Bon Temps -környéki erdők

Tárgy: Bon Temps -környéki erdők Csüt. Júl. 21, 2011 11:46 pm

A városkát övező erdős területek. Ha nem vigyázol eléggé, könnyen megeshet, hogy olyasmibe botlasz, amibe nem kellene. Kántáló boszorkák, rituáéljukat végző bacchánsnők, teliholdkor pedig hatványozottan fordulnak meg az erdőben alakváltók, vérfarkasok, és egyéb természetfölötti lények.

Vendég

Eric

Telihold. A hónap leggyönyörűbb éjjele a mai, hiszen a Hold kerek és fényes, engem pedig hív. Örömmel engedek ennek a hívásnak, és a házban leveszem a ruháim, mivel azok nem kellenek az alakváltáshoz. Azután kidugtam a fejem a tornácra, lámpát nem oltottam ugyan minek, hiszen a mesterséges fény nélkül is tökéletesen látok. Majd elrejtettem a kulcsot ezután nagyot nyújtóztam, aztán összekuporodtam, és kezdetét vette az alakváltás. Szörcsögő, cuppogó, és pattogó hangok kíséretében vettem fel másik alakomat, ami nem volt más, mint egy hatalmas szibériai tigris. A tigrisek között az én fajtám a legnagyobb és egyben legfenségesebb is. Ezután felemeltem busa fejem, és belezsinatoltam a levegőbe, az erdő neszei elhallgattak, mintha tudnák, csúcsragadozó fog hamarosan közöttük járni. Egy pillanattal később elrugaszkodtam és rohanva indultam az erdőbe. Jártam a temető felöli részen is, aztán egy kis bádogtetejű ház közelében is elhaladtam és egy másikéban is, majd utána visszafordultam az erdő belseje felé, itt levadásztam magamnak egy nyulat, amit miután elejtettem, kicsit messzebbre vittem, azután neki kezdtem elfogyasztani, szakadt a húsa, és ropogtak a csontjai, de ebben az alakomban ez egy cseppet sem zavart, sőt kifejezetten élvezetes hangok voltak ezek. Körülöttem az erdő neszezése elhallgatott, a baglyok sem huhogtak csak csendesen figyeltek, amint falatozom.

Vendég

CHRISPIN

~Ha nem lennék vámpír, már megölt volna az unalom...~ sóhajt fel magában Eric, miközben a véget nem érő email halmait nézegeti a postafiókjában. Mikor megunja, átadja másnak és elindul vadászni. Felvesz egy fekete farmert, és egy inget, amire kivételesen csak a divat kedvéért vesz fel egy bőrhatású dzsekit. Elindul, emberi sebességgel az erdő felé, nem vadászni, azt majd később. Most csak egy kicsit levegőzni akar, visszamenni egy kicsit a természetbe, ami egykor az élőhelye volt. Hiányzik neki néha az az életmód, és az az időszak. Az erdőbe érve, megneszeli hogy valaki, vagy éppen valami már van ott, és kíváncsian indul el megnézni. Elhalad a házikó mellett, és nemsokára szembe is találja magát egy éppen falatozó tigrissel. Mosolyra húzza ajkait.
- Ha te normális tigris vagy akkor én meg a Pápa - jegyzi meg, és alaposan szemügyre veszi az állatot. Hatalmas, szibériai tigris.

Vendég

A nyulat már félig elropogtattam, mikor hangok ütik meg a fülemet és kevéssel később pedig ismeretlen szag is. Vagyis, egy picit ismerős, mert egyszer volt dolgom vámpírral, így tudom mi az amit érzek, mikor megszólal, de magát az agyaras teremtményt még nem ismerem. Füleim hátracsapom, és felemelem busa fejem, majd lenyalom képemről a vért, és összeszűkült szemekkel figyelem a mellettem megjelent vámpírt. Komótosa felállok, és felszegem fejem, beleszimatolok a levegőbe, hogy egyedül van-e vagy vannak társai is? Ha igen akkor komolya bajba is kerülhetek. Arra, amit mond, leülök, és kissé oldalra biccentem a fejem ezzel is jelezve, hogy ő bizony nem a pápa és én sem egy állatkerti cicuska vagyok.
Nem mintha szemérmes lennék, de nem nagyon akarok előtte visszaváltozni, mivel tök pucér lennék, és félő akkor vacsora felhívásnak venné a dolgot, így a ház felé fordítom a fejem, majd vissza a vámpír felé, és neki iramodok. Vagy követ, vagy nem, de szeretnék egy nadrágot magamra kapni megy egy inget, mivel nem akarom az artériáim mutogatni egy vámpírnak. Hatalmas ugrásokkal rohanok a ház felé, hogy minél hamarabb oda érhessek. Ám a lépcsőn már komótosan megyek fel, aztán a teraszon lekuporodok, és visszaveszem emberi formám, azután felegyenesedem, és a ruhám után nyúlok, felkapom a farmerom a csupasz bőrömre. Majd egy inget is de azt még nem gombolom be.
- Nos, abban már biztos lehetsz, hogy nem a Pápa vagy. – Mondom hangosabban, bár szerintem tökéletesen hall. – Mi szél hozott vámpír?

Vendég

A félig elfogyasztott nyúlra pillant és elhúzza a száját, hát ez egy vadászó tigris, nem biztos jó ötlet belekötni, de hát Eric vámpír, gyorsabb mint egy állat ha menekülni kell, egy ekkora cirmost még ő sem szívesen vállalna be, bár tény, csodálatos ágykilépő szőnyege lenne utána. Figyelmesen szemléli az állatot, és mikor félrebiccenti a fejét, meggyőződik róla hogy nem hagyományos jószág. Mikor a ház felé int, egy pillanatra megzavarodik, most kövesse avagy sem? Aztán leesik neki hogy az alakváltók elszaggatnák a ruháikat, így leveszik. Biccent, és lassú emberi léptekkel indul el a házikó felé, hogy Chrispin felöltözhessen. Mikor odaér addigra van rajta ing, és nadrág is.
- Szép lenne ha az lennék... - vigyorodik el Eric, és körbepillant, sehol senki, csak ők édes kettesben.
- Esti sétára indultam. És téged mi szél hozott? Vadászösztön? - érdeklődik, most nem akar összetűzni senkivel és semmivel, csak beszélgetni.

Vendég

Kíváncsi vagyok mi szél hozhatta ide a vámpírt. Igaz, hogy csak néhány napja vagyok itt, de eddig csak egy vérszívóról szereztem tudomást, aki a közelben lakik. De még vele sem találkoztam csak éreztem az erdőben a szagát, nem messze az embernőétől. De ennek a vámpírnak, nem azonos a szaga a másik vámpíréval, aki a temető túloldalán lakik, lehet ismerik egymást? Á, hülye kérdés, biztos is, hogy ismerik egymást, hiszen vámpírok, vagy ellenségesek lesznek vagy szövetségesek, de akkor is mit keres ennyire közel az én vackomhoz?
Ruháim gyorsan kapom magamra, és nem vacakolok, azzal, hogy szalonképes legyen a megjelenésem, így a hajam kócosan meredezik, arra amerre csak akar, az ingem sem gomboltam még be. Ám mikor szóba elegyedünk, akkor abba is belekezdek, de nem viszem túlzásba, csak annyira, hogy ne tűnjek, neki abszolút terülj -terülj asztalnak.
- Csak egy könnyed esti séta? – Felvonom az egyik szemöldökömet és úgy mérem végig a szőkeférfit velem szemben, azután lazán leülök a lépcsőre, és onnan nézem mezítlábasan.
- Amint látod, itt lakom. – Aztán az égre mutatok, bár a fák ágai miatt keveset látni belőle. – Telihold van, így engedtem a hívásnak, és persze a vadászösztönnek is. – Normális hangnemben válaszolok neki, hiszen ő is így szólt hozzám.
- Ritka madár erre egy vámpír, még az sem sűrűn jár erre aki a temető túloldalán kár, szóval nem csoda, ha furcsállom, hogy pont erre kóborolsz.

Vendég

Egy kis ideig nem szólal meg, csak méregeti a tigris-embert, nem gyakran fordul elő hogy alakváltóval találkozzon. Szálas, izmos alkat, amennyit az ing látni enged az tetszik neki, persze nem olyan értelemben, de kellemes ránézni, nem ilyen angolosan nyeszlett alak, akit elfúj minden szél. Beleszimatol a levegőbe és ő is megérzi a szagot, riválisának szagát, akit soha nem kedvelt, már amikor teremtették sem. De nem érdekli, nincs most ideje, meg kedve sem azzal foglalkozni, inkább egy nagyobb szabású dolgon gondolkozik.
- Ahogy mondod, könnyed esti séta. Nem reméltem hogy találkozok bárkivel is ezen a kihaltabb szakaszon - von vállat elegánsan, és körbepillant, felméri Chrispin kis lakóházát, vagyis vackát, és figyeli hogy nem egy szívbajos alak, ez tetszik neki. A méregető tekintetet fel sem veszi, őt szinte mindenki megnézni, vagy ezért vagy azért...
- Értem. Mint láttam sikeresen a nyúl kárára - mosolyodik el, nem akarta megzavarni az állatot, de kíváncsi volt.
- Pedig ebben tényleg nincs semmi vámpírokra jellemző hátsó szándék, csupán levegőzni akartam, egy kis magányt hogy senki ne szóljon bele a gondolataimba. Mondd csak, mi a véleményed a vámpírokról, és mennyire vagy jártas a helyi témában? - kérdezi kis szünet után, szürkéskék szemeit Chrispin szemeibe fúrva.

Vendég

Lassú és könnyed léptekkel közeledem a vámpír felé, mindeközben alaposan megnézem magamnak. Magasabb nálam, ezt már most leszűrhetem. Hiszen az a fa, ami mellett áll, nos, azon van egy karmolás nyomom, és én emberi formámban alacsonyabb vagyok. Vagyis a fejem búbja nem ér fel a nyomig, de ez a vámpír igen. Vagyis tippelve egy tíz centivel lehet magasabb, mint én. Testalkatra hasonlóak vagyunk, talán ő vállasabb lehet, mint én. Figyelem, ahogyan ő is beleszimatol a levegőbe, annyira érdekelne mit érzett és arról mit gondol. Bár biztosan megérezte ő is a másik vámpír szagát. De hát, mint a legtöbb vérszopó nem mutat az arcán semmi érzelmet.
- Vámpírt még sosem láttam céltalanul bolyongani, azzal a mondattal, hogy csak egy könnyed esti séta. – Válaszolom neki vissza. Közben bal kezem keresztbefonom a hasamon, a jobb karommal lényegében rákönyökölök, és a jobb kezem ujjaival az államon dobolok. Mindeközben elkezdem körbesétálni a vámpírt. Mint ragadozó a másik ragadozót összecsapás előtt.
A kis vackom, még nem valami nagy szám, nincs ki és lefestve, még berendezve sincsen, a pénzem fogyóban. Ebben a városban nem találtam megfelelő munkát magamnak.
- Talán sajnálod? Vámpír vagy, így megmernék esküdni, hogy te magad is ragadozó vagy, és még is sajnálod egy másik ragadozó prédáját? - Nem kekeckedem vele, csak érdekel, hogy kivel is hozott össze a sors.
- A helyi témában? A kollégádra gondolsz, aki a temető túloldalán lakik? Még nem volt hozzá balszerencsém. A vámpírokhoz? – itt elmosolyodom. – Nincs még elég tapasztalatom, hogy biztos ítéletet mondhassak. – Mindeközben a háta mögé értem, de nem állok meg haladok tovább és folytatom a kört. Nem akarom hátba támadni. Pusztán csak, még bennem van a vadászat izgalma és ilyenkor olyan nehéz nyugton maradnom.

Vendég

Rezzenéstelen arccal figyeli ahogy a tigrisember közeledik felé, nem lép el, és nem tér ki, ezzel is azt jelzi hogy békés szándékkal jött, és nem akar támadni, de persze figyelme nem lankad, bármikor úgy alakulhat hogy menekülőre fogja a dolgot, bár azért bízik benne hogy erre nem kerül sor, mert az már régen rossz. Végignéz még egyszer alaposan a másikon, ahogyan mozog, mint egy igazi ragadozó, kis félmosoly jelenik meg az arcán, kevesen érdemlik ki. A szimatolás eredményére is csak elhúzza a száját, nem, határozottan nem.
- Akkor most itt az alkalom, nézz meg jól, mert én egy könnyed esti sétát végző vámpír vagyok - mosolyodik el rendesen, és figyeli ahogyan Chrispin körbejárja. Nem fordul utána, csupán fejét fordítja mindig a beszélő felé, ahogyan azt ugye illik.
- Tőled nem sajnálom, de állatbarát vagyok, én csak embert ölök... - jegyzi meg a sajátos jellemző szúrós modorában, ami sok embernek nem jön be, de nem gonoszságból mondja. Ő már csak ilyen, nagyon vámpír, és Godrik beleverte hogy a természetet és állatokat tisztelni kell, a farkasok kivételével.
- Igen rá gondolok, de csak hogy tudd, semmi közöm hozzá azon túl hogy a hatáskörömbe tartozik - húzza el egy kicsit a száját, emberi érzelmet varázsolva az arcára.
- Mi a neved? Dolgozol valamerre a városban? - érdeklődik tovább, de ezúttal érdeklődés csillan a szürkés szemekbe.

Vendég

Figyelem a vámpírt alaposan megnézem magamnak, hiszen ilyenhez, mint ő még nem volt szerencsém, akikkel összefutottam azok még csak zöldfülűek voltak, fiatal vámpírok, akik nem taposhatták hosszú ideje az éjszakát. De ez a fickó biztosan idősebb náluk, más a tartása, a kisugárzása és a beszéde is, egészen biztos vagyok benne, hogy egy tapasztaltabb vámpírra van dolgom.
- Milyen furcsa. Mindent hallani rólatok, csak azt nem, hogy egy könnyed esti sétára indultok. –Nagyapáék szenvedélyesen gyűlölték a vámpírokat. Én túl izgága voltam ahhoz, hogy beszippantson a gyűlöletük. Emiatt se nem szeretem, se nem gyűlölöm őket, inkább érdekesek. Még nem ismerem őket eléggé ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonhassak le.
- Ha egy embert vadásznék le, akkor gondba is kerülnék. Már ha nem tudom elég gyorsan eltüntetni. – Húzom el a szám. Mivel lenne pár ember, akit szívesen kívánnék a föld alá, tekintve, hogy milyenek is, és egyszer berágattak valami miatt. Ha ezt nézem, akkor a vámpírok jobbak mint az emberek, legalább is amennyit tudok róluk abból ítélve.
- Viszont ha azt nézed, valahol magam is csak egy állat vagyok, így a tápláléklánc csúcsán állok a nyúl meg? – teszem szét a kezeimet.
- Szóval, nem vagytok valami jóban azzal a vámpírral.. – szűröm le abból, amit mond nekem. Meglepő emberi érzelmet látni az arcán.
- Jól sejtem, hogy te nem mai vámpír vagy? Már mint, hogy nem az elmúlt 200 évben lettél az ami. – teszem fel a kérdésem mikor vissza szembeérek vele.
- Ha már bemutatkozom, úgy illene, hogy te is kövesd a példát. – Szúrom oda neki, egy fél mosollyal. – Chrispin a nevem. – Egyenlőre többet nem akarok neki mondani, még gyanakvó vagyok, bár kétlem, hogy pont vámpírokkal kerestetnének meg. Meg annak már van 7éve is csak nem keresnek már, így bemutatkozom neki rendesen. – Chrispin Christian Denoire, és jelenleg nem dolgozom. Munkát keresek. De itt Bon Tempsben nincs a fogamhoz való munka. – Az utolsók egyike, hiszen ha a hírek igazak, akkor a szibériai tigrisekből csupán már egy marknyian élünk elszórva a világban. Arról hallottam, hogy valahol az államokban van egy bengáli tigris is, de még nem találkoztam vele.

Vendég

Továbbra is állja a vizslatást, nem hozható ilyen könnyedén zavarba, van benne pár száz éves gyakorlata. Higgadtan, rezzenéstelenül várakozik és felméri magában hogy alig alacsonyabb a fickó akivel beszélget, de mivel fiatal, gyaníthatóan jó erőben van, hacsak nem a konditeremben szedte össze azokat az izmokat a karjain, és kockás hasán.
- Valóban, néha túloznak ám a pletykák. Nem mindig minden a vadászatról, szól, és kivételesen most nem is a vér kedvéért teszem azt, hanem csak a magam szórakozására - mosolyodik el, mivel valóban volt pár kellemes emléke Alexel az irodában, hogy igencsak jól érezték magukat, is meg egymást is. Kis híján szó szerint is. A vámpírokról, maga is tudja, elég sok minden terjeng, onnantól kezdve hogy minden élőt megesznek, odáig hogy megrögzött szokások rabjai, ami konkrétan Ericre egyik sem igaz. Azt el kell ismerni hogy azért ismer ilyeneket, példának okáért Godrik, a teremtője, megrögzötten tiszteli az életet.
- Való igaz, nehéz lenne eltüntetni, elég nagy és sajátos alakja miatt nem könnyű néha a szállítása sem - teszi hozzá, hiszen volt hogy nem evidékről szerzett vacsorát, amikor valami különlegesre vágyott. Vagy egy régi ellenlábasra, vagy egy bosszantó kis csitrire, Eric ízlése áldozatok terén is elég csapongó és szeszélyes.
- Van benne igazság. De mivel ember is vagy, így is a tápláléklánc csúcsán vagy, csak a vámpírok állnak feljebb tőled, csak, mi átkozott-áldott nép vagyunk feljebb - filozofál egy kicsit, és szürkés szemeivel gondtalanul állja Chrispin tekintetét, mikor bemutatkozik, biccent, ez részéről annyit tesz hogy oké, értette.
- Nem mondhatnám hogy valami nagy barátok lennénk... - húzza el ismét a száját, még emlegetni se szereti hiszen közte áll, és Sookie között, akit magának akar. Jó játék, izgalmas, különleges, de csak egy élő.
- Eric Northman vagyok, a helyi sheriff - mutatkozik be ő is, és minden félelem érzet nélkül nyújt kezet a másiknak. Ha támadna, még lendületet is vehet, nem akar harcba bocsátkozni, de mivel annak idején harcosnak nevelték... nem nagyon tudja kiölni ezt magából.
- Nem, valóban nem vagyok mai darab. A 200-hoz adj még hozzá 800-at - mosolyog, mert valóban már lassacskán 1000 év körül jár, plusz mínusz pár évtized, ennyi idő után ki tudja már követni ezt?!
- Ha dolgoznál, milyen típusú munkát keresnél? Szemre való tested van, de félre ne érts. Gondolom nem titok előtted hogy kié a Kéjvadász...- mosolyodik el. Talán jó táncos lenne...
- Ha lenne kedved táncolni a színpadon, és privátban is akkor lenne ajánlatom neked - jegyzi meg, és magában már jó pár lépéssel előre jár.

Vendég

Izomzatom nem onnan van, hogy órákon át döglök egy konditeremben. Hanem a munkának köszönhetem, már gyereknek ládákat pakoltam suli után egészen az esti takarodóig. Aztán meg az elmúlt hét év vándorlásában is elég sokszor dolgoztam kétkezi munkásként, nem mindig sikerült bárokban kapnom munkát ahol keverhettem az italokat és elkápráztathattam a vendégeket. Sokszor kellette inkább izomerővel munkát végeznem, és ládapakolásban már verhetetlen vagyok. De nem szeretem, nekem a koktélkeverés fekszik, az volt a gyerekkori vágyam, a mixer szakma.
- Ahogyan sok pletyka amit, mesének vagy mondának neveznek mostanság és a fajtámról szólnak. Abban is rengeteg a túlzás. De mellesleg, én jobb szeretem magam megszerezni a tapasztalataimat. Ha nem így lenne már rég hagytam volna, hogy vámpír gyűlölővé neveljenek. – Hát igen. Anyám félt a vámpíroktól, mert a szülei ezt nevelték belé. Apám is előítéletes volt, így ki voltak az étteremből tiltva jó ideig a vámpírok, aztán mikor a hatóság szállt rá, hogy ezt ne teheti meg, akkor megtett mindnet, hogy a vámpírok ne akarjanak oda bejárni.
Figyelem a vámpír, komolyan kezd érdekelni ki és miféle is lehet és miért éppen erre tévedt? A szokásai rabja lenne? Nem hinném, hiszen akkor már korábba is összefuthattunk volna itt. Vagy nem?
- Ahogyan mondod, noha tigris vagyok másik formámban, de én se eszem meg egy 80kg-os embert egy ültő helyemben, eláshatom, de nem vagyok dögevő, ha kint hagyom? Bomlani kezd, szóval, maradnak a kisebb rágcsálók. Amúgy sem annyira az íze miatt, mint inkább a vadászat élménye miatt fogom meg őket. Az már más, hogy mellé még az éhségem is csillapítom ily módon. – A természetben élő tigrisek, sokszor elrejti a zsákmányukat, de én nem vagyok pusztán tigris, nem én kéttermészetű vagyok, akinek a mási alakja egy szibériai nagymacska. Így nem is fogok olyat magamnak, amit nem tudok elfogyasztani ott és akkor, hiszen nem kedvelem a döghúst. Annál én nagyobb ínyenc vagyok.
- Valahol igazat adok neked, és valahol vitatom azt amit mondasz. Ha ti vámpírok egyedül vagytok, és frissek akkor egy magamfajta ragadozó elejthet benneteket, így úgy hiszem, valahol egy szinten állhatunk a lánc csúcsán, persze csak egy bizonyos fokig. – Úgy gondolom, hogy nem egyed uralkodóak, hiszen mi is elég erősek vagyunk, bár az is igaz, hogy nem minden szinte, egy ezer éves vámpírral szemben, lehetséges, hogy én magam alulmaradnék, de tudnék olyan sebesüléseket okozni neki, amit hosszú időn át megemlegetne. De persze most nem akarom kipróbálni az elméletemet semmi esetre sem, békés estét terveztem, és nem azzal akarom megkoronázni, hogy összemérem az erőm egy vámpírral.
Érdeklődve figyelem, ahogyan a másik vérszívóról beszél, jól láthatóan és hallhatóan nem szívleli a másikat és úgy hiszem, ez kölcsönös lehet a másik fél részéről is. Jobb les ezt megjegyezni, nem akarok kettejük között lavírozni, mivel a közelben élek, és hallottam, hogy néha a vámpírok tesznek ilyeneket.
- Ha jól értem, akkor te valami vezetőféle lehetsz az itteniek számára. – Nem vagyok otthon a vámpírok hierarchiájában, így inkább visszakérdezek, hogy biztosabban tudhassam ki is ő. Illetve, hogy ne csináljak magamból esetleg hülyét, na meg szeretek új dolgokat tanulni és ez most igen csak érdekesnek hangzik. Felém nyújtja a jobbját, egy pillanatig csak nézem, majd én is kinyújtom és megszorítom, csupán annyira, hogy jelezzem, nem vagyok egy anyám asszonykatonája.
- Hmm.. ki hitte volna, hogy ma épp egy ezeréves vámpírba botlom bele. True Blood-ot nem tartom, és a nyakam sem kínálom, de ne hidd, hogy mert rossz házigazda lennék, csupán csak, nem szeretem, ha harapnak, és nincsenek vámpír ismerőseim, mellé pedig. Nem is olyan régen vettem meg ezt a kis házat. – Bököm a hátam mögött álló kis házra.
- Hát, kösz az ajánlatot, ezt bóknak veszem. – beletúrok a hajamba. – De a színpadi tánc vagy a privát nem az én világom. Jobb szeretek a pult mögött lenni, és a koktélokat keverni, azzal kápráztatni el a vendégeket. – Erről nem teszek le, gyerekkorom óta arra vágyom, hogy egy menő klubban dolgozhassam, de nem táncolni akarok, amúgy sem tudok, csak azt a keringőt, amit az esküvőre tanítattak meg velem.
- Táncolni, amúgy sem tudok. – Teszem még hozzá.

Vendég

Legalább kiprésel magából némi emberi reakciót, és nem vitatja, se magában, sem fennhangon a vele szemben álló tigrisember izomzatát. Tetszetős, és pont.
- Be kell vallanom őszintén, a fajtádról nem valami sok pletyka vagy információ jutott el hozzám, így nézd el nekem ha tájékozatlan vagyok - sóhajt fel egy icipicit, használva, amúgy tökéletesen funkciótlan tüdejét. Hiszen Eric nem él, miért lélegezzen hát? Van úgy hogy elfeledkezik róla, és olyankor néha még percekig nem műveli de aztán ugye a megszokás nagy úr...
- Vámpírgyűlölővé? Ejj, hát abban meg mi a kihívás? Jobb szeretem a független lényeket, akik maguk alkotnak véleményt mindenről, nem egy százszor is megrágott csonton, rágódnak még mindig - jegyzi meg, és ismét megfigyelhetővé válik nála az a kis félmosoly, ami olyan jellegzetesen Erices, és gonoszkás is. Persze, szeszélyes hangulatától függően, lehet éppen egy kedves gesztus is.
- Az emberi hús maga undorító, csupán a vér az ami mindent megér, persze ennek is megvannak a maga szépségei és hátrányai. Egy 80 kilós ember is meglepően törékennyé tud válni, ha rájön, hogy biztonságosnak hitt kis világa, melyben eddig élt, semmivé válik.. - jegyzi meg, és végigsimít haján, kiseperve arcából a kósza tincseket, amik belelógnak a szemébe. Szeret mindig mindent látni, és az emo-nak közelébe sem akar kerülni soha.
- Egy friss vámpír, jó ha megéri a 10 évét, ha mestere nélkül grasszál és nincs senki aki vigyázna rá. - magyarázza és szinte észre sem veszi hogy elkezdte ő is használni a manapság divatos szlenget, hogy jobban kifejezze mit akar mondani. Haladni kell a korral szokta mondani mindig...
- Úgy is lehet mondani, bár jobb szeretem ha csak azt tudják hogy bártulajdonos vagyok - mosolyodik el, hiszen az hogy sheriff, ha tervei jól alakulnak, nem sokára változhat...
- Ki hitte volna?
~Hogy belém, és nem apáskodó térítőmbe botlottál. Ch...~
- Nem veszem annak, ne aggódj. Nem vadászni jöttem, vagy mert vére szomjazom, csupán a természetben való sétára vágytam - feleli ugyanazt hatodszor is hogy igazából minden konkrétabb cél nélkül érkezett csak ide, és nem remélte hogy bárkivel is találkozzon.
- Ahh szóval koktél mikszer vagy? - csillannak meg a szemei. Előhúz egy névjegyet a dzsekije zsebéből, és Chris felé nyújtja.
- Ha gondolod, a pult mögött is szívesen látlak. Ha érdekel, keress meg ott a számom és az emailem ha az jobban tetszik, nekem most mennem kell sajnos, még vár a munka is - mosolyog, majd vámpírsebességet használva tovatűnik, magára hagyva a tigrist.

Vendég

Való igaz, a fajtámról nem kering túl sok pletyka, a tigrisek nagyon is hallgatnak magukról és nem akarják kiadni azt, hogy létezünk, még a többi kéttermészetű előtt is titkolóznak. Én magam is csupán annyit tudok, maroknyi szibériai tigrise lehet még a világon, vagy talán már annyi sem. Szóval, kész csoda, hogy mire betöltöttem a huszadik életévem tudtak keríteni nekem egy menyasszonyt, bár gyanítom születésem óta kereshették annak idején a nagyszüleim. De ez mára már tárgytalanná vált, hiszen eljöttem onnan.
Elbeszélgetek a vámpírral, ha kérdez, válaszolok és ez fordítva is így van. Nem érzem, hogy fenyegetést jelentene számomra. Biccentek neki mikor visszakérdez a munkával kapcsolatban, azután elveszem a névjegyet és megnézem mi is áll rajta. Ám mire felnézek, már sehol sincsen a vámpír. Elköszönni nem köszönök, ugyan minek? A levegőtől kellene?
Elteszem a névjegyet, majd kinyújtóztatom a tagjaim, és elindulok vissza be a kis házba, lenne mit csinálni még odabent.

End

Tárgy: Re: Bon Temps -környéki erdők Csüt. Nov. 03, 2011 9:54 am

°°Játék vége°°

Tárgy: Re: Bon Temps -környéki erdők Csüt. Nov. 03, 2011 9:56 am

Futottam, ahogy csak emberi lábaim bírták. A Hold már magasan járt az égen, és nekem minden önuralmamra szükségem volt, hogy ember maradjak. Legalábbis addig, míg beérek az erdőbe, ahol megszabadulhatok a ruháimtól, és a humán formámtól.
A teliholdas estéket mindig szépen megszervezem, hogy senki és semmi ne zavarhassa meg a hónap legszebb éjszakáját. Az átalakulás ugyan kényszer, de maga az érzés, amikor belebújhatok kedvenc állatom bőrébe, és négylábon száguldozhatok...egyszerűen utánozhatatlan.
Ma viszont teljesen másképp alakultak a dolgok, mint eddig bármikor. Most töltöttem az első teliholdas éjszakámat Bon Tempsban, és eszembe sem jutott, hogy bárki is betoppanhat hozzám.Ehhez képest szinte sokkolt, mikor egy régi ismerős állított be hozzám egy üveg konyakkal, amit rögvest el is akart fogyasztani, az örömteli beköltözésem alkalmából.
Kénytelen voltam a telefonom álhívás funkcióját használni a meneküléshez. Nem vagyok rá büszke, de egyszerűen nem bírtam már a lakásba bezárva ülni egy borzalmas konyakot szopogatva.
Amint lelécelt a srác, szinte kirontottam a hátsó ajtón, és futásnak eredtem, a közeli erdő felé. Amint beértem a fák közé, azonnal felvettem a gepárdalakot, és kényelmes tempóban indultam felfedezőútra. Nem is jutottam túl messzire, mikor édeskés szag ütötte meg az orromat.
Azonnal felismertem. Őz. Az egyik kedvenc zsákmányom. Nem kellett sokat szaglásznom, hamarosan a látóterembe került a vad, ám a szél kitolt velem, az őz pedig futásnak eredt.
Gondolkodás nélkül utána vetettem magam, és közben éreztem, ahogyan az egész testem telítődik adrenalinnal. Rövid hajsza után utolértem az állatot, és rávetettem magam. Gyorsan végeztem vele, és vígan falatozni kezdtem.

Vendég

Teliholdas éjjel volt, szabadnapos is voltam mellé pluszban, mert az új főnököm tökéletesen megértette, hogy az ilyen éjjeleken nem szívesen dolgozom. Sokkalta ingerlékenyebb voltam, ha nem válthattam alakot és az senkinek sem volt kellemes, ha én felhúztam magam, mert akkor sokkalta bunkóbb voltam, mint kellene, a nyűgösségem meg már ne is emlegessük.
Így amint csak leszállt az éjjel, és felbukkant a hold már vetkőztem is és a verandámon vettem fel tigrisem formáját. Bár tény, ma cseppet sem voltam óvatos, ahogy kiértem, már vetkőztem is, és már le is kuporodtam a földre, nem figyeltem arra, hogy van-e a környéken bárki is. Majd miután felöltöttem másik arcomat, elrugaszkodtam a lépcsők tetejéről, és már rohantam is az erdőben. Miután átmozgattam magamat és megejtettem a vacsorám is, ami néhány nyúl volt, mert azokat jobban szeretem, izgalmasabb őket elkapni, mint egy őzet. Szóval elfeküdtem és tisztára nyaltam a képem, és a mancsaim is. Azután feltápászkodtam, és lassan körbejártam a territóriumomat, hogy a tigrisek által módon megjelöljem azt, szakasztott, mint a vadon élő társaim. Mivel erre az utóbbi napokban ne volt időm, tekintve, hogy munkát kaptam, de ideje megtenni, mielőtt valaki belép a területemre. Hol karmaim, hol pofám használtam, hol pedig egyéb módot a területem határainak a kijelölésére, mikor is idegen szagot éreztem meg a levegőben a vérszagával együtt. Dühös lettem, hogy be merte tolni ide az orrát, valami más ragadozó, mert nem a vérző szarvas volt az idegen illat forrása. Füleim hátracsaptam, és bőszen beleszimatoltam a levegőbe, hogy megtaláljam, pontosan merre is kell elinduljak, és közben elkönyveltem magamban, hogy meló után vagy előtte vagy valahogy, de gyakrabban kell szagmintát hagynom, hogy ne jöjjön be ide egy épp eszű kéttermészetű sem, nehogy már az én területemen vadásszanak?! Magamnak való vagyok? Lehet, de ez a tigris alaptermészet része, nem osztozunk mással a vadászterületünkön. Óvatos léptekkel közelítettem meg a betolakodót, aki hamarosan fel is tűnt, előttem és bőszen falatozott egy őzből. Hátracsaptam a füleim, kivillantottam hatalmas fogaim, és mélyről jövő egyértelműen fenyegető morgásba fogtam bele. Ott álltam a gepárd mögött, és minden izmom megfeszült, ugrásra készen voltam, tudtam jól, ha elkapom a vékony macskát, akkor neki annyi, egy mozdulattal eltörhetem a gerincét, mivel sokkal hatalmasabb és erősebb vagyok nála, viszont ő a gyorsabb, de csak rövidtávon.
Úgy voltam vele, hogy ha nem takarodik el innen, akkor megleckéztetem, elkapom és alaposan megtépem a kis dögöt, hogy bemerte tolni ide a képét, hiszen az itt az én birtokom, és senkit sem tűrök, meg rajta aki az engedélyem nélkül itt vadászik.

Tárgy: Re: Bon Temps -környéki erdők Szer. Dec. 21, 2011 11:29 am

Jóízűen faltam a friss húst, és a vér illata betöltötte az orromat. Talán ezért nem éreztem a mögöttem felbukkanó tigris közeledtét már jó előre. Csak akkor vettem észre, mikor már felbukkant mögöttem, és morogni kezdett. Még a totál idióta is észre vette volna, hogy nem üdvözölni akar. Megfordultam, hogy szembekerüljek vele, és a zsákmányomat védelmezve én is visszamorogtam a tigrisre.

Nem sok esélyem volt egy tigris ellen, de úgy voltam vele, hogy ez az én kajám, és semmi köze hozzá. Nem vettem észre, hogy valaki más területére tévedtem, hiszen annyi sütnivalóm még nekem is van, hogy nem lépek hívatlanul más földjére. Épp, ahogy ember alakban sem rontok be senki házába, hogy feltépjem a hűtőjét, és falatozni kezdjek. Mindenesetre úgy tűnt, hogy a tigris, aki mellesleg szintén kéttermészetű, mint én, a sajátjának tekinti ezt a környéket, én pedig behatoló vagyok.

Ettől függetlenül nem akartam fülem-farkam behúzva elsunnyogni. Hím vagyok, méghozzá igencsak vérmes, ha harcra kerül a sor. Azért a prédám és a tigris között állva éreztem, hogy nem fogok jól kijönni a dologból, de a kockát már elvetettem azzal, hogy visszamorogtam. Tovább folytattam hát amit elkezdtem. Morogtam és fújtam, és felkészültem az eléggé kilátástalannak ígérkező harcra. Legfeljebb sprintelek egyet, ha nagyon nagy a baj...

Vendég

Ez a fickó vagy túl vakmerő vagy bolond. Egy gepárd egy szibériai tigris ellen, ráadásul egy hím tigris ellen?! Meghibbant ez? Játszunk egy kicsit a számokkal, egy kifejlett hím szibériai tigris közel 300 kiló színtiszta izom és erő. 3,3 m hosszú. Én magam is a szép nagy tigrisek közé tartozom, és az előbb méretek rám illenek. Ezt a háromszáz kilót ne tartsátok soknak, mert mint mondtam szín tiszta izom, meg a bundám adja ki ezt a súlyt. Állati formámban sincsen rajtam semmi felesleg. Egy gepárd, pedig, 40-65 kiló között vannak, ez a fickó itt velem szemben nem valami súlyos… testhosszúk 110-135 cm között van. Ugye érezhető a kettőnk közötti súlycsoport különbség? Ráadásul ő a gyorsaságával elinalhat előlem, de ha telibe kapom, akkor úgy roppantom ketté mint egy ropit. Ő vagy az erőviszonyokkal nincsen tisztában vagy életunt, vagy azt hiszi, én valami kis cicus vagyok, akit a veszett morgás és fújás meghátrálásra késztet pláne a saját vadászterületemen, ami ráadásul papíron is az enyém? Az egy dolog, hogy ő képes a 110km/h futásra, én nem de jelen pillanatban ezzel nem sokra megy, hiszen alig két méterre vagyok tőle, és ugrásra készen kuporodom le miközben vicsorgom és fenyegetően morgom.
Hát, ha ettől nem ijedt el, akkor viszont megmutatom neki, hogy mit is jelent, ha valaki egy szibériai tigris vadászterületére tévedt be engedély nélkül és nem kotródik el a figyelmeztetésre. Nem mondtam volna, hogy ma kissé vérmes a hangulatom?
Izmaim megfeszülnek, morgásom elhal, majd utána vetem magam, de nem tarolom le, hiszem azzal a végzete is lehetnék, megölni nem akarom, de azt megmutatom neki, hogy jobb, ha megadja a nagyobb ragadozók számára tiszteletet. Alaposan meglegyintem, de karmok nélkül és csak egy manccsal, de ez így is elég nagy erővel indítom meg ahhoz, hogy csillagokat láthasson. Úgy gondoltam kicsit megpofozom, és esetleg megtépem a bundáját is. Megölni nem fogom, hiszen ő is kéttermészetű, és nem szokásom csak úgy kimulasztani valakit, aki nem a prédám. Tehát nem ölök embert.

Tárgy: Re: Bon Temps -környéki erdők Vas. Dec. 25, 2011 4:28 pm

Lehet, hogy még elfuthattam volna. Ha van egy kis eszem, akkor talán meg is teszem. De nem igazán mondhatom, hogy valami észlény lennék. Csak álltam, mint valami hülye, és morogtam. Fenyegetően. védelmeztem azt a nyamvadt kis szarvast, miközben tudtam, hogy bármikor, bárhol foghatnék magamnak másikat... idióta vagyok, tudom. Alyanne sokszor azt mondta, egyszer a férfiúi büszkeségem lesz a vesztem. Talán épp most?

A tigris rám vetette magát, én pedig épp csak annyit mozdultam el, hogy nehogy úgy tűnjön, futni akarok. De úgy nézett ki, hogy az ellenfelem nem küzdött teljes erőbedobással.

Hiába mozdultam el, nem volt elég. Pislogtam egyet, s mire kinyitottam a szemeimet, egy hatalmas mancs közeledett szédítő sebességgel a pofám felé. Aztán egy tompa puffanás, én pedig átbukfenceztem a félig elfogyasztott vacsorámon, és nagyot nyekkenve értem földet. Kinyitottam a szemem, és hirtelen azt sem tudtam, merre vagyok, és hogy hol az ellenfelem. Megráztam magam, és próbáltam felmérni a terepet, de a látásom még mindig nem volt tökéletes. Forgolódtam jobbra- balra, hogy legyen némi esélyem időben észrevenni, honnan jön a következő csapás.

Tudtam, ha ma itt megnyúvasztanak, azért csak és kizárólag én leszek a felelős, hiszen millió esélyem lett volna menteni a bőrömet. Aztán eszembe jutott. Hiszen ott állt előttem a minta. Akár át is változhatok tigrissé. Csak le kellett másolnom az ellenfelemet. Akkor már bizony keményebb küzdelemre számíthat. Vagy talán akkor már nem is akarna annyira harcolni. De annak is megvan az esélye, hogy még inkább bepöccen, és átharapja a torkom. Sosem voltam még tigris. Nem tudom, hogyan tudnám viselni azt az alakot.

Ezek a gondolatok néhány pillanat alatt futottak át az agyamon,miközben azon voltam,hogy betájoljam a valódi tigrist. Mikor megláttam végre, úgy döntöttem, várok még a tigriskedéssel, meglátjuk, mire megyek egy ekkora fickó ellen.

Vendég

Nem finomkodtam túlságosan vele. Csupán annyiban, hogy csak akkora csapást mértem rá, ami elég ahhoz, hogy csillagokat lásson, de ne törjem el a nyakát. Ha netán az álkapcsa még is roppan, hát az még belefér, abból fel lehet épülni. Mindenesetre nem az volt a célom, hogy maximálisan leamortizáljam, csupán csak kicsit eltángálni, hogy tudja itt ki az úr. Mert ez itt az én területem.
Ha totális erőbedobással küzdenék, ki lennének eresztve a karmaim és két kézzel, azaz manccsal osztanám a nagy -nagy pofonokat. Gepárddal ennek előtte nem volt dolgom, így mikor átbukfencezett a pofonom hatására maga akkor megálltam és nem vetettem magam utána még. Kíváncsi voltam, ennyi vajon elég volt neki, vagy pedig sokkalta több kell, hogy vegye a lapot és kotródjon a területemről és többet ide be ne tegye a tappancsát hívatlanul.
Még ő a fejét rázta én addig tigrises méltósággal leültem és őt figyeltem, füleim hátracsaptam.
Nem tudom, hogy mi is ő, alakváltó vagy vérgepárd? De a felől nincsen kétségem, hogy ha tigris lenne, csak még vehemensebben védeném vele szemben a területem és akkor nem csak egy ekkora pofonnal úszta volna meg. Nem akkor ott komolyan vér is folyna, de így ez elkerülhető, mivel ő nem egy a csíkos fajtársaim közül.
Mikor megtalál a tekintetével, akkor rávicsorgok, és megmutatom neki hatalmas fehér agyaraimat. Nem túráztatom magamat feleslegesen, mivel bőven nagyobb vagyok nála és erősebb is. Emiatt nem érzem szükségét annak, hogy újra lerohanjam, és ketté roppantsam akár egy ropit.

Tárgy: Re: Bon Temps -környéki erdők Vas. Jan. 01, 2012 4:15 pm

Ott álltam, kissé üveges szemekkel és kótyagos fejjel a tisztás közepén, velem szemben egy hatalmas tigrissel. A zsákmányom ott feküdt előttem, és a friss vér és hús szaga szinte csiklandozta az orromat. ~ Olyan szépen indult ez az este! Most pedig nézd, hová jutottam…~ keseregtem magamban, miközben a tigrist figyeltem, aki feszesen ült és pillantásomra vicsorgással reagált. Totálisan esélytelen…. ez a két szó keringett az agyamban, és egyre csak azon járt az eszem, miként mászhatnék ki ebből a szituból úgy, hogy testi épségemet is megtartsam, és a büszkeségem is a lehető legkisebb károsodást szenvedje.
Mert az igazat megvallva, nekem másom már nem nagyon volt. A feleségem halott, a szüleim egészen jól megvannak nélkülem is, és gyakorlatilag egyedül vagyok,mint a kisujjam.
Na persze, azért nem volt halálvágyam, annyira azért nem voltam elkeseredve. Csupán átfutott rajtam, ha most felveszem a nyúlcipőt, sosem tudnék többé tükörbe nézni. Arról nem is beszélve, hogy ez a tigris is itt lakhat valahol a közelben. Tehát jó eséllyel belebotlom majd valamikor a közeljövőben, tekintve, hogy Bon Temps nem egy New York City, ahol simán elkerülhetjük egymást.

A lehetőségek számbavétele eléggé lelombozott. Ha elmenekülök, vagy eloldalgok, az majdnem rosszabb, mintha kinyíratnám magam. Ha tovább hőzöngök és feszítek, akkor nemsokára alulról szagolhatom az ibolyát. Nagyon tudtam volna örülni, ha gepárd alakban is tudtam volna beszélni. Én ugyanis inkább ebben vagyok jó. A konfliktusok békés rendezésére úgy láttam, lenne esély, de egyelőre nem akartam kockáztatni. Ha visszaváltozom emberré, és ő nem, akkor még annyi esélyem sem marad, mint így, állati alakban. Mégis ezt tettem. Egy szempillantás alatt vedlettem át állatból emberré. Ott álltam egy szál semmiben a tisztás közepén, és a szarvas teteme már egyáltalán nem volt vonzó semmilyen szempontból.
Feltartottam a kezeimet, és megszólaltam. – Tudod, én jobban örülnék, ha ember módjára tisztáznánk ezt a kis félreértést. – mondtam a tigrisnek, és vártam, hogyan reagál a megadásra.
Közben azért eldöntöttem, ha mégis megtámadna, ezúttal az ő alakját veszem majd fel, és a kiegyenlítettebb erőviszonyok között talán lesz némi esélyem.

Vendég

A tigrisek legnagyobb méltóságával ülök ott és figyelem a fickót. Látom a gepárdon, hogy lázasan forognak a kerekek a fejében. Az ő érdekébe ajánlom, hogy jobb, ha a távozás mellett dönt és eltűnik a francba az én területemről. Tekintve, hogy igen csak nehezen viselem a betolakodókat. Nem csak mert ez az én vadászterületem, hanem mert kissé tartok az emberektől, hogy puskával jönnek ellenem, hogy egy tigris garázdálkodik az ő városukban. Hiszen a kéttermészetű társadalom még nem leplezte le magát az emberek előtt, így nem is tudnak a létezésünkről, csak néhány kivételes helyzetben lévő egyén, mint amilyen a szomszédom is. Bár még nem találkoztam vele, ahhoz át kellene vágni a fél erdőn. Közben mozgolódni kezd előttem a gepárd, majd feldereng körülötte a mágikus köd, ami az alakváltással jár együtt. Izmaim megfeszülnek, idegeim szinte pattanásig, ha netán nem emberé alakulna vissza hanem valami mássá, mert nem vérállat hanem csak váltó, akkor akár egy tigris ként is támadhat és arra jobb felkészülni. Ám, nem másik állatot választ, hanem emberként áll előttem. Ahogy elnézem, egy kicsit feszéjezi őt a helyzet, hogy egy szál semmiben ott áll, én meg bundában ülök vele szemben. Meghallgatom, amit mond, aztán hátracsapott füleim visszaállnak egyenesbe.
Egy pillanatig még húzom a dolgot, fülelek és figyelem őt, a levegőbe is beleszimatolok, majd én magam is visszaveszem emberi alakom, körülöttem is feldereng a felhő, majd felegyenesedek, és mellkasom előtt összefonom a kezeim.
- Hallgatlak. – biccentek neki. – Tekintve, hogy te tetted be a lábad az én vadászterületemre és egyben otthonom területére is. – Jó tudom, én hanyagoltam a terület megjelölését, mert az utóbbi néhány napban eléggé kifárasztott a meló, és az, hogy haza vezessek onnan. Lehet még is csak be kellene költöznöm a másik városba.
Mellesleg ha megpróbál átejteni, visszavedlek tigrissé, és ízekre tépem. Közben azon is elgondolkozom, hogy ő lehet váltó és nem csak kéttermészetű.
- Jól sejtem, hogy váltó vagy és nem vérállat? – Karom még mindig összefonva van a mellkasom előtt. Most, hogy nincs rajtam ruha, nem is tudnák magammal mit kezdeni, mert nem tudom zsebre vágni, mint ilyenkor szokásom lenne.

Tárgy: Re: Bon Temps -környéki erdők Hétf. Jan. 02, 2012 12:52 pm

Figyeltem a tigrist, mielőtt átváltoztam. Tudtam, hogy tudta, hogy ez következik, de arról fogalma sem volt, hogy mivé alakulok át,hiszen nem tudhatta, mi vagyok. Sőt, miután én szépen felvettem az ádámkosztümöt, ő még mindig bundában üldögélt a helyén, bár már korántsem volt olyan fenyegető a viselkedése, mint egy perccel azelőtt.

Végül nagy megkönnyebbülésemre ő is felvette az emberi alakját, és így már végre beszélgethettünk. Persze az, hogy emberré változtunk mindketten, nem jelentette azt, hogy már nem lennék hátrányban, ha humán bunyó lenne a dologból. Emberi alakban is sokkal magasabb, szélesebb, erősebb nálam. Nem becsülöm le magam, de az ellenfelem teljesen más súlycsoportot képviselt, ez egyértelmű volt. De egyelőre nem volt szó újabb bunyóról, inkább beszélgettünk. Meztelenségem egy pillanatig zavarba hozott, de az, hogy már a másik férfi is hasonló „öltözetben” volt, megkönnyítette a dolgom.

- Oké, én sajnálom, nem állt szándékomban a felségterületedre betörni. Ha tudtam volna, hogy ez már valaki másé, nem jöttem volna erre. Ez az első holdtöltém itt, Bon Tempsban. – kezdtem bele a magyarázkodásba, aztán a felmerült kérdést is megválaszoltam, csak előbb leültem az egyik közeli fatönkre. – Igen, telibe találtad. Alakváltó vagyok, és álmomban sem gondoltam, hogy egy vértigrissel ebben a kicsike városban fogok találkozni. – valahogy eszembe sem jutott, hogy ő is alakváltó lenne. Minden egyes mozdulata, és a viselkedése is azt sugározta, hogy ő egy igazi tigris. - --- Hidd el – folytattam - eszemben sem lett volna idejönni, ha találtam volna bármi nyomát annak, hogy ez egy tigris területe. – mondtam vigyorogva, hiszen már eléggé biztonságban éreztem magam ahhoz, hogy ezt megengedjem magamnak. Örültem, hogy a tigrissel értelmes keretek között lehet tárgyalni, és hát azt sem tartottam utolsó dolognak, hogy még élek, és Bon Tempsban már van valaki, aki tudja a titkom, de mégsem kell attól tartanom, hogy elárulja.

Vendég

Ahogy így elnézem most a másik pasit, érdekes választás volt neki a gepárd, tekintve, hogy embernek is olyan, mint az állata. Nyurga és vékony, inas és izmos, de nem vitte túlzásba a dolgot. Emiatt elég szépen párhuzamot lehet közöttük vonni, de gondolom, nem emiatt választotta ezt az alakot magának. Hiszen most már tudom, hogy váltó és nem vérállat, mint ahogyan én. Mások az energiái, és ezt úgy igazán az alakváltása közben tudtam érzékelni.
- Ha már ilyen szépen belekezdtél, nos, akkor ez részben az én hibám is, hogy bejöhettél, tekintve, hogy a napokban nem volt időm a terület jelölésre. Mellesleg nekem is ez az első teliholdam itt. – Még ő leült, én addig az egyik fának támasztottam a hátamat és innen figyeltem őt. Engem nem zavart ez az állapot, nem vagyok szégyellős.
- Én meg már kezdtem azt hinni, hogy erre csak vérszopók és emberek élnek, semmi más értelmes életforma. – Fűzöm hozzá, egy kicsike mosollyal.
- Chrispin Denoire a nevem, és neked? – Mutatkozom be, majd felnézek az égre, hamarosa hajnalodik.
- Nem tudom, te, hogy vagy vele, de nekem már fáznak a lógó alkatrészeim, szóval én bemennék a házamba. – Ezt veheti meghívásnak is, ha szeretne közelebbről is megismerni, de csak, baráti alapon és beszélgetve. Bevallom, már hiányzott egy hasonszőrű társasága mint amilyen én magam is vagyok.

» Város-környéki erdők
» A bár-környéki erdő
» -KALAND- Bon Temps 2.0