Bárpult

Megkapom a szalvéta tömböt, amit kértem, de kéretlen megjegyzés is érkezik hozzá. Kicsit sem emlékszem, hogy ezt is kértem volna az idegentől, de úgy látszik ezt ő másképp értelmezte, azonban most nem teszek pillanatnyilag csípős megjegyzést.
- Valahogy úgy, ezeknek itt olyan üres a fejük, hogy azon sokszor még a jó test sem segít. Jelenleg pedig nem épp olyat keresek, akit felültetek a mosdó pultra, és kielégíti az igényeimet. – Válaszolom vissza a szőkének egykedvűen. Nagyon tudnék örülni, egy profi táncos lánynak, vagy egy olyannak, aki pár éve rendszeresen tanul. Vagy legalább egy tulajdonosnak aki munkát ajánlana, de nem semmi bérért, és kurvának amúgy sem állok, szóval szimpla tánc, vagy sztriptíz.
- Wisky-kóla. – Biccentek a csapos felé, hogy most a saját kontómra rendelek magamnak valamit, mert már unom a likőröket és hasonlókat, amiket a nők kérnek nekem.
Közben végig mérem a mellettem álló farkast, és letörlöm a rúzs foltot a nyakamról. Kicsit vacakolnom kell vele, de nem túl sokat, mivel olcsó darab volt, így néhány simogatás után le is jön a bőrömről. Eszemben nincsen fenn hagyni, rontja a csajozási esélyeimet. Sajnos, még az egyalkalmas numerák esetében sem ugrálok az üresfejű libákért, emiatt mindenképpen azt akarom, hogy makulátlan legyen a bőröm, azaz rúzsmentes.

Nem nagyon szoktam bárokban idegen pasasokkal beszélgetni és pláne nem haverkodni. Jó tudom, ez ellentmondás, hiszen táncos vagyok, és mint ilyennek nyitottnak kellene lennem. De tekintve, hogy engem csak a nők érdekelnek, így nem sokat figyeltem hímtársaimra, emiatt nagyon barátaim sincsenek. Ameddig volt munkám, addig nem is zavart a dolog, voltak imádóim, akik ajnároztak, és sokszor főztek is rám. Egen, ilyen is volt, hogy hoztak nekem a saját főztjükből. Mondjuk olyanok akik törzsvendégek voltak, és gyakran kértek privát táncot, és persze ilyenkor úgy kellett velük táncolni, mintha ők lennének a legtökéletesebb nők a világon. De végső soron megérte, jó fizetés, magas borravaló és ingyen kaja, ami még ehető is volt többségében. De azt hiszem ideje, kicsit változtatnom a szokásaimon és esetleg szóba elegyednem ezzel a vérállattal. Ha párduc lenne, azt tudnám, saját fajtársam azonnal megismerem.
- Vonyítasz? – Kérdezem tőle mellékesen. Aztán fanyar mosolyt villantok arra, amit mond, arra a nőre, aki összerúzsozott.
- Sokszor még a huzat sem mozog bennük… maximum, mi férfiak. – Oké, tudom ez kissé sovinisztán hangzott, de el lehet hinni nem, vagyok az, csak aki olyan munkát végez mint én, rengeteg buta és sekélyes nővel találkozik, és szerintem nem csoda, ha mostanra megcsömörlöttem velük, és alkalmi partnernek is valami eszesebbet keresek. Vagy legalább olyat, aki nem akar kifogni, csak ugyan úgy egy diszkrét hancúrra vágyik. A diszkrét jelen esetben a nem mások előttet jelenti, a többire meg boruljon radír.
- Kösz… - Ott is letörlöm ahol mondta, majd nyújtom a nyakam, és a pult mögötti tükörben is megtekintem a végeredményt. Aztán megjön a kevert ital, amit kértem. Ha nem munkát keresnék, és csak szórakoznék, akkor tisztán is jöhetne a szesz, de így, ilyenkor? Nem engedhetem meg magamnak, hogy betompuljak, nem úgy, mint a pasi mellettem.
- Ne itt akarj leleplezni bennünket azzal, hogy sokat iszol, és bekattansz. – szúrom oda neki. Az emberek még nem tudják, hogy mi magunk is létezünk, és nem csak a vámpírok. Szeretném ha ez így is maradna még egy ideig, nem akarom az írhám azért menteni, mert valaki ágyelőnek akar.

Ahogy elnézem a farkasnak sem lehet sokkal jobb a hangulata mint nekem, és ő sem lehet az a kifejezetten locsogós típus, ami jó. Mert akkor nem valószínű, hogy goromba leszek vele, ha sokat fecseg mellettem és nem kopik le, mikor is már nagyon megunom. Még a pultot támasztom és a tömeget figyelem, oda jön hozzám, egy nő, nem mondanám csinosnak, durván árad belőle a pia és a parfüm, mellé még annyi vakolat van rajta mint egy házon. Elhajtom, nem vagyok erre kíváncsi, és ma nem is dolgozom, vagyis még mindig nem melózom.
- Csupán annyiban kivel is csevegek. Nehogy a tyúkszemedre lépjek. – Vonom meg a vállam kecsesen, ami csak ránk, táncosokra jellemző.
Rávillantom a tekintetem és arrogánsan enyhén felvonom az egyik szemöldökömet.
- Vonyítani nem szokásom, lompos farkú. – Válaszolok neki vissza, én már nem kapom fel ezen a vizet. Cica fiú?! Ugyan, kinőttem ebből, ráadásul a foglalkozásom miatt is elég sokszor mondogatták ezt nekem, van, aki kedveskedésből van, aki meg bosszantásból, mert dolgoztam én már együtt vámpírral, is a színpadon.
- Ez úgy hangzott, mintha egy intelligens felültetett volna téged, lompos farkú. – Meglötyögtetem az italomat, és belekortyolok, közben újra elhajtom ugyan azt a csajt, aki már korábban is megpróbált a nyakamba belemászni. Ittas bringákkal nem szoktam foglalkozni. Privátban semmi féle képen sem.
- Ahogy érzed. – Biccentek neki, és belekortyolok az italomba. Nekem, ha rossz a kedvem, akkor vagy táncolok vagy edzem. Ezeken kívül nem sok mindenem van. Amúgy is ezekbe pompásan bele lehet adni a feszültséget és kiváló levezető.

Oldalra nézek, de nem fordulok oda. Megnézem magamnak a srácot, húsz körüli lehet, és a arckifejezése alapján vele sem bánt kesztyűs kézzel az élet. A kisugárzása nem olyan, mintha egy elkényeztetett ficsúr lenne, hanem min akit párszor pofon vágott az élet. Tökéletesen ismerős a helyzet, legalább is az életérzés, de emiatt nem fogom cimborámnak nevezni és megölelni, hogy akkor innentől örök barik vagyunk. Pfújj. Ahogy elnézem magamnak, pont úgy fest, mint aki egy tömegverekedés kellős közepére vágyódik, és egyáltalán nem ide.
- Abban ne legyél te biztos. – Húzom el a szám a poharam felett. Volt már rá precedens, hogy egy éles megjegyzésem olyan találatot ért el, hogy majdnem meglincseltek miatta. Így sosem tudhatom, az arroganciám kiből mit fog kihozni. De nem is izgat nagyon, megtudom magam védeni, hiszen vérpárduc vagyok, és oda sózhatok akár karmokkal is, hiszen ez nem a fikciós világ, ahol egy icike picike sebtől is váltó lesz valaki.
- Talán. – Mikor is volt, hogy utoljára valaki ezt előcsalogatta volna belőlem? A munkahelyemen nem tehettem, a magánéletben sem. Az más, ha találkozom egy másik vérállattal, és jól érezzük magunkat és doromboló hangon hangzik el egy megjegyzés, de úgy igazán dorombolni? Nem, azt már nagyon hosszú ideje nem tettem.
Következő mondatára felnevetek, jó ízűen és nem gúnyosan.
- Na, az szívás, mikor alul becsülőd, és utána meg pofára ejt. – Vigyorgom még a poharam felett és lehúzom az utolsó kortyot is, majd intek a csaposnak, jöhetne még egy ilyen.
- Nos, Solomon, én sem vagyok cica-fiú. Adrian a nevem. – Majd a mancsom nyújtom neki. Szimpatikusnak tűnik a tag, de ezt nem fogom megmondani neki. Különben is aki ismer az tudja jól, a kézfogás már szimpátiát jelez nálam.

Vizslatásomra ő is jobban megnéz magának. Megteheti, semmi extra nincs rajtam most már, hogy letöröltem a rúzst. Vagyis abban az esetben nincs semmi extra, ha nem a pasikra bukik, de ha igen akkor lehet, van még is csak mit néznie rajtam. Semmi különösen nem vettem észre rajta, szőke és kékszemű, a tipikus herceg vonásokkal, de ahogy elnézem se fehér ló, se pedig szende szűz nincs a közelében. Amúgy a szemeibe belenézve, nem annak a hős lovagtípusnak tűnik, aki megy és megmenti a bajba jutott hajadonokat, és róla álmodoznának a lányok. Túlságosan is sok a keserűség benne. De lehet csak ma? Az is lehet, csak rossz napja van, de amit korábban levontam azt tartom, ő sem az a típus, akinek könnyű élete volt.
Megnézem magamnak a fegyvere markolatát.
- Tényleg nem egy csónakban vagyunk. – Biccentek a kis játékszere felé. Aztán átfutok fejben pár dolgot.
- Nem tűnsz zsarunak. – Jegyzem meg neki, mikor megkapom a második pohár italomat. Ki, hogy van a dolgaival, én remekül érzem magam a bőrömben. Szeretek vérpárduc lenni, és a teliholdas éjjeleket is nagyon szeretem, mikor kiruccanhatok a szabadba és átadhatom magam a másik énemnek. Eddig még nem botlottam bele olyan egyébe aki nem szerette volna magát úgy ahogyan volt kettős természetével.
- A nők, a férfiak legnagyobb nyűgjei, de nélkülük sem jó… - jegyzem meg, fanyar mosollyal az arcomon. Bizony-bizony, a nők nélkül gondban lennék, mert hetero vagyok, és nem szívesen vállalok privát táncot egy másik hímnek. Szóval én a nők csodálatából élek meg.
Megszorítom a kezét, annyira emennyire kell, hogy jelezzem, lehet nem ugyan az a szakmánk, de nem kell félteni, ettől függetlenül, nem vagyok egy gyenge egyén.

Két dolgot szűrtem le ebben a bárban. Egy vámpír imádok, és harapás függők törzshelye, kettő a turisták kedvelt látogatóhelye vagy inkább cél állomása. Nem lényeg a különbség. Emiatt nem hiszem, hogy egy hamar megint betenném ide a lábamat. Sőt lassan már innen is mennék, hiszen a vámpírokkal itt nem lehet felvenni a versenyt, és a gót fruskák sem az eseteim.
- Nem szándékom, nagyon más területen van a mi kettőnk szakmája. –Két korty között válaszolok, majd a kiürült poharam leteszem, és ki is fizetem. Ma már többet itt nem fogok fogyasztani, helyette enni kellene valahol, mert ahol megszálltam nem szándékozom beülni.
- Szabadúszónak nevezem magam én is, de egészen más területen, mint te. Ha nem kíber vagyok, akkor már csak két lehetőség közül lehet választani. – Egy pillanatra rá nézek, majd vissza a vonagló tömegre.
- Gyakran jársz ide, vagy csak betévedtél te is? – Kérdezem tőle. Közben a tömeget figyelem, mint ragadozó az erdőben, lát e valami fogára valót, de nem nagy a kínálat legalább is abból a fajtából, ami engem érdekelne.
- Nem minden esetben, feltéve, ha nem férjet akar fogni magának, hanem csak szórakozni. De valóban az üresfejűeket kisebb energia befektetéssel is meg lehet fektetni… - fűzöm tovább az ő gondolat menetét.

Solomon

Így ahogy a tömeget vizslatom eldöntöttem, hogy ezt is megnéztem, de ide nem térek vissza egyhamar. Nem az én világom, ez a sok vámpírista csitri és kölyök. Italom már megittam és ki is fizettem, úgy érzem ideje lesz távoznom, de még befejezem a beszélgetésem a farkassal. Érdekes fazon, noha sokban különbözünk, még is van benne valami ami bennem is megvan, mind a ketten túlélők vagyunk ez már biztos, van valami a múltunkban amire nem szívesen emlékezünk vissza. Valami amit legszívesebben kitörölnénk. Ebben teljesen biztos vagyok.
- Nem vagyok öngyilkos típus, szóval erősen kétlem, hogy ez bármikor is bekövetkezne. – Válaszolom neki, miközben ellököm magam a bárpulttól és kiegyenesedek ültömben, majd szépen macskás eleganciával lecsusszanok a székről.
- Jelenleg én is így vagyok ezzel, körülnézek, itt mi van és van-e valami munka a városban. – Aztán mikor a Hades-t emlegeti, haloványan vigyorgok egyet. – Kicsi ez a város, vagy csak a Hades a legjobb? – Tekintve, hogy én magam is ott dekkolok napok óta. Ez volt az egyetlen hely, ami megfelelőnek tűnt, hiszen ha vámpíroknak készült, akkor a magamfajta kéttermészetűekre is gondoltak, és valóban. Kényelmesen elvagyok, bár csak aludni járok oda. Vagy ha találok valami szimpatikus lakás lehetőséget, akkor még elmegyek és azt is megnézem, eddig kettő jöhetett szóba, de végül, még sem költöztem, hiszen a hirdetés és az ingatlanos nagyon dicsérte, de nem volt megfelelő.
- Csak italra? Valóban, azt egészen jót adnak, de munka vagy jó közönség az nincs. – Fűzöm hozzá a saját kis gondolatomat.
- Csak a vámpíroknak ingyen nasi. – Húzom el a szám, ahogy egy spicces vámpírrajongó dől nekem. Akit aztán ellökök magamtól.
- Ki beszélt itt feleségről?! – Hörrenek fel. Nem kell az nekem sem, kell a fenének a hiszti a munkám miatt meg a féltékenykedése. Pfff… nem kösz… én ezt bőven kihagyom.
Mancsot nyújtok neki, hogy részemről is öröm, ebben a csehóban egy értelmes lénnyel összefutni.
- Azt hiszem igazad van, ideje lenne valami étek után nézni. – Aztán eszembe jut valami, de azt már csak akkor kérdezem meg, mikor már kiértünk a bárból.
- Mit tudsz arról, hogy a környéken hol van olyan háborítatlan hely, ahol szabadon lehetünk? – célzok a telihold hívására.

-Mivel nem is vagyok az. Jobban szeretek élni. Az sokkal szórakoztatóbb, még ha nem is mindig könnyű. – Kicsit elmélázom, hogy a kicsit nem könnyű, az nem egy kifejezetten helytálló kifejezés, hiszen sokszor durván nehéz. Pláne, mikor a családod egy részének a halálát, a te számládra írják és mellé az apád is gyűlöl. Oké, én is hibás vagyok, sőt… nem kis részben, de az már nagyon régen történt.
- Én, pedig most térképezem fel a várost, hogy mi is a helyzet és van-e valami egy olyannak mit én. – Egyelőre semmi munkát ne találtam, de mivel nem is régen vagyok itt ez nem is csoda, és azt is figyelembe kell venni, hogy eddig nem olyan bárokba néztem be, ahol táncosokat is foglalkoztatnának, vagy ha volt is, akkor az kategórián aluli volt.
- Eddig nem volt vele gondom. Diszkrétek az ott dolgozók, és nem csesztetnek feleslegesen. – Vonom meg a vállam, az igazgatóval még semmi dolgom nem volt, és nem is tudom ki is az. Bár érdekelne nem érdekel, legalább is addig még nem ő lesz a kulcsa annak, hogy találjak magamnak valami jó kis munkát.
- Nem mintha a vérrel bajom lenne, de az nekünk nem táplálék. – Dörmögöm az orrom alatt és közben lerázom azt a nőt aki az előbb rám akaszkodott.
- Érdekes neve van… - Nem ismerem, bár szinte a várost sem ismerem, eddig minden este csak elindultam valamerre, és ha olyan hely mellett mentem el, akkor betértem oda, és megnéztem mi is a helyzet.
- Temető… nem hinném, hogy jó ötlet lenne… - Kétlem, hogy repesnének az örömtől, ha egy párducot látnának ott mászkálni, szóval inkább az erdő, ott talán több esélyem van elkerülni a nem kívánatos közönséget.
Nem csak ő indult el kifelé, hanem én magam is, semmi kedvem itt rostokolni, mikor érezhetően nem ez az a hely amit keresek. Odakint megállok és felnézek az égre. Hamarosan telihold lesz, addigra ki kell találnom hova is vonulok el.

-Az életem egy nagy buli, pontosabban a szakmám. De amúgy igen, szeretek élni, és szeretem, ha pörögnek körülöttem az események, és nem megy a punnyadás. Nem az az otthonülő típus vagyok. - Megrázom a fejem. - Nem, ez a hely nem nekem való, nem vagyok agyaras, és itt csak azok a kelendőek, viszont benéztem, hogy tudjam mi is itt a helyzet. Amolyan terepfelmérés. – Válaszolom neki, és érzem én magam is egyre éhesebb vagyok, jó lenne valami jót, finomat és meleget enni, mert már unom a hideg ételeket. Egy szendvicset még össze tudok magamnak ütni, sőt még egy meleg szendvicset is, de főzni már nem igazán.
- Ha a cigire érted, akkor nem haragszom, ha nem a képembe fújod. – Válaszolom neki, miközben ő beleszív a vékonyka kis rúdba, aminek a vége narancssárgán felizzik.
- Táncos vagyok. – Vonom meg a vállaimat kecsesen macskás eleganciával, én nem szégyellem a munkám, szeretem csinálni és amúgy sem értek máshoz.
- Nem találkoztam még vele, csak lefoglaltam magamnak egy szobát és annyi. – Veronicaval még nem hozott össze a sors, de hallottam már róla, a szállodában. Több helyről is jött az infó, hogy eszes szőke, és most ez a farkas is ezt mondja nekem, hogy ez a nő nem hülye és még csak nem is flúgos.
Egy félmosolyt mutatok a kocsija láttán, én magam is megsimogatom. Tényleg jól néz ki, nem rossz a formája, de én más típusok híve vagyok.
- Nem rossz, de én a sportkocsikat jobban szeretem, például a ferrarit. Az áramvonalasabb formák nekem jobban bejönnek, de ettől függetlenül ez is szép darab. – Mondom neki miután beültem mellé a kocsiba.
- Ha én végzem jól a munkám, akkor ott nők alélnak el, és bugyit kell cserélniük. – Újabb féloldalas mosolyt villantok, aztán kinézek a szélvédőn. Igen, ha én jól csinálom, amit kell, akkor ott nők tömege alél el és sikong örömében és vágyában.
- Ne csigázz tovább így is úgy érzem, hogy megbírnék enni egy egész lovat is. – Komolyan nagyon éhes vagyok mostanra.
- Veled tartok a vándorba, mint mondtam éhes vagyok,és ideje lenne enni is valamit, közben hátha hallok valamit, hogy valahova kell egy magamfajta is. A tisztásról pedig még mesélhetnél nekem, hiszen nyakunkon már a telihold.

Phillip Bishop

Alig vártam, hogy ideérjek. Nagyon idegesít az a sok nyálcsurgató alak, akikre hatással van az illatom, még a parfüm ellenére is. Mégis egészen jó hangulatban telepedtem a bárpulthoz. Elég régen volt már, hogy pusztán a szórakozás végett jelentem meg valahol. Leginkább a kiválasztott áldozataimat követtem egy-egy helyre, vagy csak dühös voltam, és azt tettem el láb alól, aki rám szállt. Az a szerencsém, hogy legutóbbi ismereteim szerint még nem nagyon akadt olyan vámpír vagy alakváltó, akinek esélye lett volna arra, hogy jelentsen rólam bárkinek is.
Gondolkodtam a rendelésemen, de csak pár pillanatba telt a döntés.
-Egy Bloody Mary-t kérek, de ne csípősen. - mondtam mosolyogva.
Miután megkaptam szétnéztem, de nem láttam senki érdekeset, majd hirtelen meg akadt a szemem egy fura alakon, aki elég rondán nézett rám. Talán egy áldozatom rokona lehet. Ma mázlija van, ha nem köt belém, nem lesz balhé. Állítólag az itteni seriff nem piskóta alak.

Phillip


Nem igazán bírom, ha ok nélkül néznek rám csúnyán, mondjuk azt se, ha okkal. Nem rémlik, hogy láttam volna már ezt az alakot. Mikor megéreztem az illatát az elmondta, hogy mivel állok szemben.
Egy alakváltó. Long Island Ice tea-t kért. Fúúúúj! Már a gondolatára is kivert a veríték, persze csak képletesen.
Amúgy semmi bajom a fajtájával, de egy-kettő már végezte a kezem által.
Azután hozzám szólt. Van egy olyan sejtésem, hogy nem szívleli a boszikat, vagy első pillanatra megutált. Nem tudom.
-Miért ne ülhetnék egyedül?-az én hangom sem nélkülözött némi élt.
-Nem szeretek kertelni, tehát mit akarsz tőlem? Engem nem lehet felfogadni, arra kereshetsz mást.
Jobb előre leszögezni a dolgokat. Ő nem az a kaliber, akinek valaha dolgoznék és, hogy még jobb legyen a hangulatom az italom olyannyira nem sikerült, hogy az első korty után visszaadtam és kértem inkább egy gyömbérsört.
Elgondolkodtam, hogy ajánljam-e fel a szolgálataimat az itteni vámpírvezetőnek, végül is még megeshet. Elmerültem a gondolataimban, nem figyelve az alakváltóra.