgássá alakul, mert már el is indítottam a folyamatot. Egy pillanattal később már újra tigrisként állok, majd a fa felé fordulok, és kimeresztem a karmaim, és végig szántom a törzset, majd a pofám dörgölöm neki. Ez egy elegánsabb megoldás, igaz nem olyan tartós. Így a másik módszert is bevetem, aztán elindulok a következő fáig, ott is hagyok, karom és pofanyomot. Szándékomban áll még most megcsinálni a jelöléseket, utána meg mehetek be a kis kuckómba és melegedhetek odabent.
Hátrapillantok Jadere, hogy akkor most jön-e?

Tegnap előtt véglegesen felmondtam Nicolenál, aki persze nem volt oda az ötletért, és némi fenyegetés után elengedett. Azt mondta megöl mindenkit, aki számomra valaha is kedves volt és mindezt végig nézeti velem, majd végül engem is kicsinál. Egy percig sem vettem viccnek jó pár hónap alatt, amióta nála dolgoztam kiismertem annyira, hogy tudjam mennyire elvetemült szívtelen nőszemély. Most, hogy elveszítette a családját, a vámpírokat, akikkel hosszú idő óta együtt élet még jobban kegyetlenné vállt, noha tudjuk mennyire gonoszak, azok a fajta vámpírok, akik hosszú idő óta együtt pengetik halhatatlan éveiket. Nem ismertem sok vámpírt, de Nicole volt a legkegyetlenebb, akivel valaha is találkoztam.
Féltettem tőle anyát két bátyámat, még ha az egyik felszívódott is. Ösztönösen cselekedtem, begurultam és… én tényleg soha senkinek nem volnák képes igazán ártani, de családom épségéről van szó, akkor bármire képes vagyok. A bátyáim helyett nekem kell megvédenem őket.
Én… megöltem Nicolet. Egy pillanat rendelkezett döntésemre és akkor ott, úgy döntöttem megölöm mielőtt betartja szavát és vérfürdőbe kezd. Megkaróztam álmában, megbízott bennem volt kulcsom a házához és felmondáskor elfelejtettem neki visszaadni. Nem is kérte, azt hitte félelemből vissza megyek hozzá. Hát tévedett… Szerintem ki sem nézte belőlem, hogy képes lennék megölni.
Még most is magam előtt láttam, ahogyan semmisé vállt, mint vérrel teli lufi úgy ’pukkant szét” vér borított mindent, még engem is. Most már nyugodtan elmondhatom olyan boszorka vagyok, akinek vér tapad a kezéhez, nem mintha dicsekedni való lenne. Megfenyegetett mégis nekem volt bűntudatom, valakit álmában megölni aljas húzás, mikor a fenébe lettem ennyire aljas?
Nem nyugtatott a tudat, hogy védelemből cselekedtem, inkább egyre jobban emésztettem magam miatta. Vettem egy doboz cigit, másfél éve nem szívtam egy szállal sem. Eddig tartott a nélkülözés valahogy meg kellett nyugodnom mielőtt kifecsegem mindenkinek mit tettem és azért könyörgök, hogy öljenek meg. Szabadnapos voltam, pont jókor mi? Nem tudtam mivel üssem el az időmet egész éjjel nem aludtam semmit, ennek ellenére nem tudtam lehunyni szemeimet, mert állandóan Nicolet láttam. Mi van, ha féléled? Véglegesen meghalt? Vagy, mint a Főnix madár újra éled hanvaiból, s akkor megkeres, ezúttal pedig mindek oka meglesz a gyilkosságra. Nyugtalanul járkáltam az ebédlőben füstbe borítva a szobát, amikor ismerős hang zengett a távolból. Nicole közben megjelent törékeny nyakamra fonta erős ujjait és belém mart. Rettetően fájt! A hang minnél hangosabb lett, míg végül felébredtem…
A telefonom csengett, milyen meglepő Nicole hívott. Ekkora ostoba álmot! Nyakamhoz kaptam valóban fájt, mintha mindez megtörtént volna. Kellet pár másodperc, mire rájöttem Nicole él, nem mondtam fel és nem is követtem el butaságot. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, majd felvettem a mobilom, amit gondosan a párnám alá rejtettem.
« Igen, tessék? » Szóltam bele bizonytalanul fogalmam sem volt mit akarhat tőlem a szabadnapomon.
« Figyelj cica, nagyon mérges lennél rám, ha ma este olyan éjféltájt be kellene ugornod két órára? » Ebbe meg mi ütött? Mikor lett ennyire kedves? Basszus az állam leesik. « Jól megfizetlem és nem fog bajod esni ígérem. A múltkorit nagyon sajnálom nem tudom kordában tartani a térítőm. Igazi seggfej, ez van. Ami azt illeti, az a helyzet, pár hónapig nálam fog élni. » A rohadt életbe! Erről nem volt szó! Két vámpírt kiszolgálni cseppet sem veszély mentes. Áh, úgy sem mondhatok neki nemet.
« Okés tizenkettőre ott leszek. » Mondtam egyhangúan kedvtelenül. Se köszönöm, se pá a vonal megszakadt, ennyit a jó modorról és a kedvességről.
Miután letettem a telefont, akkor vettem észre a hálóm tulajdonképp sötétben úszik, hát persze nappal Nicole nem üzemképes. Télen hamarabb sötétedett, nem kellett kilencig várniuk a sötétedésere. Fél hat volt, valamikor jól beszunyálhattam. Elkészülődtem kerestem valami kevésbé kihívó ruhát, nehogy kedvet kapjanak hozzám a vámpírok, s desszertként végezzem. Nem sokan síratnának meg, így jár, aki vámpírnak dolgozik – hajtogatnák a megkeseredett pletykás öregasszony szomszédaim. Nem sokkal miután felvettem világos csípő farmerom, kedvenc kék magasnyakúmmal Kellyhez indultam, hogy visszakérjem tőle a hajsütővasam, már egy hete nála volt, megfeledkezett róla. Otthon volt ő is és ráért, szerencsére. Beindítottam a motort – a kocsim nem volt luxus autó – de olyan öreg sem. A bátyám vett újat magának és régi Peugeot 307-sét nekem adta. Nem éppen a lassú vezetésről vagyok híres imádok száguldani Andy Bellefleur pechjére. Most se mentem valami lassan. Valamit azonban elütöttem, pillanatok alatt elveszítettem az uralmam a kocsi felett és az árokba sodródtam…

...Chrispin...

A házam, bár már lakható, koránt sem nevezhető lakájosnak. Víz már van, de a vezetékeket még újra kell húzni, így világításnak marad a gyertya egyelőre. Bár romantikus és idilli, hogy gyertyaláng világítja meg az otthonomat, ma még sincs kedvem ahhoz, hogy gyufával rohangáljam be a lakást a látási viszonyok javítása miatt. Ezért inkább sétálni indultam. Az este elég meleg, a Hold világít, felhő nincs az égen és az erdőben talán van olyan tisztás, ahonnan a csillagokat is látni lehet. Ma egy lila-sárga mintás, hosszú, nyakba akasztható ruhába bújtam, hozzá egy barna sarut vettem fel és nyakamba vettem az erdőt. A levegő nagyon tiszta, igyekeztem mélyeket lélegezni, nagyon szeretem az erdő, a föld illatát. Talán van valahol a közelben egy kellemes kis tó, vagy folyó. Imádok éjjel úszni...
Miközben sétálok, igyekszem fülelni, mert hát az erdő sok élőnek és kevésbé élőnek nyújthat menedéket, vagy vadászterületet, de ebben a pillanatban valahogy biztonságban érzem magam, sokkal jobban, mint azt valójában kellene. Jó érzés kiszabadulni a szobámból, ahol egyfolytában csörög a telefonom, hogy a kiadóm a határidőre emlékeztessen, ami igencsak közeli. A küszöbön álló költözés és Nigel eltűnése túl sok energiámat emésztette fel, szükségem van a természet által nyújtott nyugalomra. Lassan, de biztosan kiértem egy tisztásra. Körbe kémleltem, amennyire a Hold világánál tudtam, hallgatóztam a füleimmel és tudatommal egyaránt, és mivel nem hallottam semmit, sem így, sem pedig úgy, fogtam magam és egy tölgy tövébe telepedtem. Lehunytam a szemeimet és ott abban a pillanatban, a tökéletes csendben és nyugalomban ellazultam, aminek következtében nem foglalkoztam azzal, hogy elfedjem az illatomat, vagy pajzsoljam a gondolataimat...

...Lorna....


Telihold. Ami egyenlő az automatikus szabadnapommal, illetve, hogy bundát öltök, és hódolok állati énem vágyainak. Ma sincsen ez másképpen, kora délután ébredtem fel, már akkor tombolt bennem a tettvágy és az energia is, mindig ez van a teliholdas estéken, akkor szinte nem lehet lelőni, illtetve aznap is állandóan pörgök, és nagyon be vagyok zsongva. Hiszen a hold már most szólít, de majd este jön el a tényleges ideje, és akkor biztosa nem szegülhetek ellen az akaratának. Elfoglaltam magam az este bekövetkezéséig, és az erdőt is körbe jártam, hogy tudjam számíthatok-e idegenekre a területemen, de szerencsére nem éreztem még akkor senkit sem a ház közelében, így nem kellett attól tartanom, hogy valaki meglátja a pucér seggem, meg azt, ahogyan tigris lesz belőlem. Szokásosan a teraszon váltottam bőröm bundára, és csíkos árnyként vetettem bele magam az erdőbe, körbejártam a területem és megjelöltem azt, hogy ne jöjjön be idegen. Ezzel eltöltöttem egy kis időt, de nem volt felesleges, hiszen a múltkor ezt elhanyagoltam, és egy kéttermészetű vadászott az én birtokomon, az engedélyem nélkül. Majdnem megettem a gepárdot vacsorára, de végül összehaverkodtam vele.
Lassan és hangtalanul lépkedek az avarban, és hegyezem a füleimet, még meg nem neszelek egy nyulat. Szarvasra akartam vadászni, de a nyúl szórakoztatóbb. Így meglapultam, majd a megfelelő pillanatban kirobbantam az árnyak közül és üldözőbe vettem a fehér kis pamacsfarkút, ez már zajjal járt, és az erdő népe el is hallgatott, lélegzet visszafojtva követték az eseményeket. Többször is majdnem elkaptam, de elengedtem, hogy meglegyen az üldözés öröme, és kellő adrenalin keringjen bennem is.
Egy kis idő múlva egy tisztásra „robbantunk ki” ahol a nyuszi megbotlott, én pedig rávetettem magamat, kieresztett karmokkal. Ám még sem mélyesztettem bele a borotvapengénél is élesebb karmaim, helyette felkeltem, és figyeltem, ahogy rémülten piheg. Egy mozdulat lenne csak kioltani picinyke életét, de most még is megkegyelmezek neki. Majd egy illat csapja meg az orrom, ami errefelé ismeretlen a számomra, korábban még nem éreztem ezen a kis környéken, így a levegőt szimatolom, és egyetem a füleimet. Aztán átkozom magam, hogy nem hoztam magammal ruhát.

...Chrispin...



Az éjjel csodálatos. A telihold fényében szinte megfürdőzöm. A sarumat leveszem a lábaimról és a talpamat a kellemesen hűvös, fűvel borított földre teszem. Érzem, ahogyan a fűszálak csiklandoznak. Leírhatatlanul jó érzés. Nyári lábbelimet magam mellé teszem. Valóban idilli minden, mindaddig, míg valahol a közelben madarak egy csoportja rebben fel a fák lombjáról. Abba az irányba kapom a fejem, ahonnan a szárnyak hangját hallani véltem. Valami megzavarta őket és ijedtükben dönthettek a helyváltoztatás mellett. Túlélési ösztön. Úgy pattantam fel a fa tövéből, mintha csak egy tüskebokorba ültem volna bele. Hallgatóztam. Másféle zaj is vegyül a madarak szárnyai keltette hangokba. Valami közeledik. A tücskök zizegését pedig mintha elvágták volna. Aztán hirtelen csend borult a környékre. Próbáltam a tudatommal is hallgatózni, de semmi. Na nem mintha ez jelentene bármit is, tekintve, hogy a telepatikus képességeim nem éppen a legjobbak. Éreztem, hogy a szívem egyre hevesebben ver, szinte majd kiugrik a mellkasomból, és az egész testem kezd "ugrásra készen" állni. Szembefordulok azzal a hellyel, ahonnan az imént a madarak elreppentek és amerről a zajt hallottam. Gyorsan hátrálva a fa mögé kerülök, aminek az előbb még a tövében ücsörögtem, legalább a Hold fénye ne világítson meg teljesen. A tudatomat továbbra sem pajzsolom, de az illatomat elfedem. Hátha mégsem egy állat bolygatta fel az erdő nyugalmát. Ebben az esetben nagyon remélem, hogy nem érzett meg.
Próbálok hunyorítani, hátha meglátok valamit. A sötétbe fúrom a tekintetem. És akkor az egyik bokor mögül valósággal kirobban valami. Valami, ami nagyon nem tűnik kicsinek!
Egy hangos sikítás, vagy kiáltás szeretne elemi erővel kitörni a torkomból, de azért van annyi eszem, hogy a kezemet a szám elé kapjam és hangtalan maradjak. Igyekszem a fa árnyékában rejtve maradni és lehetőleg nem vacsora lenni "Itt vagyok, egyél meg! felirattal" a homlokomon. Mert hát valljuk meg, nem volt épp okos tőlem teliholdkor egy erdőben sétálgatni. Ebben a percben nagyon bánom, hogy nem volt kedvem az éjszakát az otthonomban tölteni.
Még levegőt venni is alig merek, nehogy meghalljon. Leselkedem a fa mögül, tudni akarom, hogy tulajdonképpen mi is történik, és a Hold világánál mintha egy.... nem az nem lehet.... képtelenség, hogy egy.... valóban egy nagymacskát látok?
Érzem, ahogyan a szemeim a hunyorgásból elkerekednek, és azt hiszem a szám tátva maradt.

Lorna


A vadászat izgalma összehasonlíthatatlan más dolgokkal, és itt nem azt értem, ahogy az emberek csinálják puskákkal távolból, egy magaslesben megbújva, hanem az amit én csinálok. Állati formámban, lapos kúszással, lopakodással, üldözéssel, cselezéssel, és végül a letámadással. Sokszor nem a hús miatt vadászom, hanem ennek izgalma miatt. Így ilyen esetekben a prédáim és életben maradnak, megússzák egy nagy ijedtséggel és egy kiadós hajszával. A mostani is egy ilyen egyszerű mondjuk úgy sport alkalom volt, a nyulat üldöztem, de végül nem vettem el az életét, hanem elengedtem. Egy darabig néztem, ahogyan pihegve elszalad. Ám egyszer egy illatfoszlány megcsapta az orrom, de nem tudtam tökéletesen beazonosítani, mert mire ehhez elegendő lett volna a szagminta addigra megszűnt, mintha csak elvágták volna. Tudom, hogy ilyennel már találkoztam, de egyszerűen ahhoz nem volt elég, hogy tudjam mi is volt az. Busa fejem felemelem, és a levegőt szimatolom, füleim hegyezem, próbálom megtalálni a korábban érzett illatot, de hiába minden nyomát vesztettem.
Visszaballagok szépen óvatosan az árnyak közé, hogy a Hold ne világítson meg és elindulok abba az irányba, amerről a szag jött. Sajnos állati formámban beszélni nem tudok, így jó lenne, ha hoztam volna magammal ruhát, de legfeljebb megnézem mi volt, amit éreztem, és ha olyan, akkor majd felöltözve visszajövök. Miért is gondolkodom így? Mert ha mondjuk, a távolból olyanra bukkanok, ami érdekes, és szót váltanék vele vagy velük, akkor vissza jöhetek, emberi formában, ha nem érdekes, akkor csak megnéztem, és haza ügetek, majd elvackolok és alszok.
Lassan osonok az árnyak között, figyelve a hangokat és szagokat, a madarak csendben figyelnek engem, amerre járok elhallgatnak, a tücskök is lapítanak.

...Chrispin...


Első megdöbbenésemből való felocsúdás után, ami annyit tesz, hogy végre becsuktam a szám és a szemem sem hasonlított többé két nagy gombra, látom, amint a nagymacska? elenged valamit. A másik túl kicsi ahhoz, hogy a sötétben megállapíthassam a fajtáját. A nagyobbik pedig határozottan mozdulatlan néhány pillanatig, majd visszahúzódik az erdő rejtekébe. Ezek szerint minden esély meg van rá, hogy észrevett. Megint megpróbálok nem a fülemmel hallgatózni. Erősen koncentrálok, hátha. És akkor megtörik a jég. A vadászösztön csillapodik, a gyilkolás vágya elég csekély, ellenben egyre inkább erősödik a kíváncsiság érzése. Ennyi, többet nem hallok, és ez az apróság is amit elcsíptem, nem nevezhető tisztán hallásnak, inkább vágyak érzékelésének. Bár ha egy állat olvasásáról van szó, sosem lehetek biztos semmiben, mert nem olyanok, nem úgy gondolkodnak, mint az emberek.
Minden lehetőségemet számba véve akár el is futhatok, nagyon gyorsan képes vagyok felhúzni a nyúlcipőt. Azonban ez a lehetőség eléggé eltörpül a bennem lakó, elemi erővel munkálkodó kíváncsisággal szemben. Tudni szeretném, vagy inkább tudni akarom, hogy ki, vagy mi rejtőzik rajtam kívül az erdő ezen szegletében.
Elhatároztam magam. Mégiscsak "világító reklámmá változom" és ki fogok sétálni a tisztás közepére. Előbb végig néztem magamon. Mezítláb vagyok, ami jó, mert könnyebb így szaladni, viszont a hosszú ruha, ami éppen rajtam van nem túl praktikus, ha futni kell. Elszaggatni márpedig nem szeretném. Ez esetben pedig nem marad más választásom, minthogy levegyem, és majd napvilágnál visszajövök érte. Ekkor azonban az is átfutott a fejemen, hogy nem túl jó belépő, ha a leendő lakóhelyemen a szomszédaim esetlegesen meglátják, amint egy szál bugyiban szaladok haza az éjszaka közepén. Elég színpadias belépő lenne. Mérlegelek. Vagy a ruha, és itt megjegyzem ebből a modellből már nem lehet másikra szert tenni, vagy az esetleges szárnyra kapó pletykák. Döntésre jutok. A ruha fogja bánni. A legnagyobb szívfájdalommal, az ésszerűség mellett döntök. Lehajolok, és eltépem a szoknyám, tulajdonképpen egy minit csinálok belőle, hogy könnyű legyen a mozgás benne. A ruha letépett részét a sarura dobom és kilépek a fa takarásából. Végig azt a helyet figyelem, ahol a nagymacska visszalépett az erdő sötétjébe, és lassan a tisztás közepére sétálok. Tekintve, hogy már biztosan észrevett, nincs értelme, hogy továbbra is csendben mozogjak. És mivel nem egy vámpír ólálkodik a fák között, nem jelent nagyobb veszélyt ha felfedem az illatom. A tündérek illata általában kellemes más lények számára, a vámpíroknak nagyon is. Csak hát esetükben túl csábító.

- Nem akarlak bántani és remélem, hogy te sem engem. Szeretnék úszni egyet, de nem ismerem az erdőt. Segítesz?

Na akkor, vagy most csináltam magamból komplett hülyét, hiszen egy macskához beszélek! vagy érti, hogy mit akarok és csavargunk egyet az erdőben. Ha idiótát csináltam magamból, tulajdonképpen nem gond, hiszen csak a macska hallotta, meg én. Ha pedig érti amit beszélek, akkor vagy egy szuper intelligens állat, vagy pedig váltó. Az elmúlt 24 évben csak kétszer találkoztam alakváltóval. De ők valahogy mások voltak. Nincs nagy tapasztalatom velük kapcsolatban. A vámpírok társaságát szinte mindig kerülöm, vérállattal pedig még nem találkoztam soha. Vagy legalábbis nem tudok róla.
Feszülten figyelek, várok, hogy előjön-e a fák takarásából, vagy sem.

....Lorna....


Kíváncsiságom igen csak magasan áll a többi más bennem élő vággyal, ösztönnel szemben. Olyan erős, hogy a vadász ösztönt is elnyomja, így hajt előre, hogy megtudjam minek is érezhettem meg a szagát. Nem ember, és nem vámpír, nem hiszem, hogy váltó lenne, de lehetséges, hogy igen. Ebben nem vagyok biztos, hiszen nem találkoztam még minden fajjal, de az a biztos, hogy nem tigris, őket messziről kiszúrom, mert nagyon jellegzetesek. Ez a valami olyan, amivel vagy csak nagyon távolról találkoztam, vagy még nem. Kicsit el is bizonytalanodtam vele kapcsolatban, így még nagyobb a kíváncsiságom az irányába. Hát csendesen osonok az árnyak között. Csíkos bundám remekül elrejt, bár a fehér pofám és hasam azért már feltűnőbb lehet, így lapos kúszásban haladok szépen előre. Mancsaim puhán lépnek, és nem csapnak zajt, kikerülöm a gazt, botokat, gallyakat, ágakat. Mindent, ami hangot adna ki, mikor a magam háromszáz kilója ránehezedne, hiszen tigrisként, több mint 3méter hosszú vagyok és elérem súlyban is a 300 kilót, de ez csupa izom, meg bunda, semmi súlyfelesleg. Ha úgy hozná a helyzet, akkor villámgyorsan elfuthatok, az erdőt kitűnően ismerem, és éjjel próbálj csak meg utolérni egy rohanó tigrist. Esélytelen. Eltűnök bárki szeme elől, se perc alatt. Vagy akár lesből is támadhatok, és egy háromszáz kilónyi csupa düh pengekarmú, éles agyarú macska nem semmi és nem is egy könnyen kivédhető.
De jelen pillanatban nem a harc körül forognak a gondolataim, hanem a körül, hogy megtudjam, mi is volt az ami ennyire felkeltette az érdeklődésemet.
Hallom egy anyag szakadását, kicsit meggyorsítom így a lépteimet, és továbbra is feszülten figyelek. Kevéssel később egy nagyon is kellemes illat csapja meg az orromat, tévedtem, ilyennel még nem találkoztam korábban csak futólag, de nem tudtam beazonosítani akkor sem, hogy mi is az. Nagyon kellemes, aztán mozgásra leszek figyelmes, így a bokrok árnyékába beülök, és onnan figyelem, ahogyan egy nő könnyed és puha léptekkel kimegy a mező közepére, érzem, hogy ez a finom illat tőle származik. Hallgatom, amit mondd nekem, és figyelem a környezetemet. Tudom, hogy nekem címezhette, hiszen a felbukkanásommal egy időben szűnt meg az illata.
Felkelek, és lassú méltóságteljes léptekkel kisétálok az árnyak közül. Megteszek felé még pár métert, utána újra leülök, és hagyom, hogy a Hold engem is megvilágítson, elegendő fényt ad itt a nyílt mezőn ahhoz, hogy tudni lehessen mi is vagyok, pofám és hasam így most virít ebben a fényben. Ülök és figyelem őt, aztán felkelek, és puha léptekkel elindulok az irányába, nem áll szándékomban bántani, de hozzá foghatóval még nem volt dolgom és nagyon kíváncsi vagyok most már arra mi is ő. Haja hosszú és szépen omlok a vállaira és a hátára. Nem mondom, mint férfinek tetszik a látvány, mint tigrisnek pedig az illata.

...Chrispin...



Nem telik bele sok időbe és kibújik a bokrok közül, leül és vár. A Hold elegendő fényt ad ahhoz, hogy végre megtudjam mivel is kerültem szembe. Meghűl ereimben a vér, amikor tudatosul bennem a látvány és végre felismerem, hogy mi is ő. Egy tigris!
Fehér bundája szinte világít a Holdfényben. Időt hagy, hogy felfogjam mit is látok magam előtt, majd feláll és tesz pár lépést felém. Az első reakcióm, hogy vele egyidejűleg én meg teszek pár lépést hátrafelé. Azonban valahogy mégis úgy tűnik nem akar támadni. Legalábbis egyelőre. Talán néhány perc is eltelik, amíg egymást méregetjük, tisztes távolságból. Van időm megfigyelni. Hatalmas, gyönyörű példány. Ettől a megállapítástól pedig én egészen aprónak érzem magam. Tulajdonképpen most látok először valódi tigrist. Sosem jártam állatkertben, nem tudok egyetérteni azzal a gondolattal, hogy szórakozásból fogságban tartsák az állatokat. Így a televízióból tájékozódtam. Próbálom feleleveníteni az elmúlt két évtizedben látott természetfilmek tigrisekre vonatkozó részeit, de azon túl, hogy veszélyesek, és kevés van belőlük, nem igazán jut eszembe más használható információ. Lélegzetelállító látvány. Bundája fényes, teste erős, izmos állat.
Nem tűnik ellenségesnek, így teszek néhány nagyon óvatos, szinte tétova lépést felé. Igyekszem nyugodt maradni. Aztán megállok. Nem akarok az engedélye nélkül a személyes terébe sétálni. Lejjebb ereszkedem, és egyik térdemet a földre teszem, hogy nagyjából egy szintbe kerüljön a tekintetünk.

- Helló!

Kimérten és lassan ejtem ki ezt szót, és közben előre nyújtom a jobb kezemet, tenyeremmel felfelé. Talán közelebb merészkedik ő is.
A szívem közben a torkomban dobog. Nem mondom, hogy nem tartok ettől a csodaszép teremtménytől, mert nagyon is tartok tőle, de mindezek ellenére úgy vélem ma éjjel nem engem akar vacsorának. Remélem nem tévedek.
Ha hagyja, szeretném megsimogatni.

....Lorna.....


A Hold fényénél mind a ketten megnézhetjük egymást, és egy darabig nem mozdulok, had szokjuk mind a ketten a másikat. Még én vöröses-narancsos illetve fehér alapszínben pompázom, fekete csíkokkal tarkítva, ő addig emberi formájában, szálldosó világos hajjal, ami elég hosszú ahhoz, hogy ha a szél belekap, akkor zászlóként kecsesen lebegtethesse. Szeretem, ha egy nőnek hosszú a haja, sokkal vonzóbb lesz tőle számomra, mintha csak valami kis kurta frizura borítja a fejüket.
Mikor felálltam mind a négy lábamra és tettem felé pár lépést, akkor ő hátrált, így megint megállok és leülök. Úgy érzem fél tőlem, és lassan a szél is fordul, így megérzem, hogy valóban azért hátrált, mert benne van a félsz. Noha nem tettem fenyegető mozdulatot még is megijedt tőlem. Ez van, nem sűrűn látni ilyen nagymacskákat különösen errefelé, és nyilván tuja, hogy nem csak tigris vagyok, hanem ember is. Hiszen tettekkel feleltem arra, amit nekem címzett. Tisztában vagyok vele, hogy milyen látványt nyújtok, hiszen egy igazán jó erőben lévő tigris mindig is csak felséges látványt nyújthat, hiszen tökéletesek vagyunk, a természet remekművei. Nem hiába olyan hatalmas a büszkeségünk, az oroszlánokkal ellentétben nem vagyunk hiúak, csak rémesen büszkék. Amúgy emberi formámban sem vagyok alacsony, vagy kevésbé izmos.
Hogy alátámasszam, hogy nem akarom bántani, felemelem a jobb mancsom és megnyalom, majd macskákra jellemzően mosakodásba kezdek. Jobb nem jutott eszembe, amivel így hírtelen kifejezhettem volna, hogy nem áll szándékomban megtámadni, legalább is addig, még ő nem kezd el fenyegetni engem.
Mikor közelebb jön, leteszem a mancsom és ülve maradok. Füleim felé fordítom és minden érzékemmel őt figyelem. Pár lépésre megáll tőlem, majd azt mondja, hogy „Hello” Lassan és kimérten. Így nem tudok beszélni, így tőlem egy olyan Moaa..h..ra hasonlító hangot hallhat. Hallom és érzem is hogy a szíve hevesen ver, szinte dörömböl, és ez feléleszti bennem a vágyat a vadászat után, mert a zsákmányaimnak is mindig ilyen ijedten és őrülten kalimpál a szívük.
Tetszik, hogy nem akar fölém magasodni, hanem velem egy szintre telepedik, hiszen így a magasságom nem éri el az emberi formámét, csak a hosszam szárnyalja túl. De az most jelen pillanatban nem számít. Kinyújtott tenyerét megszaglászom, így a fejem előre nyújtottam, és még szagmintát veszek róla, addig az orrom alkalmanként megérinti a tenyerét. Nagyon finom illata van. Nem olyan, ami azt sürgeti, kóstold meg, hanem olyan, aminek inkább jobb neki dörgölőzni.

...Chrispin...


Előbb mosakszik, ami egyébként nagyon édes látvány. Miután üdvözöltem ő is köszönt engem, legalábbis annak fogom fel azt a hangot, amit hallat. Ezek szerint érti amit mondok neki. Így azért kevésbé érzem magam bután. Elindul felém. Méretéhez képes nagyon halkan és puhán lépdel. Előrenyújtja a fejét. Nagyon helyes kerek pamacs fülei vannak. Hagyom, hogy ismerkedjen velem. Ahogy megszaglássza a tenyeremet, hozzám ér az orrával. Nagyon csiklandós érzés. És akkor elnevetem magam.

- Nedves az orrod!

Az egész helyzet olyan abszurd. Az erdőben éjjel egy tigris nyomja az orrát a tenyeremnek. Ahogy ez a gondolat átfut rajtam nem tehetek róla, de nevetnem kell. Minden félelem elszáll belőlem. Megnyugszom és a szívverésem is helyre zökken. A nevetést egy mosoly váltja fel. Jobb tenyeremmel megvakargatom az álla alatt, a bal kezemmel pedig a füle tövét. Olyan furcsa ez az állat. Nem olyan, mint amilyenek az állatok lenni szoktak. Mármint számomra. Tudom, hogy valami nem stimmel vele. Nem teljesen olyan, mint az alakváltók és nem is olyan, mint egy átlagos állat. Kéttermészetű lenne? A szemeibe fúrom szürkés-kék tekintetemet.

- Ki vagy te? Nem csak egy nagyra nőtt cica ugye?

Bár beszélek hozzá, választ tulajdonképpen nem várok. Még ha váltó is, nem valószínű, hogy minden vadidegennel, akivel összehozza az élet, felfedné magát. Én sem szoktam elárulni valódi lényemet. Sőt tulajdonképpen még soha senkinek nem mondtam meg, hogy mi is vagyok valójában.
Megint megvakargatom az álla alatt.

- Örülök, hogy találkozunk. Nagyon szép vagy!

Megsimogatom. A fejére teszem az egyik kezem és lassan, nagyon lassan húzom végig a bundáján előbb a nyakáig, majd lejjebb, szépen végig a gerince mentén, ameddig így ebben a testhelyzetben elérem. A bundája nagyon puha, finom érzés nekem.
Majd felegyenesedem. Közben lesöpröm a térdemre tapadt apró levél, fű és föld darabokat. Lesimítom rövidre szakított ruhámat.

- Ismered a környéket igaz? Volna kedved valahol úszni egyet?

Félresöprök egy tincset az arcomból és közben ellenőrzöm, hogy a hajam még mindig takarja-e a füleimet.

...Lorna....


Finom ez az illat, nagyon is, és nem lehet egykönnyen betelni vele. Így alaposan megszaglászom a tenyerét, emiatt óhatatlan, hogy nedves orrom hozzá ne érjen a finom bőrhöz. Nem ember, ebben már teljesen biztos vagyok, az embereknek nincsen ilyen finom illatuk, parfümözhetnek, szappanozhatnak, de akkor sem lesz ilyen finom illatuk, bár a finom nem a megfelelő kifejezés, de máshogy nem tudom ezt kifejezni. Olyan más, nem emberi, nem állati, és ne is hideg, hűvös, mint a vámpíroké. Élettel teli, és valami más.
Felkapom a fejem arra, hogy elneveti magát, majd hozzáteszi, hogy ennek oka az, hogy nedves az orrom.
~Neked sosem volt macskád, vagy bármilyen állatod, aminek puha az orra.~ Gondolom magamban és még horkantok is egy tigriseset mellé. Aztán oldalra döntöm a fejem, és ebből a szemszögből is szemügyre veszem őt. Nevetésének köszönhetően biccentem így a fejem és méregetem őt. Hallom, ahogyan a pulzusa és a szívverése is lelassul, ami azt jelenti, kezd megnyugodni mellettem. Ergo nem gondolhatja azt, hogy bántanám, ami jó. Legalább is a jelekből erre következtetek. Ó, jajj!! Elvesztem! Ez nyilvánvaló, hiszen előcsalta belőlem a dorombolást, nem csak állati formámban szeretem, ha megvakarják az állam alatt vagy a fülem tövét, bár emberi formámban nem a vakarásért rajongok, de maradjunk abban, hogy ha nem bundás formában vagyok és finoman megérintik, a nyakamnak ezen részeit, akkor is hasonlóan élveteg fejem van mint így. Bár most csak az lehet nyilvánvaló, hogy dorombolok, és csak egy résnyire vannak nyitva a szemeim. Melyik macska nem szereti, ha így simogatja meg valaki? Hm? Pláne ha az a macska hím és mellé egy ilyen csinos nő simogatja?
Kinyitom szemeim, és belenézek aranybarna tekintetemmel az övébe. Az értelem ott csillog az én szemeimben, de más módon, mint egy állatéban.
Annyit megtehetek, hogy megrázom a fejem, ezzel kifejezve, hogy valóban nem csak egy átlagos tigris vagyok, aki itt kóricál az erdőben és épp vakartatja magát. Ennyit elárulok neki, hiszen ez nyilvánvaló,egy vadon élő tigris ezt nem engedte volna meg neki, és nem is így viselkedne vele. Ám többet nem fogok vele magamról megosztani, legalább is semmi olyat, ami a nyomomra vezethetne a későbbiek folyamán.
A nagyon szép vagy és a vakargatásra egy érdekes hang szakad fel a torkomból, ami olyan mintha egy miják félét vegyítenének a dorombolással. Köszönöm, az egom megvan, és nagyon jól van és ez most pluszban is fényezi, amúgy tudom, hogy ellenállhatatlan vagyok. Mutass egy nőt, aki nem alél el egy nagymacskától. Ha meg nem nyerő, akkor amint elvágódok, és hanyatt fetrengve kelletem magam, na majd akkor biztos totálisan elalélnak!
Ám még nem tartok ott, hogy fetrengeni kezdjek, csak hagyom, hogy ültömben megsimogasson. Azután lassan felállok, úgy, hogy az egyik keze a hátamon maradhasson, és érezhesse, ahogyan a bundám alatt megmozdulnak az izmok is. Na meg, hogy még egy kicsit élvezhesse a puha és selymes bunda tapintását.
Elindulok a mező másik vége felé, farkam felrántom, és ez majdnem olyan mintha, egy intés lenne, majd várakozóan hátranézek rá, és ballagok tovább. Tudok egy kis tavat, én is szoktam abban úszkálni, ilyen estéken, mint ez a mai, de máskor is. Tigris vagyok, szeretem a vizet.

...Chrispin...



Dorombolni kezd, akár egy édes kiscica. Tényleg, most jut eszembe, hogy minden macskaféle tud dorombolni, így ő is. Ezek szerint kedvére való, hogy a nyakát vakargatom. Megrázza a fejét válaszul, mikor azt kérdezem, hogy nem átlagos nagymacska-e. Szóval valóban nem vagy teljesen állat. Sebaj, én sem vagyok ember. Feláll és neki indul. Úgy tűnik szeretné, ha követném. Ám legyen, hiszen én akartam egy tigrissel úszni menni.

- Várj egy kicsit.

Mondom neki, és előbb visszaszaladok a sarumért és a szoknyám leszaggatott aljáért. Felkapom mindkettőt és a nagymacska nyomába eredek. Mögé érek, amikor is felkapja a farkincáját, ~ valóban azt láttam, hogy int vele? ~ és egyértelművé válik, hogy ő egy hím egyed. Elkapom a teintetem, nem akarom, hogy észrevegye mit láttam meg az imént. Főleg azért, mert mint azt a tudtomra adta, nem csak egy tigris. E szerint pedig nagy valószínűséggel váltó, tehát van emberi alakja is. Kicsit meggyorsítom a lépteimet, hogy inkább mellette sétálhassak, semmint utána. Finom meleg szellő simogatja a bőrömet, és közben azon gondolkodom, milyen messze fogunk menni.
Tetszik nekem ez a nagymacska. Egyébként kedvelem a házi cicákat is, de nekem soha nem volt. Tulajdonképpen nem tartottam még háziállatot, de lehet, hogy ideje lenne egyet beszerezni. ~ Tarthatnék talán egy tigrist? ~ Erre a gondolatra megint nevetnem kell. Persze ez nem egy komoly gondolat, de azért elszórakoztat.
Egyszer csak a víz semmivel össze nem téveszthető illatát érzem meg a levegőben. És igazam is lett. A fák és bokrok takarásából végre előtűnik egy tó. Közepén a kövér sárga Hold tükröződik kristálytisztán.

- Na mit gondolsz, csobbanjunk egyet?

....Lorna....


Dorombolásom először meglepte őt, legalább is erre tudok következtetni abból, hogy a légzése és a kézmozdulata egy pillanatra megváltozott, a keze egy leheletnyi időre meg is akadt az állam alatt. Nem tudna semmit sem a macskafélékről, vagy csak ennyire meglepő a számára, hogy egy tigris dorombol? Bár a helyzet egy részben eléggé abszurd. Hiszen itt vagyunk Bon Temps mellett, Amerikában, ahol a tigrisek nem őshonosak, pláne nem a szibériaiak, amilyen én is vagyok. Aztán meg, hírtelen felbukkanok egy mező mellett ahol ő is van és elengedek egy nyulat, majd mikor beszél hozzám, akkor kisebb gesztusokkal válaszolok is neki. Oké, tényleg abszurd így a helyzet, és lehet én is meglepődnék magamon, ha nem az lennék, ami és mondjuk, fordított helyzetben lennénk.
Nem ültem le, állva maradtam, és csak a fejem fordítgattam felé, illetve arra amerre ment, majd mikor visszajött, jött a sürgető intés, farok felrántás, kinek, hogy tetszik, a lényeg, hogy kifejeztem neki, hogy akkor kövessen, ha valóban úszni akar menni, mert én biztos meglátogatom a kis tavacskát. Szeretek úszni, mind ebben mind emberi formámban egyaránt. Amúgy is tervbe vettem, hogy azzal hűsítem magam, az este folyamán.
Léptei gyorsabbá válnak, és a viselkedése zavarról árulkodik. Vagy tévednék talán? Azt hiszem, jelen pillanatban erre nem fogok választ kapni. Én nem érzem úgy, hogy bármi is lenne, ami arra adna okot…. hacsak.. na ne! Ha emberiformámban lennék, kuncognék, de így nem fog menni. Aztán ráhagyom a dolgot, hiszen nem is biztos, hogy amiatt nézett félre olyan fura arckifejezéssel. Ezt onnan tudom, hogy pont akkor pillantottam vissza rá megint, mikor ő elkapta a fejét.
A mező mellett van egy tavacska, amit a bokrok rejtenek el egy részben a kíváncsi szemek elől, más részben pedig a fák veszik körbe, és csak arról van nyitott tér, amerről mi közeledünk felé.
Mikor kérdést tesz, fel nekem ismételten rá pillantok, aztán a vízre, majd tovább megyek, egészen a vízpartig, ott lehajolok és megszimatolom a vizet. Szerencsére a kis tó egészen tiszta, nincsen tele hulladékkal. Az íze sem rossz, lehet magán tó és azért tiszta, ezt nem tudom és nem is izgatom magam miatta, csak lazán belegázolok a vízbe, és mikor már egészen mélyen vagyok, akkor én neki is fogok úszni. Csak a fejem látszik ki. Van egy elképzelésem vele kapcsolatban, és ha bejön a vízbe, akkor azt majd le fogom tesztelni, mert még ide ballagtunk azon gondolkoztam mi is lehet ő. Felmerült benne, hogy talán tündér lehet-e? A füleit nem láttam még, így nem tudom azt mondani, hogy biztosan az.

...Chispin...


A tó partján, míg újdonsült barátomat kérdezem, megállunk egy pillanatra. Válaszul csíkos úszótársam már a vízbe is gázol. Én még a parton maradok egy kicsit. Leteszem a kezemben lévő holmimat a partra. Erősen gondolkodóba esem. Összeszorítom az ajkaimat, lehunyom a szememet. Végül nagy levegőt veszek, és a macska után szólok.

- Mielőtt csatlakozom hozzád, tisztázzunk valamit.

Megvárom, míg felém fordul, nem baj, ha a vízben marad miközben beszélek, tudom, hogy úgy is hall.

- Mivel tudom, hogy nem vagy teljesen állat és minden valószínűséggel van emberi alakod, és hát tudom, hogy hím, vagy férfi vagy, mindenesetre ellenkező nemű, mint én, szóval ennek az egész értelmetlen mondatnak annyi a lényege, hogy...hogy... nem akarok ruhában úszni, mert nagyon kényelmetlen, és utána vizes ruhában hazamenni is az, úgyhogy le fogom venni. Igen, szóval...

A mondatot nem fejezem be, hátat fordítok neki, bár igazából tök mindegy, mert a tóba csak vele szembe fogok tudni bemenni. Magam előtt keresztbe teszem a két kezem, megfogom a ruhám alját, majd egy gyors mozdulattal leveszem azt. Ekkor láthatóvá válik csupasz hátam, melltartót nem viseltem, így ott állok a parton egy piros bugyiban. Magam elé rendezem a hajamat, ami elég hosszú ahhoz, hogy többé-kevésbé eltakarjon. Ennek ellenére is jól látszik, milyen hófehér a bőröm. Megfordulok. Azért a hajam mögé bújva is látszanak feszes, kerek melleim. Nem is emlékszem, hogy utoljára mikor látott belőlem ennyit valaki. Zavarban érzem magam egy kicsit. Na nem az alakom miatt, mert azzal elégedett vagyok, lapos a hasam, kerekded a csípőm, egyszerűen csak a helyzet miatt. Lassan a vízbe sétálok. A hűvös tóhoz hozzá kell előbb szoknom, de kitartóan megyek tovább előre, mígnem úszni kezdek én is. Most már jól esik a víz hűvössége.
A tigris közelébe úszom. A szemébe nézek, elmosolyodom, majd lehunyom a szemem, és közben felfekszem a vízre.

..Lorna...


Megjegyzem, így még sosem ismerkedtem össze senkivel sem. Elég fura és érdekes is a helyzet, pláne, hogy ő nem növeszt bundát és nem így csatlakozik hozzám. Helyette beszél és valamilyen szinten választ is vár tőlem, amikre így vagy úgy adok is neki valamiféle visszajelzést, de csak a sajátos tigris módomon teszem meg. Persze vissza is változhatnék, de akkor mondjuk vagy takargatni kellene magam, vagy nem. Ahhoz meg semmi kedvem, hogy visítson mint akit ölnek, hogy a pucér seggem mutogatom neki. Szóval még úgy nem érzem, hogy nem jött el annak az ideje, hogy emberi formát öltsek. Amúgy is teli hold van, és ilyenkor szinte az egész estét bundában töltöm, és aludni is így nyúlok el.
Még ő pakolászik, én addig elvagyok a vízben, egyszer le is bukok alá, mert egy hal vagy valami más élőlény úszott el alattam, gondoltam megnézem mi is az, de már nem érem utol, így feljövök a felszínre és kirázom a fejemet. Ekkor szólal meg mögöttem. Hát odafordulok, és kintebb jövök a vízben, hogy a hátsólábaimon ülve kényelmesen végig hallgathassam.
~A nő és férfi nemen kívül lenne mási is?~ Teszek magamban erre egy szarkasztikus megjegyzést. ~Ki mondta, hogy ruhában kellene úsznia? Az egy dolog, hogy én bundában jöttem be, de hát na, tigris formában vagyok ebből a bundából nem lehet kibújni…~ Továbbra is teszem magamban a kis cinikus megjegyzéseimet Ha emberi formámban lennék akkor az utolsó mondatán már nevetnék. Kezd egyre szimpatikusabb lenni a csaj, de még mindig piszkál, hogy mi is lehet ő.
Aztán oldalra biccentem a fejem, hogy akkor ebből mit is akart kihozni, mert nem értem mit is akar az értésemre adni, vagy mit vár el tőlem? Visszaváltozni nem fogok, mert sok erőt venne ki belőlem, ha a Hold hívása ellenére kezdenék alakot váltani, oda és vissza. Váltó vagyok, és mint ilyennek, ha a Hold parancsol nehéz ellenállni, a visszaváltozással is ez a helyzet.
Egy kicsit mérlegelem a dolgot, vissza éljek-e a helyzetemmel, és végig nézzem a vetkőzését, meg azt, hogyan is botorkál be a vízbe vagy sem? Végül ott hagyom, és nem foglalkozom vele, egy teknős sokkal érdekesebbnek tűnik, mikro elúszik mellettem. Igen, most nagyon is tombol bennem az állati énem, és most azt a teknőst akarja levadászni. Eközben sétál be ő a vízbe, hallom a csobbanásokat, ahogy lépked, így figyelmen kívül hagyom az eddig üldözött teknőst, sajnos gyorsabb a kétéltű a vízben, mint én.
Mikor mellettem fekszik fel a vízre, akkor már végképp nem értem a korábbi mondandóját, hiszen most premier plánban láthatom az idomait, teljesen fedetlenül, és most már a haja sem maradt ott, sőt. Oda úszom mellé, és addig játszom a vízzel meg a hajával, még a füle fel nem bukkan és az bizony hegyes! Háh! Tündér! Egészen jól tippeltem. Végül gondolok, egyet, és mancsaim ráteszem a hasára, majd lenyomom, hogy ne tudjon a víz tetején feküdni, majd mikor már a víz alatt van akkor elengedem, és eltempózom onnan. Nem mondtam még? Vértigris vagyok, és a tigrisekhez hasonlóan én is szeretek sok mindnet csinálni a vízben, többek között játszani.

...Chispin...


Az, hogy sokszor zavarban érzem magam, és értelmetlenségeket fecsegek ilyenkor, tőlem nem meglepő, sőt. És miután nagy és színpadias "feneket" kerítettem neki, nagyon gyorsan túl teszem magam rajta. Ki mondta, hogy a női lélek egyszerű?! Ezért előbb magyarázkodom egy tigrisnek, majd néhány perc múlva már nem is zavar az amiért magyarázkodni kezdtem. Békésen fekszem a vízen és a tigris előszeretettel kezd játékba a vízzel és a hajammal. Arrébb úszom, de addigra már látszanak a hegyes füleim. Nem mondom, hogy örülök neki, már megszoktam, hogy rejtegetem. Csak kevesen tudják, hogy a hegyes fülek valóban tündérre utalnak. És azt is, hogy egyáltalán létezünk. Még végig sem gondolom a dolgot, mikor egy mancsot érzek a hasamon, ami lefelé taszít a vízben. Éppen még levegőt tudok venni, aztán a víz alá merülök. Ijedtemben a szívem vad kalimpálásba kezd. Amikor már nem érzem a tigrist magamon, igyekszem a felszín felé úszni. Kibukkan a fejem a vízből, levegő után kapok. Körbe nézek és nem látom a tigrist a közelemben. Talán mégsem volt túl jó ötlet bizalommal lenni iránta. Kiúszom a partra. Felveszem a ruhámat. Tekintetemmel a tigrist keresem. Hol felbukkan a víz felszínére, hol pedig alá merül. ~ Szóval csak játszani akarsz? ~ Nem érzem, hogy támadó szándéka volna. Azért megijesztett. Hát jó, ha játszani szeretnél ám legyen. Mi tündérek, képesek vagyunk mágiát használni. Korlátozott mértékben. Hirtelen feltámad a szél a tavon és körülöttem. Megborzolja a vizet, és az hullámzani kezd. A következő pillanatban pedig a nagymacskát pofán csapja egy jól irányzott hullám. Majd a szél fújása csillapodik és végül meg is szűnik. Én pedig a magam részéről nevetni kezdek a parton. És ettől muszáj leülnöm.

...Lorna...


Nem értem a nőket, és szerintem sosem fogom őket megérteni. Minek magyarázkodni, meg jelenetet rendezni, mikor utána eltelik két perc és úgy tesznek mintha semmi sem történt volna, az égvilágon. De ezen túl sok más furcsaságuk is van, amiken nem tudok elmenni, de azt hiszem, nem most kezdem ezt feszegetni vagy megfejteni. Inkább élvezem a vizet és az éjjelt is.
A fülei, nos, természetfeletti lény vagyok, és a fülek meg az illat egyre enged következtetni, pláne, hogy rémlik valami a nagyiék meséléseiből, hogy mik is járják még a földet rajtunk tigriseken kívül. Igen az én családomban az ilyenekről csak a nagyszülők mesélhettek, nem csoda,a hogy én is és a húgom is veszettül untuk a dolgot, de kötelező volt mind a kettőnknek. Na, mind egy, nem fontos a jelen szempontjából ez.
Megijesztettem azzal, hogy a víz alá nyomtam, a szíve vadul kalapált, ezt tisztán hallottam, majd kimenekült a partra. Ahogy tetszik neki, én elpancsolok még itt, és ha megnyugszik, akkor talán megérti, hogy nem akartam bántani csak játszani vele. Bár erre nem sokat kellett várjak, szél támadt, majd egy hírtelen lökettel, belekap a vízbe és alaposan képen vág. Ennek köszönhetően prüszkölni kezdek, és felborzolom magam ám ez mit sem ér a vízben, így kiballagok, farka felvágva, majd megállok mellette és rárázom a bundámat. Ez után ránézek, a tigrisek felsőbbrendűségével. Ha ember lennék akkor olyan kifejezés ülne a képemen, ami azt kérdezi, hogy „Na nevetsz még?” De amúgy nem veszem vér komolyan a dolgot, nem vagyok sértődékeny, inkább visszavágok. Mint ahogyan most is, hiszen így most jó alaposan össze vizetem a ruháját. Aztán gondolok egyet és felkapom a saruját, majd elügetek vele, át arra a részre, ahol egy nagyobb kő félig kibukkan a vízből, arra felszökkenek, aztán a tündérre nézek. Farkam macskásan csóválom, nem őrülten mint a kutyák, de érezhető az egész gesztusból, hogy nem ellenséges, hanem játékos.

...Chispin...


Mire újra képes vagyok figyelni a nevetéstől, a nyakamba kapok egy nagy adag vizet, hála a bundarázásnak, ugyanis a macska rám rázta az összes vizet a bundájából.

- Na szépen vagyunk, köszi!

Mondom neki, és közben teljesen hiába valóan lesöpröm magamról a vizet. Mindkét kézfejemet lerázom. Nem mintha segített volna. Próbálok szúrós szemmel a tigrisre nézni, de addigra már elszelel a sarummal.

- Hé! Neked az meg mi a fenére kell?

Szaladni kezdek utána, gyorsan, sokkal gyorsabban, mint amire egy ember képes lenne. Mire a kőre átugrik és "csóválja" a farkát már ott is vagyok. Van még egy pici hely azon a kövön a macska mellett átszökkenek és egy lendülettel meghúzom az egyik fülét. Nem bántóan, csak egy kicsit. Na jó, annál azért jobban. A sarut eszemben sincs megpróbálni elvenni tőle, mert úgyis csak elszakadna. Mire felém emelné a pofáját, már nem vagyok mellette, elfedem az illatomat és eltűnök az egyik fa mögött. Közben pedig igyekszem elfojtani az éppen feltörő nevetésemet. Négykézlábra ereszkedem és átsurranok hangtalanul az egyik sűrű bokor mögé és onnan leselkedem, hogyan fogadta a tigris a füle megráncigálását. És közben azon gondolkodom, hogy valóban fogócskázni akarok-e vele?

...Lorna....

Tényleg igazak azok a mondák, hogy a tündérek sokkal gyorsabbak, mint az emberek. Ennek most én magam is tanúja lehettem. Hiszen mire felszökkentem a köre addigra már ő is ott volt mellettem, aztán meg is cibálta a fülem, amire felmorrantam. Na, kérem, az én füleim nem szokás cibálni, de mire felé kapnám a fejem addigra már el is suhant és az illatát sem érzem már, csak azt a leheletnyit, ami a sarun van rajta az orrom előtt. Hátranézek a vállam felett, majd meg is fordulok és leülök, így kezdem el pásztázni a lehetséges irányokat amerre eltűnhetett, de sehol sem látom. Közben felemelem az egyik mancsom, és megsimogatom vele a fülemet, kicsit viszket most, hogy megcibálta, így a fejem is lehajtom. Aztán fújok egyet megfordulok és sarustól csobbanok a vízben, aztán eltempózom a nádas részig, és alkalmas helyet keresek arra, hogy elrejthessem a topánkáit. De a nádast nem találom megfelelőnek, így egy darabig még hurcibálom magammal. Igen, tudom ez már kezd gyerekes lenni, de ilyenkor sok mindnet megengedek magamnak amit máskor nem lehet. Elvégre egy ilyen szép nagymacskára ki haragudna, pár ilyen húzás után? Na? Emberi formámban azért nem művelek ilyeneket, ott azért sokkal komolyabb vagyok.
Végül találok helyet a saruknak, és oda leteszem azokat, aztán kisétálok a vízből és kirázom a bundámat, majd elkezdem szimatolni a füvet, és próbálom megtalálni hova is tűnhetett el a tündér. Biztos vagyok, hogy a fák közé ment, mert arról nem tudok, hogy képesek lennének átlátszóvá válni, tehát csak elbújt valahova. Közben az is foglalkoztat, hogyan tudta elrejteni a szagát. Amint gyengül a hold hívása, biztosan megkérdezem majd tőle, mert ez nagyon érdekel, hasznos taktika.

...Chispin...


Cicamica lelépett a lábbelimmel. Szóval akkor erről is le kell mondanom. Miután a macska becipelte a nádasba és újra előbukkant, már nem voltak a fogai között. Vagy a vízben végezte, vagy az iszapos sárban. Tulajdonképpen mindegy is, hogy hol, mert az már fix, hogy használhatatlanná vált. Nem olyan anyagból készült, ami túléljen egy ilyen kalandot. Szomorúan sóhajtok egyet hangtalanul, és megrázom a fejem.
A tigris szimatolni kezdi a füvet, talán a nyomomra szeretne találni. Még mindig a bokorban lapulok, amikor az egyik kiálló ágba beleakadok. Remek. Kellett nekem a fejemet megrázni. Bár meg sem nyikkanok, azért a bokor valamennyire megmozdul, amíg kiszabadítom saját magam újdonsült fogva tartóm "karmai" közül. Kénytelen vagyok új rejteket találni magamnak, ha nem akarok ebben a bújócskában alul maradni. Akarok egyáltalán bújócskázni? Ezt pár pillanat alatt végig gondolom. Nem, nem hiszem. Ennyi "játék" mára épp elég volt. Tulajdonképpen ezen az éjszakán messze menően sok érzés futott át rajtam. Több, mint amennyit hónapok alatt megélek. Az éjjel folyamán már voltam olyan nyugodt és békés, hogy nem kellett figyelnem arra ki érez meg. Rettegtem egy darabig. Bizalommal voltam egy vadállat iránt. Éreztem magam zavarban és kényelmetlenül. Majdnem szívrohamot kaptam mialatt fuldokoltam a tóban. Aztán majdhogynem nevető görcsöt kaptam. Most meg annak az izgalma jár át, amikor bújócska közben nem akarjuk, hogy ránk találjanak. Elég volt. Túl sok ez mára. Így újabb rejtekhely keresése helyett inkább csal felállok a bokor mögött, ami eddig elrejtett. Átsétálok a tó partján egy olyan helyre, ami viszonylag tiszta a növényzettől, és leülök szemben a vízzel. Kimerített az ahogyan az érzéseim hullámoztak az éjjel folyamán. Hátradőlök és a földre fekszem. A térdeimet felhúzom úgy, hogy a talpaim a földet érintsék. Az égre emelem a tekintetem. Épp egy nagy felhő úszik az égen és eltakarja a Holdat. A kezeimet a hasamra teszem úgy, hogy a jobb kézfejem keresztben legyen a balon. Egyenletesen lélegzem. Nem tudom, hogy hozzám képest hol van a nagymacska. Egy kicsit kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet ember alakban. Ha akarja majd úgyis megmutatja. Ha meg nem, hát akkor így jártam.
Egyre sötétebb lesz, ahogyan a felhő eltakarja a Holdat.

....Lorna....

Egy darabig várok rá, de csak nem moccan, a sarukat elrejtettem, de csak nem akarja megkeresni, és ez így kezd unalmas lenni. Várok, és várok, mikor megmozdul a bokor, aztán csend és nem mozdul semmi. Lehet megunta a játékot? Lehet én is megunnám magamat, ha nem én lennék éppen tigris bőrben, és nem élvezhetném ki azt, hogy éppen azt tehetek amit akarok, szabadság és kötöttségek nélkül, nincsenek kötelező dolgok, beszéd, meghajlás, öltözködés és a többi. Gyereknek is mindig imádva és bezsongva vártam a Teliholdas estéket hiszen ilyenkor kibújhattam abból a szerepből amit rám kényszeríthettem és megtehettem azt amit nem lehetett, önfeledt lehettem, szabad, és ami a legfőbb nem voltak szabályok amiket be kellett volna tartanom, csak bevetettem magam az erdőbe, és rohantam, üldöztem nyulat, fácánt, rókát, amit csak akartam. Ez mostanra is megmaradt benne, emberi formámban nem játszhatok, bolondozhatok így, emberként egészen más vagyok, mint tigrisként. Zavaros. De a lényeg, hogy még emberi formámban vagyok, addig nem lazulhatok úgy el ahogyan nekem tetszik. Na, mind egy.
A tündér elfekszik a fűben, és nem mozdul, úgy látom, semmi kedve sincsen megkeresni a saruját. Felnézek az égre, mikor a felhők eltakarják a Holdat. Lassan veszít erejéből, hiszen közeleg a hajnal. Fel sem tűnt, hogy már órák óta nyúzzuk egymást képletesen értve a lánnyal. Beleszimatolok a levegőbe, nem érzem, hogy rajtunk kívül bárki is lenne a környéken, fontolóra veszem, hogy megpróbáljam emberi alakom felölteni. Kérdeznék tőle sok mindnet és kitudja, hogy legközelebb találkozom-e vele, és ha igen akkor a mikor is lesz? Amúgy mit veszíthetek, ha meglát emberi formámban is? Nem vagyok szégyellős, egy vérállat sosem az, hiszen pubertásban megszokjuk, hogy a falka vagy a család előtt pucéran virít Teliholdkor a seggünk. Kérdéseim meg fontosabbak nekem a szemérmemnél. szóval, mivel érzem, hogy a Hold már nem olyan erős, így képes leszek ellenállni neki, egy darabig.
A tündértől nem messze megállok, összébb kuporodok, majd megjelenik körülöttem a mágikus felhő, és guggolva öltök alakot, emberként, az árnyak és a testtartásom jótékonyan takarja az övön aluli részeimet. Kezem is úgy lógatom, hogy azért ne látszódjon, aminek nem kellene, hiszen láttam korábban mennyire zavarban volt. De a kérdéseimre választ akarok.
- Hogyan tudod elrejteni az illatod? Ez csak a tündérek kiváltsága? – Tettem fel minden bevezető nélkül a kérdésemet, és várom is a válaszát. Ebből a szögből jól látom a lábait, és az arcát is. Ha úgy vesszük, akkor félúton vagyok a csípője és a könyöke között, de nem közvetlen mellette, hanem pár méterrel arrébb. Hangom mély és erős, az a fajta, akinek sosem megy a suttogás. Viszont pont olyan, amit a nők többsége szeret, mély bariton ahogy szokás mondani. Hajam csapzott ugyan, de félszáraz is, így már göndörödik is vissza, félig az arcomba is hull.

...Chispin...


Míg az eget figyelem, a tigris a közelembe sétál. Valami különös köd vagy felhő veszi körbe. Amint észre veszem, hogy valami változóban van körülöttem, a bal könyökömre támaszkodom, a nagymacskát nézem. Ebben a pillanatban a tigrisből ember lett. ~ Tehát megmutatod nekem önmagad? ~ Meglepő fordulat, de nem idegen. Ezek szerint mégis valamiféle váltó. Láttam már más váltót is állatból emberré alakulni. A Ködből megjelenő férfi nem mondom, tetszetős látványt nyújt. Nem is számítottam rá, hogy mennyire helyes pasas. Ahogy elnézem, valószínű, hogy magasabb lehet nálam. Göndör haja egy kicsit az arcában van. Sötét van, így a többi részletét nincs alkalmam tüzetesebben megvizsgálni. Éppen köszönni akarok neki.

- Szia! Szóval mégiscsak megmutatod...?

A mondatot nem tudom befejezni, mert már fel is tette a maga kérdéseit. Szemeim összeszűkülnek, amint meghallom, hogy mit is mond. Hideg borzongás fut végig a hátamon. ~ Szóval hallottál már a tündérekről? ~

- Miből gondolod.... nem, várj.... honnan veszed, hogy léteznek egyáltalán tündérek?

Közben elvigyorodom.

- Nagyon hízelgő, hogy tündérnek hiszel, de tévedésben vagy.

Közben megrázom a fejemet a tagadás egyértelmű jelzéseként. Na majd persze, elárulom, hogy tündér vagyok. Azt lesheted!
Könyök támaszból most már teljesen felülök. Tagadok és hazudok.
Bár nem mondom szöget üt a fejemben, hogy tulajdonképpen honnan is tud egy váltó a létezésünkről?

- Persze nem állítom, hogy ember volnék. De, hogy tündér lennék? Köszönöm, ez hízelgő!

Tettetett nevetésben nyilvánulok meg. Ha mázlim van beveszi. Közben már fel is álltam. Érzem, ahogyan a szívem megint egyre szaporábban ver. Ki nem ideges, amikor hazudik? És ráadásul sosem voltam jó benne. A vigyorom érzem, hogy az arcomra fagy, ezért inkább elfordulok tőle.

- Amúgy Lorna vagyok. Te ki vagy?

Próbálok terelni, hátha bejön. Ez az éjszaka újabb és újabb meglepetéseket hoz magával.