Inn of the Gaul Wayfarer - Fogadó a francia vándorhoz

A Bon Temps északi határában található 19.századi épületegyüttes már sokszor megújult az elmúlt évtizedek során, de nevét és rendeltetését a mai napig megőrizte. A megfáradt utazó egy hangulatos ivót, finom söröket és zamatos ételeket, meg persze jól felszerelt, kényelmes szobákat talál, ahol nyugodtan pihenhet néhány éjszakát.

Vendég

Nikának

Már fél napja itt dekkolok, délután érkeztem, hiszem tudomásomra jutott hogy célpontomnak itt kell valahol felbukkannia, és ehhez mérten egész nap, már amit itt töltöttem, a hely kiismerésével töltöttem, és beszélgettem az emberekkel, hogy megtudja, mennyire vámpír barátok vagy éppen ellenesek. Hát, vegyes eredményre jutottam mit ne mondjak. Most itt ücsörgök a Francia vándorban egy korsó sört kortyolgatva, és hallgatom a hely nyüzsgését. Nem nagyon jönnek oda hozzám az emberek, pedig ma abszolúte vonzó látványt nyújtok, hajamat hátrafésültem, szabaddá tettem szép arcomat és jeges kék szemeim, és még mosolyogtam is egy keveset. Több mint sok. Belekortyolok az italomba és folytatom a semmittevést. Farmert viselek, és fekete övet plusz még a csat is fekete hozzá hogy ne árulkodjon a sötétben hogy megcsillan. Szokás szerint nálam a fegyverem, a dzsekim alatt rejtegetem ahonnan pillanatokon belül elő tudom kapni, és a késeim is nálam vannak. Valamint vámpír ellen megyek hát ezüst láncot is hoztam. Gyilkos szándékaim mit sem látszanak, csak egyszerű vándor vagyok, aki betért egy italra.

Autóval közlekedni sokkal fárasztóbb, mint gyalog. És lassabb is. Amikor csak tehettem,a közlekedésnek nem ezt a formáját választottam, de mikor üzletasszonyként jelentem meg, mindig kénytelen voltam autóba ülni.
Most sem volt ez másként. ~ Még 2 mérföld, és ott vagyok~ nyugtattam magam és szétcincált idegeimet. Egy Johnny Cash szám szólt a lejátszóból, halkan énekelgettem, és csak néha-néha zavart meg a GPS oktalan sikítozása.

Aztán végre megláttam. Fogadó a francia vándorhoz. ~ Mégis mi a fenét lehet kezdeni egy ilyen hellyel? Méghogy megvásárolhatnám... ~ Lehet, hogy cserben hagyott az üzleti érzékem, de én nem láttam a lehetőségeket ebben a fogadóban. Azért leparkoltam, és kiszálltam az autóból, ha már eljöttem idáig, megnézem magamnak a helyet.

Egy régi ismerősöm hívta fel a figyelmemet erre a helyre, mivel úgy tudja, a tulaj csődközelben van, és nagyon szeretne megszabadulni a fogadótól.Ez a kedves ismerős még egy találkozót is összehozott nekem a tulajjal, aminek már nem is örültem annyira.
Mindenesetre bementem, és úgy gondoltam, gyorsan letudok a dologról, de a főnöknek valami borzasztó fontos tennivalója akadt, így megkértek, várjam meg.

Besétáltam az ivóba, és a rám szegeződő tekintetekre ügyet sem vetve a pulthoz sétáltam. - Egy üveg A+ Tru Bloodot kérek, melegítve. - adtam le a rendelésem, majd, amíg az italra vártam, szemügyre vettem a helyiséget, és a vendégeket.

Vendég

Nika

Kezdtem magam halálosan unni, pedig biztos forrásból tudom hogy a mai napi célpontomnak meg kell jelennie itt, méghozzá még az este/éjjel folyamán, lévén vámpír a hölgy. Alaposan megnéztem a fotóját, mielőtt a tűzbe vetettem, és emlékeztem minden egyes vonására. Elég csinos darabnak volt mondható, mégsem érdekelt. Csak egy vámpír, csak egy meló semmi más. A sörömet iszogattam, és még egy telefonhívást is lebonyolítottam, csak az álca kedvéért, hogy az emberek azt lássák amit én mutatni akarok. Egy átutazó fiatal kirándulót.
Egy pillanatra megzavarodott az élet a kocsmába és az ajtó felé néztem hogy meglássam miért. Egy szőke bombázó lépett be, mire magamban elmosolyodtam. Hát nem sokáig fogja már szépségével bombázni a világot ha rajtam múlik.
Felálltam, és a pulthoz indultam, látszólag azért hogy újra töltessem a sörös korsómat. Derekamon megcsillant az ezüst dísz, és könnyedén hozzáférhető volt a lánchoz is. Nem volt vastag, ellenben elég hosszú volt, és oda-vissza hajtogattam hogy gyorsan elő bírjam rántani ha szükséges. Fegyverem nem látszott a dzsekimtől, és a töltények és plusz tár sem. Letelepedtem a nő mellé, de nem néztem rá, és nem is szóltam hozzá, csupán szemem sarkából figyeltem, és próbáltam felmérni. Nem kell azonnal letámadni, van elég időm. A jó munkához, meg tudjuk idő kell.
- Még egy pohárral kérek ebből a sörből - rendeltem inkább közönyös hangon, mint akinek teljesen mindegy. Bár... a sör tényleg finom volt a maa módján.

A vendégek nagy többségére nem is pazaroltam egyetlen pillantásnál többet. Érdektelenek voltak. Egyszerű emberek, egyszerű arccal, és egyszerűnek tűnő élettel. Az ilyesmi sosem bírt felizgatni. A tekintetem először egy nagyon magas, fekete hajú, köpcös férfin akadt meg, aki arcán rosszindulatú együgyűséggel méregetett engem. Kihívóan megemeltem az egyik szemöldökömet, és a fickót kezdtem fixírozni. Szinte láttam magamat kívülről. Csak úgy sütött belőlem a lenézés, és a gőg. Ő nem tudhatta, de épp nem voltam olyan hangulatban, hogy jól viseljem a provokációt, vagy a nyomulást, így aztán minden eszközzel azon voltam, hogy senkinek se jusson eszébe kikezdeni velem. Jelenetet persze nem rendeztem volna, de az biztos, hogy nem is hagytam volna, hogy bármilyen értelemben rám szálljon egy ilyen idióta, mint ez a Hagrid.

Szerencséjére a figyelmem egy másik férfi felé fordult, aki szinte a tökéletes ellentéte volt az előbbi jószágnak. Nem volt magas, sem széles, arca finom ívű, a haja szőke. Tekintete éles volt, és intelligenciát sugárzott. Amikor a pulthoz indult, arra is rájöttem, hogy nem is ember. ~Vérfarkas~ jöttem rá néhány levegővétel után. Egyenesen mellettem állt meg, majd helyet foglalt, anélkül, hogy akár egyetlen pillantást is vetett volna rám. Nem mondom, hogy nem sértette kicsit az egómat a dolog, de ennél sokkal jobban zavart, hogy alig néhány centire ült csak tőlem. Túl közel. Persze, neki több titkolnivalója van, mint nekem, hisz az én fajtámat már ismerik az emberek. Mégis nagyon nyugtalanító volt a dolog, és az orromat is teljesen betöltötte az ő szaga. Kortyoltam egyet az elém rakott italból, és fanyalogva csaptam le a poharat a pultra. – Én is inkább abból a sörből kérek – mondtam a pultosnak, és a mellettem ülő szőke férfi kezében lévő korsóra mutattam. – Remélem az is olyan hideg, mint az én italom. – tettem még hozzá hangosan, kifejezetten a csaposnak címezve. Közben ügyeltem, hogy még véletlenül se nézzek a farkasra.

Vendég

Nikának

Nem igen néztem a mellettem ülő lányra, holott annak ellenére hogy az áldozatom volt, meglehetősen szép példánynak sikeredett. True Blood-ot kért, de csak hallottam hogy milyen vértípust rendel. Nahát, milyen érdekes hogy az enyém még közelében sincs ennek. Enyhe mosolyt nyomok el, miközben arra gondolok hogy ennél jobban nem is alakulhatnak a dolgok, mivel előbb utóbb.
Figyelmem egy picit elvonta egy igen mutatós vörös bige, aki mellém vágódott le, és igen kihívóan nézett rám. Miért ne? Rá mosolyogtam, és fél testtel felé fordultam, kitüntettem figyelmemmel, két perc múlva pedig pontosan tudtam hogy mi a száma, hol lakik, és mikor ér, azaz érne rám. Kellemesen elcsevegtünk, aztán valami okból távozott, én pedig kis cetlit eltettem az egyik zsebembe, egyúttal kitapogattam a fegyverem is, a zseben át. Kivágott volt, szóval hozzáfértem így is, bár tény, zsepit nem tudtam benne tárolni. Hozzáfértem az övemen lógó mesterien előkészített ezüstlánchoz is, lassan ideje lesz. Nadrágom zsebéből előhúztam egy doboz cigarettát és rágyújtottam. Gyorsan szívtam el a szálat, és hamuztam le, mintegy felkészülve az elkövetkezőkre. Csak azt nem tudtam még hogy hogyan támadjam le, és hol. Itt bent, vagy ott kint? Áh, minél hamarabb annál jobb. Kezembe vettem hát a vékony láncot, és a zsebem széléig húztam, és elkezdtem mozogni hogy leszálljak a székről, úgy igazítva, hogy éppen kicsússzon alólam és Veronicára essek. mikor odajutok, gyorsan a kezére hurkolom az ezüstláncot.
- Nem akarok, drámát, szóval gyere szépen ki velem szöszi - sziszegem még neki, és elindulok, diszkréten magamhoz húzva, noszogatva hogy induljon már el.

Csöndben figyelgettem a mellettem üldögélő férfi rövid kis enyelgését egy vöröshajú embernővel. Nem tűnt valami nehezen kapható lánynak, az tény. Néhány percnyi szolíd udvarlás után majdnem a farkas karjaiba omlott... aztán mégiscsak lelépett. Okos lány... egy farkas nem valószínű, hogy az ő súlycsoportja lenne... inkább az enyém.. fordult meg a fejemben, de aztán elhessegettem a gondolatot. Nem ezért jöttem, nem akarok itt semmit sem, és senkit sem. Ahogy ez a gondolat megfogalmazódott bennem, rájöttem hogy egyáltalán semmi okom sincs itt lenni. Már a pénztárcámmal babráltam, hogy kifizessem az italomat, mikor megtörtént, amire annyira igyekeztem felkészülni, de mégis váratlanul ért. Az ordas megtámadott!

Alig akartam elhinni! Az ivó kellős közepén, ennyi ember előtt! Ügyes kis trükköt alkalmazott, így aztán az emberek nagy részének fel sem tűnt, hogy ez a kölyökképű farkas egy ezüstlánccal gyakorlatilag megbéklyózott,mint egy tetves lovat. Az ezüst úgy marta a bőröm és a húsom, mintha savval öntöttek volna le. - Ezért élve foglak megnyúzni, ordas!- súgtam oda a farkasnak, ám mégis engedelmesen elindultam az ivó ajtaja felé. Úgy tettem, mint aki mást sem akar, csak engedelmeskedni. Belül azonban fortyogott bennem a düh. ~ Hogy jön ez a kis mitugrász ahhoz, hogy csak így letámadjon?! Mit képzel, azt hiszi, van esélye ellenem? ~
Egészen az ivó ajtajáig araszoltunk, mikor úgy éreztem, itt az ideje az ellentámadásnak. Villámgyorsan mozdultam. Hatalmasat rántottam a láncon, bár úgy éreztem, menten leszakadnak a kezeim. A szöszi farkast az ajtóhoz préseltem, és két kezem közé fogtam az arcát, aminek köszönhetően a csuklóimra hurkolt lánc az ő torkába mélyedt. Egészen közel hajoltam az arcához, és úgy susogtam neki - Leveszed, vagy kibelezlek, itt és most!-

Vendég

Sosem tűnt még ilyen hosszúnak az út, a pulttól a kijáratig mint most, ezzel a szöszi vámpírral. Bármibe lefogadtam volna, hogy mikor rám nézett pontosan tudta mi vagyok, és számított rá, hogy előbb utóbb megtámadom. Ez van, benne van a pakliban hogy ha elég jó és öreg akkor könnyedén kiszúr, mivel van egy rakás képessége, ami előtt nem marad titokban kilétem. Körbepillantok, mindenki csak azt látja, hogy kettesben távozunk, azt nem hogy jobb szó híján kivezetem ezt a démont a kocsmából. Mikor megszólal, csak elmosolyodom, mintha csak szerelmes szavakat suttognék neki.
- Igen drága farkasbőr lesz az neked, szivi - haladok céltudatosan, egyik kezemmel karolva, hogy mások ne lássák, nem önszántából jön ilyen szépen velem. Hm, egész jónak tűnik eddig a dolog. Hm, talán ha ezzel végeztem, felhívom a kis vöröst, biztos jól esne egy kósza kör a meló után....

Persze, miért is menne minden szépen csendben? Mikor már majdnem az ajtónál vagyunk neki lök az ajtónak, jobban mondva nem messze az ajtótól, a falnak, és úgy helyezkedik, hogy az én torkomnak szegeződjön a lánc. Kényelmetlenül nyelek egyet, nem esett jól a becsapódás, de ha öregkoromra hátfájási problémáim lesznek, azt keservesen megbánja. Elvigyorodom, és közelebb hajolok, lesmárolva a lányt. Remélem meglepem ezzel a hirtelen jött váltással, és addig keményen gyomorba rúgom, hogy kicsit meggörnyedjen, majd villámgyorsan úgy helyezkedek, hogy mögé kerüljek, és ne lássák meg a megbéklyózott kezeit. A füléhez hajolok.
- Kifelé szépségem. Istenien csókolsz ugye tudod? - bököm meg egy kicsit, ideje kimenni innen. Egyik kezemmel megsimítom a torkom, azért nekem sem esett jól a dolog, de legalább nem bénít le teljesen mint a vámpírokat. Tiszta mázli.

Nem szokásom lebecsülni az ellenfeleimet, ellenségeimet, mert abból mindig csak csúnya pofonok származnak. Persze, egy vámpírnak nem nehéz könnyelművé válnia, főleg ha fiatal, hiszen könnyedén megrészegítheti a halhatatlanság, az örökkévalóság érzése. Már nem vagyok fiatal kis kezdő vámpír, így azt hittem, túl vagyok ezeken a hülyeségeken, de ma kellett rádöbbennem, hogy bizony még ma is beleesem néha ebbe a hibába. Csúnyán alábecsültem a kölyökfarkast. Hisz alig lehetett több, mint 20-22 éves. És, ami még bizarrabb, hogy felkészült volt. Nem mindenki hord magával méteres ezüstláncot, még akkor sem, ha nem szívleli a fajtámat.

Ott álltunk az ivó ajtajánál, ő háttal a falnak, a béklyóm az ő nyakának feszült, és én meg voltam győződve arról, hogy nyerő pozícióban vagyok, és egy percen belül szabadok lesznek a kezeim. És arról is, hogy a cuki farkaskölyök 5 percen belül halott lesz. Ahogy ezek a képek megjelentek lelki szemeim előtt, úgy jött a következő pofon. Ismét megleptek! Ellenfelem olyasmit tett, amire sosem gondoltam volna. Annyira váratlanul ért, hogy ellenkezni sem volt időm. A szöszi az ajkaimra szorította az övét, és mire regaláni akartam erre a szemtelen, pimasz húzásra, ismét bajban voltam. Rá kellett jönnöm, hogy nem tudom elintézni a fickót anélkül, hogy ez másoknak fel ne tűnne. Azt pedig aztán végképp nem akartam. Mégiscsak üzletasszony vagyok, nem valami barbár gyilkos. Az üzletnek egyáltalán nem tenne jót egy címlapsztori, miszerint a Hades tulaja kitépte egy ártatlan fiú szívét, egy rakat ember szeme láttára. Tehát, úgy döntöttem, ezúttal tényleg engedelmes leszek, egészen addig, míg elhagyjuk a fogadót. Reméltem, hogy ez minél hamarabb megtörténik, mert a lánc már egészen mélyen a húsomba vájt, és ennek már látható jelei is voltak. A szemtelen megjegyzésre jobb ötlet híján újabb fenyegetőzéssel reagáltam: - A következő csókot a vértelen hulládnak fogom adni, kisfarkas- Szándékomban állt beváltani az ígéreteimet, főleg a hullaságra vonatkozó részét.

Kisétáltunk a fogadóból a hátsó ajtón át, szerencsére senki sem volt a közelben, így aztán nem láttam értelmét a további suttogásnak, sem pedig a visszafogottságnak. Szinte biztos voltam benne, hogy a kezeim fogják bánni a dolgot, de muszáj volt megszabadulnom a lánctól, mielőtt annyira legyengítene, hogy moccanni sem lesz erőm. Ő ott volt mögöttem, szorosan tartva az ezüstláncot, így aztán, hogy a szorításon enyhítsek, felemeltem a kezeimet, és szembe fordultam a támadómmal. Egy erős oldalirányú rúgást indítottam egyenesen a farkas bordái közé, remélve, hogy ezzel rávehetem arra, hogy eleressze az ezüstöt. Ha eltaláltam, azonnal rávetettem magam, hogy ne legyen ideje magához térni. Ha nem, akkor újra próbálkoztam, méghozzá egy újabb rúgással, ezúttal a lábait célozva.

Vendég

Ahogy trükközni próbált, meglepett ugyan, de láttam rajta hogy én jobban megleptem azzal a röpke futó csókkal mint ő engem. Mikor kiérünk a bárból, körbepillantok, hát jó jel hogy sehol senki, így legalább kevesebb lesz a szemtanú.
- Oké hogy vámpír vagy de nekrofíl is? Nahát, ki sem nézné belőled az ember - mosolyodok el lágyan, de közben rajta tartom a szemem. Valamit biztos hogy trükközni fog, erre számítok, és felkészülök is. Mikor megrántja a láncot, keményen megmarkolom, azt hinném hogy menekülne, de csak megfordul, és felém rúg. A fejem felé, ejj de kis hajlékony itt valami, tuti hogy valami fitnesz cica volt előző életében. Viszont a második rúgásnál egy fél pillanatot késtem, és ez elég volt, hogy erősen kibillenjek az egyensúlyból, és kicsússzon a lánc a kezemből. A francos francba, mi a fene lesz így? Utána vetem magam, nem törődve a lábamba hasító fájdalommal, majd csak elmúlik, ha mákon van, csak ficam, nem szalagszakadás, bár ahogy fáj... Fogalmam sincs, hogy hibázhattam pont most, még csak nem is olyan igazán elbűvölő nő, hogy azért... Alig ért a lábam földet, már rám is vetette magát, nyilván azzal a céllal hogy megöljön. Ahogy rám zuhant, igyekeztem eltolni magamtól.
- Szállj le rólam, te túlsúlyos Claudia Shiffer... - morogtam, és igyekeztem mindenáron távol tartani a nyakamtól, nem adom fel a harcot, ha valahogy elérném, az egyik késem...

-Egy vámpírt nekrofilnek nevezni...még viccnek is harmatgyenge, kisfarkas. - nevettem fel rosszindulatúan, mivel egyebet nem igen tehetettem, hisz egyáltalán nem voltam kényelmes helyzetben. Egyszerűen muszáj volt megszabadulnom a láncoktól, hogy aztán apró darabokra téphessem ez a kis korcsot. ~Mi a francot akarhat tőlem? Csak egy egyszerű csapoló lenne? Ahhoz képest elég jól felkészült, és nem is olyan egyszerű eset. Nem hinném, hogy csapoló. Akkor viszont mi célja lehet?~ futott át az agyamon a kérdés. De aztán az akció miatt félbehagytam a filozofálgatást, és arra koncentráltam, hogy minél előbb szabaddá tegyem a kezeimet.

Az első rúgásom célt tévesztett, amin nem is lepődtem meg. Számítottam erre, hisz az eddigiek alapján leszűrtem, hogy kemény ellenfél. Ezt persze sosem ismertem volna be semmilyen helyzetben. A második, lábára irányított rúgásom szerencsére (igazából a szerencsének semmi köze a dologhoz, csupán arról van szó, hogy gyorsabb vagyok, mint ez a szöszi farkas) célba ért. A lánc végre nem feszült tovább, így már csak annyi dolgom volt, hogy a meglazult hurokból kibújtassam a kezeimet. ~Végre! Mostmár esélyed sincs ordaska!~ Nem hagytam időt a felocsúdásra, azonnal a még mindig emberalakban lévő fiúra ugrottam. Letepertem őt a földre, és az első gondolatom az volt, hogy most azonnal feltépem a torkát, és az összes vérét megiszom. Az utolsó cseppig. Ám ismét felbukkant a kellemetlen gondolat, hogy fogalmam sincs, miért akar annyira megszabadulni tőlem. Mi oka van rá? Az a fene nagy kíváncsiságom ismét kibabrált velem.

Ahelyett, hogy átharaptam volna a torkát, úgy döntöttem, egyelőre életben hagyom, és kikérdezem egy kicsit. Ő azonban nem tudta ezt és ezért minden igyekezetével azon volt, hogy távol tartson a nyakától. Most, hogy már szabad voltam, ezüstmentes, és nyerő pozícióban, gondoltam itt az ideje, hogy visszaadjam a kölcsönt, így aztán ahelyett hogy a nyakába haraptam volna, egy futó csókot nyomtam a fiú szájára, nem törődve a sértéssel, amin majdnem elnevettem magam. - Kölcsön kenyér visszajár, te kis csontos seggű di Caprió!- nevettem a szemébe, aztán pedig ököllel az arcába sújtottam, amitől úgy gondoltam, el kell ájulnia. Ha így törént, akkor lekászálódtam róla, és a kocsimhoz vonszoltam őt, ha nem, akkor megpróbáltam ismét megütni.

Vendég

- Az vagy nem az tök mindegy, de igaz. Vagy ez nálatok megszokott dolog? - kérdezem, miközben a földön fekve viaskodom vele tovább. Ezt nagyon nem így terveztem, de hát ez van, egyszer fent egyszer lent, és egyszer különben is meg kell valamiben halni, de ha lehet, magammal viszem a pokolba őt is. Igen szép pár lennénk mi odaát, ez kósza mosolyt csal az arcomra. Látom hogy lerázza magáról az ezüstöt, hát... korához képest meglehetősen sokáig tartott neki, de nem baj, ez csak nekem kedvez. Megjegyzem az aprócska infókat, még talán felhasználhatom ellene, ha nem halok meg. Ahhoz képest, azért nem tagadhatom le, jó erőben van a szöszi. Ahogy arca közeledni kezdett felém, egy pillanatra komolyan úgy gondoltam, hogy a fenébe vége mindennek, de aztán nem a nyakam vette célba, hanem egy hasonlóan lágy, szűzies csókot nyomott az ajkaimra, mint amilyet én adtam neki, odabent. Lassú mosolyra húztam a szám, jó jel ha tetszem neki, akkor talán a megölésem helyett dönthet úgyis hogy inkább ágyba visz, ott meg nekem fog kedvezni a szerencse. Na meg a sors is, igaz, Sors?
- Ennyire jó volt, hogy repetát lopsz? Ugyan, szöszi, csak kérned kellett volna.. - kuncogok fel, azért akasztófa humorral nem szűkölködök, és soha nem is volt belőle kevés.
Mikor az arcom felé csap, elrántom a fejem, de sajnos nem elég gyorsan, így eltalál, bár nem az arcom, hanem a nyakam, a halántékomnál. Felnyögök, és rápillantok, de már alig látom, zuhanni kezdek, a sötétségbe...

Csak addig volt igazán nehéz dolgom, amíg ezüstöt viseltem. Amint megszabadultam tőle, a farkaskomának nem maradt esélye. A földön fekve még küzdött egy kicsit, főleg, amikor meg volt győződve róla, hogy arra készülök, hogy a nyakába mélyesszem a fogaimat. Talán ezt kellett volna tennem. Talán így egy halom problémától megszabadultam volna. De nem tehettem, mert ha nem ez a kis szöszke ordas, akkor a kíváncsiság ölt volna meg. Ezen kívül, tudni akartam, hogy kinek szúrom a szemét és miért. ~ Ha csak neki, az a jobbik eset, hiszen napfelkelte előtt úgyis halott lesz. Ha valaki másnak, hát majd elmondja nekem.~ így okoskodtam magamban, amíg a farkassal viaskodtam a földön. A pici szájrapuszi talán kissé túlzás volt, és nem is azt a hatást váltotta ki, amit reméltem. Én tényleg csak arra kívántam rávilágítani, hogy a helyzet némileg változott, mióta elhagytuk az ivót. Ő viszont pimasz elégedettséggel nyugtázta a dolgot, és valószínűleg meg volt győződve róla, hogy elbűvölt engem. Nos, más körülmények között, talán... ha nem vert volna ezüstbe...

- Ugyan szöszi,- ismételtem őt gúnyolódva - nem én üdvözöltelek ezüstlánccal, úgyhogy ne csodálkozz a módszereimen. - feleltem, mielőtt képen töröltem őt. Egy-két pillanatig figyeltem őt, a csípőjén üldögélve, és vártam, hogy elveszítse az eszméletét. Nem akartam összetörni a csinos kis képét, így örültem, hogy nem kell újra megütnöm.
Amikor elájult, minden nehézség nélkül elvonszoltam őt az autómig. Átnéztem a zsebeit, és elszedtem a fegyvereit. ~A francba, ez a fickó aztán jól fel van szerelkezve. Tuti nem valami útszéli csapoló.~
Beraktam őt a csomagtartóba, és kifordultam a Shreveportba vezető útra. ~Otthon majd kezelésbe veszem a kölyköt.~

itt vége, folytatás ITT

Vendég

Adrian

Figyelmesen hallgatom, és annak ellenére hogy ma semmi ilyesmit nem terveztem be, még mindig nem húztam el a belem, hogy hagyjanak békén. Fura, nem is tudom miért, valahogy vágyom a szocializációra. Vérállat vagyok, nekünk fontos a társaság, bár... ezt rendszeresen megtagadom magamtól, lévén falkám nem lehet.
- Ja értem, hát én akkor az ellentéted vagyok, kicsit antiszoc, és kicsit se bulizós típus. - jegyzem meg, és ahogy beszállok a kocsiba, a saját szépséges kocsimba, beindítom a motort, sebességbe teszem, gázt adok, és elindulok. Biztos kézzel vezetek, épp úgy ahogy lövök.
- Jah, egyetlen káros szenvedély az életemben, de ennyi még csak csak belefér nem? - mosolyodom el kissé, és a lehúzott ablakon át hamuzok. Mivel kellemes az idő, így nem árt egy kis hűs szellő, és még praktikus is.
- Az is egy szakma, és amíg nem csap át másba, nekem semmi bajom sincs vele - jegyzem meg, és lassanként egyre lejjebb nyomom a gázt, sehol senki, se másik kocsi, se rendőr, nekem meg semmi kedvem itt rohadni egész nap.
- Én találkoztam, sajnálatos kis baleset volt, és most nála kötöttem ki, mint biztonsági főnök. Nem egy álom meló de ez van - jegyzem meg az utat figyelve, és kihajítom a csikket az ablakon. Felgyújtani nem fogok vele semmit akkor meg minek őrizgessem a hamutárolóba?
- Nem rosszak a sportkocsik sem, de ez meglehetősen hasznosabb nekem, és praktikusabb. Masszívabb mint egy rendes járgány, és vannak extrái is - jegyzem meg, és beveszek egy jobbos kanyart, majd nemsokára bekanyarodok egy kisebb útra ami egyenesen a Francia Vándorhoz visz.
Elvigyorodom az egoista beszóláson, de nem kételkedem benne, elég jól fest ahhoz képest ezt még férfi szemmel is meg tudom állapítani, és pár évvel öregebb is nálam.
- Egy egész lovat? Jó étvágyad lehet mi ne mondjak - vigyorgok, és bekanyarodom egy nem túl nagy épület elé ami a fogadót képezné. Hát igen minden itt kezdődött el. Leállítom a motort, és kinyitom az ajtóm, kiszállok, és kinyújtóztatom a tagjaim.
-Nos, én szinte biztosan tudom mit fogok enni - jegyzem meg, és mikor ő is kiszáll, becsapja az ajtót, és bezárom a kocsit és aktiválom a riasztót. Csak ezután indulok el a fogadóba, ahol egy nem túl forgalmas asztalhoz ülök le, három szék van, de nekünk csak kettő kell. Végig nézem a menüt, hátha újítottak valamit rajta, majd mikor kijön a pincér rendelek.
- Egy bárány steaket kérek medium állapotba rókagombás szósszal, és rizs körettel, salátát nem kérek. Inni pedig jöhet egy gyömbér és egy finlandia - sorolom, és türelmesen megvárom mit rendel Adrian. Mikor a pincér elmegy, akkor szólalok csak meg.
- Nos, elég kies dolog, nem jár arra sok ember, könnyű a terep, és vadonélő állatokból akad elég. Préda állatok persze. A farkasok nem érdekelnek igazán, bár úgy hallottam néha erre járnak... - húzom el a szám kicsit.

Előzmény

Vendég

Solomon

-Azt hiszem, lehet abban a mondásban valami, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Sosem bírtam magam körül elviselni az olyan mentalitású és kaliberű pasikat, mint én magam. – Azt hiszem olyanok mindig fellobbant bennem a versenyszellem és a bizonyítási vágy, hogy én akkor is jobb vagyok mint a másik. Lehet ez onnan ered, hogy miután miattam haltak meg a tesóim és anyám is, és utána apám gyűlölt… szóval, hogy neki akartam mindig bizonyítani… aztán sosem jött össze? áh! Menjen a fenébe a francos pszichológia, nem kell ez nekem és kész, egyszerűen, csak jobb vagyok a többieknél és kész. Le van ejtve.
- Mint mondtam, ha nem fújod a képembe, akkor semmi gondom sincsen vele. Ellenkező esetben meg találom etetni veled. – Vigyorgom telibe a farkast. Nem vagyok olyan agresszív fickó, de nem szoktam üresen fenyegetőzni az is biztos. Felesleges időpocsékolásnak tekintem az üres szavakat ilyen tekintetben, persze, ha dolgozom, akkor sokszor kell, különösen, ha leánybúcsúban vagyok, és nem akarok hoppon maradni.
-Nem szokásom. Nekem is vannak elveim, és van büszkeségem is, szóval nem vagyok k*rva. – Jegyzem meg neki, nem sértődtem meg. De tudom milyen előítéletek vannak a munkámmal kapcsolatban és azt is tudom, hány olyan kollégám van akik átcsapnak másba is. Nem mondom, hogy sosem volt dolgom kuncsafttal, de azt nem ott helyben intéztem, hanem később máshol, vagy ha az említett leánybúcsún voltam, és más már nem maradt és a nő abszolút a kedvemre való volt, és azért mentem bele, mert én is akartam. Nem a pénzért.
- Ezek szerint nem kispályás a csaj. – Jó lesz akkor vigyázni azzal a vámpírral, bár kétlem, hogy a Hotelban lenne hely egy olyannak, aki abból él, amiből én magam. Nem olyan helynek tűnik, de sosem lehet tudni.
-Apropó, jelenleg munkanélküli vagyok, szóval ha hallasz valahol olyat, hogy egy magamfajta kell egy leánybúcsúba, akkor nem bánom ha megemlítesz ott. – hátradőlök az ülésben és a kezeim összefonom magam előtt.
- Csinos kis verda ez, de neme túl nagy. Maradjunk ebben. – Barátságosa Solra mosolygok, és nem firtatom, hogyan is került hozzá a kocsi, az legyen az ő dolga, és bizonyos titkaim így had maradjanak meg nekem is.
- Tegnap reggel ettem utoljára, csodálkozol, hogy éhes vagyok? – Nézek rá, és kezdek ellazulni, feloldódni, ami nem olyan gyakran fordul el. Lazának tűnök társaságban, mert ez a munkám, de egy bizonyos fokú hidegség és távolságtartás mindig marad bennem, de most ez teljesen kezd feloldódni.
A rendelésem én is leadom, ugyan úgy bárányt kérek, de én most jól átsülve, és nekem a köret is jöhet hozzá. Meg valami desszertet is nézek, hiszen szerezem a finomat és a tortákat is.
Italnak most nekem is jöhet a tömény, hiszen ma már nem fogok munkát keresni, így rendelek magamnak egy kis Jack Daniel’s-t tisztán és jég nélkül.
- Más kéttermészetű jár arra? – Komolyan érdeklődöm, mert közeleg a telihold és akkor biztosa bundába kell bújjak, és még sem a hotelszobámban vagy a városban kellene megtennem.

Vendég

Adrian

Immáron az asztalnál ülve hallgatom amit mond, mivel ideértünk végre a fogadóba. Hál istennek semmi nem akadályozott minket ebben, és most hallgatom amit magyaráz. Hát, teljesen az ellentétem.
- Én sem kedvelem igazán a magamfajtát, valahogy mindig az ellenséget látom bennük. Munkámból adódó bizalmatlanság, ami azt illeti - felelem neki, mivel én türelmes farkas lévén, hajlandó vagyok elég sokáig hallgatni egy-egy üres fecsegés áradatot, de Adrian... valahogy nem úgy néz ki mint aki csak fecseg, van benne valami figyelemfelkeltő, mintha lenne valami közös vonásunk, de micsoda? Mi lehet neki, ami nekem is megvan?
- Nem, azért ennyi jólneveltség szorult még belém is, hogy ne fújjam olyan ember képébe a füstöt aki nem csípi - vigyorgok vissza, egyáltalán nem veszem fel a fenyegetést, hiába vérállat, nem kerülne az arcomnak még csak a közelébe sem. Nyugodtan füstölök tovább a kajára várva.
- Nem, sajnos nem kispályás. Egy időre kivont a szabad forgalomból, így most a Hadest vigyázom főállásban - sóhajtok fel, mert végül is..mi tagadás na, járhattam volna rosszabbul is.
- Oké majd ha lesz valami, akkor megemlítem, hogy ismerek erre a célra egy remek munkaerőt - vigyorodtam el, és figyeltem míg a pincér szervíroz. Ideje is volt már. Megkapom az italom, és mikor Adrian is az övét, felemelem a poharam, és kissé szertartásosan koccintok vele, majd lehúzom, a gyömbért pedig csak kitöltöm a pohárba. Kiélvezem a vodka ízét. Desszert, hm, talán majd később, előbb hadd fogyasszam el a főételt. Kezembe veszem a kést, de egy morranással le is teszem, és az egyik zsebemből, egy fanyelű bicskát veszek ki, ez legalább biztosan vág. A steak húst meg ugye nem olyan könnyű szeletelni, ezekkel az éttermi életlen vackokkal. Ez első falatot levágom, és a szószba mártom, majd bekapom, és csak miután lenyeltem, válaszolok.
- Ez valami isteni. Amúgy ha jól tudom egy vértigris lakik arrafelé, de nem balhés alak ha jól tudom, szerintem nem lesz bajotok egymással, mert ugye a macskafélék, nem állnak belharcban egymással - jegyzem meg, mert macskáéknál lövésem sincs hogyan van ez.

Vendég

Solomon

- Az üres fecsegés untat, és nem is szeretek ebbe belemenni… de a munkám olykor megköveteli, bár akkor a legtöbb esetben csak előszedem valamelyik oda illő vigyorom, és hagyom, hogy az beszéljen aki fizet… - Ritkán vállalok öltáncot, de van mikor igen és akkor vannak olyan nők akik lökik a rizsát szinte mindenről a nagy zavarukban, de inkább ők, mint a röfögve röhögők. De olyannal is találkoztam, hogy leánybúcsúba hívtak és az, aki szervezte vagy egy órán át üresen fecsegett nekem, a munka kellett így tűrtem, de szívesen közbe szóltam volna. Fura mi, a munkám olyan amilyen, és mindenki azt hinné, mennyire közvetlen vagyok, holott sokkal inkább zárkózott a magánéletben.. de a munka az munka.
- Pompás. – Mondom neki, és a kínálatra tereltem a figyelmemet, hiszen éhes vagyok, és nem azért jöttünk ide, hogy bájcsevegjünk, hanem hogy az éhségünk csillapítsuk.
-Bérgyilkosból biztonsági főnök, milyen érdekes… Bár gondolom, megfizeti a szolgálataidat. – Kezd érdekelni ez a Hades nem csak úgy, hogy ott lakom most, hanem, hogy talán nekem is lenne ott valami emészthető munka, végül is, mást is meg tudok tanulni vagy csinálni nem csak táncolni tudok. Bár londíner nem leszek, az fix!
Koccintok vele, hasonlóan szertartásosan, mint ahogyan ő velem, majd felnevetek, mikor ő is én én is bicskát húzunk elő a zsebünkből. Az enyém ezüstszínű, de csak színű, macska koponyával díszített darab, a kalóz emblémát képzeljétek oda csak macska koponyával az ember helyett. Ajándék lónak ne nézd a fogát, szokták volt mondani.
- Életlen vackok… - Mondom szinte vidáman vigyorogva, és én is a saját késemmel kezdem szelni a húst.
- Egy vértigris… - felemelem a szemöldököm, és úgy nézem a farkast. – Tudtommal sem, de nem nagyon izgatom magam miattuk, de még is furcsa hallani, hogy egy csíkos macska jár arra. pasi vagy csaj? – kérdezek még vissza. Mellesleg úgy hallottam a tigrisek igen csak kevesen vannak.

Vendég

Játék Vége
Szabad terület