Királyi lakosztály

Néhány hétre kénytelen vagyok Shreveportba utazni. Küszöbön az esküvő Arkansas-szal és még mielőtt aláírnánk a házassági szerződéseket, úgy döntöttem, ideje a királyságomban rendet tartó sheriffek körmeire néznem. Először az ötös körzet sheriffjét fogom ellenőrizni. Eric Northman - bár be kell lássam, egész jól végzi a munkáját - mégiscsak egy arrogáns se.. azaz, hogy egy arrogáns alak...
Szinte nem is hallani arról, hogy balhék lennének a körzetében és a túl nagy csend mindig gyanúra ad okot.
Bepakoltattam a csomagjaimat, és legnagyobb szívfájdalmamra Hadley-t itthon kell hagynom. Nem akarom veszélybe sodorni az én kis mon chaton-kámat. Nem mintha veszélyben lennék Andre, Sigebert és Wybert mellett, de Hadley túl fontos játékszer nekem. Az előző éjszakát az én kis cicuskámnak szenteltem. Az emlékre elégedett mosoly jelenik meg a képemen.
- Andre! Andreee!
Visítom szinte.
- Igen, felség!
- Vidd ki a csomagokat és menjünk, a Pokolba is!
- Igen felség.
És azzal Andre már el is tűnt a szobám ajtaja mögött. Arkansas-t már értesítettem arról, hogy néhány hétig nem leszek elérhető New Orleasban. Úgy tűnt nem nagyon tetszik neki, hogy az esküvő előtt elhagyom a főhadiszállásom, de mikor megértettem vele, hogy az ő érdeke is, ha rendbe teszem Louisiana-t a házasság előtt, akkor gyenge mosolyra húzódott a szája. Sőt, néhány nappal később egy kis meglepetést is ígért a megérkezésem éjszakájára.

Andre a Hotel Hadesben foglalt nekem szállást. Nem ismertem még ezt a helyet személyesen, de elég nagy összegű adót fizetett ahhoz, hogy elhigyjem, valószínűleg nagy forgalommal rendelkező szálloda lehet, így valószínűleg a színvonala is elfogadható.
Nem különösebben nyűgözött le a látványa kívülről, de a célnak megfelelt. Andre intézkedett a szállás elfoglalása ügyében. Sigebert és Wybert pedig felkísért a lakosztályomba.
Viszonylagosan megelégedtem a szállásommal. Voltam már rosszabb helyen is. Mikor beléptem a lakosztályomba, a személyzet egy tagja egy kis levelet nyújtott át. A borítékon Arkansas címere díszelgett. Kinyitottam és benne egy levelet találtam:

"Drága Szépségem,
Utólagos engedélyeddel emlékeztettem a sheriffedet, hogy méltóképpen üdvözöljön téged!
Csókol leendőbelid,
Peter"

Ohh milyen kedves, futott át az agyamon egy teljesen érzelemmentes gondolat. Máris azt hiszi, hogy rendezkedhet a területemen? Közben Andre megjelent az ajtóban.
- Kívánsz még valamit felség?
- Nem Andre, elmehetsz.

Sophie-Anne Leclerq

Tegnap felkeresett pár vámpír, és elvittek egy elhagyatott helyre, majd felbéreltek, hogy egy számukra nagyon fontos személyt szórakoztassak el. Táncoljak a nőnek, de mindezt nem úgy, ahogyan szokás, hanem vámpír arroganciával és fenyegetésekkel. Nem sokon múlott, hogy elküldjem őket a francba és még egy „nyasgemet” is mellékeljek nekik, de az összeg, amit említettek túlságosan is csábító volt, tekintve, hogy már hetek óta a Hotel Hadesban lakom, és bizony az a szálloda nem olcsó, viszont nem fogom alább adni a színvonalat. Túl sokat nélkülöztem én már életemben ahhoz, hogy egy percig is úgy érezze megint csóró vagyok, így végül belementem ebbe a munka ajánlatba, de úgy, hogy előre fizetettem, legalább is a felét, a nagy alkudozásban csak ennyit sikerült elérni, de ez is bőven jobb a semminél, hiszen annak az összegnek a fele is szépen kerekedik.
Nem is kellett messze mennem, mert aki számára ajándékba küldtek szintén a Hadesban lakott csak egy másik emeleten.
Talpig bőrbe öltöztem, vagyis majdnem, könnyű krokodil bőr bokacsizma, amit csak egy mozdulat lerúgni, a nadrág oldalt fűzött, és ha egyszer meglazítom felül, akkor már pillanatok alatt lenn van, de még is feszesnek, és sexisnek tűnik, felülre selyem inget vettem fehéret. A hajam kissé nedvesen hagytam, enyhén kócosan, a legtöbb előkelő nő szereti az ilyen megjelenést, és nagyon is oda vannak, azért ha így lépek fel nekik privátban. Egy vékony nyakigláb ügyvédre emlékeztető vámpír jött, hogy a királynő lakosztályába kísérjen, láthatólag totálisan ideges volt, nekem még egy szalag is lett a hajamba kötve, masnira, ami az ajándék mivoltom akarta jelképezni, nem nagyon tetszett, de ez együtt jár alkalmanként a szakmámmal.

Az ajtóban állva helyettem kopogtattak, és majd miután megkaptam a bebocsátatást, bekísértek és szertartásosan be is jelentettek. Párduc mivoltomnak köszönhetően volt bennem elég spiritusz, hogy ne kezdjek emiatt feszengeni, hanem csak laza táncos léptekkel beballagni, mintha enyém lenne az ég és a föld is nem csak ez az egy lakosztály. Innentől én már a szerepem játszom, nem Adrian Cassel vagyok a vérpárduc, hanem Adrian a táncos, aki bármit megszerez magának, akié az egész világ és számára minden csak egy nagy színpad, és az összes nőt az ujja köré csavarhatja.

Miután elküldtem Andre-t, beveszem magam a fürdőbe, de csak egy gyors zuhany erejéig. A tusolóból kilépve a hálóba sétálok teljesen pucéran. Az ágyam mellett ott áll Wybert egy vörös hajú, karcsú nővel. Végignézek rajtuk, és elégedetten bólintok. Wybert meghozta a vacsorámat. Nem szégyenlősködöm egy percig sem, de a lányon látszik, hogy zavarban van.
- Nyuszikám, ha vámpírok társaságát keresed, szokd meg, hogy nem szoktuk különösebben zavartatni magunkat. - mondom a lánynak. Tudta jól, hogy hová is érkezik és miért is. Wybert magunkra hagy, és én a lányhoz sétálok. Megsimítom az arcát gyengéden, majd az ágyra ültetem.
- Ne aggódj nyuszikám, nem fog fájni. - és már elő is ugranak a szemfogaim. A kedvenc testtájékomhoz hajolok, a belső combokhoz és bele mélyesztem az agyaraimat a lányba. Lassan élvezettel kortyolom a vérét. Mikor végzek az evéssel, elhúzódom tőle és felállok.
- Wybert odaadja a jussodat. Eredj! - nem kellett kétszer mondani neki. Mire elérem a szekrényemet, ő már ki is surrant az ajtón. Emberek...

Felöltöztem egy fekete, mini csipke ruhába és felvettem egy gyémántokból és gyöngyökből készített ékszeregyüttest. Az egész öltözékemet pedig egy fekete hihetetlenül magas sarkú, nyitott orrú cipő teszi teljessé.
Kopogás hallatszik. Nem szólok ki, mert tudom, hogy Andre, Sigebert és Wybert is az ajtóm előtt áll, így biztos lehetek benne, hogy valamelyik 'gyermekem' az, aki befelé igyekszik. Az egyik fotelben ülök és valami idétlen magazint lapozgatok.
- Felség, ez itt a sheriff személyes ajándéka neked. Adrian Cassel, táncos. - közli szinte szertartásosan Andre. Ráemelem a tekintetem és bólintok. Magabiztos léptekkel jön be az ajándékom. Ahogy megérzem a 'szagát' azonnal felcsillannak a szemeim és végtelenül elégedett mosolyra húzódik a szám. Egyik kezemet a fotel karfáján pihentetem, míg a másikkal könyökölök.
- Oh, csak nem egy cicuskát kaptam? - teszem fel a kérdést, amire már tudom a választ.
- Gyere csak közelebb mon chaton. - intek neki a kezemmel és közben megnyalom az ajkam szélét.
Felállok a fotelből és közelebbről is megnézem magamnak ezt a cicust. Egészen szép példány. Körül sétálom és szemérmetlenül nézem meg magamnak elölről és hátulról egyaránt. A masnija különösen tetszik. Mikor végzek a megszemlélésével, visszaülök a fotelbe.
- Nem is reméltem, hogy a sheriffem ilyen kellemes meglepetéssel szolgál majd nekem. Csinos kis ajándék vagy te... - mondom neki és közben a szemeit figyelem meg. Hátradőlök, keresztbe teszem a lábaimat és a mini ruhám felcsúszik a combomon. A karfára könyökölök.
- És mond csak mon chaton, valami műsorral is készültél nekem, vagy csak a csinos kis pofikádat csodálhatom?

Sophie-Anne Leclerq

- Ő és nem ez! – Mondom a vámpírnak, és mindeközben arcomon tökéletes „maszk”. Jég kék szemeim, megvillannak az öltönyös ficsúr felé, de mikor a királynőre nézek, már a szerepem játszom, korábbi megszólalásom alkalmával is ennek megfelelően bársonyosan simogatóan csengett a hangom.
Tudom jól be kellett volna, fogjam, és inkább csak azon dolgozni, hogy a nőt az ujjaim köré csavarjam és elérjem, hogy azt tegye ami nekem a legjobb, de van önérzetem, és gyűlölöm ha tárgyként kezelnek.
Ellépek a férfi vámpír mellől, és a nő felé megyek, ő a királynő ezt már közölte velem ez a bájgúnár.
A hajam azzal a bizonyos vörös szalaggal van laza lófarokba összekötve. Fura humoruk van ezeknek a vámpíroknak, de nem nagyon izgatom magam miatta, a szalagon csak annyi van, hogy a „Királynőnek Ajándékba”.
Előlépek, mikor szólít, könnyed, gördülékeny, és szinte táncoló lépésekkel közeledek felé. Hagyom, hogy körbejárjon, és szemügyre vegyen, mindeközben kissé mozgok vele együtt én is.
- Hölgyem, a macskák öntörvényű lények… - közel sétálok hozzá, és sokatmondó kifejezés van az arcomon, majd szemtelenül, csettintek a szőke vámpírnak, hogy ha azt akarja, jó legyen az ajándék akkor bizony ideje, hogy zene is legyen.
Laza, hullámzó zene csendül fel, ami tökéletesen alkalmas, arra, hogy a test csábítóan tekeregjen, hogy a csípő erotikusan hullámozzon. Magas és szálkás izomzatú a felépítésem, kitűnő a hajlékonyságom, és mesterien csavarom magam, kiváló táncos vagyok, és nagyon jó a szakmámban, szinte pokolian jó. Eddig egyetlen egy nő sem ellenállt nekem.
Úgy alakítom a dolgokat, hogy Sophie-Anne-nak kelljen az ajándék szalagot kivennie a loboncomból, majd utána jöhet az ingem.

Felszalad az egyik szemöldököm a homlokomon, mikor a cicafiú azon a bársonyos hangján visszaszól Andre-nak. Széles mosoly jelenik meg csinos kis pofikámon. Kedvem lenne felnevetni, hiszen nincs olyan élő a Földön aki egy ilyen beszólást túlélt volna. Andre az 'előbb téplek szét, utána kérdezlek' típusba tartozik...
Van benne kurázsi az biztos! Drága testőröm szoborszerű arccal méri végig az ajándékot, amely kikéri magának, hogy tárgyiasítva lett. Pimasz fickó nincs kétségem felőle. Egyetlen szemvillantás elég ahhoz, hogy Ande-t a fal mellett tartsam. Tetszett nekem az ajándékom és nagyon nyűgös lennék, ha Andre mészárlásba kezdene ezen a csodálatosnak ígérkező éjszakán.
Nem is emlékszem mikor szólítottak utoljára 'Hölgyemnek' és nem pedig felségnek, pedig biztos vagyok benne, hogy közölték vele ki vagyok.
- Te nem félsz a fajtánktól igaz?
Sokat mondó pillantást vet rám, majd csettint és elindul a zene. A cica pedig mozgásba lendül. Rávillantom a tekintetemet Andre-ra, amiben az olvasható: Kifelé, de azonnal!
Andre egy szempillantás alatt kerül az ajtón kívülre. Egyedül akarom kiélvezni a műsort. Bár általában nem volt ellenemre a közönség, ebben a percben nem akartam nézőt. Az ajándékot én kaptam, és egyedül óhajtottam kiélvezni a látványát.
Felkelek a fotelből és vámpírgyorsasággal kerülök hozzá egészen közel és figyelem, ahogyan a zene lágy ritmusára tekereg a teste, táncol a csípője.
- Vajon bátor, vagy botor cicus vagy? - és miközben kérdezem, újra csak körbe sétálom, lassan, újra megszemlélve őt. Ahogy mögé érek, kiveszem a szalagot a hajából, itt az ideje kibontani az ajándékot, és a szalagot a földre ejtem. Mozgása igen kellemes látványt nyújt, látszik, hogy mesterien ért ahhoz, amit csinál.
Szembekerülök vele. Felfelé kell néznem rá. Belenézek azokba a gyönyörű jég-kék szemekbe. Felnyúlok a nyakához és ráfonom az ujjaimat. Finoman és nem bántóan, vagy szorosan.
- Tetszel nekem Párduc! - mondom neki még mindig fogva tartva a tekintetét. És ekkor már nem cicának szólítom. Lassan lecsúsztatom a kezem a nyakáról, és elengedem. Figyelem ahogy tovább táncol, mozog. Kissé ellépek tőle, hiszen az egész testének mozgását látni akarom és úgy hiszem itt az ideje, hogy attól az ingtől is megszabaduljon.

- Miért kellene félnem egy ilyen káprázatos hölgytől, mint Ön? – Bókolok neki bársonyos hangon, közben kiélvezem, hogy a másik vámpír nem nyúlhat hozzám, holott érezni lehetett rajta, hogy a pimaszságom miatt szívesen látna darabokban, méghozzá úgy, hogy ő szaggatott szét. Tudom, hogy királynő, de a nők többsége igen is szereti, ha hölgynek szólítják és így bókolnak nekik.
- Nem a titulust látom szépnek, hanem a nőt… - Kikerültem a pontos válaszadást, de amúgy nem félek a vámpíroktól, bennem is van spiritusz nem is kevés, elvégre párduc lennék és nem csak egyszerű ember, amúgy meg táncoltam már vámpírnak, és ők is csak nők és férfiak végső soron, ugyan úgy fel lehet bennük ébreszteni a vágyat, ugyan úgy lehet velük játszani, mint az emberekkel vagy másokkal. Bár a vámpírok sokszor harapnak.
Győzelem, mikor a ficsúr távozik, innentől teljesen enyém a terep, és szépen lassan vetem be magam, nem egyszerre zúdítok mindent rá a nőre, vannak kollégáim akik ilyenek, de én macska vagyok, párduc, aki szeret eljátszadozni a zsákmányával, és ebben a játékban nem én vagyok a vad, én a vadász vagyok, aki becserkészi az áldozatát.
Vámpír gyorsasága nem zökkent ki a ritmusból, ugyan úgy folytatom a táncot, mint ahogyan azt az ütem megkívánja. Profi vagyok, és volt dolgom vámpírral ennyitől nem zökkenek ki.
- Nem az eszem miatt szokás engem szeretni… - teszek egy ironikus megjegyzést, és az ing már félig nyitva van.
-Adrian. – Mondom neki, és közben dorombolóan bársonyos hangon szólalok meg, majd a csípőjére teszem az egyik kezem, hogy rávezessem, hogy kövesse azt az ütemet, amit én táncolok, a másik kezét, ami nem a nyakamon van azt az inghez viszem, egy kezem a csípőjén így csak egy kezem van vetkőzni. De a tánc ritmusából még mindig nem estem ki.
-Pimasz ez a Párduc… - Kifordulok előle, és az ing rövidesen nem lesz rajtam, lehullik a padlóra… tökéletes test, hullámzó izmokkal, ez tárul elé. Táncolni, csábítani tudok….

Bókol nekem. Jól teszi. Nagyon jól. Elégedetten vigyorodom el. Eric Northman ezúttal beletalált. Több, mint megnyerő ez a férfi.
- Amíg jól viselkedsz, nem kell félned. - közlöm vele pajkosan. - Szóval szépnek találsz? - kérdezek újra szemtelenül, persze a választ magam is tudom. Lenyűgözően szép vagyok, tudom én magamról, de ennek ellenére mindig nagyon jó hallani, ha más is hangot ad ennek...
Nem vagyok butus, az az ajándék dolga, hogy elkápráztasson, és mindezt tudva mégis úgy gondolom, hogy nagyon érti a dolgát. Elmondhatatlanul szép estét szerzett nekem már eddig is a pimasz, szemtelen modorával - ami roppant üdítő - és igencsak ígéretes éjjelnek nézek elébe, ha továbbra is úgy folytatja, mint ahogy eddig.
- Szóval e mögött a csinos pofi mögött még ész is van? - ezek szerint mégiscsak bátor inkább, mint botor. Helyes. Szeretem ha esze is van és vér is van a pucájában annak, akivel egy helyiségben tartózkodom. Az utóbbi időben úgyis csak az unalomig hajbókló alattvalók vettek körül, akik nem mertek volna ennyire szemtelenül viselkedni. Mondjuk az is igaz, ha megtennék, rövid úton kerülne a koponyájuk méterekre a többi testrészüktől.
- Adrian? Milyen szép neved van drága Adrian... - ejtem ki a nevét kétszer is. Nagyon hosszú ideje élek már a Földnek ezen a féltekén, de a mai napig is akcentussal beszélem a nyelvet. Sokkal hamarabb változik meg a nyelv, minthogy azt követni tudnám. Mikor angolul beszélek határozottan érezhető a franciaságom. Már amennyire franciának lehet engem nevezni. Még hírből sem volt francia-hon annak a helynek a neve, ahonnan származom.
A csípőjére irányítja az egyik kezem, a másik még mindig a nyakán. Felveszem a ritmust, amire táncol. Tudok én is táncolni, jó mozgásom van, így nem esik nehezemre abban a ritmusban lejteni, amiben ő ringatja magát. Aztán a csípőjéről felviszi a kezemet az ingére. Másik keze pedig a csípőmre vándorol.
- Az bizony...
Kifordul előlem, az ing pedig a padlóra hull. Tökéletes teste van. Nagyon is ínyemre van ez a nagymacska, és nem tudom tovább türtőztetni magam, így előugranak a hegyes kis agyaraim. De egyelőre eszem ágában sincs megharapni... Még...

Sophie-Anne Leclerq

Amíg jól viselkedek… Utálom ezt a mondatot, de nagyon, mikor tanulják már meg a körülöttem lévők, hogy egy párduc öntörvényű és azt tesz, ami neki tetszik? Nem vagyok senki ölcicája, és nem is áll szándékomban annak lenni. Addig szórakoztatom, mint ameddig és amire ki lettem fizetve, se többre se kevesebbre. Ám mindebből semmi sincs az arcomon.
- Nem mondanám, ha nem így lenne… - Biztosítom arról, hogy szép, ami igaz is, formás alakja van és az arca is szép. Csinos nőnek tartom, akivel lehet villogni a reflektorfényben. Bár az a párduclány, akivel a minap táncoltam, nos, a vámpír annak a lánynak a közelébe nem érhet… de azért Sophie-Anne is nagyon szép nő.
- Van, de minek fitogtassam feleslegesen, ha nem arra, kíváncsiak azok akik engem hívnak? – Ilyen se gyakran van, hogy miközben táncolok, akkor cseverészek vele, már, mint ebben a műfajú táncban, mint amiben most vagyok.
A táncot, amit vele lejtek, úgy lehetne jellemezni, hogy incselkedő, ingerlő. Olyan kis macskaegér játék, magamhoz édesgetem, aztán otthagyom, és kezdődhet az egész elölről, de mindez igen kellemes látvánnyal párosul.
- Édes ez a francia akcentus is… - Újabb bók, ami bársonyos hangon érkezik, és közben, elhagyom az ingem, a padlóra hull mögöttem. Folytatom a táncot, a nadrág madzagjánál újra megfogom a kezét, és oda vezetem, ahova kell, hogy végül is, majd ő bonthassa ki az egyik oldalt. Lehet, úgy történik, mindez túl gyorsan megy, de nem, ez egy lassú és izgató folyamat. Finom mozdulatokkal, tánclépésekkel, test vonaglásával, incselkedéssel és egy kis pimaszkodással vegyítve.

Nem vált ki különösebb érzelmet belőlem, mikor megerősít abban a tudatban, hogy gyönyörű vagyok. Nem új információ, ezt eddig is tudtam magamról.
Szemérmetlenül figyelem tovább a mozgását, ahogyan a testét tekergeti a lágy zene ritmusára.
- Honnan tudod mon chéri, hogy én mire vagyok kíváncsi? - teszem fel a kérdést, kicsit megnyomva az 'én' szót a mondatban, és közben az egyik szemöldököm is megemelkedik.
Nagyon hosszú ideje teszem azt, amihez csak a kedvem szottyan, és miközben ennek a táncosnak a vonagló mozgásában gyönyörködöm, igenis beszélgetni is van kedvem. Miért ne tehetném? Ki lenne az a hullajelölt, aki megtiltaná nekem? Pont nekem. Hah!
Mozgása incselkedő és játékos. Emlékeztet a macska-egér játékra. Mondjuk ő egy macskaféle, így egyértelmű, hogy úgy játszik, és mozog, ahogyan azt a cicuskák szokták. Abban azért nem vagyok biztos, hogy felmérte-e pontosan milyen 'egér'kével akadt dolga?! Mert bizony ez a souris nem éppen az az átlagos kis szürke fajta...
- Oh, hát tetszik, mon Panthère?
Újra irányítja a kezemet, ezúttal a csípőjén feszülő nadrág egyik oldalán lévő madzagjához. Az irányításával beleakasztom az egyik ujjamat a madzagba, és majd ha úgy akarja ki is bontom. Nem tartana sokból eltépni egy pillantás alatt, de nem óhajtottam elsietni, vagy tönkre vágni a kicsomagolás élvezetét, ezt a kis finom játékot. Közben pedig az arcáról a csípőjére vándorol a tekintetem. Megnézem magamnak hogyan is ringatózik, vonaglik vele.

Miután a nadrág is lekerül, eltávolodom tőle, de azért továbbra is szemmel tartom, figyelem a mozgását.
Bár ma este már ettem, de a párduc izgató látványára újra megéheztem, és a fogacskáim is előbújtak. Már korábban előkészítettek nekem egy üveg True Bloodot melegítve, amire egyébként szinte sosem fanyalodtam rá, most mégis úgy döntök ez is megteszi. Nem mondom, nagyobb kedvem lenne műsoros vacsorának tekinteni Adrian-t, de ennél azért elegánsabban is meg tudom oldani a dolgot, így hát miért ne választanám inkább ezt a szintetikus sz*rt?
Karcsú, elegáns pohárba töltöm a vörös nedűt, és miközben a tekintetemmel kísérem Adrian táncát, éppen úgy, ahogyan egy csinos, ízletesnek ígérkező prédát is megfigyelnék, lassan belekortyolok. Borzalmas íze van, erről azonban ebben a percben nem veszek tudomást.

Sophie-Anne Leclerq

Egy ideje már benne vagyok a szakmában, és ha valahova meghívtak, vagy ha egy klubban táncoltam, akkor soha senki nem volt kíváncsi az eszemre, inkább csak arra mit tudok tenni a testemmel. Olvasni, és a világról tájékozódni csak a magam szórakoztatására kezdetem el, zavart, hogy semmit sem tudok, és, hogy üresfejűnek néznek. Lehet nincs iskolám, de azért az eszemre is oda figyeltem nem csak arra, hogy jól nézzek ki és mesterien táncolhassak. Ezért is volt meglepő a számomra, hogy ő bizony beszélgetni akar velem, és nem csak azt nézni, ahogy táncolok neki.
Vámpírral van dolgom, tudom jól, ahogyan azt is, hogy nem kispályással, de most akkor is csak egy nő, akinek ajándékot adtak. Szóval nem kezdek neki annak, hogy jajj, ő harap, na és, én is harapok?!
- Szokatlan és valóban édes az akcentusa… -Ezt őszintén mondhatom, hogy valóban tetszik az akcentusa, és nem csak azért mondom, hogy jól essen neki. A munkám során van, mikor arra kényszerülök, hogy valótlan bókokat dobáljak el, mintha igazak lennének, de ez csak akkor megy ha dolgozom, ha az utcán jön velem szembe valaki, akkor nem kertelek, és az sem zavar, ha mogorvának vagy bunkónak titulálnak.
A mellkasom csupasz, csupán a köldökömtől indul el egy kis vékony fekete szőrcsík lefelé, ami a csípőnadrág dereka alatt el is tűnik.
Lassan csábítóan lekerül a nadrág is, kilépek belőle, hogy ne maradjon a bokám körül, de mindezt olyan mozdulatokkal és játékosságokkal teszem, mintha ez is a koreográfia része lenne.

Van rajtam még valami, a nadrág alatt, egy kis száras alsó, ami szinte csak falatnyi, azért nem ugrom azonnal a mélyvízbe, mellesleg a cipőmből is kiléptem, mikor a nadrág lekerült, hülyén érezném magam kis boxerban és bokacsizmában.
Még ő a True Bloodal vacakol, folytatom, amit elkezdtem, és táncolok neki tovább, a következő lassú és lüktető zenére, olyan izmaim, is megmozgatom, amiről a legtöbb embernek fogalma sincsen. Ha ez a szám véget ér, akkor ezzel a tánccal én is végeztem.

Félrebillentem a fejem és úgy figyelem míg a cica rázza magát, és elgondolkodom egy kicsit. Valóban érti a dolgát, ehhez még jól is néz ki, ráadásul nem egy idióta. Bár a stílusa nem éppen az a behódoló fajta, amihez hozzá vagyok szokva, de legalább szórakoztató. Ritka, hogy valakinek a pimaszsága így szórakoztasson...
Kiiszom a True Blood-ot és bár ennél vacakabb dolog csak kevés van halhatatlan létemben, azért a célnak megfelel. Visszahúzódnak az agyaraim és kissé a bőröm színe is élettel-telibb színt kap.
Elveszíti a nadrágját és a csizmáját is és nem marad rajta más, mint egy alsó. Kellemesebb látványt nyújt így a ruhái nélkül, mint azokkal...
Leteszem a poharat és a fotelba ülök. A szám véget ér, amire eddig táncolt, és úgy tűnik ezzel elvégezte mai munkáját. Kissé elszomorít a tény, hogy máris véget ért a tánca, mert hihetetlenül élveztem a látványt, de hát semmi sem tarthat örökké... Vagy talán mégis? Új ötlet fogalmazódik meg bennem.
- Foglalj helyet. - mutatok a mellettem lévő fotelra. - Iszol valamit? - kérdezem és közben rápillantok a két fotel között lévő asztalra, amin van két vagy háromféle alkohol és pohár is. Ha kér, majd tölt magának, ha nem, hát nem.
- Roppantul elégedett vagyok kedves Adrian. Szép estét szereztél nekem. Remélem kielégítő fizetséget kaptál érte. - hangom ridegen szól. Valóban elégedett vagyok vele, de ebben a percben már más jár abban a csinos kis fejecskémben, így megfeledkezem a szívélyes hangvételről.
- Mond csak kedves, mi a véleményed a fajtánkról? - teszem fel a kérdésemet kertelés, vagy udvariaskodás nélkül, a hangom színtelenné válik, üzletről akarok vele csevegni, most nincs helye a finomkodásnak. Nem mondom hozzá, hogy őszintén válaszoljon, mert nem úgy tűnik, mint aki véka alá rejti a véleményét. Ha Andre-val szemben nem tette meg, akkor nem hiszem, hogy pont most kezdene el alakoskodni. Tudni akarom milyen véleménnyel van rólunk, vámpírokról, mert ebben a percben hajlok rá, hogy állandó munkát ajánljak neki, de ha egy helyiségben is alig marad meg velünk vérszopókkal, akkor kár az energiáért, hogy felajánljam neki, elképzelhetetlenül gazdaggá és némileg befolyásossá tehetem. Louisisana királynőjének megvannak a maga kapcsolatai, és ezekkel a kapcsolatokkal bizony bárki valóra válthatja az álmait, legyenek azok bármily nagyvonalúak, vagy merészek...
Keresztbe teszem a lábaimat és teljes testemmel felé fordulok. A fotel karfáján támaszkodok meg, miközben egy nagyon picit előre is hajolok, és közben kék tekintetem belefúrom az ő jég-kék szemeibe.

Sophie-Anne Leclerq

Az este folyamán figyelmeztettek kétszer is, vigyázzak a számra, és ne legyek olyan pimasz, mint amilyen szokásom lenni, hiszen Luisiana királynőjének szánnak ajándékba, és nem kellene, hogy csalódást okozzak, különben eddig tartott riszálós életem.
Ezzel ellentétben én akkor is pimasz voltam, és nem rejtettem véka alá mit is gondolok, szóval lehet ma eddig éltem? Nem hiszem…
Már csak a falatnyi száras alsó maradt és abban lejtek még egy kicsit, hiszen a szám rövidesen véget ér, egy mixet sem lehet örökké elhúzni, szóval hamarosan lecseng ez a műsorom.
Mikor elhallgat a zene, elegánsan befejezem a táncot, és félig meg is hajolok előtte, mint művész a közönsége előtt és nem, mint szolga az úr előtt.
Kissé meglepett, hogy hellyel kínált, de elfogadom, és mikor az asztalra mutat és megkérdezi iszom-e valamit, teljes nyugalommal, nyúlok egy üveg jófajta bourbon után és töltök ki magamnak egy pohárba. A víz jobban esne tánc után, de az nincs az asztalon, hiszen minek az egy vámpírnak.
Megemelem felé a poharam, pimasz mosolyt villantok felé, és belekortyolok a pohárba, majd elégedetten csettintek a nyelvemmel, és helyet is foglalok, de nem, mint egy rossz rib*nc. Van elegancia a tartásomban még így is, hogy csak alsóban ülök vele szemben.
- Egészen kellemes összeget mutattak fel előttem, de fájdalom, csak a felét kaptam meg… a másik fele majd csak akkor jön, ha itt végeztem. – Nem kerteltem most sem, megmondtam neki, amire kíváncsi. Közben a ruháimra pillantok, mi merre is van, hogy majd gyorsan fel is vehessem, mikor távozom innen.
- Ha arra kíváncsi, akkor nem gyűlölöm a vámpírokat, de nem is rajongok értük, mint egyes emberek. Bárkivel megférek, még nem akarnak az életemre törni, vagy más módon keresztbe tenni nekem. Szóval, semmi bajom az agyarasokkal, voltak vámpír nők azok között akiknek táncoltam, és ugyan úgy verték a nyálukat mint az emberek… - Megvonom a vállam, igen csak pimasz voltam, de ez vagyok én, és mellesleg őt nem sértegettem egy szóval sem.
- Kegyed üde meglepetés volt. – Fűzöm még hozzá, mielőtt kiürítem a poharam, nem mondom megfordult a fejemben, hogy nem lenne rossz egy ilyennek dolgozni, befolyás, hatalom vagyon… mmm.. jó is lenne, de Adrian ébredj fel, mit tudnál nyújtani neki? K*rva nem leszel, csak táncos… szóval erről tegyél le… Hordom le magam gondolatban.

Szemrebbenés nélkül nélkül nézem végig, ahogy tölt magának és leül. Én magam nem iszom az embereknek szánt alkoholok egyikét sem. Nem különösebben érzékelem az ízét, és semmilyen hatással nincs rám. Az egyetlen, ami ki tudja elégíteni a szomjamat, az a vér. A test-meleg élettel-teli emberi, kéttermészetű vagy ami az egész koronája, a tündér vér. Mmm, nyami...
Rezzenéstelen arckifejezéssel hallgatom, amit a fizetségéről magyaráz. Nincs különösebb hozzáfűznivalóm a dologhoz.
Egy pillanatra megemelem az egyik szemöldököm és el is nevetem magam.
- Verték a nyálukat mi? - kérdezek vissza. Jót derülök ezen. Nos a vámpírok sem mind egyformák, vannak nyálcsorgatósak is. Még én is szeretem csorgatni, ha van kire, vagy mire.
- Önérzetes egy nagymacska vagy. - húzódik a szám kaján vigyorra. Persze, hogy az, hiszen macska.
- Én úgy tudtam a meglepetés te voltál. - válaszolom neki. - Most azonban nem magamról akarok veled diskurálni. Van számodra egy ajánlatom, egy egyszeri ajánlatom. Hallgasd meg, aztán dönts. Nem a türelmemről vagyok híres, szóval nincs időd különösebben rágódni rajta. - tarok egy kis szünetet. Tudja a játékszabályokat, nálam nincs második lehetőség.
- Úgy vélem egész színvonalas produkciót adtál itt elő nekem. Én pedig imádom, ha valami, vagy jelen esetben valaki, ennyire színvonalas és szórakoztató, mint te. Munkát ajánlok neked. Az, hogy miért neked ajánlom fel, ne érdekeljen. Azt kell csinálnod, amihez értesz. Táncolni. Akkor amikor akarom. Legyen az az időpont bármennyire is késői vagy furcsa. Ennyi. És még mielőtt azt hinnéd, hogy k*rvára van szükségem, erről szó sincs. Van arra más, lelkes önkéntes jelentkezőm elég. Az, hogy kivel k*félsz a te dolgod, engem nem különösebben érdekel. Kivéve, ha azt akarod, hogy nézzem a dolgot. - vázolom fel neki az ötletemet. Az utolsó mondatnál pedig szélesen vigyorgok. Aztán ugyanolyan komolysággal folytatom, mint ahogyan eddig is beszéltem hozzá.
- A fizetséged pedig azért, hogy non-stop elérhető legyél... hát nos... mekkora árat nem szégyellsz érte kérni? - teszem fel a kérdést, és érdeklődve várom a válaszát.

Sophie-Anne Leclerq

Ő szemrebbenés nélkül nézi, ahogyan töltök, majd iszok. Ahogy hallottam semmi hatással nincsen rájuk az alkohol, és az ízeket se nagyon érzékelik. Ahogy hallom a legtöbb vámpír csak megszokásból vagy nagyzolásból iszik alkoholt, vagy csak próbálkozik, hátha megérzi az ízét. Vacak lehet ez. Én szeretem, mikor végig égeti a torkom egy jófajta borubon vagy egy tennessiből jött wisky, igazán finom, és remekül felteszi az íre a pontot a nap végén.
- Ahány vámpír annyi szokás? Abban a pillanatban nem lehetett őket megkülönböztetni az egyszerű emberektől. Lehet, hogy vért iszik, de ugyan úgy nő, mint a többi, és ugyan úgy bomlik egy csinos pasiért, mint bárki más. – Megint csak megrántom a vállam, és meglötyögtettem az italom majd újabb korty csúszik le a torkomon. Minőségi az ital, kellemes a zamata és piszkosul jól esik most ez nekem.
- Az lennék… - mosolyogom rá, azzal a pimasz mosollyal, ami rám jellemző. Van önérzetem és nem is kevés, egy csóró gyereknek vagy önérzete van vagy semmije sem, és akkor nem fog megállni a lejtő tetején, hanem lecsúszik a süllyesztőbe. Én pedig nem akartam oda lekerülni, azt akartam, hogy legyen valamim, meg tudjak élni, és nem úgy, hogy koldulnom kelljen.
A poharam fenekére nézek, majd leteszem az asztalra és figyelmesen végig hallgatom, a hangja, üzletire vált, tényszerű és hűvös.
Az ajánlata nem is olyan rossz, vagyon, hatalom. Cserébe non-stop elérhetőség és nem köt bele a magánéletembe, és akkora összeget kérhetek, amit nem szégyellek?! Túúúl csábító nekem ez az ajánlat, nem akartam magam senkinek sem eladni, de ha belegondolok, hogy egy hotelban lakom, nem találtam még munkát egyet sem, és se kocsim, se motorom amivel utazhatnék, és ez ráadásul cseszettül jól is fizetne, és csak azt kellene tennem amihez értek…
- Jól hangzik… - Válaszolom, de megváratom egy kicsit, holott már tudom, igennel fogok felelni, de egy macska olyan amilyen nem ugrik azonnal.
- Na, és mi van az ölebeivel? Nem fogok behódolni nekik, és nem fogom eltűrni, hogy az a karót nyelt alak tárgyiasítson… Azt önnek is be kell látnia, hogy addig nem mondhatok igent, még a biztonságom nincs garantálva… - Nem vagyok hülye, szóval ezt tisztázni akarom mielőtt döntök.

- Étvágygerjesztő vagy, így nem csodálkozom azon, hogy a vámpír nőstények is ugyanúgy bomlanak utánad, mint az emberiek. - villantok rá egy mosolyt. Szemérmetlenül mondom ki azt, hogy magam is vonzónak találom. Túl vagyok már azon, hogy akár egy pillanatig is érdekeljen mit gondolnak rólam. De mivel ez a cica rettentő önérzetes, azt nem teszem hozzá, hogy az emberinél melegebb vére miatt a vámpírok számára különösen vonzó jelenség. A étel csinos tálalása ugyanolyan fontos a vámpírok számára, mint az emberek számára is.
Persze, hogy jól hangzik az ajánlatom! Ez még a hülyének is megérné, nemhogy egy eszes cicának. Kifejezéstelen arccal várok még egy kicsit, hogy elárulja mire is jutott, bár korábban figyelmeztettem, nem vagyok az a türelmes típus. Feszegeti a határokat. Hát csak tessék, de nehogy túlfeszítsd a végén cicuskám...
Végig hallgatom az aggályait, majd türelmesen válaszolok rá.
- Drága mon Panthère, ha azt szeretném, hogy behódolj, most nem innád az italomat és nem ücsörögnél velem szemben! - nevetem el magam. Arra van más módszerem, hogy betörjek valakit. Adrian-nal azonban nem ez volt a tervem. - Az életed biztonságát és a testi épségedet garantálhatom, de nem az én dolgom a kettőtök közötti ellenszenvet tisztázni, vagy kibékíteni. Nem ígérem meg, hogy Andre kedves lesz veled. Nem az a dolga, hogy kedves, vagy udvarias legyen bárkivel is, de ezt talán te magad is észrevehetted.
Kedvemet lelném abban, ha a cica nekem dolgozna, de Andre a 'gyermekem'. Lojális, hűséges, megbízható, a végsőkig értem él és rajong. Tökéletes testőr. Azt megtilthatom neki, hogy hozzáérjen a párduckához, de a modorát maga választja meg magának.
Remélem, hogy innen már gyorsan döntésre jut, mert kezdek egy kicsit unatkozni. Az éjszaka még hosszú és Hadley nincs velem, hogy szórakoztasson. Azt hiszem ma éjjel be kell érnem Andre-val, de előtte még tájékoztatnom kell a párduccal kapcsolatban is, ha elfogadja az ajánlatomat. Előbb a munka, aztán a szórakozás. Vagy nem. Lehet megcserélem a kettőt...

- Nem épp erre a szóra számítottam, de gondolom a vámpíroknál, minden, ami tetszik nekik, és lüktet benne az élet az étvágygerjesztő lehet. – A tűzzel játszom, tudom jól. De ilyen a természetem, úgy gondolom, hogy minden vámpír így láthatja az élőket és ezt meg is mondom Sophie-Anne-nak, ha nem tetszik neki, akkor mind a ketten így jártunk és akkor fel is út és le is út nekem.
- De azért megjegyzem, hogy gasztronómiai különlegességnek számítok. - Mondom neki pimaszul és még el is nevetem magam ehhez, bársonyos hangon, ahogyan beszélek.
- Azt nem is kértem, csupán annyi izgatja a fantáziám, hogy ne nyuvasszon meg, mert nem tetszik, ha tárgyként vagyok kezelve, a többit szerintem megoldom én magam is. Ha nem esik a torkomnak, és nem szívózik velem, akkor semmi bajunk sem lesz egymással. – Szögezem le a dolgot, nekem csak ennyi kell, hagyjon Andre lógva és akkor meg fogunk egymással férni, és nem kell minket kibékíteni.
- Látom rajta, és nincs is erre szükségem, csak ne kezeljen olcsó húsnak, és akkor rendben leszünk. Van nevem, szerintem nem olyan nagy kérésé, hogy az ez helyett mondjon őt vagy szólítson a nevemen. – Nincsenek ezzel kapcsolatban nagy igényeim, de ennyi azért jár nekem, úgy gondolom, szóval a minimum ez, amit kérek.
Erre megvárom mit is fog válaszolni nekem.
- AZ ajánlatot kedvezőnek találom, és tetszik is, szóval akkora összeg amit nem szégyellek.. hmm… - tudom, hogy nem kellene a csillagos egekbe mennem, mert azt lehet nem teljesítené, de azért így is szemtelen egy összeget mondok, de úgy gondolom ez neki elfogadható lesz, és én is vehetek magamnak végre valami csinos kis autót amiben kényelmesen utazhatok, ja s letehetem mellé a jogsit is, mert ugye nekem még az sincsen… ez van…

Kicsit összeszűkülnek a szemeim. A cica kezdte túlfeszíteni a húrt. Nagyon keskeny mezsgyére tévedt, de még éppen csak, hogy a határon belül maradt.
A következő mondata már nagyon is ínyemre van. Széles, kaján vigyorra húzódnak az ajkaim és előugranak az agyaraim is, miközben válaszolok neki.
- Ez csak nem felhívás volt keringőre, mon Panthère? - kérdezem tőle, miközben a nevetését figyelem. - Bármikor szíves örömest megízlellek. - és ez még igaz is. Nagyon is szívesen ízlelném meg ezt a szemrevaló nagymacskát.
Azonban előbb az üzletet kell lebonyolítanunk, csak utána jöhet a szórakozás. Így meghallgatom a mondandóját. Újra kimért leszek, de az agyaraim kint maradnak.
- Tájékoztatni fogom Andre-t arról, hogy a megfelelő megszólítással legyen irányodban és ne kezeljen tárgyként. Hozzád nyúlni pedig biztosan nem fog. - Ohh, emberek. Egy vámpír királynővel kötendő üzlet során a legnagyobb aggálya a párducnak, hogy ne kezeljék tárgyként, vagy, ahogy ő fogalmazott, olcsó húsként. Azt hiszem ő az első, akinek ez a legfontosabb tisztázandó kérdés. A legtöbben jobban aggódnak az életükért, vagy azért, hogy mikor gondolom majd meg magam a megállapodásunkat illetően. Nem köt semmi abban, hogy ne gondoljam meg magam bármikor, ha úgy tartja kedvem. Nem gerincességgel, vagy tisztességgel éltem túl az elmúlt ezer évet. De hát, kinek mi a legégetőbb gondja...
Végre elérkezünk az anyagi részéhez is a megállapodásunknak. Szemtelenül nagy összeget mond, de én ajánlottam fel, hogy akkora összeget mondhat, amit nem szégyell. Pontosan azért kínáltam neki a munkát, mert tetszik a pimaszsága.
- Legyen mon Panthère. - mondom beleegyezően.
- És most térjünk csak vissza arra, hogy... hogy is fogalmaztál? Gasztronómiai különlegesség vagy?! - vigyorodom el ismét, és egy szemvillanás alatt annak a fotelnek a karfáján foglalok helyet, amelyikben ő ül. Szégyentelenül mosolyogva nézek a szemeibe és nyalom meg az ajkaimat. Kedvem volna az éjszaka hátralevő részét vele tölteni, de elfogadom, ha a párduc más döntésre jut. Elvégre másféle szórakoztatásra akarom szerződtetni. Minden más csak könnyed móka...

Tudom jól, hogy egy nagyon vékony kis penge élén táncolok, és bármikor magamra haragíthatom őfelségét, de a természetem ilyen, nem tagadom meg magam és amúgy is tudnom kell meddig is mehetek el épp bőrrel, mert nem akarok csak azért jó kis cica fiú lenni, mert úgy gondolom, ez lehet a határ, inkább had tudjam, meddig lehet feszíteni a húrt.
Következő mondataimra előugrottak a szemfogai. Nem áll szándékomban felkínálni magam neki, és műsoros vacsorának lenni, pusztán csak megjegyeztem, hogy jó tudni, hogy a legtöbb vámpír gasztronómiai különlegességnek lát.
- Azt nem vonom kétségbe, de előbb az üzlet… - mosolygom rá, édesen és sármosan. Nem akarom magamat megharaptatni.
- Remek. Akkor még egyszer a fekete leves és szerintem túl is tárgyaljuk a dolgot. Táncosnak veszel fel, akit bármikor szólíthatsz. Ez eddig rendben is van a megfelelő térítés mellett, de ebben a kis szerződésben nincs arról szó, hogy vérdonornak kellene lennem. Nem is áll szándékomban bárkinek felkínálni a nyakam… Bár lehet akad majd kivétel… - Ezt még szeretném tisztázni, és ha ez is rendben van akkor semmi akadálya a mi kis üzletünknek. Remélem, nem ezzel írom alá a halálos ítéletemet, így szemeim is komoly fénnyel csillognak, ahogyan arcom is komolyságot tükröz, most nincs pimaszkodás sem incselkedés.
Biccentek neki, mikor végre megegyezünk, az árban és minden egyébben.
Nem lep meg a villámgyors mozgása, látom, hogy jön így nem olyan vészes a dolog.
- Inkább úgy fogalmaztam, hogy a vámpírok egy része ennek gondolhat. De mivel nem sűrűn kóstolgatom a saját vérem, erről nem tudok nyilatkozni. – Elgondolkozva nézem a vámpírt, hogy belemenjek-e ebbe vagy utasítsam vissza, bár ilyen gázsi mellett azt hiszem most ez is beleférne, ha nem csinál belőle rendszert.

A párduc arcán és a szemein is látszik, hogy komolyan beszél, így ugyanilyen komolysággal vázolom majd fel én is a megállapodásunk részleteit. Furcsa, de nem játékszerként gondolok rá. Talán pont azért, mert van mersze őszintén beszélni velem. Ritkán, mondhatni sohasem tapasztalok ilyesmit. Na nem mintha különösebben vágynék rá, kedvelem a talpnyalókat, és imádok másokat ugráltatni, de néha jól esik az ilyen kellemes kis változatosság, mint amit Adrian okozott nekem.
- Oh, mon Panthère, nem kell annak lenned. Nem foglak rá kötelezni, ha nem akarod nem kell felajánlanod a véred, nem ezért veszlek fel. Te döntöd el, hogy mikor, kivel osztod meg a véred, vagy az ágyad. A munka csak a tánctudásodra korlátozódik, amit bármikor kérhetek tőled. Ennyi. - tisztázom újra a játékszabályokat. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lennék vevő ezzel a nagymacskával bármi másra is, azonban kényszeríteni nem fogom.
- Akkor, ha nincs más kérdésed, vagy kérésed, tekinthetjük úgy, hogy megegyeztünk, kedves Adrian? - kérdezem meg a rend kedvéért. - A szerződéssel majd nappal megkeres az egyik emberi ügyvédem, elolvasod, és aztán eldöntöd, hogy aláírod-e. Ugyanazt fogja tartalmazni, amiben most, itt megállapodtunk. - bár nekem nem fontos, hogy papíron is meglegyen, ami itt elhangzott, de tapasztalatból tudom, hogy az élők szeretnek ahhoz ragaszkodni, hogy írásban is lássák, mire is vállalkoztak.

A fotel karfáján ülve mosolygok rá szégyentelenül és a szemeit figyelem. Egyik kezemet a háttámlára teszem, hogy egy kicsit közelebb hajolhassak hozzá.
- Mon Panthère, nagyon szívesen leellenőrzöm egyszer, hogy mennyire is vagy gasztronómiai különlegesség, és utána elárulom, hogy pontosan mennyire is ízletes a véred, csak, hogy bizonyosságot is kapj róla. - egészen halkan beszélek hozzá és közben hol a szemeit, hol pedig az ajkait nézem meg. Úgy helyezkedem, hogy, ha akar azért még nyugodtan felállhat és elmehet.

Megnyugtató a tudat, hogy nem akar vérdonornak használni, csak a tánctudásom kell neki, hogy azzal szórakoztassam. Abban biztos vagyok, hogy kétszer ugyan azt a műsort nem táncolhatom le neki. Szóval minél előbb útba kell ejtenem egy két tánciskolát is, hogy valami újat is tanulhassak. Minél változatosabban dolgozom, annál tovább tarthatom meg az állásom, és ez piszkosul jól fog nekem fizetni, már ezért az estéért is szép nagy summát kapok. Így kell egy kis befektetés, hogy tovább tarthassam meg.
Ahogy hallom a királynő nem egy könny természet, de eddig nem volt vele gondom.
- Igen, tökéletesen megegyeztünk. Várni fogom, gondolom, az ügyvéd tudja, hogy én magam is itt lakom. – Mondjuk ebbe szinte biztos vagyok, hogy mostanra az egész pereputtya tudja, hogy itt lakok, melyik a szobám, és a többi.
Abban is biztos vagyok, hogy alá fogom írni, ha csak nem kerül bele valami olyan változtatás, amit nem beszéltünk itt meg és nem füllik a fogamhoz.

Kicsit kéretem magam, nem adom olcsón a véremet sem, de azt hiszem, ma ebbe a harapásba bele fogok menni. Nem ettem, és az ital elég ütős volt, hogy jobban ellazuljak, mint szokásom. Na, meg még sosem haraptak meg, és sok olyan hír kering róla, hogy felér egy orgazmussal, és mivel az ajánlata már megrészegített, hogy pénz, befolyás, és hatalom is kerülhet ezzel a kezembe, hát hajlok arra, hogy engedjek neki, így lassan oldalra biccentem a fejemet, és megvárom mit is tesz. Ráharap avagy sem?

Egyetértően bólintok neki. Ezzel lezártuk az üzlet részét. Nem szükséges megkérdeznem, hogy hol is lakik pontosan, ezzel a részével a dolgoknak, nem nekem kell törődnöm, meg van rá a megfelelő emberem, aki majd kideríti, ha eddig nem tette volna még meg. Bár azt igencsak kétlem...
- Egészen biztos vagyok benne, kedves Adrian, hogy megtalált volna, de örülök, hogy tájékoztattál róla, hol is laksz.

Amikor a fejét oldalra hajtja, azonnal felcsillannak a szemeim. Felhúzom a ruhámat a lábaimon, hogy az ölébe ülhessek, vele szemben. Egyik kezemmel gyengéden végigsimítok az arcán, majd beletúrok a hajába és közben gyönyörködöm benne egy kicsit. A másik kezemet a mellkasára teszem. Lassan egyre közelebb hajolok hozzá, majd a fülébe suttogok.
- Nem fogod megbánni mon chéri. - lágyan és halkan szólalok meg. Megsimítom a nyakán a bőrt, majd óvatosan, de határozottan mélyesztem bele a fogaimat finom bőrébe.
A vámpírharapás, ha nem erőszakkal csinálják, nagyon izgató tud lenni annak, akit megharapnak és annak is aki harap. Több millió embert haraptam már meg hosszú vámpír életem folyamán, volt kin eleget gyakorolni ahhoz, hogy tudjam, hogyan is lehet úgy csinálni, hogy a másik fél számára is roppant kellemes legyen a dolog. És Adrian-t olyannyira érzékien harapom meg, amennyire csak lehet...
Lassan, élvezettel kortyolom, ízlelgetem a vérét, ami olyan édes, mint a nektár. Annyira meleg és annyival dúsabb, mint az emberi. A vérén keresztül képes vagyok érzékelni valamit a korábban elfogyasztott alkoholból. Mindenesetre többet, mintha közvetlenül ittam volna belőle, és így még fűszeresebb az íze. Adrian annyira fiatal, friss és élettel teli... Mmmm... Csodálatos! Az a tudat pedig még élvezetesebbé teszi, hogy még meg is kedveltem őt.
Nem viszem túlzásba a vérének szívását, hiszen nem szeretném, ha rosszul lenne a hirtelen vérveszteségtől. Mikor elengedem a nyakát, belecsókolok, majd megharapom a saját ujjamat és begyógyítom a sebeket, hogy apró nyoma se maradjon a harapásnak.
Csukott szemekkel, elégedett mosollyal a számon húzódom el tőle. Még érzem az ízét, mikor kinyitom a szemeimet és az övébe fúrom a tekintetemet.
- Mon Panthère, édesebb és különlegesebb vagy, mint azt gondolnád. Valóban igazi ritkaság... - mosolygok rá elégedetten. Ilyen élvezettel csak ritkán tudom valakinek a vérét megízlelni. Bár imádom Hadley-t, de ő mégiscsak egy ember. Finom, de mégsem az igazi. Adrian-ből sokkal nagyobb élvezet volt kortyolni...

Felhúzza a ruháját, és így sokkal többet láthatok hófehér combjaiból, majd beleül az ölembe, és a nyakamra hajol, lassan és lágyan. Az érintései is óvatosak, és lágyak, ami kellemes érzés.
Nem válaszolok neki arra, mikor azt mondja, nem fogom megbánni a dolgot, ezt majd én magam fogom eldönteni, miután túlestünk az egészen, addig nem vonok le messzemenő következtetéseket. Haraptak már belém, de nem vámpírok és nem vérivás céljával, szóval kíváncsi vagyok ez mennyiben lesz most más, mint akkor.
Megharap, lassan és érzékien, és mm… nem is olyan rossz, először fájdalmas volt, de ahogy egyre többet vesz el, úgy egyre jobban ellazulok, és finom bizsergés fut végig a gerincem mentén. Bár zokszó nélkül tűröm, azért egy halk sóhaj csak elhagyja a torkom, és a csípőkére teszem a kezeimet, valahogy így tűnik helyesnek a dolog, vagy nem is tudom, de a lényeg, hogy a csípőjén van a kezem és kész.
Hamar elenged, nem vett el túl sokat tőlem, így nem érzem magam kótyagosnak sem fáradtnak, ami jó. Mert innen még vissza kell mennem a szobámba is, meg van még dolgom, és kifejezetten örülök annak, hogy nem okozott nekem nagy vérveszteséget.
Az, hogy a saját vérével gyógyítja be a harapást kissé meglep, nem hittem volna, hogy ezt megteszi. Valahogy nem ezt hallottam róla.
-Akkor jó lesz vigyáznom a vénáimra… - Mondom neki pimaszul. Aztán a nyakamhoz nyúlok és megtapogatom, már nyoma sincsen a kicsi harapásnyomoknak.

Hallom a sóhajt, ami elhagyja a torkát, és érzem, hogy a kezei a csípőmre tévednek. Kellemes érzés kerít hatalmába, de nem időzöm vele sokáig.
Begyógyítom a sebet, bár nem szokásom, de épségben van szükségem rá és nem szeretném, ha esetleg a következő, vagy az azutáni estén, amikor majd esetleg kedvet kapok a látványára, sebhelyes nyakkal jelenne meg. Hibátlan látványt kell, hogy nyújtson.
- Az már egyszer biztos! - nevetek fel. Aztán a nyakához nyúl, oda, ahol az imént megharaptam. - Nem maradt nyoma. Szeretném, ha a hibátlan külsőd megmaradna, így nyújtasz kielégítő látványt.
Kimászok az öléből és megállok előtte. Mindkét oldalra megbillentem a fejem, kicsit megmozgatom, mert a fotelban való kuporgás nem éppen a legkellemesebb testhelyzet. Keresztbe fonom a kezeimet magam előtt és várakozón ráemelem a tekintetem a párducra. Nem tudom akar-e még valamit. Ha nem, úgy vélem ma estére végeztünk egymással és jelen pillanatban szerettem volna valami másnak szentelni magam.
Az üzlet lefáraszt és a kedvemnek sem tesz túl jót. Itt az ideje valami újabb szórakozás után nézni. Kockapókerezni támadt kedvem. De hol találok ilyenkor játszótársat? Na majd Andre talál nekem valakit...

Még ő kimászik az ölemből és a nyakát kezdi el tornáztatni, én összeszedem a gönceim és felöltözöm, mert nem így kellene ellejtenem a szálloda folyosóin. Úgy gondolom erre az estére végeztünk, és ahogy elnézem ő is így gondolhatja, mert lényegében elbocsájt, így biccentek neki.
- Akkor majd várom az ügyvédet. – Jobb szeretem, ha van egy szerződésem, amit bárki orra alá lehet dugni, és emlékeztetni, hogy mi a feladatköröm és ő mennyit perkál nekem, mielőtt még csúnya dolgok történnének. Volt olyan munkahelyem, ahol többet akartak tőle, mint amire szerződtem, és ez nem füllött a fogamhoz még véletlenül sem.
Miután felöltöztem, az ajtó felé indulok, majd megfordulok, és meghajtom felé a fejemet, elvégre igen csak jó üzletet közöttem vele.
- Jó szórakozást! – Ezzel köszönök el tőle, és kilépek az ajtón, majd elindulok a saját lakosztályom felé, hogy átöltözzem és a Sheriff-en behajtsam a pénzem.

//Köszönöm a játékot//