Asztalok

A bárban jónéhány asztalt találsz, székekkel, ha esetleg nem lenne kedved a tánctéren rázni a vámpírok és fangbangerek társaságában.

ERICNEK


Már jócskán benne jártunk az estében, mikor idekeveredtem a bárhoz. Igaz, hogy néhány napja már a városban vagyok, de gondoltam előbb megismerkedem a környékkel, és csak utána kezdek bele őrült ötletem megvalósításába. Én, meg a természetfeletti? Na erre, kíváncsi leszek...
Már kint, elég fura fazonok futkostak, bár a legtöbb csak matt részeg ember, azokkal meg már volt dolgom épp elég, felesleges rájuk időt pocsékolni... Ha nekik jó, hogy nem bírnak egyenesen járni, lelkük rajta, csak ne legyen kötelező.
Viszont a bár az más volt. Igaznak tűntek a hírek, miszerint amolyan vámpírbarlangféle, hisz bent a halandók lélekszáma meglehetősen lecsappant...
Érdeklődve néztem körül, majd rendeltem valamit, oda sem figyelve, és levetődtem egy asztalhoz, hogy jobban szétnézhessek. Úgy tűnt, hiába a tömeg, még nem kezdődött meg az esti csúcsforgalom, mert egyre másra szállingóztak be a vendégek.
Ahogy ott ültem, egy kényelmes farmerban és egyszerű fekete pólóban, úgy tűnt többen észrevettek, de talán túl határozott voltam, mert senki sem jött oda hozzám, legalábbis egyelőre, ami nekem kifejezetten jól jött. Nem árt egy kicsit szétnézni a helyen, mielőtt belevegyülnénk a társaságba, ezt már régen megtanultam.
Aztán a tömegben egyszercsak feltűnt egy magas, szőke férfi, aki tulajdonképpen csak azért rítt ki a tömegből, mert senkivel sem foglalkozva vágott át a táncoló tömegen és foglalt helyet egy trónszerű széknek titulált valamin. Khm...
~Asszem megtaláltam a tulajt, és bármiben lefogadom, hogy vámpír...~

- Pontosan. Nem ismered őket, nem ismersz minket, mi nem vagyunk olyanok mint ti. Itt az egész a harcról szól, tudod? A ki az erősebb játék sosem ér véget, főleg hogy javarészt halhatatlan nép vagyunk. Nem megenni akarlak, félre ne érts, az sem lenne ellenemre, csak nem akarom hogy más vámpír is szemet vessen rád - magyarázza a férfi nyíltan, nem titkolva hogy ha kell, akkor erősen rámozdul a szemtelen fiatalemberre, mivel némi szórakozás neki is kell. És Alex jó szórakozásnak igérkezik, jobbnak mint a legutóbbi táncos lány.
- Helyes, csak nem szeretném ha elfelejtenéd. Ismétlés a tudás atyja, mint mondják - felel hidegen, és felkuncog, mikor a női hisztire terelődik a szó. Pam is kuncog, nem lesz ma hisztis már előre látja, sőt még nyűgös sem.
- Találó, igazat mondasz, élőben sem egy kellemes élmény, és elhiteted, az öröklét csak fokozza a képességeket. Khm, minden téren, így a női hisztiben is azt kell mondjam - simít végig szőkés haján, és elmosolyodva pontosan érzékeli hogy gyorsabban ver a szíve, és hogy korántsem olyan magabiztos mint amilyennek mutatja magát.
- Ma már ettem, de holnap is ennem kell valamit. A True Blood előételnek jó maximum, másnak nem. Kell valami laktató is utána - jegyzi meg, és közelebb lépve a fiú zsebébe nyúl. Megérzése helyesnek bizonyul, és előhúzza az igazolványtartót, és végigböngészi.
~Pompás!~
- Valóban? Pam, ha volnál kedves... - int a nőnek, aki erre elereszti a kicsit makacs fiút, és elindul valamerre, Eric szerint vacsora utáni nasst keresni magának, vagy csak egy jó numerát.
- Gyere... - indul el a szőke vámpír, az irodába. Ott nyugodalmasan tudnak beszélgetni majd. Mikor az ajtó elé ér, kinyitja és maga elé engedi vendégét, kisebb a zaj, és még akár próbatánc is járható, amire Eric szörnyen kíváncsi. Nem alkalmaz teszteletlen dolgokat ez az egyik aranyszabálya, amit mindenkinek észben kell tartania, ha nem akar haragja célpontja lenni. Az irodába a kanapéra veti magát, nem kell most semmi más, se papír, se toll.
- Tehát, mióta táncolsz te pontosan? És hol táncoltál már? - kezd bele a faggatózásba. Édes kettesben, egy irodahelységben egy bár hátuljában...Romantikusabb nem is lehetne.

//Köv mehet is irodába szerintem//

Folytatás: A Főnök irodája

:::..Eric..:::

Ismét itt… a Fangtasiában. Szimpatikus egy hely, legalább is nekem az. Másna lehet, hogy nem tetszik de ízlések és pofonok ugyebár nem egyformák, még szerencsére. Mindenkinek megvan a maga világa, és az enyém pont az ilyen klubok. Szeretem a nyüzsgést, az embereket, na meg a többi lényt, tekintve, hogy én is közéjük tartozom. Más klubokat is fölmértem a környező városokban, de egyenlőre ez vonz a legjobban, persze ez még változhat.
Már igen csak benne vagyunk az éjszakában, mikor megérkezem. Leparkolom a motorom, majd bemegyek. Külsőmmel most is felhívom magamra a figyelmet, mint mindig, de ezt már megszoktam, akkor lenne gond, ha valamiért az emberek nem rám, hanem valaki másra figyelnének. Vérvörös koktélruhát viselek, fekete csipkével. Tűsarkú szandált vettem föl, hajamat pedig fölfogtam, csak, hogy kiemeljem nyakam kecses ívét, elvégre vámpírok közé jöttem főleg, ott pedig ez nem árthat. Ami fontos lehet, hogy nem látszik harapásnyom a nyakamon. Szerintem igazán kiábrándító tud lenni, ha látszik az alanyon, hogy már használták egyszer, persze én nem vagyok vámpír, nem tudhatom, hogy nekik mi tetszik és mi nem. Igaz, nem az a célom ma este, hogy vacsit csináljak magamból, hanem az, hogy jól érezzem magam.
Leülök az egyik szabad asztalhoz, majd rendelek magamnak egy koktélt, nem túl erőset, nem akarom ma este elveszíteni a fejemet. Kíváncsi tekintettel nézek végig a termen az itt lévőkön, van akin pár pillanatnál tovább is elidőzik a tekintetem, de egyenlőre senki olyat nem látok akivel szívesen eltölteném az estém hátralévő részét. Ez az átka annak, ha valaki nagyon válogatós.

Vámpírok, turisták, és harapás függők. Körülbelül így tudnám leírni az itt lévő vendégeket, persze vannak kivételek, ebbe a kategóriába sorolom magamat, hisz nem a látványosság miatt jöttem, és nem is vagyok harapás függő… még csak az kéne. Megnéznek engem is az emberek, de nem foglalkozok igazából senkivel sem, mivel egyenlőre senki sem, hogy is mondják? Áh, megvan: senki sem üti meg a szintet, amit én meghatároztam.
Figyelmem a táncosokra terelődik, szakértő szemmel nézem őket, és be kell látnom, nem kispályás táncosokat alkalmaznak itt, aminek igazából örülök, mert ez is mutatja a hely színvonalát, azt, hogy ez nem egy ócska lebuj, hanem igen is adnak a minőségre. Talán még az alkalmazottak testi épségére is figyelnek, hogy ne essen bajuk, ha az egyik vendég kötözködni kezd, de ebben nem vagyok már olyan biztos. Ez csak a tulajtól függ, ami ugyebár elég relatív.
Tekintetem az imént bejövő férfit követi, magas, félhosszú szőke haja, és igazán markáns arca nagyon is tetszetős. Hideg mosolyára egy apró, de kacér mosoly a válaszom, majd nem is foglalkozom vele tovább, hanem rendeltem is a következő italomat, mivel az előző elfogyott.
Tekintetem vissza tévedt a szőke férfire, valamiféle trónuson ült, nyílván valami fejes lehet. Nem igazán tájékozódtam az itteni emberekről, mielőtt ide jöttem, és ennek még lehet kárát fogom látni, de sebaj. Úgy állok hozzá, hogy kevés helyzet van amiből ne tudnék kimászni könnyű szerrel. Fölálltam az asztaltól, és kecses léptekkel elindultam a vámpír felé. Kikerültem akiket ki kellett, és igen csak hamar a férfi mellé értem.
- Estét!- köszönök neki doromboló hangon.
- Gondolom Ön az egyetlen aki itt segíteni tud nekem, munkát keresek.- vágok bele a közepébe. Minek is húzzam a dolgokat? Meló kell, ez a hely pedig szimpatikus.

Miközben sétálok, sokan követik lépteimet, talán remélik, hogy a szoknyám egyszer csak feljebb csúszik, de nem fog. Nem engedhetem meg magamnak, hogy kínos szituációba kerüljek, és eddig nem is fordult velem elő ilyesmi. Mások meggondolnák vagy háromszor, hogy oda menjenek e a szőke férfihoz, még az után is, hogy a tekintete többször rám tévedt… én nem tartok tőle. Megölni nyilvánosan nem fog, akkor meg miért is kéne tőle tartanom?
Mikor oda érek, elé végig mér, mint ahogy a legtöbb ember tenné, csak, hogy Ő nem ember, hanem vámpír, ebben egészen biztos vagyok.
-Profi táncos vagyok. Legalább olyan jó, mint akik most láthatóak, ha nem még jobb. Még friss husi vagyok a városban… - válaszolom a kérdésére. Lehet jobb lett volna valakitől felvilágosítást kérni, hogy itt ki is a főnök, és nem csak vaktában lövöldözni, de hát most már mind egy. Próba szerencse.
Egy kósza tincset hátra simítok a fülem mögé, majd a nyakamon is egy kicsit végig simítok, mikor leeresztem a kezem magam mellé. Amolyan figyelem felkeltés, bár egészen biztos vagyok abban, hogy a nyakamat is már megnézte magának.
-Nos? - Nézek rá kíváncsian, hogy akkor van e esélyem valami meghallgatásra, vagy kopogtassak más ajtókon? Bár… hülye lenne ha nem adna nekem esélyt.

Nem szólok semmit sem, mikor körbesétál, csak várok, egyelőre türelmesen, hogy mit is fog majd mondani. Rossz szava nem lehet, ha mégis, akkor elveszíthet egy jó táncost. Csak magával szúrna ki. Na igen, egoizmus a részemről megvan, de ez mindenki másban is, csak nem mindenki vállalja föl ennyire.
- 20 éve táncolok, minden féle tánchoz értek, legyen az erotikus, komoly, freestyle vagy kötött koreográfia. Semmi sem okoz gondot.-
Cseppet sem tetszik, hogy a nyakamhoz hajolt. Neki ott semmi keresni valója sincs, igaz, míg az agyarait bent tartja, addig semmi gondom sem lehet vele. Nincs bajom a vámpírokkal, addig, amíg nem akarják kérdezés nélkül a véremet ontani, igaz, most ilyen helyzetről szó sincs. Magához húz, én meg a hátammal szépen hozzá simulok. Már már akaratlanul teszem ezt, mintha ösztönösen jönne… végül is ha úgy vesszük egy nagymacska vagyok, a cicusok, meg oda meg vissza vannak az érintésekért, még akkor is, ha semmilyen szándék sincs bennük.
Mikor elenged táncolni, kezdek a éppen szóló zene ritmusára. Olyan mozdulatok, ami ehhez a helyhez, és zenéhez illik, és amitől a legtöbb férfi nyála csorogni kezd. Tudom, hogy mit kell csinálni, hogy a tekintetek rám szegeződjenek.

Nem hallgatózok, pedig igen csak kíváncsi vagyok, hogy mit is sutyoroghat a két vámpír. Vajon meg vannak elégedve a tudásommal? Nem szokásom megkérdőjelezni, de semmi sem mehet mindig pofon egyszerűen. Nyílván sokan akarnak itt dolgozni, ezért bővel akadhat választék, akikből válogatni tudnak. De nekem itt a helyem, ebben egészen biztos vagyok. Legalább is addig, amíg biztosan a városban maradok. Ki tudja, hogy mikor unom meg ezt a helyet.
-Adriana Velasquez. - mondom, meg neki a nevemet mikor kérdezi. A zene vált, olyan zene jön, ami az ilyen klubokhoz sokkal jobban illik. Erre lehet úgy táncolni, hogy a ruhám alá csúsztassák a pénzt… legalább is az olyan helyeken ahol vetkőzni is kellett.
-Meow… vérpárduc vagyok. - Ezek szerint kiszúrta, hogy nem vagyok közönséges ember, bár ez csak természetes. Kérésére bólintok, majd ismét elkezdek a zene ütemére mozogni. Tudom, hogy többen is elkezdtek engem nézni, szinte érzem a tekinteteket a hátamon, de nem foglalkozok velük, ők nem fognak nekem munkát adni. Ha engedi, akkor részese lesz egy kis öl táncnak is, majd mikor vége a számnak akkor megállok, és várom, hogy most akkor hogyan is fog dönteni.

Örülök, hogy bemutatkozik, így legalább már tudom, hogy hívják, és nem rejtély a neve. Eric. Érdekes…
Halgatom amit mond a munkáról, jó fizetés, de vetkőzni kell, nos ezzel nincs semmi gondom sem, már dolgoztam olyan helyen, ahol kellett vetkőzni is. Végtére is szeretem az ilyen helyeket, több pénzt csúsztatnak a bugyim pántja alá.
-Korrektnek hangzik minden. Miért is kell rá vigyázni? A fiú táncosra? És ami a legfontosabb milyen értelemben kell rá vigyázni? -ez azért elég fontos, mert ha esetleg bajba sodorná magát, én ugyan nem fogom a hátam tartani érte, se a hős lovagot játszani.
Elfogadom a felém nyújtott kezet, és kezet rázok vele. Hmm, mi van, ha az a srác a szeretője, és azért kell figyelni rá? Ez igazán nagy kár lenne, és hatalmas csalódás magammal szemben, hisz első ránézésre ki szoktam szúrni az olyanokat, akik a saját csapatukban szeretnek játszani… De végül is mind egy, nem az én dolgom, hogy Eric hogy szereti kiereszteni a gőzt, és szórakozni.
-Még valami… tekintve, hogy ez egy vámpír bár. A véradással mi a helyzet? Ha kötelező, akkor inkább keresek más helyet magamnak. Vagy az is olyan, mint a szex? Csak akkor van, ha én is akarom? - érdeklődök, mert ez is egy fontos szempont. Ha nem a saját nemébe lenne belehabarodva Eric, akkor talán bepróbálkoznék nála, de így nem fogok. Kár érte, mert szép pofija van.