Város-környéki erdők

**

A könyvbemutatók és a dedikálások nagyon unalmasak és borzasztó fárasztóak. Mondtam az ügynökömnek, hogy csak akkor vállalom, ha az egész nem vesz igénybe két óránál többet, mert egy másik könyvön dolgozom éppen, és nem nagyon akad szabad időm most. Esküdözött, hogy az egész maximum egy óra lesz, de Jacksonban. Igent mondtam neki - mindig igent mondok - így kettő után valamikor bevettem magam a fürdőbe, gyorsan letusoltam, felvettem egy kék csípőfarmert, hozzá egy fehér felsőt, a hajamat pedig szabadon hagytam, gondosan ügyelve arra, hogy takarja a füleimet. Bevágtam magam a kis Fordomba és úgy fél órányi térképböngészés után el is indultam Jacksonba, a Sparkli Book nevű könyvesboltba. Persze az egész bemutató, az olvasók faggatózása és a végeláthatatlan dedikálás eltartott vagy négy órán át. Hát most már úgyis mindegy. Miután vagy századszor is leírtam, hogy: XY-nak szeretettel; Lorna, addigra nagyjából görcsbe is állt a kezem. Illedelmesen megköszöntem a meghívást, majd ezután újra autóba ültem, hogy elinduljak haza. Természetesen eltévedtem. Sosem emlékszem a visszafelé útra. Egy bár előtt állítottam le az autómat, hogy vegyek egy nagy levegőt és kihajítsam ezt a térképemet is. Végül azonban csak betértem a bárba és legurítottam két tequilát tisztán. Miután leráztam egy szószátyár motorost magamról - mindig ez van, ha emberek közé megyek - újra autóba ültem és megkíséreltem a lehetetlent, tequilától megspékelve megtalálni a hazavezető utat. Fogalmam sincs merre tekereghettem, még világos volt ugyan, de eluntam az autókázást, és amikor egy erdő mellé értem, egyszerűen leállítottam a motort egy kis erdei bevezető út mellett. Kiszálltam az autóból, levettem a cipőmet, azt a kocsiban hagytam, és zsebre vágva a kulcsaimat elindultam egy erdei sétára. Gondolom nincs még egy ilyen szerzet, mint én, aki csakúgy betámad egy erdőt, remélem, hogy nem futok össze senkivel, mert akkor megint idiótának fognak nézni. Egy fehér hajú nő, mezítláb sétál egy erdőben... Bár ez az ami most a legkevésbé sem foglalkoztat. Lefárasztott a sok ember, a gondolataik hullámzása, az, hogy már megint eltévedtem és, hogy ez valószínűleg már sosem fog megváltozni. Azt hiszem le kell mondjak arról, hogy valaha is olvasni tudom majd a térképet.
Egy tisztásra érek, leülök egy fa tövébe és mivel úgy gondolom egyedül vagyok, szabadjára engedem a tündér lényem illatát. Lehunyom a szemeimet és várom, hogy a tequila kitisztuljon a fejemből.

Hosszú és zötyögős volt az utam New York-ból ide Jacksonba. Ha ezt előre tudom, kétszer is meggondolom, hogy stoppolással induljak neki, és ne inkább szerezzek repjegyet vagy buszjegyet, vagy valami mást. Egy örökkévalóságnak éreztem az utat és majdnem egy hetembe tellett mire ide leértem. Valahogy nem veszem jól, mikor fiú létemre örömlánynak gondolnak, vagyis inkább örömfiúnak. Két olyan autós is volt, aki szívesen belemászott volna a farmeromba, és ráadásul nem nők voltak, hanem nagydarab kamionos ipsék, vagy a másik csapatban vannak, vagy nekik már mind egy volt, és csak luk legyen. Br… az emléktől is kiráz a hideg. Ez van ilyen a genetikám, több lány ismerősöm és ex is mondta, hogy a lányok egymás szemét kaparják ki azért, hogy velem lehessenek. Persze ez imponál meg minden, de akkor valahogy nem szimpatikus, mikor egy szőrös gorilla akar rám mászni. Még jó, hogy vérfarkas vagyok és nem egy nyámnyila nyúl. Ez a két eset után már körültekintőbben kerestem magamnak fuvart és az ellen már nem volt kifogásom, mikor egy korombeli lány is pedzegette a dolgot, hogy ugye nem sietek….
Végül csak ide értem, de pechemre Mera nem volt itthon, így a cucciam egy csomagmegőrzőbe tettem le, de mire találtam akkorát, amibe mindenem be tudtam tenni…
Éhes voltam és úgy gondoltam, hogy körülnézek, de mivel egy vasam sincsen, marad az, hogy valahol vadásznom kell magamnak valami ételt, így kis kérdezősködés után a helyi erdő felé vettem az irányt. Az erdőbe beérve, lelassítottam és a körülöttem lévő flórát és faunát kezdtem el figyelni. Valahol váltanom kell majd, de előbb alkalmas hely kell a ruháim számára és meg kell bizonyosodnom arról, hogy nincs a közelben más élőlény, akinek szemet szúrhatna az alakváltásom, így inkább gyalog sétáltam tovább. Nem tudnám a meztelenségem kimagyarázni, hát még az alakváltásomat, így ezt a kényes helyzetet szerettem volna elkerülni.

Gondolataimba belefurakodnak más gondolatai, vagyis csak halvány érzései. Tehát nem vagyok egyedül. Felkelek a fa tövéből és próbálom kitalálni merről jöhet az a valaki, akinek a gondolatait érzékeltem. A fatörzsébe kapaszkodva hunyom le a szemeimet, hogy koncentrálni tudjak, és egyetlen pillanat erejéig azt hiszem, hogy Chris keveredett ide, mert annyira hasonló az a gondolat homály, amit érzékelek, az övéhez. Végül rádöbbenek, hogy nem lehet Chris, mert ez kicsit más, mint az övé, de nem sokkal. Tehát valamiféle váltó lesz a váratlan vendég. Már csak az a kérdés, hogy milyen váltó, ami puszta kíváncsiságból érdekel és, hogy ő is van-e olyan barátságos, mint csíkos ismerősöm.
Nagyjából sikerül megállapítanom, hogy merről jöhet, így a fák rejtekében mozogva indulok el felé, remélve, hogy én veszem észre előbb őt és nem pedig fordítva. Lélekben meg felkészülök, ha esetleg gyorsan el kellene tűnnöm innen. Igyekszem nagyon puhán és finoman lépkedni, kerülni a száraz gallyakat a földön, amiknek a reccsenése azonnal tudatná az idegennel, hogy nincs egyedül. Egyik fától a másikig megyek, a fenyők illata betölti a levegőt, és úgy sejtem nem sokára talán esni is fog, mert párától kezd nehézzé válni a levegő. Lassan jön a szürkület, és azt hiszem ma nem lesz telihold. Nem kell sokat mennem ahhoz, hogy végre rátaláljak arra a váltóra, akinek a gondolatait megéreztem.
Sokkal magasabb nálam, ami nem meglepő, rendszerint az emberek sokkal magasabbak, mint én. A haja sötét és göndör, a szemeit nem látom jól, de gyanítom nem világos az sem, hiszen az még a kevés fény mellett is látszana. Fogalmam sincs, hogy ő meglátott-e, vagy megérzett-e engem, és csak ekkor esik le, hogy teljesen megfeledkeztem a tündér illatomról. A franc!

Az erdő neszeit figyelem hallgatózok és szimatolok is, de így emberi alakban nem olyan kiváló az orrom, mint farkasként, de még mindig jobb, mint egyese embereknek. Vagyis inkább, mint a legtöbbnek, de ez igazán csak részlet kérdése. Mivel nincs telihold, így a váltás nem megy első pöccre, ennek köszönhetően, kell egy alkalmas hely, ahol elrejthetem a ruháim, és ami engem is elrejt, még lekuporodom a földre és bundát növesztek a csupasz bőröm helyére. Igazán jól fog esni, hogy ilyen módon majd kinyújtóztathatom magamat, és hamarabb is járom be a környéket és több információt is fogok majd összegyűjteni, a környékről és a lakókról is, na meg éhes is vagyok, és a szagokból-hangokból ítélve bőven vannak a környéken nyulak is. Viszont vannak farkasok is. De nem itt és nem most, de érzem néhánynak a halovány szagát, közöttük Meráét is felismerem egy fán. Ez itt az ő területe lesz, az övé és azé a besavanyodott pasijáé. A pesszimistákat mindig savanyúnak találtam. De most mind egy, egy kis ideig náluk kell magamat meghúznom, még ki nem találom, hova is megyek tovább, és mit fogok magammal kezdeni.
- Hmmmm….. hát….ez…meg…..? – Valami nagyon finom illat csapja meg az orromat, ami egyre közeledik felém, így nem is gombolom tovább az ingemet, mert bár megtaláltam a váltáshoz alkalmas helyet, de megállok. Hiszen valami jön, aminek jó az illata, de se nem vámpír, se nem váltó, de nem is ember és nem állat. Akkor mi a szösz lehet az?
Az erdőre szegezem megint a tekintetem, de most abba az irányba amerről az illatot érzem. Hamarosan egy fehér hajkorona tűnik fel előttem. Figyelem őt, ahogyan ő is engem és nem tudom eldönteni mi is lehet. Ilyen illatot korábban még nem éreztem.
- Hello… - Köszönök oda neki, és zsebreteszem a kezeim, remélem nem tűnt fel neki, hogy épp vetkőzni akartam. Az ingemen így is három gomb már szabadon van.

Az idegen az ingével macerál, amikor is eszembe jut, hogy óvatlan voltam a tündér lényem elfedésével kapcsolatban. Valószínűleg a tequila lehet az oka, hogy ennyire figyelmetlen voltam, meg az, hogy már megint eltévedtem. Kicsit belefeledkeztem abba, hogy már sosem fogok tudni normálisan megtanulni közlekedni. Úgy tűnik váltani akart és megzavartam ebben, legalábbis annak tudom be, hogy felém figyel, megérezhette a tündér illatot. Végül pedig észre is vesz. Na jó, remélem, hogy nem kavartam magam bajba, már megint...

- Szia... Nem akartalak megzavarni a váltásban, én csak, csak sarkon fordulok és már megyek is. Erre jártam, nem gondoltam, hogy más is kijár ide, az világ végére egy erdőbe, de nyilván tévedtem.

Magyarázkodom kicsit, de ennek ellenére még nem fordulok sarkon. Egy rövig ideig rajta felejtem a szemeimet az idegenen. Madarak egy kisebb csoportja rebben fel a fákról nem olyan messze, és közben elkezd kissé cseperegni az eső is. Végre sikerül magamat észre vennem és abbahagyni a bugyuta bámulást. Az eső lassan kezd neki, de nem futó nyári zápornak tűnik. Így viszont sanszos, hogy előbb utóbb mindkettőnk bőrig fog ázni. Támad egy képtelen ötletem, és mivel úgy vélem, hogy nem akar megtámadni - azt már rég megtehette volna - csak előhozakodom vele. Közben pedig nagyon remélem, hogy igazam van, és tényleg nem lesz belőle bajom. Viszont ha rendes ember, akkor meg nem kívánnám neki, hogy megázzon és aztán megfázzon. Vagy ilyesmi.

- Nem messze van az autóm, ha akarod ott megvárhatod, míg eláll az eső... már ha persze nem akarsz bőrig ázni, vagy nem akarod a bundádat teljesen eláztatni.

Fecsegek még egy kicsit össze-vissza és persze bele is pirulok a saját mondandómba, de azért elindulok lassan vissza a kis Fordom felé, mert én bizony annyira nem vágyom arra, hogy elázzak... És közben tudom, hogy most biztosan idiótának, de legalábbis furának tart majd... Sebaj nem ő lesz az első, és nagyon valószínű, hogy nem is az utolsó...

A lány egészen csinos. De az illata valahogy fura. Ám az arckifejezése is az. Zavar és talán bizonytalanság lehet rajta. Az illata más, de nagyjából abban is a zavart fedezem fel. Közben fülelek, az erdőt és annak neszeit is. Eső jön és jobb lenne valahol meghúznom magamat mielőtt szakadni kezdene, az illatokból ítélve, nem csak egy röpke zápor lesz, hanem egy kiadós eső.
A szemöldökeim felszaladnak a homlokom közepére és csak nézek a lányra, hogy miféle szerzet lehet ő, hogy tudja mire is készültem, és még elnézést is kér, hogy megzavart ebben. Nem váltó, nem is olyan, mint én aki farkasnak született és embernek is, azaz kéttermészetű. Nem is vámpír, mert nekik nem ilyen a szaguk és valahogy nem úgy tűnik, mintha az lenne. Vértigris talán? Olyannak még nem találkoztam, de nem hiszem, hogy ennyire más ilyen, hmm.. édes illatok lenne.
- Aha… te viszont előrébb, vagy mint én. Honnan tudod, hogy épp váltani akartam? – Kérdezem tőle, miközben elindulok felé, és az erdő neszeit figyelem. Hátha ez valami csapda lenne, de nem érzek másokat, így talán mégsem az. Aztán az eső elkezd elnyomni minden illatot és neki is kezd cseperegni. Nem szeretnék megázni.
- Nem, tényleg nem szeretnék. – A ázott farkasnak meg nincs valami jó szaga, szóval szívesebben húznám meg magam valami fedél alatt.
- Jól hangzik, hogy a kocsidban várjam ki a végét, de te mi a franc vagy? Ilyen illatot még sosem éreztem. – Elé érek, és jobban megnézem őt magamnak, de igazából a szemei és a haja színén túl semmi különöset nem veszek rajta észre. Alacsonyabb nálam, és még akkor is alacsonyabb lenne, ha nem weszkócsizmában állnék előtte.
Fura egy szerzet ez a lány, és elég képtelennek is tűnik, hogy itt van az erdőben és még ő van nagyobb zavarban, és még fel is ajánlja, hogy a kocsijában várjam ki az eső végét.

Most vagy sikerült nagyon meglepnem, vagy épp mimikai versenyre készül, mert a szemöldöke hihetetlen módon szaladt fel a homlokán. Jaj ne, már megint hamarabb járt a szám, mint ahogy végig gondoltam volna, hogy mit is mondjak. A válasz persze nagyon egyszerű, hiszen a gondolatainak a lenyomata olyan, mint a váltóké, de ha ezt most elárulom neki, biztosan teljesen idiótának fog gondolni. Más ötletem viszont nincs, hogy honnan is tudhatnám, hogy ő micsoda. Röviden mérlegelek, és rájövök, én nem itt élek, szóval mindegy, hogy most megtudja-e, hogy telepata is vagyok, vagy sem. Valószínű többet nem fogunk egymással találkozni. És abból, hogy érzékelem a gondolatait, még nem derül ki, hogy mi is vagyok valójában...

- Valamiféle váltó, vagy vérállat vagy nem? Csak gondoltam, azért kezdtél neki az inged kigombolásának, mert alakot akartál váltani és nem egyszemélyes vetkőző show-t bemutatni az erdőben élő állatoknak... Van egy ismerősöm, aki szintén kéttermészetű, és hasonlóak a gondolataitok, szóval szerintem valamiféle váltó lehetsz. Tévedek?

Szinte elhadarom neki, amit mondok, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy a végén mi lesz ebből a találkozásból. Talán egyre óvatlanabb leszek? Nehéz örökké titkolózni... Főleg, mikor az egész lényedet titokban kell tartanod...
Aztán elém lép, és már hiába fedném el az illatomat, megérezte, és akkor amiatt is magyarázkodhatnék. Most már egyértelmű, hogy mennyivel magasabb nálam, és mivel nem nagyon merek a szemeibe nézni, a csizmáját kezdem el bámulni. Szeretem a lábbeliket, ez az emberiség egyik legjobb találmánya...

- Szép csizma! Gyere megmutatom, hol az autóm.

És nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyom, a lényemre vonatkozó kérdést, és az illatomra tett megjegyzést. Talán elfelejt rá visszatérni...

- Farkas. – árulom el neki, miközben a szemöldökeim még mindig a homlokom közepén vannak, és csak nézek rá a magyarázata hallatán.
- A gondolataim lenyomatai. Álljon meg a gyászmenet, te hallod, amit gondolok? – csupa meglepetés. Komolyan hallaná, vagy valami módon érzékelné, hogy mi is jár a fejemben? Hihetetlen, persze hallottam arról, hogy vannak ilyen emberek, mert a természetfeletti lények között az ilyen hírek gyorsan terjednek, különösen, hogy az internet, mobiltelefon, okos telefon olyan könnyen elérhető. De ő nem ember erre szinte a nyakamat tenném, hiszen az illata egyáltalán nem olyan, mint az embereknek, még akkor, sem ha azok nagy adag parfümmel fedik el a saját illatukat vagy szagukat. Ott tartok, hogy nem törődöm a zavarával és előtte fogok váltani, hogy úgy szagolhassam ki mi a szösz is ő.
- Az eddig oké, hogy ismersz más váltót is, mellesleg a váltó az, aki nem kéttermészetűnek születik. – Erre szinte minden született kéttermészetű vagy más néven vérállat nagyon háklis, és ezt belém is belém oltották a falkában és a családomban is.
- De még mindig hátrányban vagyok veled szemben, mi vagy te? Te tudod, hogy kéttermészetű vagyok, és most már azt is, hogy farkas, de te semmit nem árultál el nekem, azon túl, hogy belelátsz a fejembe. Ez így egyáltalán nem fair! – Aztán megdicséri a csizmáimat, de nem vagyok sült bolond sem hal, hogy lenézzek és elcsacsogjak vele arról, hogy ja milyen szép darab és hol vettem. Farkas énem ezen most a bundáját borzolja, és elég erősen méltatlankodik is.
- A válaszodat még mindig várom, és szerintem ezzel tartozol nekem ez a kis tarolásod után, hogy csak lazán a képembe vágtad, hogy mi vagyok és mire készültem. – Két hosszabb lépéssel beértem, és most már mellette sétálok, és végig őt nézem, és próbálok rájönni mi is lehet.
- Nem vagy vámpír, ez szinte biztos, farkas sem vagy, amúgy sincsenek a kéttermészetűeknek és a váltóknak sem ilyen képességei. Ember…. valahogy úgy érzem, az illatod miatt nem lehetsz ember, az egyetemen senkinek nem volt ilyen illata, mint neked. valahogy olyan más, mint bármi, amit eddig éreztem. Tehát? – nem tágítok a témától és nem is fogok, így jár az aki velem akad össze és valamit meg akarok tudni, ki fogom deríteni vagy így vagy úgy, hogy mi is ő.

Farkassal még nem találkoztam. Hát ezen is túl estem. Mostanában egyre több természetfelettibe akadok bele, ami mondjuk nem csoda, a tündérek valahogy vonzzák őket.

- Farkassal még nem találkoztam, de örülök, hogy most végre igen.... Ami azt illeti nem teljesen, inkább érzéseket érzékelek, szagokat, amiket érzel és a fejedben beazonosítasz, képeket, amik eszedbe jutnak, de csak homályosan, nem mondatokat, vagy teljes gondolatokat.

Vonom meg a vállam, most már teljesen mindegy, hogy az igazat mondom-e vagy sem. Így egyszerűbb és könnyebb is a társalgás. Látom rajta, hogy egyik meglepetésből a másikba esik. mindig ez van, ha természetfelettivel találkozom. Veszek egy nagy levegőt, nem olyannak tűnik első benyomásra - és a kíváncsiságot is érzem benne - mint akit könnyen, vagy gyorsan le tudnék rázni, vagy valami mesével előállni, hogy mi is vagyok. Jaj nekem. Még valaki, akinek tudomása lesz rólam. Már megint mibe kevertem magam...

- Oké, rendben. Ezt legutóbb is megkaptam, akkor az. Bár megjegyzem a váltók és a kéttermészetűek gondolatai nem különböznek egymástól olyan nagyon. Nehéz kivenni mire gondolnak, szóval nekem egyformák. Sajnálom ez van.

Ha nem tudom valakiről, hogy micsoda, a gondolataiból nem jövök rá, mert az nem különbözik. Hiába nem születik valaki kéttermészetűnek, amint váltó lesz, ugyanúgy átalakulnak a gondolatai, nem olyan, mint az egyszerű embereké. Mint, ahogyan a boszorkányok és egyéb varázslattal kapcsolatban állók gondolatai sem olyanok, mint az embereké. Mint az egyszerű embereké, hogy egészen pontos legyek.
Aztán mosolygok rajta, mert olyan izgága amiatt, hogy nem tudja mi lehetek, és ettől valamiért nagyon szimpatikusnak tűnik. Most vagy az ösztöneim csapnak be, vagy nagyon jól képes elrejteni a valódi szándékait, bár ebben nem hiszek. Hirtelen és őrült ötlettől vezérelve, ellentmondva minden józan eszemnek eldöntöm, hogy elárulom neki. Végül is miért ne? Gyorsabb vagyok bármelyik kéttermészetűnél és teleportálni is tudok. na nem mintha szükség lenne erre a tudásomra. Szerintem nem lesz...

- Ez igaz, a felsoroltakból valóban egyik sem vagyok. Tudod mit elárulom. Ellenkezik mindennel, amit tanultam, vagy amit jónak és ésszerűnek gondolok, vagy hiszek, de legyen, ha ennyire erősködsz. Tündér vagyok.

Vallom be és közben úgy érzem most én vagyok a világ egyik leghebehurgyább tündére, vagy csak az egyetlen ezen a földön. Elérünk az autómhoz, kinyitom, letörlöm a lábam és beülök. Ő meg majd eldönti, hogy hisz-e nekem, vagy sem és, hogy ezek után lesz-e még kedve az autómban kivárni az eső elálltát.

Szokatlan egy jelenség ez a nő itt előttem, és tényleg nagyon furdalja az oldalamat, hogy miféle szerzet is lehet, de a magyarázata is érdekel azzal kapcsolatban, hogy mennyire lát bele a fejembe, és mit tud abból kiolvasni. Eléggé hátborzongató, hogy a gondolataimmal valaki tisztában legyen. De amit mond egy részben meg is nyugtat, mert ha jól értem nem hallja tisztán mire is gondolok, ami azért jó, mert legalább nem érzem magam totálisan meztelennek előtte. Ha valaki a fejedbe lát, az valahol olyan, mintha fürdés közben lesne meg. Legalább is én valahogy így képzelem el a dolgot.
- Akkor olyan lehet, mint egy zavaros rádióadás? – kérdezem vissza, hogy azért el tudjam képzelni a dolgot. – tehát azt most akkor tudod, hogy egy tál tejszínnel nyakon öntött epres sütemény jutott rólad eszembe? – Igen, szeretem a süteményeket, és édesszájú is vagyok. Na meg szeretem az olyan édességeket, amikben eper van, és pavlovi reflexként jött, hogy erre gondoltam. Tegnap láttam meg egy cukrászdában, de nem volt időm megállni, és összekuncsorogni magamnak a rávalót. Igen, anyagilag jelen pillanatban nullán állok.
Most pedig a gondolta meg is formálódik bennem, hogy jó is lenne, ha találnék a földön pár dollárt, hogy legalább kaját vehessek magamnak, még Mera haza nem esik.
- Elfogadhatónak tűnik a magyarázatod. – Mondom neki, egy vigyor kíséretében. Aztán várakozva nézem, hogy akkor válaszol vagy húzzam ki belőle harapófogóval.
- Tündér? – Ezen megint csak nagyot nézek. Hallani hallottam róluk, mint minden természetfeletti, de mivel régóta nem adtak magukról életjelet a mi falkánk meg volt arról győződve, hogy a tündérek már régen kihaltak és nem léteznek.
- Ez az utolsó, amire gondoltam volna…. Úgy tudtam ti már régen kihaltatok és eltűntetek a föld színéről, hogy a vámpírok végeztek veletek. – Nézek rá, mikor a kocsijához érünk, és most gondolkodás nélkül huppanok be az anyós ülésre, bár kicsit oda kellett volna figyelnem, lehetnék óvatosabb is. De az a tény, hogy egy tündérrel van dolgom, kissé ledöbbentett és figyelmetlenné tett.

- Nem nem olyan. Tudod mit megmutatom.

Nem ismerek magamra. Emlékszem, mikor Chris megérintett, a hajamat a fülem mögé simította, hogy látszódjon a hegyes fülem, mikor hazudni akartam neki arról, hogy mi is vagyok. Most meg én mutatom meg neki, azt pedig csak úgy tudom, ha megfogom például a kezét.
Kinyújtom a kezem és az egyik kézfejét fogom meg. Azokat a gondolatokat, amiket tőle "kaptam" mutatom meg neki. Olyan, mint egy ködös, homályos, képekből álló filmszalag, teletűzdelve illatokkal, amiket nem az orrában érez, hanem a fejében tud. Mint mikor megérzi az ember a fenyő illatát és a fejével tudja, hogy ez a fenyő. Aztán mikor a süteményt említi, annak sem a képe látszik, hanem az illata és az íze. Elengedem a kezét.

- Ilyen. Az emberek gondolatai olyanok, mint a rádióadás, vagy, mint egy film. Könnyen kivehetőek, de ők sem gondolkoznak mind egyformán. Van aki mondatokban, van aki képekben, van aki a kettőt egyszerre gondolja. De mégis, hogy jutott eszedbe rólam egy tál sütemény?

Ez még engem is meglep. Általában senkiben sem keltek süti gondolatokat és ettől valahogy nevethetnékem támad.
Megint megleptem. Lassan kezdem magam úgy érezni, mintha valami bűvész lennék egy gyerek zsúron, aki a kicsiket egyik ámulatból a másikba ejti. pedig nincs ebben semmi megdöbbentő. Chris magától jött rá, bár ő is azt mondta, hogy még életében nem találkozott eggyel sem előttem.

- Nos épp belebotlottál egybe, de nem nagyon reklámozzuk, hogy létezünk, egyikünk sem szeretne vámpír-vacsoraként végezni. Ez azt hiszem érthető...

Aztán beülök az autóba és az eső nagyon is rákezd, a hőmérséklet meg rohamosan kezd csökkenni. Hátratekeredem az ülésemen, hogy elérjem a hátsóülést, amin van egy pulcsi.

- Lorna vagyok. És neked farkas, mi a neved?

- Megmutatod? – Nézek rá meglepetten. Hogy akarja ezt nekem megmutatni? Komolyan mondom, olyan mintha ez a meglepetések éjszakája lenne, egyik ámulatból esek a másikba és már én érzem magamat hülyén, hogy körülbelül minden harmadik mondatára csak nézek rá, mint valami sült bolond, holott nem vagyok hülye, sem IQ huszár, de ilyen lénybe, mint ő még sosem botlottam.
Megfogja a kezem, én, pedig ahogy felfogom mi szalad át a fejemen lehunyom a szemeim is, és figyelek. Erre azt tudnám mondani, hogy olyan mintha tényleg benne lenne a fejemben, pontosan visszamutatja azokat, amik bennem is megfogalmazódtak. Igen, én sem a süteményt láttam magam előtt hanem csak az ízét és az illatát. A kép csak később társult hozzá, mikor felidéztem magam előtt a cukrászdát és annak az illatait.
- Megrázó élmény. – Bököm ki neki, és megvakarom a tarkómat így hirtelen. Nagyon fura lehet neki így élni, hogy ennyire bele lát másokba.
- Ezzel tudsz valamit csinálni, hogy ne halld mindig? Vagy, hogyan is fogalmazzak? – Nézek rá választ várba, miközben elkényelmesedünk a kocsiban, bár nekem az anyós ülést is hátrébb kell állítanom, de nem sokkal.
- Aha. Ezt megértem, én sem szívesen végezném így, láttam egyszer ahogy egy klubban egy vámpír átharapta egy ember torkát és nagyközönség előtt ivott belőle. – nem avatkoztunk közbe. Nem a mi dolgunk volt és a társaságban egyedül voltam vérfarkas, jobb volt minél hamarabb elmennem onnan a vérszaga miatt. Az ellen nem tehetek semmit, hogy meghozza az étvágyamat és amennyit ittam ott a srácokkal, hát nem voltam magamban biztos, hogy nem csatlakoznék-e én is a vérszopóhoz. Így inkább leléceltünk onnan a srácokkal, persze nem erre hivatkozva.
- Jesse. – A kezem nyújtom felé, és megrázom az övét, aztán kinézek az ablakon, hogy ennyire neki kezdett szakadni. Ha ő sem mondja el a másikat, akkor én sem fogom.
- Csak éhes vagyok, és egy cukrászda előtt jöttem el, ahol megéreztem a sütemény illatát, amiatt ugrott be ez rólad. Az illatod olyan édes, mint a süteményé volt. – Magyarázom neki egy korábbi kérdésre válaszolva.

- És most gondold el, hogy amikor nem vagyok egyedül, akkor örökké ez megy. Sokszor a saját gondolataim elvesznek mások gondolatai miatt. Igen tudok, ki tudom zárni mások gondolatait, de az nem könnyű. Gondold el milyen mások közelében egyfolytában kontroll alatt tartanod magad és folyamatosan összpontosítanod, ha nem akarod, hogy egyszerre több ember is a fejedben legyen. Persze köztetek könnyebb, mert nem vagytok olyan tiszta leadók, mint az egyszerű emberek. Érdekes, de a vámpírok teljesen némák előttünk, azonban meg akarnak enni minket... így marad a gondolatok kizárása. A kéttermészetűek legalább nem kajának néznek...

Csacsogok neki tovább. Közben pedig azt sem tudom érdekli-e egyáltalán a dolog. Bár amennyi meglepetést ma okoztam neki... azt hiszem, többet, mint amennyire bárki is számítana ha egy erdei kiruccanásra indul.

- Találkoztam már vámpírral, de leléptem olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam. Nem szerettem volna megvárni, hogy mi is lesz a találkozás vége. A vér szaga viszont titeket is vonz nem? Bár gondolom, azért az ember nem igazán mozgatja meg a fantáziátokat, vagyis nem úgy, mint a vámpírokét.

És ebbe a mondatba sikerül is belepirulnom. Miket beszélek? Mégis mi a fene ütött belém? Nem szoktam az a nagy szószátyár lenni, és több értelműen sem szokásom fogalmazni... Érdekes mi van ma velem...

- A könyvbemutatómra menet megálltam egy pékségnél és vettem egy doboz fánkot. A csomagtartóban van, várj csak egy kicsit...

Kipattanok az autóból és a csomagtartóhoz szaladok, előhalászom a dobozt, amiben az amerikaiak klasszikus minifánkjai lapulnak. Ami azt illeti én is éhes vagyok, szóval ez most pont jókor jön. Ám ezalatt a rövid idő alatt is bőrig sikerül áznom. Visszavágódom az autóba. A hajam vizes és így zavar, hogy lóg, ezért hátradobom és a fülem mögé simítom, hogy ne zavarjon. A hegyes fülem láthatóvá válik. Az egyetlen jele az illatomon kívül, hogy tündér vagyok.

- Kérsz?

Tolom elé a dobozt, és én is kihalászok egy fánkot. A vizes ruhám meg úgy tapad hozzám, mint egy második bőr.

- Nem lehet valami kellemes. Csodálom, ha nem kapsz olyankor migrént. Nem hinném, hogy bírnám, bár az egyetemen jól jött volna pár vizsga alkalmával, ha a vizsgáztató fejébe belelátok, és tudom, mit kellene neki mondani az adott tétellel kapcsolatosan. – Igen, akkor nem csaptak volna, ki, mert akkor lazán bemehettem volna tanulás nélkül is, és csak a fejéből kellett volna kiszednem. Már ha arra gondol, ha meg a sajtos makarónira, akkor ugyan ott lettem volna, mint ahol korábban.
- Azért furcsa ezeket hallani, de persze egy embernek az is fura lehet, hogy teliholdkor mindenképpen váltok, de ha akarok akkor máskor is megtehetem, és előszeretettel üldözök nyulakat az erdőben. – Hátradőlök az ülésben és a kocsi plafonját veszem szemügyre. Ha egy átlag ember fejével gondolkodok, akkor nyilván agyrém lenne neki az én életem és a másik természetem, legalább is egy bizonyos rétegnek, egy másiknak meg tök tuti lenne. Voltak olyan évfolyamtársaim az egyetemen, akik imádták a vér farkasos sztorikat és arról álmodoztak, hogy bárcsak azok lehetnének ők is. Néha szívesen odaszúrtam volna, nem mindig akkora buli… de többségében amúgy az.
- Szóval az tényleg igaz, hogy a véretekre nagyon ráizgulnak, és abba ti is ők is belehalnak? Amúgy igen, minket is vonz a vérszaga, de nem olyan intenzíven. Bár ha kellő alkohol van benned, akkor jobb, ha lelépsz az ilyen helyekről. Nem garantálhatod, hogy ember maradsz, és nem csatlakozol a vér nyalogatásába. – Vagy csak én vagyok ilyen elfuserált? Velem ez többször is megtörtént. De mindig időben észhez tértem és kereket oldottam. De van más stikli is ebben a dologban.
- Könyvbemutatóra…? – De addigra már ki is pattant az autóból, és mire visszatért a csomagtartótól, addigra teljesen megázott ebben a nagy szakadó esőben. Így kikerestem a kocsiján a fűtés gombot és bekapcsoltam. Közben persze nem csak az étel, hanem ő is felkeltette az érdeklődésemet. A vizes ruhában feszítő nők mindig felkeltették az érdeklődésemet, és most sincsen így. Ó, ugyan már, egészséges és fiatal hím farkas vagyok. Egészséges vágyakkal és ösztönökkel.
- Ümüm…- aztán kapcsolok és veszek a fánkból, és nem őt és a kebleit nézem, hanem inkább a szélvédőn lefolyó esőt.

- Furcsa, nem furcsa, ez van. Nem olyan vészes, már megszoktam.

Elvégre olyan régóta élek az emberek között, hogy lassan megszokom a szűnni nem akaró folyamatos locsogást. Azt hiszem többek között ezért is van olyan munkám, ami t egyedül, otthon is végezhetek. Így nem kell emberek között lennem. Aztán a vámpírokra terelődik a szó, meg arra, hogy minket bizony előszeretettel néznek vacsinak.

- Nem teljesen, mert ez így nem igaz. Egy vámpírral való találkozásba csak a tündér hal bele, a vérszívó nem. Különleges hatással van rájuk a vérünk. Az illatunk miatt állandó, szinte legyőzhetetlen vonzalmat éreznek, ha sikerül elkapniuk és harapniuk, azt nem bírjak abbahagyni. Addig folytatják, amíg el nem tűnünk. A vérünk pedig megrészegíti őket. Olyanok lesznek, mintha berúgtak volna. És... és nem árt nekik a napfény. Egy ideig legalábbis. Szóval ők egészen új, vagy inkább régi, az életükből ismert érzéseket tapasztalnak meg, míg mi szépen eltűnünk.

Hát én teljesen, totálisan nem vagyok normális. Még Chris-nek sem mondtam el ennyi mindent, pedig benne jobban megbízom, mint egy vadidegenben. Bár, ahogy manapság alakulnak a dolgok... Van egy fél, vagy negyed tündér csaj, aki vámpírokkal barátkozik és már rég szétkürtölt minden ilyesmit magáról. Ami persze ránk hatványozottan igaz.
A kérdésre nem tudok válaszolni rögtön, mert addigra fánk vadászatba kezdtem, csak akkor válaszolom meg, amikor visszaültem az autóba.

- Nem rég megjelent az új könyvem és amiatt voltam errefelé.

Vonom meg a vállaimat és azután a fánkkal foglalkozom, de észreveszem, hogy Jesse figyelmét jelenleg nem a kaja, hanem más vonzza. Oó... A franc, megáztam és... na én sem vagyok hülye. Viszont nincs mit tenni, nem tartok magamnál az autóban plusz ruhát, amibe átöltözzek, meg egyébként sem öltöznék itt át. Szóval ez van, majd nem veszek róla tudomást és igyekszem nem állati nagy zavarban érezni magam. Pedig abban vagyok. Tudom, hogy megint elpirultam... Inkább veszek én is egyet a fánkból.

- És te mi járatban errefelé? Elvigyelek valameddig?

Na jól belekérdeztem. Hát vagy válaszol, vagy nem...

Erre nem tudom, mit mondjak neki. Nekem biztosan furcsa lenne, de néha hasznos is, mint ahogyan az előbb gondoltam. De azt hiszem, megvagyok én ilyen képességek nélkül is, teljesen és tökéletesen. Elég nekem az, hogy teliholdkor farkassá válok, ha akarok, és ha nem, néha ez is elég bajt tud okozni, a koleszos éveim alatt eléggé sokszor volt vele gondom, Nem Yorkban nem olyan könnyű alkalmas helyet találni a váltásra, pláne, úgy, hogy valaki ne nyúlja le a ruháidat, és ne tök pucéran kellejen visszamenned a kollégiumba. Nem mindig mentem az ottani falkával, sőt miután az egyik falkataggal volt egy kis afférom, és faképnél lettem hagyva hanyagoltam a falkát, és kicsit meg is szívtam a dolgot, mert így nem mehettem a területükre váltani, máshol és másképpen kellett megoldanom, ami sokszor kellemetlen volt.
Szóval ilyen helyzetekben ez is bőségesen elég, nem kell még mellé esetlegesen egy gondolatolvasás is.
- Aha. Ez nekem teljesen új információ. De akkor ezért is van ilyen kellemes illatod? – Tudom, hogy nem a parfümjére fogja érteni. Hanem maga a bőrének van valamilyen beazonosíthatatlan és kellemes illata, amit a finom jelzővel lehetne illetni. Nagyon tetszik nekem, is mint vérfarkasnak, és farkas részem, szívesen közelebb húzódna hozzá, bár én a vámpírokkal ellentétben nem akarom a vérét kóstolni, csak elheverni mellette és békésen aludni egy jót ebben a kellemes illatban. Eh… bizarr….
A fánk jól fog esni, de jelen pillanatban más keltette fel az érdeklődésemet, és ahogy ő zavarba jön, úgy kapcsolok én is, és inkább a fánkból veszek, majd a szélvédőn lefolyó esőcseppeket kezdem nézegetni, miközben majszolom a lekváros fánkot.
- Aha… Lorna Doone? Láttam egy könyvesbolt előtt a plakátot, hogy ma négykor ott lesz dedikálás. – Még valamikor három óra tájban sétáltam el arrafelé.
- Egy barátomhoz jöttem, kis időre becuccolok hozzá, de épp nincsenek itthon, pótkulcsot meg nem említett, szóval most várok. De ha menni akarsz nem gáz, majd behúzódom a verandára, a farkasbunda melegen tart. – Már így is hálás vagyok neki, hogy legalább egy kis kaja van a gyomromban, mert szakadó esőben még farkasként se mennék vadászni, nem is lenne mire, minden állat elbújik ilyenkor, a szagokat is elnyomja az eső, és a sár is csúszik.

- Igen, ezért.

Bólintok. Azt megtartom magamnak, hogy akár el is rejthetem, de azt most minek tenném?! Szóval nem fontos infó, és már így is épp eleget beszéltem magamról és a fajtámról. Tudom, hogy nem csak a vámpírokat vonzza a tündér illat, hanem minden természetfelettit, de csak a vámpírok azok, akik veszélyt jelentenek ránk. Még az emberekre is hatással van. Szeretnek a közelünkben tartózkodni. Néhányan, akik szintén itt élnek a Földön, szándékosan választanak olyan munkát, amiben emberekkel kell foglalkozni, mert azokban a munkákban biztos, hogy nagyon sikeresek lesznek. Én a maga részéről jobb szeretem a könyveket...

- Igen, eltaláltad, én vagyok. És te? Mi a neved?

Érdeklődöm meg tőle, hiszen ő már tudja a nevemet, de azt hiszem ő még nem mondta a sajátját. Ha már egy fedél alá hajtott minket a sors, akkor nem árt, ha legalább egymás nevét tudjuk. Bár mi már jóval többet tudunk a másikról...

- Hát ha nem akarsz egy verandán, bundában várakozni, felőlem maradhatsz is. Nincs miért haza rohannom, szóval bőven ráérek még. Szívesen megvárom amíg eláll az eső, és addig is legalább nem unatkozol. És ami azt illeti én sem. Mondanám, hogy menjünk át hozzám, de Bon Temps nem itt van és bajos lenne visszajutnod Jacksonba. Bár ha vállalod, akkor elmehetünk hozzám is.

Ajánlom fel neki. Nekem igazából mindegy, hogy itt várok vele, vagy sem. Nem sietek haza, most nem hajt a határidő sem, szóval van rengeteg időm arra, amit csak akarok. Na nem mintha nagyon akarnék valamit is...

- Honnan jöttél? Mármint a barátodhoz?

Kérdezősködöm tovább.

Vajon csak az illata miatt lenne kedvem beleheveredni az ölébe, és nagy szemeket mereszteni rá? Nem, nem emberi formámban tenném meg, hanem állatiban és még a hasam is megmutatnám neki, hogy vakargasson meg, ami azért szerintem agyrémnek minősül. Szóval inkább belesüppedek az ülésbe és próbálom kizárni a tudatomból ezt a nagyon is finom illatot.
- Jesse Caine. De kétlem, hogy rólam bárhol is hallottál volna, ha csak New Yorkban nem jártál egy- két metalos klubban… - Ott párszor felléptem a bandával én is, zúztunk pár estén át, de kétlem, hogy bárki is megismerne, a bandáknak mindig az énekese a legnépszerűbb a szóló gitáros vagy a többiek már nem annyira. Igaz, hogy korábban a keresztneveink elhangzottak, de az nem sokat mondott. Ráadásul simán átsiklottam a Lorna név felett, addig még nem említette, hogy dedikált ma. Nem mintha a név szokványos lenne, de se a könyvesboltnál nem figyeltem erre eléggé sem arra, hogy mondta az ő neve is ez, egyserűen nem volt fontos. Ráadásul, ha eláll az eső mind a ketten menni fogunk a magunk dolgára, és nem biztos, hogy még egyszer találkoznánk, bár kitudja. Meraval is így voltam annakidején és ahhoz képest, végig tartottuk a kapcsolatot és most meg ide is jöttem hozzá.
- Nem ismerem a város, de gondolom nem éppen egy köpésre van innen, szóval, ha maradsz és megvárod az eső elállását, akkor addig sem villogtatom a seggem a fáknak. Később majd mikor újra nyit, az állomás a csomagjaimért akarok elmenni, mert azt otthagytam egy megőrzőben. – De még szakad, az eső nem akarok elindulni, plusz ilyenkor már az állomás sincsen nyitva, majd az első vonat érkezése előtt fog nyitni.
- Nem tudnék, hogy visszajönni, és most még egy stoppoláshoz nem sok kedvem van. – Vallom be neki, kis mosollyal. Igen, ciki tudom, de le vagyok égve anyagilag, szóval inkább maradok itt.
- New Yorkból jöttem idáig, Stoppolással. A vonatállomáson tetettem ki magamat, onnan elsétáltam a barátom házához, aztán vissza a városba, mert nincsenek itthon….