Veronica Salisbury otthona

//előzmény: Bon Temps - Fogadó a Francia Vándorhoz //

Nem mondhatnám, hogy türelmesen vezettem. Jónéhány közlekedési szabályt megszegtem, de nem érdekelt. Nem volt kedvem szembenézni egy dühös és éber farkassal, amikor hazaérek, és kinyitom a csomagtartót.
Szerencsére nem találkoztam rendőrrel, és komolyabb forgalom sem volt, így aztán egészen hamar hazértünk. Felnyitottam a csomagtartót, és a fickót ugyanúgy találtam, ahogy behajtogattam az Vándor parkolójában. Némi erőfeszítés árán kiszedtem őt a kocsiból, és bevonszoltam a házba. Az egyik szomszéd épp arra járt, és kidülledt szemekkel nézte, vajon mi a frászt is csinálok én egy ájult fiúval. Nem érdekelt különösebben. A környéken élők tisztában vannak vele, hogy mi vagyok, így aztán inkább befogják a szájukat, és becsukják a szemüket. Ha van egy kis eszük...

A farkast az étkezőbe vittem, leültettem egy székre, és szorosan hozzákötöztem. Legyenek bármilyen szuperképességei, nem volt esélye kiszabadulni. A vékony kötél szorosan rögzítette a székhez, így nyugodtan átmentem a hálóba, hogy átöltözzek valami kényelmesebb ruhába. Visszamentem az étkezőbe, és mivel még mindig eszméletlennek tűnt, egy pohár vizet loccsantottam a képébe, remélve hogy magához tér. - Ébresztő napsugaram. Hasadra süt a konyhai lámpa. - mondtam jó hangosan, miután egy ébresztőnek szánt taslit is kapott a szöszi farkas.

A víz és a pofon megtették a hatásukat. A szöszi végre magához tért, és egyből ironizálni kezdett. Szerencséje, hogy egészen türelmes is tudok lenni, ha az érdekeim úgy kívánják. Nem ütöttem meg, nem haraptam meg, még csak hozzá sem értem. Fogtam egy széket, és odahúztam a másik elé, hogy szemben legyek a farkassal. De egyelőre még nem ültem le. - Pokoli, igen - válaszoltam vigyorogva - de tudod, te sokkal viccesebben festessz itt, ehhez a székhez kötözve... tetszik nekem így. - tettem még hozzá, és leültem az odakészített székre.
Figyelmen kívül hagytam a kérdését, nem igazán érdekelt, hogy mire kíváncsi, és mire nem. Egyébként is, mit számít ez neki? Úgyis tudnia kell, hogy nem éri meg a reggelt.

- Ki vagy? Ki küldött? Milyen céllal? - tettem fel a három kérdést, amelyek leginkább bökték a csőröm. - Ha elmondod, amit tudni akarok, akkor még meg is úszhatod. Mit gondolsz, képes leszel három értelmes választ összekaparni, Rex?-
Egy-két pillanatig keményen a szemébe néztem, majd felálltam, elővettem a hűtőből egy üveg vért, és betettem a mikróba. Amikor a vér megmelegedett, ismét visszaültem elé, és kortyolgatni kezdtem a nem túl ízletes löttyöt. A tekintetem végigkalandozott az előttem ülő pasi testén, lelki szemeim előtt azonban nem pajzán jelenetek játszódtak le, mint egy egyszerű embernő esetében történt volna. Az én szemeim az ütőereket keresték és látták, amelyeket legszívesebben feltéptem volna, hogy a farkas meleg, édes véréből ihassak, és érezhessem, amint az élet távozik a gonosz kis testéből. ~ Most még nem! Türelem! ~ figyelmeztettem magam, és erővel fordítottam el a tekintetemet a nyakán lüktető érről.

- Nem szokásom hullákra és hullajelöltekre haragudni, úgyhogy nem kell aggódnod. - mondtam egykedvűen, és keresztbefontam a karjaimat a melleim előtt. Talán nem kellett volna rögvest ezzel indítanom, de az volt a fő probléma, hogy szinte élveztem ezt a kis szópárbajt. Az utóbbi időben úgyis túl sok időt töltöttem a Hotelben, üzletasszony gúnyában, üzletasszony modorral. Ezek után nem is csoda, hogy jó volt kicsit magamat adni. ~ Talán épp csak kicsivel hajnal előtt ölöm meg....~

- Tudod mit? Igazad van. Nem érdekel, ki vagy, viszont a másik két kérdésre még mindig választ várok. - néztem vissza a konyhapult mögül a farkasra. Miután visszaültem a székre, kezemben az innivalómmal, a farkas testét fixírozva kicsit elmerültem véres gondolataim és vágyaim között. Aztán, nagy nehezen visszarángattam magam az egyelőre vértelen valóságba, és vérszomjam csillapítására nagyot kortyoltam kedvenc szintetikus italomból. - Ugyan...ezt a legkevésbé sem tudom elhinni. Ezzel viszont segítettél nekem felmérni, mennyire bízhatom a válaszaidban.
Sosem voltam különösebben vérszomjas,és nem gyilkolásztam halomra embereket, de azt azért tudom, hogy mindenki ragaszkodik az életéhez. Akármilyen szánalmas, akármilyen unalmas, azért ragaszkodnak. Ez totál természetes, emberek és természetfeletti lények körében is. Szóval ez egy gyönge próbálkozás volt. Talán nem fél a haláltól, de hogy meghalni nem akar, abban biztos voltam.

-Nos, Solomon, Rex, Kisfarkas, vagy bárki is légy, mi sem érdekel kevésbé, mint az, hogy minek nevezel. Az már annál inkább, hogy ki és miért küldött utánam. Szóval? -
Jó lett volna megtudni, hogy mégis ki a franc akar eltetetni láb alól. Volt egy-két tippem, de egyik elmélet sem állt valami szilárd lábakon. Magyarul: meg voltam lőve. Szükségem volt erre a farkasra, hogy legalább néhány információmorzsát elejtsen, amiből kiindulhatok.
A fiú pimaszkodása továbbra sem tudott meghatni, viszont úgy döntöttem, ideje megmutatni, hogy hol is van a helye. - Fájdalomcsillapító kellene? Tessék!-Felpattantam a székről, és bemostam egyet a szemtelen szöszinek. Azért reméltem, hogy nem ájul el újra, mert semmi kedvem nem volt megint arra várni, hogy magához térjen.

A saját házam táján? Mire akart ezzel kilyukadni? A tippjeim között nem szerepelt senki a közvetlen környezetemből. Nem hogy segített volna, de méginkább összezavart. ~ Bizonyára pontosan ez volt a célja. Talán semmire nem fogok menni ezzel a kérdezz-felelek dologgal. Nem fogja megadni a válaszokat, amikre kíváncsi vagyok, és ha mégis, egyáltalán nem bízhatom bennük. Talán egy kis verés jót tenne neki... ~ Azért az kiderült, hogy ő már lecsekkolt engem. Tehát valami bérgyilkosféle lehet.

Miután gyorsan végiggondoltam a dolgot, nyugodt hangon válaszoltam: - Válaszolj a kérdésre, és továbbra is vehetsz levegőt. - nah megy ez nekem. Ennyi fenyegetés, és mind a semmiért... tudtam, hogy nem hatja meg különösebben, bármit is mondok, de én egészen belejöttem a dologba. Nekem is jár néha egy kis szórakozás, vagy mi.
Láttam, ahogyan végigmér engem, és az arckifejezéséből valahogy nem azt szűrtem le,hogy azt fontolgatná, hogyan fog hidegre tenni. Kicsit megint sikerült megzavarnia. Sosem bírtam kiigazodni a farkasokon...

-Tetszenek, mi? - feleltem vigyorogva, hogy láthassa az előreugró szemfogaimat. Közben azonban össze-vissza jártak a gondolataim. ~ Ugye, hogy nem akarsz? Tudtam én, ordaska. Ez már haladás. Kicsit máris, közelebb vagyunk az igazsághoz. ~ Ez azonban mit sem számított. Nem tántorított el attól, hogy egy cuki kis monoklit ragasszak a szeme alá. Ez a kis mozdulat azonban egyáltalán nem a kívánt hatást váltotta ki. Elszörnyedve figyeltem, ahogy a kedvenc székem egy hangos reccsenéssel megadja magát. - Francba! Ez egy egyedi szett része volt..- motyogtam elcsodálkozva, és csak ezután sikerült azt is feldolgoznom, hogy Solomon kiszabadult.

~ Hát persze, hogy nem szaladsz, elvégre neked van igazán dolgod velem. ~ futott át az agyamon, majd mikor azon zúgolódott, még mindig mozdulatlanul, hogy miért is ütöttem meg, úgy gondoltam, ideje visszaállítani az előző állapotot. Ha továbbra sem mozdult, villámgyorsan hanyatt döntöttem, és megint hasonló helyzetet idéztem elő, mint nem sokkal ezelőtt a parkolóban. Ő a hátán feküdt a földön, én pedig a csípőjén ültem, egyik kezem a torkán, a másik ütésre készen. - Sokkal jobban tetszettél, amíg a székhez voltál kötözve, szöszi. - mondtam neki, de egyelőre nem ütöttem meg újra.

A farkas válaszaiból ítélve, ő épp annyira élvezte a gúnyos, pimasz visszaválaszolgatást, mint amennyire én a fenyegetőzést. És közben természetesen semmit sem sikerült megtudnom tőle. Választhattam: továbbra is maradok a kemény vonalon, és megpróbálok kiverni belőle némi használható infót, vagy pedig tárgyalhatunk. Utóbbi egyáltalán nem lett volna ínyemre, hisz nem üzletelni akartam. Azt általában nem így szoktam intézni.

A fenét sem érdekelte már a szék, az sem érdekelt volna, ha az egész konyha romokban áll, mire végzek, csak megkaphassam, amit akarok. - Lehetetlen megunni a látványt, ahogyan hanyatt fekszel a földön, és tőlem függ az életed.- mondtam kéjes mosolyra görbítve az ajkaimat, majd az újabb megjegyzésre reagálva folytattam. - Tárgyalni akarsz? hm? Legyen. De ha bármivel próbálkozol... - ezúttal hanyagoltam a hangzatos fenyegetéseket. Egyszerűen leugrottam róla, és visszaültem a székemre. - Válassz egy még ép egyedi széket, és tedd le magad, farkas. - nem udvarias invitálás volt ez, inkább afféle felszólítás. Jól kiérződött a hanghordozásomból.

Megvártam míg Solomon leül, és aztán ismét beszélni kezdtem. - Nos, mit akarsz? Azon kívül, hogy újra meghaljak, persze. Pénzt? Duplaannyit fizetek, mint amennyit a munkaadód. Hatalmat? Dolgozz nekem, és többet kaphatsz, mint eddig bármikor. Beszélj! -

Solomon házifarkasos megjegyzésére gonosz vigyorra görbült a szám, de nem szóltam vissza, inkább csak leugrottam róla, és helyet foglaltam a székemen. Élvezettel figyeltem, ahogy próbálta összekaparni magát az előbbiek után. Pont jó volt így, hogy kissé még kótyagos volt. Így talán nem olyan veszélyes.

Minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy egy olyasvalakivel üldögéljek a konyhámban, és tárgyaljak, aki néhány órája még meg akart ölni. Sőt, valószínűleg még mindig így van vele. Bár talán nem vertem ki minden észt abból a szöszi fejéből, és akkor van rá esély, hogy elfogadja az ajánlatomat. Valamelyiket... Azt ugyan egyelőre nem tudtam biztosan, hogy ugyan mire is alkalmaznám a farkaskomát, de ez volt a legkisebb problémám abban a pillanatban. Majdcsak találunk neki valamit, ha ehhez lenne kedve.

Felvont szemöldökkel hallgattam amit a megbízójáról mesélt. Hittem is, meg nem is. Hiszen mi a fenéért lehetnék én útban a királynőnek? Abszolút tisztességes, feddhetetlen életet élek, legalábbis vámpír mértékkel mérve. Nem szegem meg a fontos szabályokat, nem török hatalomra... bárhogyan is forgattam a dolgokat, egyszerűen nem tudtam rájönni, milyen okkal törhetne Őfelsége az életemre. És éppen egy farkast bérel fel?

-Blöffölsz!- válaszoltam hitetlenkedve, és jobb kezem akaratlanul is ökölbe szorult. Az járt a fejemben, talán olyan kis alapos volt, hogy a vallatásra is készült. Tudta, a királynő az egyetlen egész Luisianában, akire tutira nem fogom rátörni az ajtót, hogy számon kérjem rajta a dolgot. - Próbáld újra! Ki akar holtan látni engem? - tettem fel újra a kérdést, bízva benne, hogy ezúttal más nevét fogom hallani. Sokkal könnyebb lenne akkor. Persze, akkora mázlista azért nem vagyok...

Tekintetemmel minden egyes mozdulatot követtem. Figyeltem, ahogyan a farkas feláll, és kiszolgálja magát némi vízzel. Bármiben fogadtam volna, hogy egy pohár whiskeynek jobban örült volna...legalábbis én fordított helyzetben bizonyosan az alkoholra szavaztam volna.
Egyszerűen nem tudtam túllépni a dologon. A királynő? nem hihettem ennek a bérgyilkosnak. Nem akartam hinni. Az már más kérdés, hogy a bogarat a fülembe ültette, így aztán ha akartam volna, akkor sem tudtam volna szabadulni a gondolattól, hogy valamiért Miss Kockapóker a fejemet akarja.
- Tudsz másokról is, akikre vadásznak? Miért pont errefelé? Vagy egész Luisianában? - kérdeztem gyorsan, és hirtelen Godric és Ron jutottak eszembe. ~Ha én célpont vagyok, talán ők is azok lehetnek. Szólnom kell nekik!~ futott át hirtelen az agyamon, és egyszeriben elárasztott a feszültség és az aggodalom. Ebből azonban igyekeztem semmit sem mutatni.
A nagy igyekezetemben is elkaptam azért a mozdulatot, amellyel a bundás végigsimított a mellkasán, majd az arcára pillantva úgy láttam, a mozdulat emlékeket idézett meg. ~Vagy elkerülte a figyelmed valami fegyver, és akkor mindjárt bajban leszel...megint..~ hallottam a belső figyelmeztetést.
- Együtt aludni? Ahol én alszom, ott nem éreznéd jól magad. Ezen kívül, annyira azért nem rövid a memóriám, hogy elfelejtsem, nemrég még hidegre akartál tenni, te kis ravasz fiú - mondtam, de gúnyosnak szánt hangom a végére már inkább incselkedőre sikerült. Nem vagyok teljesen idióta, reméltem, ezzel ő is tisztában van. Tudtam, hogy nem kellene hagynom, hogy elmenjen, hiszen az okos vámpír a halálos ellenségeivel végezni szokott. A kérdés csak az volt, vajon ő tényleg a halálos ellenségem -e. Valahogyan el kellett döntenem, hisz tényleg közelgett a hajnal, és nekem lassan gondolnom kell a biztonságos alvóhelyre.

A farkas válaszából kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek vérdíj van a fején. ~Tündér?~ ahogy a szöszi kimondta ezt a szót, felkaptam a fejem. ~tündér? ez komoly?~ tettem fel magamnak a kérdést. Még nem volt szerencsém találkozni egyetlen tündérrel sem, pedig régóta vágytam rá. Erre kiderül, hogy a közelben tanyázik egy. Ráadásul egy vámpírral? Közben azért figyeltem, hogyan beszél a Solomon a körzeti sheriffről, akiről nemrég megtudtam, hogy a testvérem. - Nem hiszem, hogy sok esélye van a sheriff ellen, bárki legyen is az illető - jegyeztem meg közömbös hangon, és közben abban reménykedtem, hogy igazam van. Annyira azért még nem ismerem a fickót, de ő is Godric gyermeke, ezt nem felejthettem el. - Mindig nyúzott leszek, ha meg akarnak ölni. Egyébként pedig, jól tudod, hogy az ezüst árt a bőrömnek. - vetettem oda gúnyosan, majd
felálltam, és a táskámért indultam a nappali felé. - A fegyvereidet megkapod, ha még itt leszel, mikor holnap este hazajövök. Addig gondold át, mit is akarsz, és azt is, hogy mi
történne, ha át akarnál verni. Én is ezt fogom tenni. - fenyegetőnek szánt szavaim ott lebegtek közöttünk a levegőben néhány pillanatig. Felkaptam a táskám, és a bejárati ajtó felé indultam. A kezem már a kilincsen volt, mikor visszafordultam, hogy még megjegyezzem: - Ne csinálj kupit, és ne törj össze semmit, különben lesz egy szép farkasbőr ágyelőm. -

Ahhoz képest, hogy néhány órája még karót akart döfni a szívembe, már egész jól toleráltam Solomon jelenlétét, és szinte élveztem a félig fenyegetésnek, félig élcelődésnek mondható csevegésünket. - Tudod, mi áll jól nekem? A farkasbunda! Istenien festek benne, elhiheted - válaszoltam vigyorogva a túlságosan is közel álló farkasnak.

Az igazság az, hogy sosem hordtam valódi szőrmebundákat, mert az állatokat sokkal jobban kedvelem az embereknél. Az alakváltókkal és más lényekkel már más a helyzet, de azt hiszem, őket is jobban kedvelem, mint az embereket. Mindegy, ezt az ordasnak nem kell tudnia...

Amikor a szöszi felvetette, hogy talán hosszabb időre letáborozhatna nálam, kicsit felcsattantam. - Még csak az kéne... házifarkasra sosem vágytam, főleg olyanra nem, aki bármelyik pillanatban átharaphatja a torkom. Egyébként is egész jól megvagyok egyedül - Már csak az hiányzott volna az életemből, hogy egy bérgyilkos, telihold-függő kisfarkas tanyázzon nálam...

Kissé morcosan léptem le otthonról, mivel egyáltalán nem tetszett a szitu, hogy a fickó a lakásomban töltse a napot, míg nekem másnál kell csöveznem. Rob lakása egész takaros, és a búvóhelye is tágas, de a sajátomat nem szívesen cserélem le. Főleg egy farkas miatt nem. Mégis megtettem, mert ez tűnt a legjobb megoldásnak. Rob természetesen örömmel látott vendégül, úgyhogy végülis nem csináltam ügyet a dologból. Napnyugtakor úgy pattant ki a szemem, mintha csörgőórára ébredtem volna. összekaptam magam, lezuhanyoztam, és haza indultam.

A nappaliba lépve kellemes(vagy kellemetlen, egyelőre még nem tudtam) meglepetésként ért, hogy Solomon a kanapémon hortyogott. Így, alvó állapotban olyan volt, mint egy nagy gyerek. Gondolkodtam rajta, hogy talán mégiscsak el kellene tennem láb alól, de végül arra jutottam, élve többre megyek vele. Pedig mélyen belül azért éreztem, hogy sok-sok bonyodalmat spórolnék meg, ha kitekerném a nyakát a srácnak.

Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, közelebb mentem, és fölé hajoltam, hogy
megnézzem, tényleg alszik -e vagy csak megjátsza. - Mondanám, hogy hasadra süt a nap, de sajna épp jobb dolga akadt - válaszoltam vigyorogva, majd leültem a kanapé karfájára, és az egyik lábammal letoltam a srác lábait a szófáról, remélve, hogy ettől magához tér.
- Mi az, megtaláltad a tablettáimat, és kiütötted magad? - kérdeztem vigyorogva, majd tovább dumáltam, hogy magához térítsem a farkaskomát. - No, összekapod magad végre, vagy segítsek felébredni? -

Vigyorogva figyeltem, hogyan próbál magához térni a kisfarkas. Amikor hasra fordult, a tűsarkú csizmámmal kicsit megböködtem a fenekét, hátha ez majd magához téríti. Nagy nehezen sikerült is hanyatt fordulnia, és a figyelmetlenségének köszönhetően vethettem egy pillantást a tetoválásra a mellkasán. Nem ismertem fel, de egyetlen pillantás is elég volt, hogy az emlékezetembe égjen, és bármikor fel tudjam idézni a legapróbb részleteit is.

-Akkor viselkedj is úgy, mint egy éber kutyus– villantottam rá egy vigyort, majd megjegyeztem : - jó kis tetkó, fogadok, hogy nem egy részeg éjszakán varrattad magadra meggondolatlanul – vigyorogtam tovább, majd felálltam és a konyhába mentem valami italért. A fegyvereire vonatkozó megjegyzését elengedtem a fülem mellett.

Két pohárba töltöttem whiskyt, és úgy döntöttem, Solomonnak egy kis jég sem ártana, úgyhogy ő azt is kapott az italába. Amikor még ember voltam, a fejfájást mindig alkohollal és jéggel kezeltem. Gondoltam talán a farkasokon is segít. Na nem szívjóságból tettem ezt, hanem mert szerettem volna értelmes keretek között megtárgyalni a mi kettőnk ügyét.

Visszasétáltam a nappaliba, és láttam, hogy a farkas végre ülő helyzetbe hozta magát és viszonylag éber. – Még jópár nap van teliholdig. – válaszoltam a srácnak, majd odanyújtottam neki az egyik poharat. – A fejfájás ellen – magyaráztam kérdés nélkül, majd leültem vele szemben az egyik fotelbe, és kortyolgatni kezdtem az italomat.
- És most végre rátérhetünk az üzleti dolgokra? -

Jókat mosolyogtam Solomon morcogásán, amíg kitöltöttem az italokat. Egyszerűen cuki volt, ahogyan próbálta megtartani a saját kis titkait. Valahol, belül arra számítottam, hogy mire hazaérek, már felkészülten fog várni, és megpróbál majd fejbe csapni egy vázával, székkel, vagy valami nehéz tompa tárggyal. Tekintve, hogy ezüstöt nem tartok otthon.
Ehelyett azonban én ébresztettem, és ha akartam volna, egyetlen mozdulattal eltörhettem volna a nyakát. Egy tucat problémámat egyből megoldotta volna ez a kis mozdulat. Ehelyett azonban még italt is töltöttem neki... fura egy figura, annyi szent.

- Ha épp nem akarnak megölni, még kedves is tudok lenni, Rex. - válaszoltam a Claudiás megjegyzésre.
A kérdésre letettem a poharamat a dohányzóasztalra, és a táskámért mentem. Elővettem belőle a berettát és visszasétáltam a kisfarkashoz. Leültem mellé a kanapéra, egészen közel hozzá, majd az ölébe dobtam az említett fegyvert. Persze töltények nem voltak benne, erről még tegnap gondoskodtam, de ezt nem kötöttem az orrára. - Tessék, itt az egyik, ha jó leszel, a többit is megkapod. -
~ Első teszt ~ gondoltam vidáman, és vártam, vajon mihez is kezd a fegyverrel.

Nem akartam reagálni a "csak a munkámat végeztem" jellegű magyarázatra, mert az önérzetemet nem érdekelte az indok, csak az, hogy meg akart ölni. Másrészt, ha jobban belegondoltam, gyorsan rájöttem, hogy az övé is csak egy szakma, tette a dolgát, igaz, nem valami fényesen, hála a... kinek is? Ja igen, nekem. Még ennyi év után is képes voltam elfelejteni néha, hogy mekkora hatalom jár a vámpír léttel, és azzal, ha egy olyan öreg és erős vámpír leszármazottja vagy, mint Godric.

Ahogy leültem mellé, az orromat rögvest teljesen betöltötte a fajtájára jellemző zöld szag. Nem tudom, pontosan mire is emlékeztet engem, de ha megérzem, mindig valami zöldre asszociálok. Elkaptam a kihívó pillantást és fensőbbséges mosollyal jutalmaztam. - Ne is álmodj róla, Bundás!- figyelmeztettem a farkast, de közben azért nekem is megfordult a fejemben egy-két piszkos gondolat. Nem tehetek róla, nőből vagyok, még akkor is, ha a hűvösebb fajtából. Nem csípem a farkasokat, de ez a szöszi, aki elvileg valami kegyetlen mészáros, most olyan kiszolgáltatottnak és ártalmatlannak tűnt, hogy szinte édes volt. Egy pillanat alatt elhessegettem az oda nem illő gondolatokat, és figyeltem, mit művel a kis játékpisztollyal. Persze közel sem lettem volna ennyire nyugodt, ha még mindig ezüsttel lett volna megtöltve. Abban is bíztam, hogy a csahos szöszi az eszére hallgat, és nem próbál mégegyszer eltenni láb alól. Úgyis tudja, hogy csak ő járna rosszul.

- Majd ha biztos leszek benne, hogy az ellenségeim ellen fogod használni őket, mindet odaadom - válaszoltam angyali hangon, miközben arra gondoltam, nem is követhetnék el nagyobb hibát, annál, mintha egy pillanatra is megbíznék a kis bundásban. Ennek ellenére hajlandó voltam belemenni a játékba, és alkalmazni őt egy névleges posztra.
- Szóval - ismét magamhoz vettem az italomat, és visszatelepedtem Solomon mellé a kanapéra - Mit szólnál, ha holnaptól te lennél a Hades biztonsági főnöke? -