Tánctér

A lenézés már régen nem érdekel. Megtanultam fölényesen átlépni ezek felett és nem izgatom magam. Kölyöknek megtettem, akartam valaki lenni, az apám fia akartam lenni, de az amit tettem számára megbocsájthatatlan volt. Jobb, hogy elkerültem otthonról és felépíthettem saját magamat, igaz már régóta nem volt a közelemben senki sem, akivel őszinte lehettem volna, aki felé kinyílhattam volna, de ezek már nem érdekelnek egy kicsit sem. Megszoktam, megtanultam, hogy ezek nélkül is lehet élni, és jobb is, nem hátráltatnak az előre haladásban. Legalább nem kell azon aggódnom, hogy mit gondol rólam, a munkámról, vagy, arról, hogy elegem lett felmondtam, és különben is, egy barátnő csak nyűg és hiszti. Meg a bankszámlámnak a kifosztója, kell a francnak.
A munkám szeretem, imádnak és vágynak rám. Epekednek utánam és a kedvemben járnak, amit annak előtte sosem kaptam meg, most aztán két marékkal szórnak utána mindent és én kedvemre válogathatok az epekedő tekintetű lányok között. Bár Adriana nem ilyen, de pont emiatt tetszik most nekem annyira hiszen van benne kihívás, nem is kevés, mivel egy mosolyomért nem dobja el magát, és egy forró tánc után nem hullajtja el a bugyiját és nem búgja a fülembe, hogy mindene az enyém. Most meg kell dolgozzak azért, hogy elismerjen, vagy, hogy valami cseppenjen nekem belőle. És ez üdítő változatosság a sok ingyen falat között.
- Tetszik, nem tetszik? Ugyan, te véleményt mondtál, ahogyan én is. Hidegen hagy a dolog, hiszen nem tetszhet az ember mindenkinek. – Megvonom a vállam kecsesen, ahogyan azt a táncosoknál szokás, de ettől függetlenül érezni bennem a tesztoszteront. Nem kell félteni, nem a pasikra bukok és nem is vagyok lányos, ezt az a sok nő is alátámaszthatja, akikkel összefeküdtem idáig.
A pulthoz sétáltunk, leültünk és kikértük mind a ketten az italukat, azonban én mg nem kortyoltam bele a sajátomba, helyette Adriana ajkairól ízlelhettem meg a koktélját, csókját fogadtam, aztán megnyaltam a szám, és beleittam a vodka-narancsomba, majd a nyakára fontam az ujjaim, és közelebb húztam magamhoz, hogy most én csókolja meg őt, és így kóstolhassa meg én mit is iszom.
- Hmm… finom… - jegyzem meg neki és ezt most értheti az italára és a csókjára is. Hiszen nem mondtam ki egyértelműen mire is gondolok. Aztán elhúzódok és megemelem felé a poharam, majd megint bele kortyolok és éhes, csillogó szemekkel nézek a másik párducra.

Az élet nem más, mint egy játék, és hogy i győz, az a döntéseinktől, és a szerencsénktől múlik. Vannak olyanok, akik azt tekintik győzelemnek, ha megvalósíthatják a kisgyermekként megálmodott életüket. Hűséges férj, ház a belvárosban, nyaraló a tengerparton, gyerekek, biztos háttér. Szerintem az ilyenek álomvilágban élnek, és addig nem élvezik az életet, amíg meg nem valósítják az álmaikat. A végén, lehet, hogy tényleg győznek, de az oda vezető út, az keserű, és szenvedésekkel teli. Van a másik kategória, aki nem tervez, hanem élvezi az életet, és tudja, a végén Ő csak nyertesként kerülhet ki az élet játékából. Hisz nem pazarolta az idejét arra, hogy görcsösen ragaszkodjon az álmaihoz, hanem csak élvezte azt, amit az élet kínált neki, és kihozta mindenből a maximumot. Én az utóbbi kategóriába tartozom, és e miatt a házimancik le is néznek, de nem törődök velük. Igazából senkivel sem törődök, kivéve persze magamat. Tudom, hogy én csak nyerhetek, és az életemet úgy kiélvezem, ahogy azt senki más. Hogy hogy jutott ez eszembe nem tudom, de nem is fontos, csak az, hogy élvezzem a pillanatot, és a saját szabályaim szerint éljek, úgy, hogy ne érdekeljen, az, hogy a többi ember mit is gondol rólam. Lehet, hogy a végén egyedül maradok, de legalább elmondhatom, hogy a legszebb éveimet kiélveztem.
Nem tetszik, hogy Rian így szórakozik, elhúztam előtte a mézes madzagot, rá is harapott, de nem úgy ahogy én azt szerettem volna. Ittam pár kortyot a koktélomból, majd körbe néztem a teremben, ki az, aki megérdemli a társaságomat. Mily szomorú, hogy ilyen személyekből sosincs tele egy szórakozóhely. De lehet, hogy csak én vagyok túl válogatós? Ki tudja.
-Mit terveztél mára? - Kérdezem Riantól, kíváncsi vagyok, hogy Ő vajon megfelel e nekem mára, vagy más hím után kell néznem?

Már gyereknek megtanultam, hogy álmodozni felesleges dolog, ha akarok, valamit dolgozzam meg érte vagy szerezzem meg. Felesleges idő és energiapocsékolás, álmokat és kósza vágyakat kergetni, mióta a magam ura vagyok, azóta így is élek, ha megkívánok, egy nőt megszerzem magamnak, és a végén ő is én is elégedettek vagyunk. Ha sikeres akarok, lenni megdolgozom érte, kondi, edzés, gyakorlás, minden, ami ahhoz kell, hogy két kézzel kapjanak utána és engem akarjanak. Megtanultam, hogyan lépjek át mások felett, hogyan kell úgy csavarni a szálakat, hogy a végén az legyen, amit én magam akarok, és ennél többre nincsen szükségem, eddig is jól megvoltam ezzel, ezek után is tökéletesen megleszek.
Mint mondtam, nem kergetek hiú ábrándokat, de ezt a párduclányt, igazán elkergetném az ágyig. Akarom, tehát meg is fogom magamnak hódítani, már csak azt kell megfejtenem, hogy ő melyik taktikának adja be a derekát?
- Hogy őszinte legyek, úgy gondoltam feltérképezek pár helyet, munka szempontjából.. meg persze megnézem, találok-e egy kedvemre való nőt, akivel végig birkózhatom az éjjel maradékát, és szétszaggatjuk a lepedőmet. – Nem kerteltem, elmondtam mit is akartam a mai estére, nem, semmit sem terveztem, csak tudom, mire vágyok, és mit akarok, és jelen pillanatban erre a nőre nagyon is vágyom.
- Na, és te szépségem, volta mára nagy terveid, vagy csak az árral sodortatod magad? – Kérdezem tőle, miközben felkelek a bárszékről, combjaira teszem a kezeim. Azután hozzá hajolok, és most én kezdeményezek egy csókot, határozott, követelőző, játékos, sokat ígérő, amit most én adok neki. Benne van annak az ígérete amit korábban mondtam, hogy olyan alkalmat akarok és partnert, aki kéjesen sikolt,és szétszaggatja a lepedőt, miközben én teszem őt boldoggá és ő engem.

Magamban elmosolyodok, a szavai hihetetlenül nagy egoizmusra engednek következtetni. Persze ez nem árt, csak nehogy a nagy egó, a teljesítmény rovására menjen. Annál nincs nagyobb hiba, mint amikor valaki nagy szájhőst alakít, aztán az ágyban meg egy nyúlbéla. Viszont az őszinteség tetszik, kicsit nyers, de ez még talán belefér. Talán… hogy mit akarok én ma, az még mindig egy nagy kérdőjel, de remélem hamarosan meg tudom állapítani, hogy érdemes e ezzel a hímmel több időt töltenem avagy sem.
-Nem szokásom tervezni. A pillanatnak élek, és próbálok minél többet kihozni belőle.- Ez a válaszom neki. Munkahelyem már van, szóval a miatt nem kell aggódnom, más meg nem érdekel. Lakásom is van… Kell más? Nem. Nekem nem.
Lábaim a csípője köré fonom, és nem engedem el, ha el akarna távolodni tőlem. Most úgy vagyok Riannal, hogy le akarom tesztelni. Valóban olyan, mint amilyennek mondja magát? Majd meglátjuk!
-Mond csak, messze laksz innen? Mert ha engem akarsz, engem bizony nem kaphatsz meg egy klub mosdójában, vagy eldugott folyosóján… - Hozzám biztosan nem fogom meginvitálni. Az olyan hely a számomra, ami csak az enyém, mást nem engedek be oda.

Adriana Velasquez

Egom az van bőven, ha valakinek semmije sincsen, akkor bizony nem árt, ha felépíti az egoját, hogy még is csak legyen valamije és másokkal is elhitethesse, hogy ellenállhatatlan, legyőzhetetlen és csúcsszuper. Egy valamihez értek, az a tánc, a vetkőzés, és ami ehhez kell, iskoláim nincsenek, nem vagyok számítógépzseni… stb. Csak én magam vagyok, egy vérpárduc, aki a vetkőző táncból él, szóval kell az ego. Oké, tudom, hogy jó vagyok, mert erre törekeszem… na, mind egy ebbe most ne menjünk bele. Vannak érdekesebb dolgok is itt ma este.
- Úgy az igazi… kötöttségek nélkül, lazán élni, és nem azon malmozni mi lesz a holnappal. – A fejemmel egy elég elázott tag felé intek. – Vannak, akik nem tudják ezt.. – Sosem hittem, hogy az alkohol bármit is megoldana, csak elodázza a problémát, és ha nem figyelsz, könnyen sokkal nagyobbat is csinálhat belőle.
Munkám még nincs, de a pénzem még egy darabig kitart, van hol aludnom, szóval jól vagyok köszönöm, és majd csak lesz valahogyan. Nem félek a holnaptól, és attól, amit hoz, hiszen majd csak lesz valahogy és eddig is volt.
Egyik kezem a derekán, a másik a combján és azon simítok végig, miközben a zene ritmusára, lejt a csípőm és ezzel hozzá dörgölőzöm.
- A Hadesben foglaltam magamnak szobát… Egy ilyen nő, nem is a mosdóba való, és nem is egy folyosóra… Különben meg lepedőszaggatást emlegettem és nem falkaparást… - A bárban most éppen lágy ugyanakkor lüktető zene szól, ami pont kedvez ami kettőnk helyzetének.

Mindenki másban keresi meg a saját boldogságát. Van, akit a pénz tesz boldoggá, van, akit a természet, van, akit pedig a tervezgetés, megint másokat pedig az alkohol. Én szeretem a hatalmat, azt a fajtát, amivel másokat az őrületbe tudok kergetni.
-Vagy csak nem tudják, hogy hol is van az a bizonyos határ, amit nem szabad átlépni, ha alkoholról van szó. -Egyszer mindenki átesik azon a határon, ha van kivétel, akkor csak nagyon kevés, de ki az aki nem rúgott be egyszer sem az húszas éveiben? Vannak olyanok, és úgy ítélik el a többieket.
Halkan dorombolok egy kicsit, mikor csípőjét ringatni kezdi a zene ritmusára. Ez tetszik nekem.
-Az kellemes hely. Már volt szerencsém hozzá. - Az, hogy milyen zene is szól, már réges rég nem érdekel. Ma elég volt a táncból, holnap úgy is jöhetek dolgozni, akkor majd lemozgom azt, amit ma kihagytam. Fölállok a székből.
-gyere!- mondom, majd elindulok a kijárat felé, fölülök a motoromra, várok, hogy Rian velem jön e, vagy van saját közlekedési eszköze?

A hatalom igen csábító dolog, pláne, egy olyan kis csóró kölyöknek mint amilyen én magam is voltam sok évvel ezelőtt, most sem vagyok kő gazdag, mivel kocsim sincsen, de még egy motorom se, szóval nekem marad mindig a gyaloglás, a busz vagy a vonat. Ide is a saját két lábamon jöttem el.
- Lehetséges az is, de aki ennyire leissza magát ilyen rövid idő alatt, kétlem, hogy nem tudná a határt, inkább vigasznak szánhatja… - Én még sosem ittam magam matt részegre, félek attól, mi történne, ha lerészegednék ennyire, vajon előbújna a másik természetem? Leleplezném magam és lelőnének, mint valami veszett vadat? Emiatt nem merek annyit inni, hogy részeg legyek, szeretek élni, és nem szeretném valakinek az ágyelőjeként végezni, még véletlenül sem.
Halk dorombolása nagyon is tetszik nekem, így élvezettel ringatom a csípőm tovább a lágy zenei ritmusra, ami most szól a hangszórókból.
- Nem rossz… - mosolyogom le rá. Végül is szeretek a Hadesan lakni, de azért nem fogom senkinek sem ajnározni a helyet még véletlenül sem.
Elengedem, mikor feláll a székből, és nézem merre is tart, nem mászom rá, ha nem akar velem maradni, de mikor hív akkor mellé lépek, és lazán a csípőjére csúsztatom a kezemet.
- Motoron még nem volt szerencsém utazni, pláne nem női sofőr mögött… - Pimasz mosolyt villantok rá, majd felülök mögé, ami furán hat egy kicsit, de majd csak túlteszik magukat ezen az emberek.

Igen, kell nekem ez a hím. Ma, most, azonnal! De nem olyan vagyok, akit egy mosdóban, vagy hátsó folyosón meg lehet kapni. Én ennél sokkal többet érdemlek, és követelek is. Az van amit én akarok, és vagyok oly kedves, hogy néha meghagyom a partnereimnek azt az illúziót, hogy minden úgy történik, ahogyan azt ők akarják, pedig ez nem így . Én irányítok, ez mindig is így volt, és így is lesz. Erről nem vagyok hajlandó lemondani.
Adrian csak követ, és nem kezd el taperolni, mikor előtte megyek, ez jó, mert valószínűleg kapna is azért, ha csak úgy elkezdené fogdosni a hátsómat. Felülök a motorra, majd megvárom, míg Ő is felül mögém. Indulnék, de a kistáskám elkezd rezegni. Előveszem belőle a telefonomat, majd fölveszem, intek Adriannak, hogy szálljon le a motorról, majd én is leszállok, és arrébb sétálok.
Jó hír. Viszonylag. Azt hiszem.
Beszélek egy fél percig, majd bontom a vonalat, és visszasétálok a motoromhoz. Feldúlt vagyok, és nem tudom hova tenni a dolgokat.
- Te itt maradsz. Nem jöhetsz velem. - mondom, majd nem mondok neki semmi mást, csak fölülök a motorra és már itt is vagyok.
A magánnyomozó hívott, akit felbéreltem a bátyám keresésére. Azt mondta, hogy megtalálta, és vámpír lett. Ez nem lehet igaz!


//köszöntem//