LeFleur's Bluff State Park

Lehunytam zöldes szemeimet, mélyen beszippantottam az esti levegőt. Itt, ahol a holtak nyugodtak, sokkal tisztábbnak éreztem az oxigént.
Elmosolyogtam a változástól, ujjaim a kockás kerítés köré fonódtak. Apró fejmozdulatot tettem a levegőben, majd eltoltam magam a vaskerítéstől és Chloe furcsa arcára vigyorogtam.
- Itt minden olyan... más. Erőteljesebb. - vállaim fölött a kövekre pillantottam, majd összerázkódtam, alig láthatóan. Mintha ott egy... egy ember lett volna. Biztos csak képzelődtem.
Megráztam a fejemet, majd tettem egy lépést előre, s mintha villám csapott volna belém, megszállt egy sötét erő.
Köhögni kezdtem, próbáltam magamból kiűzni, de nem sikerült. Harcoltam magamban, de kívülről semmi sem látszott, Chloe-nak talán az jött le, hogy beteg vagyok.
Éreztem, hogy nem tudok beszélni, ez a valami nem engedte, hogy megszólaljak. Lehunytam szemeimet és próbáltam összpontosítani. Talán ez volt a hiba.
Fúj, undorító vérszívó, mit keresel itt előttem? Hogy merészel itt állni előttem, vigyorgó képpel, mintha rendben lenne az, hogy létezel?! - hevesen körül néztem, próbáltam egy olyan hegyes tárgyat találni, amivel azonnal szívem tudtam volna szúrni. Éreztem a boszorkányt, de nem foglalkoztam vele, egyszerűen csak elnyomtam, ha már kiűzni nem tudtam véglegesen ebből a testből. Szánalmas, hogy pont egy ilyen fiatal női testbe kellett szállnom, de nem igazán lehetek válogatós, be kell érnem azzal, ami van.
- Chloe. - mondtam ki a nevét a lánynak - fúj, dehogy lánynak, szörnynek! -, kissé érdesen, gúnnyal telien. Ezen változtatnom kell, nem tudhatja meg, hogy történt valami. Felszegtem a fejemet és úgy figyeltem a szőke, vékony vámpírt. Undorító lenézéssel mértem végig, szemeim előtt megjelent meztelenül, egy ágyon elterülve.
Az anyatermészet gyermeke összeáll egy istenverte éjszakai szörnnyel.
Bezzeg száz évvel ezelőtt... Az emberek az emberekkel voltak, a boszorkányok a wiccácal, mi pedig, vadászok, mindenkivel, akik nem éjszaka éltek, s mészároltak. A földre köptem, mint minden bevetés előtt.
Vettem egy mély levegőt és fáradtan elmosolyogtam. Túlságosan riszálva elindultam a lány felé - hogy tudnak ilyen magassarkúkban járni? -, s próbáltam úgy megérinteni a karját, hogy ne húzzam el a számat.
A boszorkány küzdött, de sehol nem volt Ő az én dühömhöz képest, ami a testében tartott. Ma hajnalra ez a vámpír halott lesz, s ez ellen nem tudott semmit sem tenni a barátnője.
- Merre van az a hely? - kérdeztem meg 'vidáman', s közben a vámpír mellkasát figyeltem, elképzeltem, ahogy egy vaskos rúddal keresztbe szúrom és nevetve élvezem, ahogy megsemmisül a parányi teste.